Site icon Napimagazin

Megnyílt a Margó Irodalmi Fesztivál Budapesten

Megnyílt a kilencedik Margó Irodalmi Fesztivál szerdán a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Az olvasásra általában magányos tevékenységként gondolunk, a Margón mégis közösségi eseményként elevenedik meg – fogalmazott a humán főpolgármester-helyettes. Hozzátette, hogy a rendezvénysorozat kínálatában idén először gyerekprogramok is helyet kaptak.

Idén is az őszi Margó fesztiválon adják át a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíjat, amelyre június 30-ig várják a 35 év alatti elsőkönyves írók jelentkezését – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

Még soha ennyi női szerző nem szerepelt a Margó Irodalmi Fesztiválon, mint most – hangsúlyozta Valuska László főszervező. A közel 20 női szerző között találkozhat a közönség a vasárnapig tartó ingyenes programokon Erdős Virággal, Tóth Krisztinával, Szabó T. Annával, Tompa Andreával és Tisza Katával is.

Felidézte: a fesztivált eredetileg az Ünnepi Könyvhét „margójára” szervezték, a Vörösmarty téri dedikálásokat akarták éjszakai programokkal kiegészíteni, ebből nőtt ki egy önálló kulturális rendezvénysorozat. A mai helyzetet a szerzők és kiadók, a könyvheti vásár és a Margó Fesztivál együttműködése jellemzi.

A Petőfi Irodalmi Múzeum feladata felmutatni a különböző irodalmi kezdeményezések, csoportok gazdagságát – mondta a megnyitón Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója. Kiemelte: az Arany János-emlékév is megjelenik a fesztivál programjai között, a múzeum Önarckép álarcokban című emlékkiállítását például Péterfy Gergely tárlatvezetése mellett élvezhetik az érdeklődők.

A múzeum a könyvheti eseményekhez kapcsolódva fordítói találkozót szervez, amit Nádas Péter előadása nyit meg vasárnap este – fűzte hozzá. Az eseményen Prőhle Gergely kitért arra is: az E.ON Hungária jóvoltából a Szépírók Társasága jótékonysági árverésén Tóth Krisztina-, Parti Nagy Lajos- és Szabó T. Anna-kéziratokkal gyarapodott a PIM gyűjteménye.

Exit mobile version