Főoldal Blog oldal 16

Közlekedési változások Budapesten a hétvégén a Vivicittá futófesztivál miatt

A hétvégén rendezik meg a 40. Telekom Vivicittá futófesztivált Budapesten, amely számos közlekedési változással jár a fővárosban – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t. A nagyszabású sportesemény miatt több fontos fővárosi útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani, így az Árpád hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon is nehezített lesz a közlekedés.

Már pénteken megkezdődnek az előkészületek a Margitszigeten, ahol a forgalomkorlátozások miatt a 26-os autóbuszok reggel 8 és 11 óra között csak rövidített útvonalon, a Göncz Árpád városközpont és a Zenélőkút között közlekednek. Szombaton napközben lezárják a Margitsziget Központi útját, délután 14 órától pedig az Árpád hídon és a Népfürdő utcában is korlátozások lépnek életbe.

A legnagyobb fennakadásokra vasárnap lehet számítani, amikor a futófesztivál mezőnye áthalad a városon. A verseny érinti az Árpád és a Margit hidat, a Margitszigetet, a Népfürdő utcát, a pesti alsó rakpartot az Árpád híd és a Margit híd között, valamint a budai oldalon az Árpád fejedelem utat és a rakpartok szakaszait egészen a Rákóczi hídig. Emellett a Szabadság híd, az Alagút utca és az Attila út környéke is érintett lesz a lezárásokban.

A BKK külön felhívja a figyelmet arra, hogy a futóverseny útvonala keresztezi a hétvégi rakpartnyitás helyszíneit is, ezért arra kérik a közlekedőket, hogy figyeljék a szervezők utasításait, és a futók érkezésekor hagyják el az útpályát, biztosítva ezzel a verseny zavartalan lebonyolítását.

A közlekedéssel kapcsolatos aktuális információkért érdemes felkeresni a BKK Info oldalát, ahol a közösségi közlekedéssel és a közúti változásokkal kapcsolatban is naprakész tájékoztatás érhető el. A rendezvény ideje alatt a Margitszigeten, a Víztorony közelében mobil ügyfélpont is működik, ahol jegy- és bérletvásárlás mellett az utazással kapcsolatos információk is beszerezhetők.

A BKK mindenkit arra kér, hogy a hétvégi utazásait előre tervezze meg, és számoljon a megszokottól eltérő közlekedési renddel, hogy a fesztivál ideje alatt is gördülékenyen közlekedhessen Budapesten.

Változékony hétkezdet után napos, tavaszias hétvége várható

Pénteken még többfelé számíthatunk csapadékra és erős szélre, de a hétvége már kellemes, napos időt hoz – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. friss előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. A csapadékos és szeles hétkezdés után fokozatosan megnyugszik az időjárás, és egyre inkább a tavaszias időjárásé lesz a főszerep.

A pénteki nap során az ország északi és északkeleti részén marad tartósan felhős vagy borult az ég, míg más térségekben a fátyolfelhők mellett több órás napsütésre is lehet számítani. Délutánra azonban a Dunántúlon is erőteljes felhősödés várható. Az eső, zápor elsősorban az északkeleti, keleti térségekben valószínű, de később nyugatabbra is egyre nagyobb az esély a csapadékra. A szél sokfelé megerősödik, különösen az Észak-Dunántúlon és Budapest környékén viharos lökések is előfordulhatnak. A nappali hőmérséklet 14 és 23 Celsius-fok között alakul, de az ország északkeleti negyedében ennél hűvösebb idő is lehet.

Szombatra azonban már kedvezőbb időjárás körvonalazódik. A reggeli órákban még előfordulhat néhol eső, zápor, de napközben csökken a felhőzet, és többfelé kisüt a nap, gomolyfelhős, napos időre van kilátás. Bár időszakosan összeállhatnak a gomolyfelhők, a csapadék esélye csekély. Az északi, északnyugati szél továbbra is élénk marad, de estére mérséklődik a légmozgás. A hajnali órákban 3-8 fok közé csökken a hőmérséklet, viszont a kevésbé felhős és szélcsendes északkeleti térségekben hidegebb, akár 0 fok közeli értékek is előfordulhatnak. A nappali csúcsérték 15 és 20 fok között várható.

