Site icon Napimagazin

Izgalmas programokkal vár ma mindenkit a Kutatók Éjszakája

Látványos bemutatók, interaktív játékok, izgalmas előadások – 60 helyszínen, több mint 200 programra várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján. Ma 10. alkalommal nyílnak meg a tudományos műhelyek.

A mai napon a Kutatók Éjszakáján máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, programokkal várja a Szegedi Tudományegyetem az érdeklődőket. A látogatók kutatókkal találkozhatnak, kipróbálhatják az eszközeiket, megvizsgálhatják találmányaikat, megismerhetik munkájukat. A résztvevő intézmények közül az SZTE-n található az egyik legszínesebb és legváltozatosabb kínálat: 10 egyetemi kar, a csillagvizsgáló és a füvészkert szervezésében, 60 helyszínen, több mint 200 programra várják a látogatókat.

Az egyetemi programdömpingből néhányat kiemelve: látványos fényképek készíthetők majd az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén, ahol a résztvevők lézeres mutatópálcákkal és a maguk által mintázott üvegekkel hozhatnak létre különböző fény mintázatokat.

A gyógyszerészkutatók mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők az Árpád téren az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Kabay János Szakkollégium szervezésében. Többek között kiderül, hogy lesz az egyszerű fehér porokból gyógyszer és a látogatók maguk is kipróbálhatják a pirulák elkészítését. Emellett a „A patkányok titkaiba” is bepillantást engednek a kutatók, és megmutatják azt is, hogyan készül a tea, az instant kávé, vagy a liofilezett gyümölcsök. A GYTK kiemelten készül a Kutatók Éjszakájára, hiszen éppen erre a napra esik majd a Gyógyszerész Világnap.

Kórbonctan „élőben” – izgalmasnak ígérkezik az SZTE MGK programja. Hódmezővásárhelyen tucatnyi hobbiállattal találkozhatnak a résztvevők, lesz lézeres lövészet és interaktív talajtan is.

Csillag partyra várják a látogatókat a Szegedi Csillagvizsgálóban, ahol távcsöves megfigyeléseket is végezhetnek a látogatók.

Az SZTE ETSZK-n élő könyvtárból „kölcsönözhetnek” egy beszélgetés erejéig etnikai, vallási kisebbségekhez tartozó, vagy valamilyen fogyatékossággal, szexuális mássággal élő embert.

laBORban az igazság! – hívogat az SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszék programja, amelyen azt vizsgálhatják meg, hogy a különböző szőlőkészítmények milyen összetevőket tartalmaznak.

És ha már bor, a középkori kocsmák, és a középkori egyetemisták „kapcsolatáról” hallhatnak izgalmas előadást az SZTE BTK-ra látogatók.

 

TIPP: A Kutatók Éjszakája hivatalos weboldalán, az SZTE minden programja és részletes leírása megtalálható.

Exit mobile version