Site icon Napimagazin

Love Miles álomnászút: segítsünk együtt Mariannak és Balázsnak

Mariann és Balázs egy átlagos jegyespár, akikre rámosolygott a szerencse. Mint annyi mindenki másnak, nekik is megvoltak az álmaik – az esküvőről, a nászútról, a közösen leélt életről. Sok energiát fektettek a kapcsolatukba, amit az a videó is bizonyít, mely a nem kevesebb, mint 24 órán át tartó lánykérés történetét eleveníti fel. Ezzel neveztek be egy légitársaság törzsutas programjának játékába, melyre épp abban az időszakban találtak rá a legnagyobb közösségi oldalon, amikor álomnászútjuk lehetetlennek tűnő megvalósíthatóságán gondolkoztak. A párra a játék során Nánási Pál is felfigyelt, aki zsűritagként találkozott velük.

„Vannak férfiak, akik szívesen tesznek úgy, mintha a romantikus lánykérés és a szép esküvő csak a nőknek lenne fontos. Egy fenéket! Persze, csak a magam nevében tudok beszélni, de nekem örök emlék marad, ahogy remegő kézzel rejtegettem az ékszerdobozt, mielőtt Nóri kezére húztam a gyűrűt. És ha tehetném, minden évben legalább egyszer újra és újra megkérném a kezét! Számomra fontosak a hagyományok, és fontosak azok az események is, amikor a szerelmet, a boldogságot, az összetartozást ünnepeljük!”- nyilatkozta Nánási, hozzátéve, hogy igazi ritkaságnak tartja azt a harmóniát, ami Mariann és Balázs kapcsolatát jellemzi, ezért nagyon szurkol, hogy megvalósíthassák álmaik nászútját.

Mertek nagyot álmodni, és végül megnyerték a játékot. Azonban még egy lépés elválasztja őket attól, hogy eljuthassanak csodálatos nászútjukra. Az Air France – KLM légitársaság FlyingBlue törzsutas program játékának lényege ugyanis az, hogy annyi mérföldet kapnak álomnászútjuk megvalósítására, ahány megtekintést gyűjtenek össze az alábbi videóhoz. Ráadásul Mariann és Balázs ugyanezen az úton szeretne összeházasodni is, egy még máig a természet uralta öbölben Miami partjainál. Mindennemű felhajtás nélkül, csupán az anyakönyvvezető jelenlétében. Ketten. Megismételhetetlenül.

Az alábbi videó megosztásával hozzájárulhat, hogy Mariann és Balázs élete egy része úgy alakuljon, ahogy mindig is szerették volna. Mindössze egy klikk más álmainak megvalósításáért:

 

Exit mobile version