Site icon Napimagazin

Kerékpáros fesztivál a Hungaroringen a hétvégén

Szombaton és vasárnap a kerékpárosok veszik birtokukba a Hungaroringet a Tour de Ring – Hétvége 2keréken elnevezésű fesztiválon.

A július végi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt két héttel a családi kerékpározás minden területét érintő programokkal várják az érdeklődőket – áll a szervezők keddi közleményében.

fotó: terepsport.hu

„Annak idején három csoportot vettünk célba: a hamisítatlan profikat, a kihívásokat kereső, edzett amatőröket és a családokat. A versenyünkön mindhárom célcsoport képviselői megtalálják számításukat” – emelte ki Bogdán Csaba ötletgazda az esemény keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a legizgalmasabb esemény a VelenceBike Ring24 nevű, 24 órás egyéni és csapatváltó verseny lesz. – „A 24 órás ringkerülő viadal csúcsa több mint 700 kilométer, a hatfős csapatoknál pedig közel 800 kilométer.”

„Amikor Bogdán Csabáék öt évvel ezelőtt megkerestek és megtaláltak bennünket, örömmel álltunk a kezdeményezés mellé” – mondta Gazsi Júlia, a házigazda Hungaroring Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Szélpál Tamás, a 39 éves múltra visszatekintő Olimpiai Ötpróba projektvezetője hangsúlyozta, a sorozat hivatalos állomása a 24Kör kritériumverseny, amelyen a versenyzők értékes pontokat gyűjthetnek a Hungaroring 4381 méter kerületű aszfaltcsíkján.

Az ingyenes programok közül a Ringkerülő Családi Túra rendőrségi biztosítással ad lehetőséget kerékpáros túrára a Hungaroring körüli utakon. A Kör elnevezésű esemény egy órát biztosít a résztvevőknek, hogy kipróbálják a Hungaroring új aszfaltját, amelyen két héttel később már a Forma-1-es autók versenyeznek, míg a KisPróba viadalon a gyerekek kipróbálhatják versenyképességeiket mind ügyesség, mind gyorsaság tekintetében.

Exit mobile version