Főoldal Kultúra Film Filmtörténeti kiállítás nyílik Szentendrén

Filmtörténeti kiállítás nyílik Szentendrén

A rendszerváltás utáni évtizedek egyik legjelentősebb hazai filmgyártójává vált, a Muhi András által alapított és vezetett Inforg Stúdióról, alkotásairól szóló nagyszabású kiállítás nyílik szeptember 25-én Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. 

A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000–2010 címmel a MűvészetMalombanmegtekinthető tárlat a tíz éven át működő produceri iroda 270 rövid-, dokumentum-, animációs-, és játékfilmjéről, a készítésük körülményeiről, az alkotóiról, erről a pezsgő filmes korszakról ad komplex áttekintést, valamint a kiállítás részeként a szentendrei P’Art moziban és a debreceni Apolló Moziban az Inforg Stúdió számos filmjét levetítik.

„Ezzel a kiállítással visszatekinthettem, rendszerezhettem a produceri pályafutásom legjelentősebb időszakát. Azt gondolom, hogy a Balázs Béla Stúdió és a Duna Műhely után, az új évezredben az Inforg Stúdió volt az a hely, ahol igazán figyelmet és lehetőséget kapott a következő, tehetséges fiatalokat felvonultató filmes generáció.  Akadtak olyan esztendők, hogy 25 filmet készítettünk a kísérleti filmektől kezdve, a dokumentumfilmeken, az animáción át a játékfilmekig, a lehető legszélesebb palettán, amelyek közt az évek során többek közt ott volt a Fliegauf Bence által rendezett Rengeteg és a Dealer, amelyeket a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjaztak, valamint Nemes Jeles László Velencében bemutatott Türelem című alkotása, Kenyeres Bálint Cannes-ban is vetített, majd Európa díjat nyert Before Dawn-ja, Buvári Tamás Posztkatonája, Iványi Marcell Balladája, vagy Politzer Péter Gránátok című, szép sikereket hozó filmje” – emelte ki az egykori Inforg Stúdió vezetője, Muhi András, aki hozzátette, hogy A kísérletezés szabadsága elnevezéssel nyíló tárlat a 2000 és 2010 közti korszak szellemi, gazdasági, társadalmi változásainak, folyamatainak a tágabb értelmezhetőségét is lehetővé teszi.

HIRDETÉS

A szentendrei MűvészetMalomban szeptember 26-tól látogatható tárlat az Inforg Stúdió portfóliójának csak egy részét reprezentálja, amelyet kiegészítenek a P’Art Mozi és az Apolló Mozi vetítésein, teljes hosszában látható játékfilmek és dokumentumfilmek. Köztük olyan, hazai és nemzetközi sikert elérő alkotások, mint a Dealer, a Madárszabadító, felhő, szél, a Fekete kefe, a Bab’ Aziz, a Barthalo, A világ nagy…, a Pánik, és A fény ösvényei.

A kiállítást kísérő weblapon, a www.inforgfilm.org oldalon, szeptember 25-től, szintén elérhetővé válik a stúdió filmjeiből összeállított válogatás, illetve az esemény alkalmából a Ferenczy Múzeumi Centrum katalógust jelentet meg, amelyben többek közt Báron György, Barkóczi Janka, Gelencsér Gábor, Kovács András Bálint és Lichter Péter esszéi lesznek olvashatóak.

HIRDETÉS
Előző cikkTovábbra is meleg, száraz és napsütéses időre számíthatunk
Következő cikkDigitális festészeti kiállítás nyílik Tihanyban