Site icon Napimagazin

Márciusban ismét Nick Vujicic ad elő az Arénában

Nick Vujicic világhírű prédikátor és motivációs előadó, aki karok és lábak nélkül született, aki a világon számos ember példaképe lett. Megjelenésével, karizmatikus egyéniségével és mondanivalójával minden korosztály számára van hiteles üzenete, amelyet 2023. március 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában élőben is hallhatnak.

Nicholas James Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Születésekor derült csak ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra, bal lába helyén csupán két lábujj van. Saját elmondása szerint sokáig nem látta értelmét életének, kamaszkorában sokat csúfolták, egészségi állapotát kilátástalannak látva megpróbált öngyilkos is lenni. Egy ideig imádkozott azért, hogy nőjön keze és lába, de egy idő után rájött, hogy hálásnak kell lennie azért, amiért él, hogy Isten ezzel feladatot és kihívást adott neki, és célt kell keresnie az életében.

Az egyik fordulópont az életében az volt, amikor édesanyja mutatott neki egy újságcikket, amely egy súlyosan fogyatékos férfiról szólt. Megértette, hogy nincs egyedül, akinek ilyen nehéz sors jutott. A másik pedig az volt, amikor tizenöt éves korában elolvasta János evangéliumának 9. fejezetét, amelyben Jézus Krisztus találkozik egy születése óta vak emberrel. Az embereknek azon kérdésére, miért született így ez az ember, Jézus azt feleli: azért, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta keresztül Isten tettei. Életének célja és értelme végül az lett, hogy meséljen embertársainak Isten szeretetéről, és megerősítse őket abban, hogy valósítsák meg álmaikat.

A középiskolát követően számvitelt és pénzügyi tervezést tanult, és végzettséget is szerzett. Sok gyakorlással és akaraterővel megpróbálta megoldani a mindennap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével megtanult írni, gépelni, számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.

17 éves korában kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken. Mára a világ minden táján tart telt házas előadássorozatokat, létrehozta saját nonprofit szervezetét (Life Without Limbs), valamint könyveket jelentet meg és filmeket forgat.

Jelenleg feleségével és négy egészséges gyermekével Texasban él.

Nick legutóbbi látogatásakor 2019-ben kétszer töltötte meg a Budapest Arénát, ahová 2023. március 11-én visszatér, hogy megmutassa és elmondja, hogy hogyan lehet nehéz helyzetében is elégedett az ember, s hogyan lehet mások számára is motiválónak maradni.

Jegyek: https://nick-vujicic.broadway.hu/2023-03-11-19-00

Exit mobile version