Vasárnapra igazi tavaszi idő ígérkezik. Többnyire fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A délies szél helyenként megélénkül, a Dunántúlon akár meg is erősödhet. A hajnali órákban általában 2-8 fok közötti értékekre lehet számítani, azonban a keleti és északkeleti tájakon, ahol hajlamosabb a lehűlés, gyenge fagy is előfordulhat. A délutáni órákra viszont kellemes, 18-24 fokos hőmérséklet várható, ami ideális lehet a szabadtéri programokhoz.

A hétvége tehát összességében kellemes, tavaszias időjárást ígér, érdemes kihasználni a napsütést, hiszen a következő napokban már valóban érezhetően megérkezik a jó idő.

Önkéntesnek a Szigeten? Nagyon is!

A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához.

Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben egy nagy és összetartó fesztiválcsalád tagja lehetsz. Megismerkedhetsz új emberekkel a világ minden tájáról, és bepillantást nyerhetsz a fesztivál működésébe” – írja a Fesztivál Önkéntes Központ a felhívásában, várva a jelentkezőket az idei Szigetre és más, izgalmas kulturális eseményekre.

A FÖK több mint 13 éve szervez önkéntes programokat Magyarország legnagyobb fesztiváljaira és koncertjeire. Az elmúlt évek során közel 8.000 lelkes önkéntes dolgozott a programban, a nemzetközi csapat tagjai összesen 21 országból érkeztek.

A közös munka során önkénteseink nemcsak felejthetetlen élményeket, hanem a jövőben is hasznos tapasztalatokat szereztek nálunk” – meséli Nagy Réka, a FÖK vezetője. „Hiszünk az önkéntesség erejében, a csapatmunkában és az eddig megismert rengeteg értékes emberben, akik kifogyhatatlan lelkesedéssel végzik el a rájuk bízott feladatokat, amiért a közönség és a rendezvények is végtelenül hálásak” – tette hozzá, megemlítve, hogy nagyon büszkék arra, hogy a jelentkezők több mint 40%-a visszatérő.

A Fesztivál Önkéntes Központ a jelentkezéseket a www.fesztivalonkentes.huoldalon várja.

Amerika legikonikusabb útja a Route 66 – végigautózása egy több, mint 3 hetes kultsokk

Bár eredeti, teljes mivoltában már nem létezik a 66-os, a legtöbb autentikus rész a mai napig megvan. Több ezer mérföldes túrára számítson az, aki nekivág.

A teljes cikk a New York Online-on olvasható.

Tom Cruise és a Mission: Impossible új része Cannes-ban debütál

A 78. cannes-i filmfesztivál egyik legjobban várt eseménye a Mission: Impossible – A végső leszámolás világpremierje lesz, amelyre május 14-én kerül sor. A fesztivál szervezői kedden jelentették be, hogy a premier díszvendége a főszerepet alakító hollywoodi legenda, Tom Cruise is személyesen részt vesz az eseményen.

Az új Mission: Impossible a sorozat nyolcadik, egyben záró darabja, és kétségkívül az év egyik legizgalmasabb akciófilmje. A hazai nézők május 22-től láthatják a filmet a mozikban. A cannes-i vetítésre a hivatalos programban, versenyen kívül kerül sor, egy nappal a fesztivál nyitóünnepsége után.

Tom Cruise visszatérése Cannes-ba különleges pillanatnak ígérkezik: három évvel ezelőtt a Top Gun: Maverick premierjére helikopterrel érkezett a Croisette sétányra, látványos belépőjével pedig emlékezetes pillanatot szerzett a fesztivál történetében.

A sztárt elkíséri Christopher McQuarrie rendező is, aki a 2010-es évek közepétől vezeti a franchise-t, amely mára a filmtörténet egyik legsikeresebb akcióthriller-sorozatává vált.

A május 13. és 24. között megrendezésre kerülő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját április 10-én ismertetik részletesen. Az idei nemzetközi zsűrit Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő vezeti majd. A megnyitó ünnepség díszvendége pedig Robert de Niro lesz, akit életműve elismeréseként tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntetnek ki.

