Site icon Napimagazin

Megváltozott a Twitter logója és neve

Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.

A vállalat San Fransicó-i székházára a változás jeleként már vasárnap éjszaka egy óriási X-et vetítettek ki, amely a Twitter új logója, és hétfőn a közösségi hálózat nyitóoldalán már ezzel találkoztak a felhasználók.

A céget tavaly ősszel 44 milliárd dollárért megvásárló vállalkozó hétfőn hajnalban közzétett bejegyzésében azt írta hogy búcsút mond a Twitter márkanévnek, és fokozatosan „megszabadul” minden madártól, amely utal a mikroblog-szolgáltatás eddigi logójára.

Musk a hétvégén árulta el tervét, hogy az eddigi világoskék színvilágot fekete-fehér színűvé alakítják. Felhasználók kérdésére, hogy a jövőben miként nevezzék a bejegyzéseiket, amelyeket a Twitteren tweet-nek neveztek, Musk úgy reagált, hogy „nyugodtan nevezzék X-nek”. Az eddig Twitter néven működő közösségi hálózat anyavállalatának nevét és cégformáját a tulajdonos már korábban Twitter Inc.-ről X Corp.-re változtatta.

A sajtóbeszámolók megjegyzik, hogy Elon Musk több vállalatának nevében is megjelenik az X, így űrhajózási és űrkutatási cégének, a Space Exploration Technologies Corp.-nek a közhasználatban lévő neve SpaceX. Az üzletember nemrég alapított a mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó vállalatot xAI néven. Még 1999-ben létrehozott startupvállalkozása a X.com nevet viselte, ebből nőtt ki a ma PayPal néven ismert online fizetési platform.

Linda Yaccarino, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója a Twitter név- és arculatváltásáról annyit írt vasárnap, hogy „az X a korlátlan interaktivitás jövőjét jelenti”.

Az eddig Twitter néven működő cégnél az elmúlt hónapokban több újítást is bejelentettek, többi között fizetős szolgáltatást vezettek be az úgynevezett megerősített (megbízhatóként azonosított) felhasználók számára. A módosítások elsődleges célja, hogy a komoly veszteséggel működő közösségimédia-óriást nyereséges vállalkozássá alakítsák át.

Forrás: MTI

Exit mobile version