Site icon Napimagazin

Kilenc nap múlva kezdődik a VOLT Fesztivál

Kilenc nap múlva, június 26-án a második Petőfi Zenei Díj átadó gálájával kezdődik a 25. Volt fesztivál, amelyre több mint 150 ezer vendéget várnak – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön Sopronban, a Munkácsy teremben, ahol megnyílt a Volt Art Group képzőművészeti kiállítása.

Fülöp Zoltán, a főszervezők egyike az újdonságokról szólva elmondta, hogy idén hatnapos a fesztivál, amelyen több mint kétszáz produkciót láthat a közönség, köztük az amerikai együttes, a Linkin Park koncertjét, amelyre a napijegyek már elfogytak. Július 1-jéig mások mellett fellép még Martin Garrix, a Paramore, az Imagine Dragons és Ellie Goulding. A legtöbb hazai fellépő ezúttal is a Volton lesz, köztük a Wellhello, a Rapülők, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag és a Tankcsapda.

A második Petőfi Zenei Díjakat egy látványos, két és fél órás show keretében adják át nyolc – az év dala, az év zenekara, az év férfi és női előadója, az év videoklipje, az év koncertje, az év DJ-je és az év felfedezettje – kategóriában. Az életműdíjat idén Demjén Ferenc veszi át. A gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti. A gála után kétórás koncertet ad Fatboy Slim.

További újdonság, hogy a zenei programok mellett még több más kulturális program várja a fesztiválozókat, köztük az utcaszínházi előadások. Angliából, Franciaországból, Lengyelországból és Spanyolországból is érkeznek cirkuszi előadók, akrobaták és színházi társulatok, akik a Lővér kempingben mindig más helyszínen lépnek fel. Esténként tűzzsonglőr-bemutatókat is tartanak.

Az idei fesztiválra készült egy újabb köztéri Sopron-felirat, amelyet a rendezvény hat napja alatt a Volt Art Group tagjai színesítenek ki. Ezt a feliratot később a városban helyezik el.

Elhangzott: idén is felállítják a tavaly nagy népszerűségnek örvendő, negyven méter magas óráskereket.

A hat éve indult Csillagok Városa projekt keretében a Sopronba érkező fellépőknek ef Zámbó István képzőművész egy-egy egyedi alkotást, egy közterületi széket ajándékoz, a műkincseket a nemzetközi sztárok dedikálják, majd a városnak adják azokat. Jelenleg több mint harminc ilyen szék található Sopronban. Idén a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum székeivel bővül a kollekció.

A péntektől látogatható Volt Art Group csoportos képzőművészeti kiállításon Bada Dada, Bukta Imre, drMáriás, ef Zámbó István, Fehér László, feLugossy László, Győri Márton, Kiss Tibor, Magyarósi Éva, a Nem mi voltunk! crew, Sinkovics Ede, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Diána és Wahorn András alkotásait lehet megtekinteni július 16-ig. Bizonyos munkákra a kiállítás ideje alatt lehet licitálni, a bevételt pedig a soproni Gyógyközpontnak ajánlják fel a szervezők.

A tárlaton a Hybridart Managementtel együttműködve a Sohavégetnemérős-Történetek Wellhello-ra című fotókiállítás is megtekinthető, amely a csapat filmjének hátterét mutatja be, köztük a tavalyi fesztiválon is forgatott epizódot.

Exit mobile version