Site icon Napimagazin

Négy új Nissan modell mutatkozott be a hazai sajtónak: itt a Juke, X-Trail, Pulsar és e-NV200

Kettő napos, folyamatos tesztvezetésekkel és rengeteg érdekességgel, plusz programmal tarkított bemutató keretein belül fedte fel bájait a Nissan négy újdonsága. Konkrétan a Nissan Juike, a Nissan Pulsar, a Nissan X-Trail, illetve a Nissan e-NV200 mutatkozott be a magyar újságírók sokaságának – így a Napimagazin képviselőinek is – Mátraházán, hogy aztán hegyen-völgyön keresztül próbára tehessük az autókat. Vágjunk is bele!

Nissan Juke 2014

A lefolytatott prezentáció szerves részeként kapcsolódóan az új Nissan Juke modellhez kiemelték, hogy a formaterv előnyére változott, vagy inkább egészült ki – ugyanis jelen esetben egy nagyobb faceliftről szól a fáma. Alapvetően a front rész lökhárítóeleme esett át változásokon, a felső részre húzott irányjelzők, a kerek fényszórók kiosztása maradt a tradíciók szerint. A lökhárítóelem sportosabb lett, dinamizmust sugallva, a fényezéstől elütő árnyalatban tetszetős a leginkább. A far diffúzoros jellegét már régóta hiányoltuk, igaz, a Juke Nismo-újragondolása némileg enyhített ezen; az új, 2014-es Nissan Juke viszont hordozza mindazt, ami az átlagos megközelítésekből eleddig kimaradt. A helyzetjelzők a korábbi formavilágot követik, futurisztikus összhatás nyilvánvalóan azóta is van. Nem is kevés jelleggel.

A Nissan Design Studio által életre hívott formaiság alapvetően a Juke részleteiben rejlik, a ködlámpfészkek, az oldalsó visszapillantótükrök, a lámpák tokozása, továbbá a felnik és a beltér üléseinek révén vehetünk észre jelentős változtatásokat, újításokat, melyek leginkább a vizuális ingereket erősítik.

Az új, ráncfelvarrott Nissan Juke csomagtere 40 százalékkal öblösebb, mint az előd esetében, a mélység növekedett, mely egyértelműen megkönnyíti a pakolhatóságot, előtérbe hozva a praktikumot. A 60:40 arányú hátsó üléssor dönthetősége szintén jól jön, ha több csomagot szeretnénk fuvarozni utazásaink során.

Ahogyan az manapság dívik, a Nissan Juke esetében is számos előremutató, innovatív technológiával találkozhatunk, ha a felszereltség műszaki részleteit kezdjük vizsgálni. A NissanConnect rendszerrel megnyílnak a távlatok az internet alapú kapcsolatrendszerek előtérbe helyezéséhez, az iOS, illetve Android operációs rendszert futtató okostelefonokkal történő párosítás gyerekjáték.

 

Mindehhez elengedhetetlen a fejlett biztonsági rendszerek jelenléte, azok hathatós alkalmazása, így az összes irányból segítséget nyújtó parkolóasszisztens (a Nissanhoz méltó felső kameranézettel is) remekbeszabottan teszi dolgát a betolatásoknál például, a radarok pontosak, valós távolságokat érzékelnek és közvetítik azokat a vezető számára. Sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, holttérfigyelő rendszer segítenek továbbá a közlekedés biztonságos kivitelezésében, de nem szabad elfeledkeznünk a mozgó objektumok érzékeléséről sem – gyalogosok, kutya, vadak, stb. esetében kiemelt támogatást nyújtanak ezek a kiegészítő opciók.

