Site icon Napimagazin

Használtautó.hu: lassuló növekedést mutat a használtautó-import

Az idei év első hét hónapjában 53 200 használt személyautót hoztak be az országba, 43 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, de az év előrehaladtával  érezhetően egyre lassuló növekedést mutatnak  a számok – derül ki a Használtautó.hu szakportál keddi, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.

Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban járt 310 forint felett az euró árfolyama, és úgy tűnik, ez a szint már érezhető korlátot állít a használtautó-import növekedése elé.

A portál közleménye idézi Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét aki rámutatott: az elmúlt három hónapban a behozatal növekedésének mértéke 34-37 százalék között mozgott, szemben a korábban megszokott 50 százalék feletti szinttel. Hozzátette: ez trendforduló jele lehet, mert míg korábban sem a vagyonszerzési illeték idei kiterjesztése az import használt autókra, sem a 280-as szintről fokozatosan dráguló euró nem tudta visszafogni a behozatal bővülését, a mostani, tartósan 310 forint felett beálló árfolyamszint már érezhető küszöbértéket jelent.

Nőtt az importautók életkora is: immár 60 százalékuk legalább 10 éves, amikor bekerül az országba, míg 2013 elején ugyanez az arány még 54 százalék volt. Az öregebb autók több műszaki probléma felmerülését valószínűsítik, ráadásul a fő importforrásnak számító országokban, például Németországban sem ismeretlen az óratekerések gyakorlata – jegyzi meg a közlemény. Kérdés, hogy mindezek miatt később a vásárlók hány százalékának kell majd kényszerűen ismét a zsebébe nyúlnia, hogy a korral járó meghibásodás vagy az elmaradt karbantartási lépések miatt jelentkező hibákat orvosolja.

A Használtautó.hu szerint a kedvezőtlen árfolyamváltozás másik következménye a prémiummárkák arányának lassú csökkenése. Míg tavaly a Volkswagen után még a BMW volt a második leggyakrabban behozott  autómárka 11 százalék feletti részesedésével, a helyét idén a 2013-ban még a negyedik helyen szereplő Ford vette át. Az Audi aránya jelentősebben, 8,3 százalékról 7,6 százalékra, míg a Mercedesé minimálisan, 7,1-ről 7 százalékra csökkent.

Darabszámot tekintve továbbra is valamennyi vezető márka behozatala nőtt, a növekedés elsősorban az átlagnál idősebb, 12-18 éves autók esetében jelentős. Ebben a körben az elmúlt évben bő másfélszeresére, 10-ről 16 százalékra nőtt a külföldről frissen behozottként meghirdetett példányok aránya – olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

Exit mobile version