Site icon Napimagazin

Fluor nagy dobásra készül

Rajongók tömege keresi jó ideje a választ arra, hogy vajon, hány szerelmet bír még el a rakpart? Fiatalok ezrei kérik: Apu vedd meg! A Wellhello vitathatatlanul a magyar közönség egyik legnagyobb kedvence, ezért hazánk piacvezető rádiója most a megadja a lehetőséget, hogy a szerencsés Class FM hallgatók élőben is együtt tombolhassanak az elnökök legnagyobb koncertjén. Fluor a buli kapcsán elárulta, nem szállt a fejébe a hatalmas siker, ugyanaz a srác maradt, mint aki a pályája kezdetén volt.

A Class Nyár 2015 programsorozatának első nagy durranása a Wellhello nagykoncertje a budapesti Parkban. Abaházi Csaba a Class Kívánságműsorban a szerencsés hallgatókat 25 darab páros koncertjeggyel ajándékozza meg, de azt is elárulta, ő is tombolni fog az idei nyár egyik legnagyobb bulijában.

„Biztosan ott leszek a koncerten, mert a Wellhellot igazán szerethető, minőségi produkciónak tartom – bevallom, nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Szerintem Fluor Tominak nagyon jót tett, hogy zenekar áll mögötte, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert abszolút az élőzene híve vagyok” – magyarázta Abaházi Csaba, aki hozzátette nagy tisztelője a fiatal rappernek. – „Azt gondolom, hogy Fluor és a Wellhello igazi példakép lehet a mai fiataloknak, hiszen képzettek, jók a szövegeik, remek a produkció” – tette hozzá a Class FM népszerű műsorvezetője, aki bízik benne, hogy a Wellhello életérzés élőben is ugyanolyan lehengerlő lesz, mint a rádión keresztül.

Persze nem csak Abaházi Csaba és a több ezer rajongó készül nagy erőkkel a 29-i koncertre, Fluor elárulta, ez a buli lesz zenei karrierjének csúcspontja. „Nagyon sokat készülünk Diazzal és a stábbal erre a fellépésre, ez most mindennél fontosabb számunkra, hiszen remélhetően rengetegen leszünk. Különböző látványelemekkel és meglepetésekkel készülünk a közönségnek” – magyarázta Fluor, aki azt is hozzátette, nagyon örül neki, hogy hazánk piacvezető rádiója támogatja a show-t. „Megtisztelő számunkra és nagyon boldogok vagyunk, hogy támogat minket a Class FM, mindig örülök, ha meghallom a dalainkat a rádióban. Tizenegy év elteltével is ugyanúgy állok a színpadon, ugyanúgy bulizom a közönséggel, mint karrierem kezdetén. Nem változtam a semmit, nagyon jó, hogy koncert után mindenki odajön hozzánk barátkozni, így a Parkos buli után is megtalálhatóak leszünk a Class fröccspartin – árulta el Tomi.

A 4 hónapon át tartó Class Nyár 2015 keretein belül hazánk leghallgatottabb rádiója a Wellhello mellett olyan világsztárokhoz hozza közelebb a hallgatókat, mint Robbie Williams, Avicii, vagy David Guetta. Helyet kap a színes zenei felhozatalban a páratlan hanggal megáldott John Newman, a világhírű R&B és soul énekesnő Emeli Sandé, a fiatalabb korosztály nagy kedvence a bájos Violetta, sőt, a sportrajongók a Forma 1-re is kijuthatnak. A legszerencsésebb hallgatóknak a belépőjegyen felül lehetősége nyílik a színfalak mögött, személyesen találkozni a legnépszerűbb előadókkal vagy sportolókkal. Ehhez nem kell mást tenni, mint hallgatni a rádiót és részt venni Vágó Pirosnál, Abaházi Csabánál, Garami Gábornál, Argyelán Krisztánál, vagy a Morning Show műsorvezetőinél a játékban!

Exit mobile version