Site icon Napimagazin

Ők lesznek a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2022-23 nagydöntőjének zsűritagjai

Kiderült, kik lesznek a S.Pellegrino Young Chef Academy 2022-23-as verseny nagydöntőjének zsűritagjai. A “Hét Bölcs” elnevezésű testület 2023 szeptemberében Milánóban dönt majd a verseny győzteséről.

A mindent eldöntő versenyt megelőzően 170 fiatal séf 15 különböző régióban mutathatja be konyhaművészeti tudását az adott térség válogatott szakértő zsűrije előtt. A regionális fordulók győztesei szorosan együttműködnek mentoraikkal receptjeik tökéletesítésén, ezt követően pedig a “Hét Bölcs” előtt számot adhatnak tudásukról és elkészíthetik jellegzetes fogásukat.

A globális gasztronómia hét nagyágyúja hisz abban, hogy a jövőben az ételek mögött meghúzódó szenvedély, kultúra, innováció és etika fogja megkülönböztetni a kiemelkedő séfeket. Ennek tudatában a S.Pellegrino által felkért hét szakértő felelősen, megérzéseiket és tudásukat egyesítve választják ki a végső győztest. Az elismert zsűri azokat a ragyogó tehetségeket díjazza, akik a gasztronómia határait feszegetik, valamint személyes elképzeléseikkel és véleményükkel inspirálják a séfek fiatalabb generációját.

Az idei évad nemzetközi séfekből álló zsűrijében az alábbi szakértők foglalnak helyet:

