Site icon Napimagazin

Hivatalos világpremier előtt: testközelben az új Opel Corsa Magyarországon

Különleges és egyben formabontó eseményre invitálta a Napimagazin.hu-t az Opel hazai képviselete: néhány nappal a hivatalos világpremier, a Párizsi Autószalonon történő bemutatkozás előtt elhozták Magyarországra az új, 2015-ös modellévű Opel Corsa modellt. A bemutatóra a Hello Baby bar-ban került sor, illusztris, párizsi hangulatot idéző környezetben, a csodálatos hangú Micheller Myrtill és Pintér Tibor műsorával megspékelve.

Nyilvánvaló, hogy hamarosan még közelebbről megismerkedhetünk az kívül és belül is teljesen megújult Opel Corsa részleteivel egy hazai menetpróba, illetve egy beható több napos teszt keretein belül – addig is elég az hozzá, hogy a kisautó (ami már nyomokban sem emlékeztet mondjuk az első két generáció képviselőire, méretében és küllemében sem) modernebb front- és farrészt kapott, követve a ma honos Opel-trend irányzatokat; előbbi, tehát az orr leginkább az ADAM által képviselt vonalat erősíti, míg a hátsó kialakítás is bőven hordoz a jelenlegi dizájn megvalósításokból.

A program külön érdekességeként kiemelendő, hogy jelen volt Carsten Aengenheyster, az új Opel Corsa egyik vezető tervezője is. Elmondása szerint rengeteg újítás, és ennek köszönhetően még több munkaóra van az új modellben, melybe belesűrítették az eddigi négy generáció összes pozitívumát – az elmúlt nem kevesebb, mint 32 év összegzésével. Akármilyen hihetetlen is, az Opel Corsa mára ötödik szériáját tapossa, s mára 12 millió darab talált gazdára Európában.

Aengenheyster kitért arra is, hogy a siker receptje leginkább a fiatalos dizájn és kompakt méretek ellenére is tágas, bőséges helykínálat egyvelege az új Opel Corsa esetében. Így elmondható, hogy 2015 Corsa-ja igazi családi autóvá vált, túlmutatva a korábbi beskatulyázáson: akár 5 embernek is tágas férőhelyet biztosíthat az utazások során. A vonzó külsőt LED nappali menetfénnyel, oldalsó jellegzetes pengevonallal erősítették a tervezés során.

 

A beltér is átalakult, itt leginkább az újratervezett kormánykerék és középkonzol emelhető ki. Utóbbira szükség volt itt is – akárcsak az Insignia esetében – kiemelt igény mutatkozott egy áttervezett, jobban kezelhető és egyben felhasználóbarátabb felületre. Így végül egy méretes érintőképernyőn keresztül tudjuk életre hívni a fontosabb funkciókat.

  

S miért kötődik leginkább Magyarországhoz az új Opel Corsa? Természetesen a motorpaletta részeként az autó megkapja a szentgotthárdi gyártású turbótöltött, 1 literes, 3 hengeres ECOTEC közvetlen befecskendezéses benzinmotort is, mely kapcsán korábban ellátogattunk a gyárba is – ez egy teljesen új fejlesztésű, teljesen alumínium kiépítésű 90, illetve 115 lóerő leadására képes aggregát. Mindemellett lesz még kereken 100 lovas, 1.4 literes turbós verzió is, mely 200 Newtonméter forgatónyomaték leadására képes, de akik a szívómotorokat kedvelik, választhatnak majd újdonsült autójukhoz 1.2 illetve 1.4 lökettérfogattal ilyen alternatívát is. Persze gázolajos egységgel is szerelik majd az új Opel Corsa-t, Euro 6 szabványú 1.3 CDTI teljesíti ki a motorpalettát. A legtakarékosabb Opel Corsa 95 lóerős dízele 5 sebességes manuális váltót és Start/Stop rendszert is kap – a CO2 kibocsátás így mindösszesen 89 grammot jelent kilométerenként.

Az első benyomások tehát igen pozitívak az új Opel Corsa kapcsán: igazán divatosnak, sportosan elegánsnak definiálható, igazán remek újgenerációs megoldásnak tűnik az Opel kisautó szegmensében. Várjuk a további fejleményeket, illetve azt, hogy menet közben is kipróbálhassuk a rüssesheimi, illetve nem kis részben magyar újdonságot.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI
Exit mobile version