Site icon Napimagazin

Így néz ki most a Harry Potter-ház Angliában

Angliai látogatásunk során elautóztunk a kultikus Harry Potter-saga egyik legismertebb helyszínére, a Privet Drive 4-be.

Jelenleg, 2022 februárjában így fest a filmbéli Dursley-ház. Itt élt Harry Potter

Azt persze azért tudni kell, hogy így, mint Privet Drive 4 nem létezik a cím, nyilvánvaló, hogy fiktív nevet kapott az utca, ahol a Dursley családdal élt Harry Potter. A ház Londontól nem messze, Bracknell-ben található, hangulatos, zegzugos családi lakóövezetben, ám nem messze az autópályától.

Érdekes, mennyire sikerült megváltoztatni a filmben magát a helyszínt. Ez alapvetően az alapvetően kétoldali greenbox-falaknak köszönhető, hiszen a sorház bal szélén lévő Dursley-lakot, illetve a tőszomszédságában álló teljesen hasonló épületet fogta közre a két határoló paraván.

Privet Drive 4 a filmben (Warner Bros.)

AÍgy sikerült az utca jellegét is teljesen megváltoztatni: a valójában kanyargós, sőt, a végén zsákutca-résszel rendelkező, körforgalom-szerű visszaforduló sem tűniik fel igazán a sorozat egyetlen részében sem.

Némi változás azért végbement a házon az elmúlt több, mint 20 év során: a filmben például a bal oldalon elhelyezkedő vaskos, téglából kirakott kémény mára egy vékonyabb, egyben modernebb megoldást kapott, ugyanúgy a sorház többi épületén is.

Az apró szellőző a homlokzat jobb oldalán ugyanúgy fest, a jobb szélen futó ereszcsatorna szintén, a tetőcserepezés is hasonló (nyilván ezt is megújítiották az évek során). Az ablakok rácsozat-mintája is ugyanaz, bár a filmen jobban dominál, mint a valóságban.

Talán a legjobban a téglák elrendezése árulkodik arról, hogy egy és ugyanaz házról bneszélünk: ha alaposabban megvizsgáljuk a filmbéli jeleneteken szereplő verziót, valamint a valóságban létezőt, a sörétebb téglák elrendezése, mintája teljesen ugyanaz.

Autentikus alaprajz is készült a házhoz

Így nem lehet kétség a párhuzamokat illetően.

Ternészetesen jelenleg is lakják a Dursley-házat, erről a felhajtón parkoló rengeteg autó tanúskodott. Információink szerint a házat utoljára 2016-ban árulták, akkor cserélt tulajdonost. Az ára teljesen átlagosnak számított (akkor) a környéken lévő ingatlanok árazásához viszonyítva.

A beltér teljesen eltér attól, amit a Harry Potter filmekben láthattunk – ez nem meglepő, hiszen mint az esetek többségében, itt is stúdióban vették fel a belső jeleneteket.

E legendás helyszín LEGO készlet formájában is létezik (75968-as szett).

Források, fotók: Warner Bros., https://www.chancellors.co.uk/, https://www.insider.com/, https://www.bbc.com/, https://www.wiedermannmedia.hu

Exit mobile version