Vessünk egy pillantást az új Nissan Juke motorizáltságára: jelenleg kétféle benzines erőforrással érhető el az autó, 1.2 literes, 115 lóerős verzióban (DIG-T), 6 sebességes manuális váltóval, elsőkerékhajtással, továbbá 1.6 literes 190 lóerős változatként (DIG-T), 6 gangos manuális váltóval, illetve szintén 6 gangos XTRONIC automatával. Utóbbi, automataváltós variáns összkerékmeghajtást kapott. A dízelmotoros paletta 2 különféle hengerűrtartalommal, ám 3 teljesítménnyel érhető el, 1.5 literes dCi-vel, 110 lóerővel, hatsebességes manuális váltóval, illetve 1.6 literes, 94 illetve 117 lóerőssel (utóbbi fokozatmentes CVT váltóval) vásárolható meg. A Nissan Juke gázolajos motorral szerelt verziói kivétel nélkül elsőkerék-meghajtást kaptak.

Nissan X-Trail 2014

2001-es megjelenése óta mára 100 százalékos növekedést tudhat magáénak a Nissan X-Trail, míg eleinte 120 darab került értékesítésre évente, addig mára ez pont a duplájára, 240-re nőtt.

Három fő pontba foglalható az új, második generációs Nissan X-Trail megközelítése: a stílusos formaterv, mely egy igazán kifinomult crossovert takar, mellé a belső tér sem utolsó. A praktikusság és a bőséges helykínálat szintén az autó erősségeihez tartozik, így kijelenthető, hogy ideális családi autónak is be lehet fogni nyugodt szívvel. Harmadik pontként pedig a technológiát és az innovációt lehet kiemelni, intuitív, átgondolt csomagolásban érkezik a felhasználók színe elé mindez.

Tény, hogy az új Nissan X-Trail formaterve követi a japán gyártó jelenlegi koncepcióját, tehát ne csodálkozzunk, ha példának okáért első blikkre összetévesztjük a Qashqai modellel az autót: a vonalvezetés, s az egyéb irányú design elemek mind a markáns, kihangsúlyozott élekkel operáló vonulatot követik, fókuszban a középpontban lévő Nissan logóval, króm keretben, prémiumos külsőt sugallva – természetesen a frontrész kialakítását vizslatva. Sportosság nyilvánvalóan már itt tapasztalható az optikai elemek kialakításánál, a lökhárító magasra húzott alsó légbeömlője például máris sejteti, hogy lendületes, fiatalos szemléletről s annak megvalósításáról szól alapjaiban véve az új Nissan X-Trail.

2706 milliméter tengelytávja elegendő arra, hogy a beltér arányos méreteivel valóban kiszolgálja komforttal az utazókat, míg a 4643 milliméteres hossz még nagyjából a kompakt kategóriához sorolható (egyre növekednek a kategóriákhoz-szegmensekhez társítható értékek). A hasmagasság sem csekély, 210 milliméter, így kisebb-nagyobb hepehupákon, könnyebb offroad helyszíneken is tökéletesen elboldogul az autó.

A beltér alaphangon eleganciát, letisztultságot sugall, bár a prémiumosan sportos küllem itt is megtalálhatóm azért: a kormánykerék kialakítása, a középkonzol rajzolata, a szolidan visszafogott krómhatású berakások használata mind ezt sugallja, az opciós dupla panorámatető pedig az utazási komfort kiterjesztéséért felelős.

Az új Nissan X-Trail hátsó üléssora sínen mozgatható vízszintesen, így a raktér befogadóképessége jelentősen kiterjeszthető úgy, hogy az itt utazóknak minimális kompromisszumokat kell csak kötniük a kiruccanás során. 660 milliméterről szól a fáma, vagyis ekkora tartományban tudjuk mozgatni a hátsó hármas ülőpadot. Opcionálisan a hátsó traktusból kialakítható plusz 2 ülés is (ilyet is láttunk már a Nissan Qashqai több generációjánál), ezek egyértelműen rövid, átmeneti megoldások lehetnek kisebb utazásokhoz, kiváltképp, ha felnőttekről van szó.