Kávézz Snoopy-val: a Starbucks és a Peanuts a kedvességet ünnepli áprilisban

Áprilisban a Starbucks és a világ legismertebb beagle-je, Snoopy összefogtak, hogy együtt hívják fel a figyelmet a kedvesség erejére. A Global Month of Good kampány keretében a Peanuts™ szeretnivaló kutyusa nemcsak a kávézók hangulatát dobja fel, de arra is emlékeztet, hogy az apró figyelmességek mennyit számítanak a mindennapokban.

Egy hónap a kedvesség jegyében

A kampány központi üzenete, „Spread the kindness” – azaz „Terjeszd a kedvességet” –, amely egyszerű, de annál fontosabb gondolatra épül: egy mosoly, egy bátorító szó vagy akár egy meglepetésként átnyújtott kávé is szebbé teheti valaki napját. Snoopy pedig tökéletes nagykövete ennek az üzenetnek.

Snoopy, a négylábú inspiráció

Snoopy több mint fél évszázada hódítja meg a szíveket, mint Charlie Brown hűséges barátja. Bár nem szólal meg, gondolatai mindig pozitívak, szeretetteljesek és sokszor mókásak. A képregényeken túl filmek és sorozatok állandó szereplője, most pedig a kedvesség szimbólumaként tűnik fel a Starbucksban.

Négy dolog, amit Snoopy-tól tanulhatunk a kedvességről:

  1. Hűség – A valódi kedvesség alapja a megbízhatóság. Ahogy Snoopy is mindig ott van Charlie Brown mellett, mi is legyünk támasz szeretteink számára.
  2. Empátia – Szavak nélkül is érzékeljük, ha valaki rosszkedvű. Egy apró gesztus – egy kérdés, egy mosoly – sokat jelenthet.
  3. Önzetlenség – Snoopy a szeretetet viszonzás nélkül adja. Egy forró kávéval vagy figyelmességgel mi is örömet szerezhetünk másoknak.
  4. Vidámság – Ne vegyük túl komolyan az életet! Egy vidám pillanat, egy közös nevetés egy jó kávé mellett sokat számít.

Limitált Snoopy-kollekció a Starbucksban

A kampány részeként áprilisban elérhető lesz egy különleges Snoopy-ihlette kollekció: kulacsok, vászontáskák és újrafelhasználható poharak formájában. A barátságos figura az elviteles poharakon is megjelenik vidám matricák és grafikák kíséretében.

Különleges meglepetés április végén

Április 18. és május 1. között (illetve amíg a készlet tart) minden Grande méretű jeges Oat Shaken Espresso mellé ajándék Snoopy-s reusable cup is jár – így a kedvességet nemcsak megélhetjük, de magunkkal is vihetjük.

Apró gesztus, nagy hatás

A Starbucks célja, hogy megmutassa: a kedvesség nem bonyolult dolog. Néha egy egyszerű gesztus is elég ahhoz, hogy valaki napját jobbá tegyük. És ki más lehetne ennek jobb példája, mint Snoopy – az örök optimista, aki mindig ott van, amikor szükség van rá?

Áprilisban tehát irány a legközelebbi Starbucks, és oszd meg a kedvességet egy mosoly, egy kávé vagy egy limitált Snoopy-pohár formájában!

Jennifer Lopez koncertet ad Budapesten – világsztár az MVM Dome színpadán

A világhírű amerikai énekesnő és filmsztár, Jennifer Lopez idén nyáron ismét Európába látogat – és ezúttal Magyarország is szerepel turnéállomásai között. A „Up All Night – Live in 2025” elnevezésű koncertkörút keretében július 20-án az MVM Dome színpadán láthatjuk őt Budapesten.

A fellépésen J.Lo legismertebb slágerei csendülnek fel, amelyekhez látványos színpadi show, energikus koreográfiák és ikonikus, divatot teremtő színpadi öltözékek társulnak. A turné igazi ünnepe lesz Jennifer Lopez több évtizedes karrierjének, amely során nemcsak a zeneipart, de a filmvilágot is meghódította.

