Az Északi-sark jegétől függő ikonikus csúcsragadozó, a jegesmedve sorsa évtizedek óta a klímaválság egyik legerősebb szimbóluma – Norvégiából most mégis meglepő, de korántsem megnyugtató fordulatot jeleznek az adatok.
Norvég jegesmedvék a globális felmelegedés frontvonalában
A Barents-tenger térsége, a Norvégiához tartozó Spitzbergák környéke az egyik leggyorsabban melegedő régió a Földön, ahol a hőmérséklet évtizedenként akár 2 Celsius-fokkal is emelkedhet. Itt az elmúlt évtizedekben több mint kétszer gyorsabban fogyott a tengeri jég, mint a legtöbb más jegesmedve-élőhelyen, a jégmentes napok száma pedig mintegy 100 nappal nőtt.
A logikus várakozás az lett volna, hogy a jég visszahúzódása a norvég jegesmedvék testállapotának romlásával, fogyással, kevesebb utóddal és hosszú távú populációcsökkenéssel jár. A friss tudományos eredmények azonban ennél jóval összetettebb, sőt első pillantásra ellentmondásos képet rajzolnak fel.
Meglepetés: kövérebb, egészségesebb jegesmedvék a Spitzbergákon
A Scientific Reports folyóiratban megjelent új tanulmány több száz norvégiai jegesmedve testtömegét és kondícióját vizsgálta az 1990-es évektől napjainkig. A kutatók azt találták, hogy bár az 1995–2000 közötti időszakban a medvék kondíciója romlott, az ezt követő mintegy húsz évben a tendencia megfordult, és a spitzbergáki populáció átlagosan jobb fizikai állapotba került.
A testtömeg- és zsírtartalék-mérések alapján a norvég jegesmedvék ma átlagosan testesebbek, mint korábban, miközben az élőhelyükön a tengeri jég kiterjedése drámai mértékben visszaesett. A populáció létszáma a rendelkezésre álló adatok szerint stabil vagy enyhén növekvő, ami szintén szembemegy az általános félelmekkel, miszerint a jégolvadás azonnali összeomláshoz vezet.
Új étrend, új vadászati stratégia
A jelenség egyik kulcsa, hogy a spitzbergáki jegesmedvék láthatóan képesek voltak részben átalakítani táplálkozási szokásaikat, alkalmazkodva a csökkenő jégborítottsághoz. A tudósok szerint a medvék egyre több szárazföldi táplálékot fogyasztanak: madártojásokat, fészkelő tengeri madarakat, dögöt, esetenként rénszarvasokat is, miközben továbbra is igyekeznek fókat zsákmányolni, amikor csak hozzáférnek a jégperemhez.
A környéken fekvő fjordok és a part menti ökoszisztémák – beleértve a halakban gazdag, melegebb vizeket – jelenleg kedveznek ennek a „vegyes” stratégiának. Az erősebb táplálékbázis magyarázatot adhat arra, miért javult a jegesmedvék testállapota annak ellenére, hogy klasszikus vadászterületük, a stabil tengeri jég gyorsan visszaszorul.
Helyi kivétel, nem mentőöv a fajnak
A kutatók hangsúlyozzák: a norvég példa nem jelenti azt, hogy a globális felmelegedés ne jelentene létkérdést a jegesmedvék számára. Más térségekben – például a kanadai Hudson-öbölben vagy Baffin-öbölben – a jégvesztés együtt járt a medvék testsúlyának csökkenésével, a szaporodási ráták romlásával és egyes állományok megfeleződésével.
A norvég kutatások vezetője, Jon Aars szerint a mostani eredmények csak azt mutatják, hogy a spitzbergáki populáció eddig képes volt energiagazdálkodásában és táplálkozásában kompenzálni a jégvesztés okozta kihívások egy részét. Ez a „siker” azonban erősen függ a helyi adottságoktól – a fjordok felépítésétől, a part menti táplálékforrásoktól –, és korántsem biztos, hogy fenntartható, ha a jégolvadás üteme tovább gyorsul.
Rejtett kockázatok: a jó kondíció nem garancia a túlélésre
Bár a medvék testállapota jelenleg kedvező, a szakértők szerint ez önmagában nem garantálja a hosszú távú fennmaradást. A populációk életképességét olyan demográfiai mutatók is befolyásolják, mint az utódszám, a kölyök túlélési arány, a nőstények szaporodási ciklusai és a genetikai sokféleség, amelyekre a mostani vizsgálat csak korlátozottan tér ki.
Aars és kollégái arra figyelmeztetnek, hogy még stabil vagy javuló testkondíció mellett is megindulhatnak lassabb, de később drámai módon felgyorsuló negatív folyamatok a populáció szerkezetében. A jegesmedvék jövőjét így a tudósok továbbra is közvetlenül a fosszilis eredetű, klímamelegítő kibocsátások szintjéhez kötik, hangsúlyozva: a faj fennmaradásához nemcsak alkalmazkodásra, hanem a felmelegedés mérséklésére is szükség van.
Paradoxon az Arktiszon: figyelmeztető jel az emberiségnek
A norvég jegesmedvék „zsírosodási paradoxona” jól mutatja, mennyire bonyolult és térségenként eltérő módon reagálnak az élőlények a klímaváltozásra. Miközben egyes populációk átmenetileg profitálni látszanak a megváltozott táplálékhálózatból, más térségekben ugyanaz a folyamat összeomláshoz közeli állapotot idéz elő.
A kutatók szerint éppen ezért veszélyes lenne a norvég adatokra hivatkozva relativizálni a globális felmelegedés hatását: a spitzbergáki jegesmedvék története nem a klímaválság cáfolata, hanem annak bizonyítéka, hogy a rendszer határain túl működőképesnek tűnő „megoldások” is gyorsan kimerülhetnek. A jegesmedve így továbbra is marad, ami mindig is volt: a gyorsuló sarki felmelegedés egyik legfontosabb hírnöke – még akkor is, ha Norvégiában ma épp kövérebbnek tűnik, mint valaha.