A Nissan X-Trail legújabb változata állandó összkerékhajtással rendelkezik, viszont kapcsolható az első kerekekre irányuló hajtás, továbbá felezőt is tartalmazhat a hajtáslánc. Így valamennyire a friss koncepció túlmutat a beskatulyázott „városi terepjáró” definícióján, a Nissan X-Trail valóban alkalmas lehet könnyű, vagy közepesebb nehézségű terepviszonyok leküzdésére.

Ahogyan a Nissan Juke esetében is, az X-Trailnél is számos, autóvezetést megkönnyítő kiegészítővel találkozhatunk: holttérfigyelmeztetés, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, vészfékezési asszisztens, éberségfigyelő rendszer, mozgó objektumok érzékelése, automatikus távolsági fényszóró-kapcsolás, közúti jelzések és jelzőtáblák felismerése – a legfontosabbak a számos fejlett technológiai megoldás közül. Mindezek aktív biztonsági pajzsként ölelik körül az új Nissan X-Trail modellt.

Motorok terén jelenleg egyetlen dízel áll rendelkezésre, ám a hajtásláncok különböznek. Az 1.6 literes dCi aggregát 130 lóerő leadására képes maximálisan, első- illetve összkerékhajtással rendelhetők a modellek, manuális- és automataváltókkal (6 sebességesek, az XTRONIC automata is). Az elsőkerekes manuális váltóval szerelt változat károsanyag-kibocsátása 129 g/km (4.9 l/100 km), a szintén elsőkerék-meghajtású, ám XTRONIC automataváltóval szerelt variáció 135 g/km (5.1 l/100 km) adattal bír, az összkerekes, ugyanakkor manuális váltós megközelítés 139 g/100 km CO2 kibocsátással állítható csatasorba (5.3 l/100 km). Ahogy említettük, jelenleg nincs benzines Nissan X-Trail a palettán, 2015-től viszont lesz; 1.6 literes DIG-T motorral, elsőkerék-meghajtással, manuális váltóval. Az egység 163 lóerőt produkál, és 145 g/km lesz a károsanyag-kibocsátása. Ilyen kiépítésben az autó átlagfogyasztása 6.1 liter lesz 100 kilométerre.

Az XTRONIC automataváltó tervezésénél a Nissan mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a csúszó kuplung érzetét megszüntessék. Ezzel szemben a közvetlen gáz- és motorreakciók megmaradtak, kontrollérzet növekedett, a sima vezetési élmény pedig megmaradt.

Az új Nissan X-Trail üzemanyag-felhasználását sikerült 18 százalékkal csökkenteni az előző generációéhoz képest, ami szintén jelentős előrelépés a típus történelmében.

Nissan Pulsar 2014

Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy a Nissan miért pont a C-szegmensben kezdett új modell fejlesztésébe, ráadásul a hatchback vonalon? Mint ismeretes, az Almera utódjának tekinthetjük a vadonatúj Nissan Pulsar modellt, melynek megálmodásakor a megfizethető technológia alkalmazása volt az elsődleges szempont. Mindemellett a praktikusra szabott beltér, illetve a sportos formaterv is döntő szerepet játszott.

Ugyanakkor az is látszik, ha a célirányos statisztikákat nézzük, hogy a C-szegmens alkotja az európai autópiac legnagyobb és egyben legjelentősebb szegmensét, jelenleg 4.8 millió darabbal. Ahogyan a prezentáción elhangzott, ez a számadat 2019-re megközelítheti az 5 milliót, az előrejelzések alapján 4.9 millió darabbal kell számolni. Tehát előre megjósolható, hogy a C-szegmens megújuló képviselői iránt folyamatosan mutatkozik majd kereslet.

Ha megvizsgáljuk a Nissan eddigi termékválasztékát, észrevehetjük, hogy a C-szegmenset képviselő alternatíva nagyon nem állt a vásárlók rendelkezésére. Micra, Note, Juke, Qashqai, X-Trail – a Pulsar pedig valahová a Juke és a Qashqai közé kategorizálható. Így bátran kijelenthető, hogy a jelenleg legnépszerűbb és legismertebb 6 irányvonalban képviselteti magát a márka.

