Site icon Napimagazin

Kipróbáltam a Toman Diet fehérje diétát – 3. rész (mindennapok, újabb konzultáció)

Különleges cikksorozatot indítottunk a közelmúltban, ugyanis elkezdtem a Toman Diet programot, és folyamatosan beszámolok majd nektek a tapasztalataimról. Jöjjön a harmadik rész!

Mindennapok

Lassan már a nyolcadik hetemnél tartok és még mindig bírom. Azóta voltam egy harmadik konzultáción is, ahol újabb mérés következett, újabb leadott kilók és a döntés, hogy egyelőre még nem lépünk át a harmadik szakaszba. Maradt minden úgy, ahogy az előző beszámolómban írtam. Nem is baj, legalább jobban megszokom ezt az új életmódot. Azóta kialakítottam egy teljesen új rendszert magamnak a hétköznapokra: a megszokott reggeli után (ami általában Toman Diet almás fahéjas zabkása vagy csokoládés gabona reggeli) becsomagolom a tízórait, az ebédet és ha tudom, hogy hosszú napom lesz, akkor az uzsonnát is. Így elkerülöm azt, hogy napközben bűnbe essek és nem gyötör az éhség sem. Ja, és újdonság, hogy ásványvíz is mindig van a táskámban, ami ezelőtt nem volt rám jellemző.

Ez így soknak tűnhet, de egy alma, tejeskávé, egy kis adag keksz és egy adag saláta még bőven kibírható és elfér napközben az autóban. Ez a módszer nagyon bevált, végre úgy érzem, hogy rendszer van az életemben, amivel ráadásul jót teszek magamnak.

Ami a vacsorát illeti: három új dologgal bővült a repertoár, hogy ne legyen annyira egyhangú a választék. Már ehetek omlettet, krumplipürét és tócsnit is. Mind a három szintén fehérje alapú és por állagú, össze kell keverni vízzel, majd minimális mennyiségű extra szűz olivaolajjal kisütni. (a krumplipürénél értelemszerűen erre nincs szükség)

Konzultáció

Részletesebben még nem meséltem arról, hogy hogyan is zajlik egy konzultáció a szakaszok között. A Toman Diet egyik legnagyobb előnye az, hogy a diéta ideje alatt folyamatos kapcsolatban vagy a szakemberekkel, melyek készségesen válaszolnak bármilyen kérdésedre.

Általában 2-3 hetente kerül sor a személyes konzultációkra (minden szakasz végén), ahol egy gyors átbeszélés után sor kerül a mérlegelésre. Mindenkinek van egy mappája, benne a mért adataival (súly, testzsír százalék és izom aránya és így tovább). Külön tetszik, hogy mindig megkérdezik, hogy hogyan érzem magam, hogy bírom a diétát, nincs-e valami gondom vele – egyszóval odafigyelnek rád és arra, hogy hogyan éled meg ezt az időszakot.

A mérlegelés után megkapjuk az instrukciókat a következő hetekre (milyen újdonságokat ehetünk, mennyit és mit mozogjunk), majd kiszámolják nekünk, hogy mennyi sós és mennyi édes fehérjére van szükségünk.

És itt jön csak a legjobb része: a válogatás! Ahogy elnéztem a többi vendéget, teljesen izgatottan állnak a pult mögött, ahol egy teljes falnyi termék közül válogathatnak a Toman-féle fehérjék közül. Ezek után jöhet a következő konzultáció időpontjának megbeszélése, majd biztatások kíséretében nekiindulunk, hogy legyűrjük a következő pár hetet.

A Toman Diet csapata mindig odafigyel arra, hogy mosolyogva fogadjanak mindenkit, én akárhányszor náluk jártam, mindig pozitívan távoztam, tele energiával és lelkesedéssel. Jó, mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy jó pár kilóval kevesebbet mutat a mérleg az első találkozásunkhoz képest.

Egy kis részlet a vendégkártyámból: azóta az itthoni mérleg 68,1 kilogramot mutat! Holnap jöhet a következő konzultáció 🙂

Most kezdem a nyolcadik hetemet és az itthoni mérlegem szerint több, mint 8 kilogrammot fogytam! Nagy eredmény ez, amit a környezetem is észrevesz és rengeteg pozitív visszajelzést kapok tőlük, ami nagyon jól esik.

 

További információ a Toman Diet programról: http://www.tomandiet.com/

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte
Exit mobile version