Site icon Napimagazin

Ma kezdődnek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Ma kezdődnek és vasárnapig tartanak a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, amelyen a lovagi tornák mellett több mint 100 program várja a látogatókat.

A 33. alkalommal megrendezett játékok keretét idén is a nemzetközi lovagitorna-bemutatók adják, amelyeken Európa legjobb hagyományőrző csoportjai adnak elő csatajelenetek, lovas és gyalogos küzdelmeket, de tartanak solymász- és íjászbemutatókat is. A programok között ezen kívül szerepelnek régizenei koncertek, középkori táncbemutatók és komédiás előadások is.

Idén a fesztiválhoz kapcsolódva több kiállítás is nyílik, egyebek mellett ólomkatonák segítségével idézik meg játékosan a múltat, különleges, multimédiás eszközökkel mutatják be a középkori várakat, de olyan tárlat is lesz, amely kifejezetten a királytalálkozóval foglalkozik.

A programokat hagyományőrző egyesületek előadásai színesítik, így például bemutatják a középkori seborvoslást, de lesz katonai és életmód-bemutató is.

A magyar elnökséghez kapcsolódva idén fókuszba kerülnek a V4-országok is, amelyek a V4 utcában mutatkoznak majd be.

Magyarország legnagyobb hagyományőrző rendezvénye történelmi eseményt idéz fel: Károly Róbert 1335-ben királytalálkozóra hívta a cseh és a lengyel uralkodót, és a találkozó részeként ünnepséget tartottak a vendégek és kíséretük tiszteletére.

Exit mobile version