Kezdjük a technológiai megvalósítással. A Nissan megfizethető technológiának definiálja a Pulsar-ban alkalmazott megoldásokat, s ez így is helyes: a jelenlévő részletek egyértelműen a költséghatékony kialakítás szellemiségében készültek, úgy, hogy hasonlóan a magasabb kategóriás képviselőkéhez, számos fejlett rendszert alkalmaznak.

 

A központi műszeregység fejlett vezetéstámogató kijelzője informatív, 5 colos, és valóban minden külső- és belső behatásról tájékoztat, figyelmeztet ezekkel kapcsolatosan. A megújult Nissan Juke esetében már részletezett Nissan Connect infotainment rendszert ez a típus is megkapta (opció), így másodpercek alatt párosíthatjuk okostelefonunkkal.

Aktív Biztonsági Pajzs: sávelhagyásra figyelmeztető automatika, mozgó objektumok észlelése, holttérfigyelő és vészfékezési asszisztens, aktív nyomvonal szabályozás – ezek mind megtalálhatóak a Nissan Pulsar-hoz társított megfelelő csomag keretein belül. Fontosak is ezek, mára szinte minden megfelelő felszereltségi szintet hordozó autóban megtalálhatóak, azonban nagyon fontos, hogy az összes vezetést segítő, illetve biztonsági rendszer megfelelően funkcionáljon.

A Nissan Pulsar esetében egyetlen gázolajos verzió érhető el jelenleg. A 110 lóerős, 1.5 literes dCi erőforráshoz 6 sebességes manuális váltó társul, a csúcsnyomaték 260 Newtonméter, az üzemanyagfogyasztás 3.6 liter 100 kilométerre átlagolva, a CO2 kibocsátás pedig mindössze 94 gramm/km. Benzines motorokat kedvelők előnyben, itt ugyanis az egyező, 115 lóerős teljesítménnyel operáló egység mellé rendelhető 6 sebességes manuális, vagy szintén 6 sebességes X-TRONIC automataváltós kiszerelés kapcsán mindenki megtalálhatja majd a számításait, aki ebben a kategóriában keresgél. A manuális váltós modell 190, míg az automataváltós 165 Newtonméter csúcsnyomaték leadására képes, 117, illetve 119 grammos károsanyag-kibocsátás mellett 100 kilométeren. A fogyasztás is barátságosnak tűnik a gyári adatok szerint, ugyanis 5, 5.1 literes értékek kerültek a specifikációs listára.

Kategóriaelső belső helykínálattal rendelkezik a Nissan Pulsar az importőr szerint, 692 milliméteres lábtérrel, mely a C-szegmens 562 milliméteres, illetve a D-szegmens 589 milliméteres átlagával összehasonlítva valóban illusztris értéket jelent. A jól eltalált tengelytáv, s ezáltal az optimalizált kihasználhatóság sajnos a csomagtér szűkítéséhez vezetett, 385 liter áll ugyanis rendelkezésre, mindez bővíthető 1395 literig, ha előrehajtjuk a 60:40-es hátsó üléssort.

A cikkben már felemlegettük a Qashqai-szerű megjelenést a Nissan X-Trail kapcsán. Nos, a formaiság, a kedvelt és jól bevett stílusvilág a Pulsart is belengi, tulajdonképpen olyan az egész, mintha a Qashqaio-t kicsit összepréselték volna, s újragondolva egy csapott hátú alsó-középkategóriás képviselő született volna. Tehát minden előnyét hordozza a Nissan jelenlegi arculatának, a kihangsúlyozott hűtőmaszk, jelentős arányú márkajelzéssel visszatérő motívum, ugyanúgy, ahogy a hűtőmaszk bumerángra emlékeztető sziluettje is releváns elem. Viszont az alsó beömlő itt visszafogottabban mutatja magát, de azért ügyelve arra, hogy a sportos látvány csökkenését ne érezzük. A ködlámpafészkek prémiumosan krómberakottak, követik a formavilágot, csapott vonalakkal, pontosan úgy, mint az oldalvezetés esetében: a törésvonalak élveznek itt prioritást, remek színjátszó árnyalatokat hoznak létre, és a kecses, áramvonalas felépítést helyezik előtérbe.

