A csernobili elzárt zónában élő farkasok az extrém sugárzás ellenére nemcsak fennmaradtak, hanem olyan különleges genetikai alkalmazkodást mutatnak, amely a rák elleni ellenállóképesség reményét is felvillantja a tudósok számára.
Farkasok az elhagyott zónában
Az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset után a térségből gyakorlatilag eltűnt az ember, az elzárt zóna azonban idővel menedékké vált számos vadállat, köztük a szürke farkas számára. A civilizáció visszahúzódása óta a helyi populációk – farkasok, kutyák, szarvasok, vaddisznók és más fajok – meglepően jól alkalmazkodtak a sajátos, sugárszennyezett környezethez.
A Princeton Egyetem kutatói és más nemzetközi csapatok az elmúlt bő egy évtizedben rendszeresen tértek vissza a térségbe, hogy vérmintákat vegyenek és rádiós, illetve GPS-nyakörvekkel kövessék az állatok mozgását. Így ma már pontosabb képünk van arról, hogyan élik túl ezek a ragadozók a mindennapi sugárterhelést, amely jóval meghaladja az emberre megengedett határértékeket.
Napi sugárterhelés: hatszoros az emberi limithez képest
Mérések szerint a csernobili zónában élő farkasok teljes életük során naponta több mint 11,28 millirem sugárzásnak vannak kitéve. Ez több mint hatszorosa annak a határértéknek, amelyet az emberekre vonatkozóan biztonságosnak tekintenek, mégis azt látjuk, hogy a populáció nem összeomlik, hanem kifejezetten virágzik.
A kutatók sugárzásmérőkkel és nyomkövetőkkel vizsgálták, hol mozognak a farkasok, mennyire szennyezett területeken járnak, és hogyan hat mindez hosszú távon a szervezetükre. A terepmunka nem veszélytelen – a tudósok maguk is folyamatos sugárterhelésnek vannak kitéve –, de az így megszerzett adatok egyedülálló betekintést adnak abba, hogyan alkalmazkodik egy csúcsragadozó az ember által létrehozott extrém környezethez.
Mutációk, amelyek a rák ellen védenek
A genetikai vizsgálatok egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a csernobili farkasok genomjában olyan változásokat azonosítottak, amelyek a jelek szerint növelik a rák elleni ellenálló képességet. A sugárzás általában növeli a daganatos megbetegedések kockázatát, itt viszont úgy tűnik, hogy az evolúció „rákapcsolt”: a kevésbé ellenálló egyedek hamarabb elpusztulnak, míg a védő mutációkkal rendelkező példányok túlélnek és továbbörökítik génjeiket.
A farkasok immunrendszerében megfigyelt változások hasonlítanak a sugárkezelésen átesett rákos betegek immunválaszához, ugyanakkor az állatok mégis képesek hosszú távon fenntartani egészséges populációkat. A kutatók a genom bizonyos régióiban olyan „védő” mutációkat azonosítottak, amelyek a rákkal szembeni nagyobb túlélési eséllyel hozhatók összefüggésbe.
Kutatók a terepen: vérminták, nyakörvek, evolúciós labor
Cara Love evolúcióbiológus és kollégái 2014-ben kezdtek széles körű vizsgálatba: vérmintát vettek a farkasoktól, rádiós és GPS‑nyakörveket helyeztek fel, hogy pontosabb képet kapjanak az állatok mozgásáról és a rájuk ható sugárterhelés mértékéről. A terepen gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a farkaspopuláció nemcsak fennmaradt, de népesebb is, mint a közeli, ember által kevésbé szennyezett belorusz védett területeken élő rokonpopulációk.
A csernobili zóna sok szempontból óriási, „valósidejű evolúciós laboratóriumként” viselkedik: nemcsak a farkasokon, hanem a környék kóbor kutyáin, békáin, sőt vízibolháin is kimutathatók a sugárzás által befolyásolt genetikai mintázatok. Egyes fajoknál például sötétebb testszíneződés, másoknál megnövekedett genetikai változatosság jelenik meg ott, ahol a sugárzás mértéke magasabb – mindez arra utal, hogy a sugárzás maga vált meghatározó evolúciós hajtóerővé.
Mit tanulhatunk a csernobili farkasoktól az emberi rákról?
A farkasoknál megfigyelt rákellenálló genetikai mintázatok nem jelentenek „csodagyógymódot”, de fontos nyomokat adhatnak az emberi daganatos betegségek kutatásához. A tudósok reményei szerint a farkasok genomjában azonosított védő mutációk segíthetnek új célpontokat találni olyan kezelésekhez, amelyek növelhetik az emberek túlélési esélyeit bizonyos ráktípusoknál.
Miközben a csernobili katasztrófa máig az emberi felelőtlenség és technológiai hibák szimbóluma, a zóna farkasai azt mutatják, hogy a természet még a legextrémebb körülmények között is képes alkalmazkodni. A kérdés most az, hogy az ott zajló gyorsított evolúció tanulságait mennyire tudjuk felelősen és etikusan az emberi gyógyítás szolgálatába állítani.