  1. Eneko Atxa, baszk séf Azurmendi és ENEKO nevű éttermeivel öt Michelin-csillag tulajdonosa. A séf egészség, szolidaritás és fenntarthatóság iránti állandó elkötelezettsége pedig számos fenntarthatósági díjat érdemelt ki. Alkotásainak alapjául kulturális gyökerei, a térség és annak terményei iránti kötődése, valamint a hagyományos baszk receptek szolgálnak. A mentorálásról így nyilatkozik: “Junior séfjeink nagyon fiatalon kezdik a tanulást, ezért kiemelten fontos, hogy a szakma javítását szolgáló új eszközök mellett elsajátítsák a régi baszk recepteket és hagyományokat is. Azt tanácsolom a fiatal tehetségeknek, hogy lelkesen, kitartással, keményen dolgozzanak, szeressék a térségüket és tartsák szem előtt, hogy az ételek a séfet, a térségét és a kultúrát is képviselik.”
  1. Riccardo Camanini azon séfek egyike, akik leginkább értik a modern olasz konyha technikáját, elegáns és újszerű tálalásának rejtelmeit. Étterme, a Gardone Riviérán található Lido 84 csupán nyolc hónappal nyitását követően, 2014-ben szerzett Michelin-csillagot. A séf konyhaművészeti tudásának szilárd alapjait Gualiero Marchesi tanításai határozták meg, majd a két Michelin-csillagos Le Manoir aux Quat Saison étteremben Raimond Blanc, valamint a párizsi La Grande Cascade étteremben Alain Ducasse és Jean Louis séfek mellett mélyítette el ismereteit. A fiatal kollégáinak ezt üzeni: “A kreativitás nem más, mint az életünk során összegyűjtött és értelmezett számtalan információ összessége. Pirandello egyszer azt mondta, a kreativitás olyan, mint egy szelet kenyér: szilárd táplálék, amelyet megkenhetünk lekvárral. Ne feledjük tehát, hogy a kreativitás és bizonyos eredmények idővel, következetességgel és kitartással járó hosszú munka következtében jönnek létre.”
  1. Hélène Darroze, negyedik generációs séfnek a vérében van a főzés tudománya. Jelenleg a három Michelin-csillagos londoni The Connaught, a két Michelin-csillagos párizsi Marsan, és az egy Michelin-csillagos provance-i Hélène Darroze à Villa La Coste éttermeket vezeti. A Michelin elismerései mellett 2015-ben a The World’s 50 Best Restaurants szervezettől megkapta a legjobb női séfnek járó Veuve Clicquot díjat. Nem utolsó sorban pedig 2015 óta zsűritagként vesz részt a népszerű francia televíziós showműsorban, a Top Chefben. Kreativitásának kifejezése során az érzelmeket használja kiindulópontként, és hitelességét beleszőve olyan ételeket és menüsorokat hoz létre, amelyek az ösztön és az érzelmek mellett minden esetben hűek maradnak az alapanyagok minőségéhez. “Higgy magadban, az álmaidban, éld meg a szenvedélyed, hiszen a határ a csillagos ég!
  1. Vicky Lau szokatlan utat járt be a fine dining világában, miután a reklámszakmában felépített karrierjét feladva, a professzionális főzés területén kamatoztatta kreatív ambícióit. Pályafutását gyakornokként kezdte a Cépage-nél, majd 2012-ben a saját lábára állt, és megnyitotta a TATE Dining Room éttermet. Tavaly történelmet írt, amikor Ázsia első női séfjeként hongkongi étterme két Michelin-csillagot kapott a Michelin Guide Hong Kong Macau 2021 kiadványban. A fiatal tehetségeknek ezt üzeni: „Séfként fontos, hogy szép és finom ételeket készítsünk, ám az élet mélyebb értelmére is figyelmet kell fordítanunk. A siker nem csak rólad szól, hanem arról is, hogy mennyire pozitívan tudod befolyásolni a társadalmat. Mindannyiunknak erre kell törekednünk.
  1. Pía León étterme három éve zsinórban a latin-amerikai 50 Best Restaurants lista élén szerepel, és öt egymást követő évben választották a világ tíz legjobb étterme közé. Férjével, Virgilio Martínezzel együtt a Central tulajdonosa, ahol egy évtizeden át vezette a konyhát. Ezután úgy döntött, hogy a Kjolléban járja a saját útját. Az étterem, amely egy extrém magasságokat elérő őshonos virágzó fáról kapta a nevét, a 2019-es latin-amerikai 50 Best Restaurants listán 21 helyezett lett, valamint elnyerte a legjobb új belépőnek járó díjat is. A fiatalokat így ösztönzi: „Sokszor nehéz, de ha megvan benned a szándék, és tudod, mit akarsz, akkor a dolgok a megfelelő pillanatban fognak megtörténni. Számomra a legfontosabbak a körülöttem levő emberek, akik elkísérnek a küldetésem során és a céljaim felé megtett úton.
  1. Julien Royer a három Michelin-csillagos modern francia étterem, a szingapúri Nemzeti Galériában található Odette séfje és tulajdonosa. A The Lo & Behold Grouppal közösen alapított Odette folyamatosan megújuló menüt kínál, amelyben megmutatkozik Royer életre szóló tisztelete a szezonalitás, a termőföld és a világ minden tájáról származó butiktermelők kézműves termékei iránt. Az Odette név főhajtás Royer nagymamája előtt, aki az egyik legnagyobb hatást gyakorolta a séfre az életben és a konyhában is. A fiatal tehetségeket így buzdítja: „Az emberek, akikkel az utad során találkozol, nélkülözhetetlenek a fejlődésedhez. Mindig tanulj a kortársaidtól, partnereidtől, beszállítóidtól, kollégáidtól és alkotótársaidtól! Fontos, hogy folyamatosan szélesítsd a világképed és nyitottan állj más nézőpontokhoz! Egy élmény megalkotása közös erőfeszítés, egy séf kiválóságát pedig az határozza meg, hogy a csapata mennyire támogatja és hisz benne, és a harmonikus közös munka során mennyire kiemelkedő élményt tudnak nyújtani a vendégeknek.
  1. Nancy Silverton egyesült államokbeli séf, pék és író 2014-ben nyerte el a James Bear alapítvány kiemelkedő séfjének járó díját a kovász és a kézműves kenyerek hazai népszerűsítésében játszott szerepéért. Silverton a Michelin-csillagos Osteria Mozza, valamint a los angelesi Pizzeria Mozza, Mozza2Go, chi SPACCA, Pizzette és a The Barish éttermek társtulajdonosa. A fiatal séfeknek azt tanácsolja: „Nagyon korán rátaláltam a hivatásomra. Máig emlékszem a napra, ahogy egy recept alapján egyszerű lencsekenyeret, vagy párolt zöldséget és olvasztott sajtot készítettem, a séfkéssel a kezemben nyitottam a szakácskönyvemet, és arra gondoltam: ezt akarom csinálni. Onnantól az utam nem változott. Séffé válni hihetetlenül kemény munka volt, csak szívvel-lélekkel vágj bele!

A S.Pellegrino Young Chef Academy verseny egyedi lehetőséges kínál a fiatal séfeknek arra, hogy csatlakozzanak a S.Pellegrino Young Chef Academy-hez. Az inspiráló közösségben kapcsolatokat építhetnek a gasztronómia legbefolyásosabb és legelismertebb szereplőivel, és nagy hatású oktatási, mentorálási és gyakorlati programban részesülhetnek. A 30 év alatti fiatal séfek 2022. június 30-ig jelentkezhetnek a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2022-23-as szezonjára a www.sanpellegrinoyoungchefacademy.com weboldalon. A regisztráció során személyes és szakmai információk mellett a saját jellegzetes ételük receptjének beküldésével adhatnak számot személyes meggyőződésükről, egyedi képességeikről és kreativitásukról. A korábbi évadokhoz hasonlóan a jelentkezéseket első körben az ALMA, az Olasz Konyhaművészet Nemzetközi Intézete bírálja el. Az ALMA által kiválasztott fiatal séfek a 15 regionális döntő egyikében adhatnak számot tudásukról, amelyeket a 2022-es év második felében rendeznek meg a világ különböző pontjain.

Exit mobile version