Site icon Napimagazin

Ismét a sikeres fesztiválok közé került a Szegedi Ifjúsági Napok

Ismét a hazai fesztiválpiac egyik meghatározó fesztiváljává vált a Szegedi Ifjúsági Napok, ami  – hosszú évek után – újra gazdaságilag is eredményes lett.

A SZIN – mint minden hazai fesztiválok őse – 1968-ban rajzolta fel Szeged városát a hazai fesztiváltérképre, azóta alakult, változott formálódott, s hol egy várost betöltő látványosságként, hogy egy kis klubban meghúzúdó „túlélő” rendezvényként próbálta meg tovább vinni alapértékeit. Igazából 2003-tól számítjuk a SZIN újkori történelmét, amikor is a Partfürdőre került a helyszín, a Szegedi Ifjúsági Ház szervezésével. A SZIN hamar a hazai fesztiválpiac meghatározó szereplőjévé vált újra,  s bár egy időre érezhetően változott a szervezőgárda, idén újra az Ifjúsági Ház vette kezébe az iránytást.

Ez a változás meg is hozta gyümölcsét: a küllemében, programstruktúrájában, változatos kínálatában idén újraéledt rendezvény nem csak a látogatói visszhangokban mutatott hatalmas és pozitív változást. Hosszú évek óta most történt meg, hogy gazdaságilag is nagyobb eredményt hozott a sz ervező Ifjúsági Ház számára, megközelítőleg 10 és fél millió Ft-t. „Ez az eredmény azt mutatja, hogy újra jó pályán mozog a SZIN és arra sarkall minket, hogy tovább fejlesztve jövőre még karakteresebb fesztiválként jelenjen meg a hazai fesztiválpiacon”– mondta Jávorszky Iván ügyvezető igazgató.

Exit mobile version