Hátulról sem utolsó látvány az új Nissan Pulsar, bár azért némi déja vuje akad a szemlélődőnek – ez mára bevett és elfogadott tény, miért lenne máshogy ebben az esetben? Morcos tekintetű helyzetjelzők, jövőt idéző, aszimetriába hajló rajzolatok együttesével, passzentos, ám nem felszínes tervezéssel.

Nissan e-NV200

Miért ne lenne 100 százalékban elektromos megoldása a Nissan márkának egy kisáruszállítóra, vagy egy családi MPV-re, ha már jól bevált recepttel sikerült megvalósítani a Zero Emission trendet a Nissan Leaf segítségével?

Nos, van ilyen megoldás, a kétnapos Nissan All Stars tesztvezetésen találkoztunk ilyen modellel is, méghozzá az NV200 átalakított, e-NV200 teljesen elektromos alternatívájával. Bár létezik zárt felépítményű áruszállító is, mi testközelből a Kombi-verzióval, 5 személyre kialakított utastérrel felvértezett Nissan e-NV200-at ismerkedtünk.

Az új e-NV200 hossza 4.39 méterről 4.55 méterre növekedett, a 14 colos keréktárcsák mutatósabb, 15 colosokra cserélődtek. Az autó magassága megmaradt a régi, 1.86 méteres, de ennyi kell is ahhoz, hogy tényleges kényelmet nyújtson az utasok számára.

Nissan e-NV200 gyorstalpaló, legalábbis, ami a kaszniváltozatokat jellemzi: a Kombi felfelé nyíló hátsó raktérajtóval rendelkezik, míg a Furgon oldalra nyíló raktérajtókat tudhat magáénak. Mindkét felépítmény rendelhető akár kétoldali tolóajtókkal is.

Ne higgyük, hogy a 100 százalékosan elektromos hajtású Nissan e-NV200 bármiben is hiányt szenvedne alkalmazott technológiák terén. Visszagurlás-gátló, fűthető ülések és kormánykerék, intelligens kulcs, és a hajtásláncból elmaradhatatlan automataváltó is megtalálható a listán, melyek kevésbé fárasztó vezetést, és hatékonyabb munkavégzést garantálnak.

 

A hajtáslánc 80 kW teljesítményű, 24 kWh-s akkumulátor táplálásával. A Nissan e-NV200 fordulóköre 11.1 méter, tehát rendkívül jól manőverezhető többek közt városi környezetben is, ami ugye szintén nem elhanyagolandó szempont. Ha a dobozos változatot nézzük, a hasznos terhelhetőség 770 kilogramm, a raktér mérete pedig 4.2 köbméter.

A Nissan e-NV200 akkumulátora normál aljzaton keresztül 12 óra alatt tölthető fel, míg villámtöltővel a folyamat 80 százalékosra 30 perc alatt tornászható.

Hamarosan érkeznek további részletek, nagyobb lélegzetvételű autótesztek formájában, melyekhez nyilvánvalóan hozzácsapjuk a menetpróbán szerzett további tapasztalatainkat is. Elöljáróban – vagy inkább végszóként annyit: ismét úgy tűnik, maradandót és egyben kellemeset alkotott a Nissan brand úgy, hogy megtartott – nem is keveset – a korábban már jól bevált hagyományokból, ügyesen átültetve azt a jelenlegi igényeknek megfelelő innovatív megvalósításokhoz társítva. Nem csalódtunk tehát most sem. Ráadásul egyből négy újdonságot ismerhettünk meg.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI
Exit mobile version