Tíz ország, egy nyár

A koncertsorozat július 1-jén Törökországban, Antalyában indul, majd az énekesnő fellép többek között Egyiptomban, Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában, valamint Kazahsztánban, Örményországban és az Egyesült Arab Emírségekben is.

Egy ikon sikerei számokban

Jennifer Lopez eddigi pályafutása során több mint 80 millió lemezt adott el világszerte, dalait több mint 15 milliárdan streamelték, és a Spotify-on közel 28 millió havi hallgatóval rendelkezik – ezzel egyértelműen a popzene egyik meghatározó alakja.

Színésznőként is rendkívül sikeres: filmjeinek összbevétele meghaladta a 3 milliárd dollárt. Legutóbbi Netflix-filmjei, az Atlas és az Anya, a bemutató után rögtön a nézettségi listák élére kerültek. Emellett a Kiss of the Spider Woman című filmben nyújtott alakítását a Sundance Filmfesztiválon is méltatták. Jelenleg a Brett Goldsteinnel közös romantikus vígjátékán, az Office Romance-on dolgozik.

Bronxból a világ színpadára

Jennifer Lopez 1969-ben született a New York-i Bronxban, Puerto Ricó-i szülők gyermekeként. Gyerekkorától kezdve táncolt, és már 17 évesen filmes szerepet kapott. A ’90-es évek közepétől sorra jöttek a filmes sikerek, többek között George Clooney, Robin Williams, Jack Nicholson és Michael Caine oldalán. 1997-ben a Selena – Dalok szárnyán című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjra jelölték.

A zenei karrier csúcspontjai

1999-ben jelent meg debütáló albuma, On the 6, amelyből világszerte 8 millió példány fogyott. A 2001-es J.Lo album már az első héten 270 ezer eladott példánnyal indított. Későbbi lemezei közül a Como ama una mujer spanyol nyelvű album vezette a Billboard latin listáját. A 2018-as Dinero Cardi B-vel és DJ Khaleddel, illetve a Limitless, amelynek szövegét Sia írta, szintén nagy sikert arattak. Legutóbbi albuma, a This Is Me… Now 2024-ben jelent meg.

A magánélet reflektorfényben

Jennifer Lopez mindig is a bulvársajtó kedvence volt viharos szerelmi életével. Korábban kapcsolatban állt Puff Daddyvel és Alex Rodriguezzel, tíz évig volt házas Marc Anthony énekessel, akitől ikrei születtek. Legutóbbi, negyedik házassága Ben Affleck színésszel három év után, 2025 januárjában ért véget.

Egy globális ikon

Jennifer Lopez neve mára egyet jelent a sokoldalú tehetséggel, a kitartással és a popkultúrára gyakorolt maradandó hatással. 2012-ben a Forbes magazin a világ legbefolyásosabb hírességének választotta, 2018-ban pedig a Time magazin is beválasztotta az év 100 legmeghatározóbb személyisége közé.

Hagyományok, gasztronómia és húsvéti hangulat: négynapos ünnepi fesztivál Hollókőn

Idén is színes programokkal és hagyományőrző élményekkel várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál. A világörökségi falu négynapos ünnepi rendezvénye április 18. és 21. között kerül megrendezésre, ahol a folklór, a palóc gasztronómia és a húsvéti népszokások állnak a középpontban.

A szervező Hollókő Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a fesztivál első napján, nagypénteken a programok díjmentesen látogathatók. A vendégek kirakodóvásárra, tojásfestésre, archív fotókra és régi hollókői filmek vetítésére számíthatnak, valamint betekintést nyerhetnek a böjti szokásokba is.

Szombaton a népi hagyományoké a főszerep: az Ófalu udvaraiban életre kelnek a régi falusi hangulatok, lesz kereplőzés, tánctanítás, népviseleti bemutató és szilvásgombóc-főzés is. A Hollókői és a Nógrád Táncegyüttes közreműködésével autentikus táncokat sajátíthatnak el az érdeklődők.

Húsvétvasárnap a szentmise és a feltámadási körmenet után kezdődik az igazi ünneplés: locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, népzenei koncertek, táncbemutatók és palóc mesemondás is szerepel a programban. A Pajtaárok színpadán fellép többek között a Kerekes Band és Petrás Mária, a napot pedig egy hagyományos locsoló táncház zárja.

