Advent alkalmából magyar örökség fesztivált tart szombat-vasárnap New Yorkban a Magyar Ház.
Nagy Ildikó, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fesztiválon – amelyet a Magyar Ház épületében, klubszobáiban rendeznek – gyermekeknek és felnőtteknek szóló ajándékkészítő műhelyekkel, interaktív kézműves foglalkozásokkal, adventi népzenei koncertekkel és néptáncos programokkal, karácsonyi kiállítással, Mikulás-járással, és ízletes karácsonyi ételekkel várják az érdeklődőket.

A szentendrei szabadtéri múzeum közreműködésével összeállított kiállításon fotókkal és tárgyi emlékekkel a régi korok karácsonyait idézik meg, egy másik teremben a mézesbábos, hímző, nemezkészítő, szalma- és csuhéfonó népművészek munkáinak bemutatója a magyar népi kézművesség legszebb hagyományaiból ad ízelítőt. Az érdeklődők ajándékkészítő kisműhelyekben maguk is kipróbálhatják például a szalma-, és csuhéfonást vagy a nemezelést.
Szakrális népi énekekből ad műsort a 2006-ban alakult Kobzos együttes, és mellettük bemutatkozik egy New York-i grúz kórus és egy szintén New York-i székhelyű ukrán együttes is.
A látogatókat karácsonyi vásár is várja: kézműves portékákkal és karácsonyi díszekkel, valamint szaloncukorral, füstölt finomságokkal, kolbásszal, szalonnával, süteményekkel.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)











