Site icon Napimagazin

Hazai menetpróbán is bizonyított az új Ford Mondeo

Alig néhány hete publikáltunk itt, a Napimagazin.hu hasábjain arról, hogy a kívül- és belül teljes mértékben megújult Ford Mondeo hogyan s miként teljesített a spanyolországi menetpróbán. Már akkor kiemelt érdeklődés övezte az autó rég várt érkezését, mely alapvetően nem egy szimpla ráncfelvarrást, hanem egy teljes mértékű innovatív megújulást eredményezett.

Sejthető volt az új Ford Mondeo sikere, kiváltképp az Egyesült Államokban már több esztendeje populáris modellnek számít a testvér Fusion, amely kisebb-nagyobb eltérésekkel szinte teljesen megegyezik az európai Mondeo vonallal.

Ötletes, rendhagyó, és rendkívül szórakoztató bemutatót és menetpróbát vezényelt le a Ford hazai képviselete. Már az akcióba lendülés előtti rövid, ám annál tömörebb és célratörőbb prezentáció a szervezés felvázolta, hogy a két napos Ford Mondeo-túra nagyban eltér az eddig megszokottaktól és tapasztaltaktól. Ugyanis adott volt körítésként a Ford SYNC2 névre hallgató vadonatúj fejlesztésű GPS navigációs rendszere, mely segítségével az egybegyűlt újságíróknak csapatokra osztva kellett időre különféle helymeghatározáson alapuló feladatokat megoldania, a lehető legkevesebb hibaponttal.

A program két részre lett felosztva; a nap felépítését kettéválasztó ebédig bezárólag számos helyszínre el kellett jutnia a négy főt számláló csapatoknak. Úgy, hogy közben kínosan ügyelni kellett az optimális sebesség tartására a mindenkori korlátozásokat figyelembe véve, a megadott helyszíneken – melyek túlnyomó részt méltán híres látnivalókat tartalmaztak – bizonyos megadott időintervallumot volt ildomos tartani. Mindezt annak tudatában, hogy a Ford Mondeo-k motorháztetejére applikált jeladó mindent rögzítsen és közvetítsen valós időben a szigorú bírák irányába, hogy a rendelkezésre álló adathalmaz alapján majd megtörténhessen az értékelés a nap végeztével.

Tipikusnak definiálható csapatépítő tréning volt tehát a Ford Mondeo hazai bemutatója, bízunk abban, hogy a későbbiekben több hasonló elgondolás alapján levezényelt rendezvénybe belefutunk. Csupán azért, mivel alaphangon egy-egy autó aktuális modelljének kiismerése tulajdonképpen nem is történhetne finomabbra csiszoltan kivitelezve, mint az új Ford Mondeo-k esetében; úgy, hogy miközben az autó minden rezdülését magunkénak érezzük az órák telésével párhuzamosan, játékosan és szórakoztatóan zajlanak az események.
Ugyanakkor már a spanyolországi nemzetközi menetpróbán telítődtünk alapvetően pozitív tapasztalatokkal, hiszen a lankás, hegyes-völgyes monstre útvonalakon már jól vizsgázott a Ford Mondeo 2015-ös modellje – csakúgy, mint a fedélzeti SYNC2 GPS rendszer is.

Ugyanakkor viszont még találkoztunk némi apróbb bakival, ami alapvetően az útvonalak korrekt és ténylegesen leggyorsabb, legrövidebb megközelítésű tervezését érintették, de ez valószínűleg több dolog folyománya volt. Mint például a számos waypoint, vagy POI, viszont a csapatok ott is megoldották az esetlegesen felmerülő nehézségeket.

Az első, magyarországi Ford Mondeo-etap tehát sikeresen, időre teljesítésre került a hivatalosan kiírt ebédidő kezdetéig, Veszprém egyik domboldalba épült éttermében határozta meg a szervező az első nagyobb checkpointot. Szintén megszabott továbbindulási időpont következett, be is irányozták a teamek a Balaton-felvidéket, hogy újfent számos érdekes, vagy (kevésbé) közismert helyszínt kutathassunk fel a mellékelt itiner és egyéb, minimálisan rendelkezésünkre segédeszközökkel kiegészítve. Nehezítette a dolgot az, hogy nagyjából három óra után már elkezdett sötétedni, viszont ez megadta a szükséges pluszt, azt a hiányzó adrenalin löketet, ami szükséges volt ahhoz, hogy kihozzuk a maximumot a történésekből.

Közel este nyolc órára érkeztünk meg Balatonfüredre, a SYNC2 Challenge végállomására, fáradtan, de annál több kellemes élménnyel gazdagodva. Úgy, hogy közben sikerült még reálisabban kiismerni a vadonatúj, Magyarországon is bemutatkozó Ford Mondeo-t.

A hazai menetpróbán egy 2 literes, 150 lóerős, 6 sebességes PowerShift automataváltóval felszerelt, Titanium csomagos Ford Mondeo-val róttuk a kilométereket, számos hegyeken keresztülvezető, szerpentines útszakaszon (itt megint bizonyította az autó futóműve, illetve perfektül hangolt gázolajos hajtáslánca rátermettségét), továbbá a kényelmi faktor is színjelesre vizsgázott, ugyanis a majd 10 órán át tartó folyamatos autózás ellenére relatíve fitten és üdén szálltunk ki a kocsiból.

Végül pedig vessünk egy pillantást az új Ford Mondeo hazai árazására: a belépő szintet az 1.5 literes 160 lóerős benzines EcoBoost motorral és 6 sebességes manuális váltóval szerelt változat jelenti, Trend felszereltséggel, 8 185 000 forinttól. A legvaskosabb árcédula most is a 2 literes 240 lóerős EcoBoost benzinmotoros, 6 sebességes PowerShift automataváltós verzióhoz tartozik, 10 205 000 forintos listaárral. Megjelent a hibrid Ford Mondeo is a palettán, 2 literes benzinmottorral, 187 lóerő összteljesítménnyel, Titanium Hybrid csomagban, egyelőre 4 ajtós változatban, 9 350 000 forinttól.

A spanyolországi Ford Mondeo menetpróbán szerzett tapasztalatainkról a Napimagazin.hu-n, illetve az AutóAddikt.hu-n is olvashatnak egyaránt.

Még több információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: AutóAddikt.huAutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike

Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Exit mobile version