Húsvéthétfőn is bőséges programkínálattal várják a vendégeket, a szentmise után a „nagy húsvéti locsolkodás” következik, majd újabb táncos-zenés előadások a nagyszínpadon, ahol a Ritmusa zenekar koncertje zárja a rendezvényt.

A fesztiválra a hét év alatti gyerekek, valamint mozgás-, hallás- és látássérült igazolvánnyal rendelkezők ingyenesen léphetnek be, kísérőik pedig kedvezményes belépőt válthatnak. Fontos tudnivaló, hogy szombattól hétfőig Hollókő Ófaluja csak érvényes fesztiváljeggyel látogatható, amely az összes program és több helyi látnivaló – például a vár, múzeumok és kézműves helyszínek – belépőjét is tartalmazza.

A Hollókői Húsvéti Fesztivál így nemcsak szórakozást, hanem egy valódi időutazást is kínál, ahol a látogatók megismerhetik a palóc kultúrát, miközben részesei lehetnek egy élő hagyománynak.

A Disney által megálmodott Star Wars: Galactic Cruiser irodaházként funkcionál tovább

Sajnálatos módon a Star Wars: Galactic Cruiser nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A teljes cikk megtekinthető a New York Online-on.

Íme, az 5 legegészségesebb gyümölcs, amelyeket tavasszal fogyaszthatunk

A tavasz az újjászületés és frissesség időszaka, amikor a természet bőségesen kínálja szezonális gyümölcseit. Ezek nemcsak ízletesek, hanem tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal, amelyek támogatják az egészségünket. Íme az öt legegészségesebb tavaszi gyümölcs, amelyeket érdemes beépíteni az étrendünkbe.

1. Eper

Az eper az egyik legkedveltebb tavaszi gyümölcs, amely alacsony kalóriatartalma mellett gazdag C-vitaminban, antioxidánsokban és rostokban. Segít csökkenteni a „rossz” LDL-koleszterin szintjét, támogatja a szív- és érrendszer egészségét, valamint javítja az agyműködést. Az eper alacsony glikémiás indexű, így cukorbetegek számára is ideális választás lehet.

2. Cseresznye

A cseresznye nemcsak ízletes és frissítő, hanem tele van antioxidánsokkal és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal. Gazdag C-vitaminban és rostokban, emellett segíthet a vércukorszint szabályozásában és a jobb alvásminőség elérésében. A cseresznye fogyasztása csökkentheti az izomfájdalmakat és támogathatja a fogyást is.

3. Sárgabarack

A sárgabarack tavasz végén jelenik meg, és kiváló forrása az A- és C-vitaminnak, valamint antioxidánsoknak. Ez a gyümölcs segíti a szem egészségének megőrzését, támogatja az immunrendszert, és elősegíti a bőr regenerálódását. Alacsony kalóriatartalmának köszönhetően remek választás diétázóknak is.

4. Narancs

A narancs egész évben elérhető, de tavasszal különösen friss és zamatos. Egy közepes méretű narancs biztosítja a napi ajánlott C-vitamin bevitel több mint 100%-át. Emellett magas rosttartalma támogatja az emésztést, míg káliumtartalma hozzájárul a szív egészségéhez. A narancs immunerősítő hatása miatt különösen hasznos ebben az évszakban.

5. Kiwi

A kiwi egy kis méretű, de rendkívül tápláló gyümölcs, amely gazdag C- és K-vitaminban, valamint káliumban és rostokban. Antioxidánsai segítenek a sejtkárosodás elleni védelemben és lassítják az öregedési folyamatokat. A kiwi emellett javítja az emésztést és erősíti az immunrendszert.

Ezek a tavaszi gyümölcsök nemcsak finomak, hanem számos egészségügyi előnnyel is járnak. Fogyasztásukkal támogathatjuk az immunrendszerünket, javíthatjuk a szív- és érrendszer állapotát, valamint hozzájárulhatunk a bőrünk és szemünk egészségéhez. Tavaszi étrendünk összeállításakor érdemes előnyben részesíteni ezeket a szezonális finomságokat!