Főoldal Blog oldal 224

Elkezdődött az iskola: hogyan védjük meg a gyermekeket az őszi megbetegedéstől?

Két hónapig tombolt a nyáriszünet és ezzel a gyermekek iskolamentes mindennapjai. Ilyenkor nemcsak azért kisebb a fertőzésveszély, mert a gyermekek kevesebbet mennek közösségbe, de erősebb a nyári hónapokban a kicsik immunrendszere, véli Dr. Jeszenszky Emma gyermekgyógyász. Aztán beköszönt az ősz és az iskolakezdéssel ismét megtelnek a gyermekorvosi rendelők a legkülönbözőbb fertőző betegségekkel küzdő gyermekekkel. Azonban tehetünk-e valamit, hogy elkerüljük az iskolai megbetegedéseket?  A MediCall orvosával erre kerestük a választ.

„Általánosságban elmondható, hogy a nyári hónapokban erősebb a gyermekek immunrendszere.  Részben azért, mert általában nincsenek közösségben, mely kevesebb fertőzési kockázatot jelent, valamint kevesebb a mindennapi stressz, hiszen nem kell korán kelniük, kimarad a reggeli rohanás és a rengeteg plusz feladat. Otthon talán egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, vitamindúsabb a táplálkozás, több a pihenés, nem beszélve a szabadtéri elfoglaltságokról, sportokról” – mondta el a MediCall orvosa, akitől azt is megtudtuk, hogy nyáron lényegesen kevesebb a gyermek a rendelőkben.

Érdekesség azonban, hogy Dr. Jeszenszky Emma szerint a betegségek szezonalitása évek óta eltűnőben van. Korábban télen a meghűlések, torokgyulladások, nyáron a bélrendszeri fertőzések domináltak, most viszont már mindig, minden előfordulhat. Iskolakezdéskor pedig hatványozottabban nagyobb a lehetősége ezeknek a betegségeknek az összekeveredésére. Egyszerre fordul elő hűvös, nedves időjárás és meleg idő, hiszen sokszor napközben még felmelegszik a levegő, mindez pedig megtévesztő lehet. Ilyenkor jönnek a hurutos, köhögős, torokfájós tünetek, illetve a játszótéri hidegtől gyakori a felfázás. Mindez pedig szeptember első három hetében a téli átlag közelébe emeli a beteg gyermekek számát. De mit tehetünk ellene?

Ne zúdítsunk mindent azonnal a gyermekre

A gyermekorvos tapasztalata szerint sokszor már az első egy-két hét végére kifáradnak a gyermekek. Nehezen szoknak vissza a korai keléshez, hirtelen zúdul rájuk a sok feladat (mindez elmondható persze a szülőkről is). Próbáljuk meg fokozatosan terhelni őket és csak kisebb adagokban növelni a tennivalókat, plusz elfoglaltságokat és extra órákat.

Fokozzuk a gyermekek általános jólétét, erősítsük az immunrendszert

Vannak mindenkinél alkalmazható közismert módszerek, multivitaminok, immunerősítők, amelyek segíthetik a gördülékeny visszatérést az iskolai, óvodai hétköznapokba. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap a probiotikum, amely a bélflóra erősítését szolgálja. Az, hogy ezek közül melyik gyermeknél mi válik be igazán, már egyéni döntés, illetve a betegségekre való hajlam kérdése. A napi szintű C és D vitamin bevitel viszont mindenkinek egyaránt ajánlott.

Kulcsfontosságú lehet az alvás és a rendszeres mozgás

Figyeljünk oda arra, hogy a sok napi teendő mellett is megmaradjon a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás a gyermek mindennapjaiban. Iktassuk be a sportot a gyermekünk életébe akkor is, ha esetleg nem annyira fogékony az iskolában népszerű csapatsportokra. Találjuk meg a neki megfelelő mozgásformát és segítsünk abban, hogy megszeresse azt.

Folyadék, folyadék, folyadék

Nemcsak nyáron, de iskolaidőben is rendkívül fontos a folyamatos hidratálás. Ez persze történhet a napi étkezés során is, tehát a leves, gyümölcs víztartalma is ugyanúgy számít, de a fennmaradó mennyiséget próbáljuk meg víz formájában a szervezetbe vinni. Egy bölcsődés gyermeknek körülbelül napi 1 liter a folyadékigénye, óvodásoknak 1-1,2 liter, kisiskolás kortól pedig nagyságrendileg 1,5 liter folyadékot kell naponta meginni.  Hasznos, ha ehhez már egészen pici korban hozzászoktatjuk a gyermekeket.

Rendszeres, napi ötszöri étkezés

Ne induljon el senki otthonról reggeli nélkül! Ez lehet egy szendvics felvágottal, sajttal, zöldséggel, de lehet a ma olyan divatos zabkása, amit szintén gyümölccsel, olajos magvakkal turbózhatunk. Természetesen legalább napi egyszer főtt étel fogyasztása javasolt.  Valamint érdemes kerülni a szénsavas, cukrozott üdítők, finomított fehér cukor és liszt, valamint nagyobb gyermekek esetében az energiaitalok rendszeres fogyasztását.

Ha mégis megbetegszik a gyermek, akkor sem kell mindenképpen az orvoshoz menni, hacsak nem fontos az igazolás. Dr. Jeszenszky Emma szerint általánosan elfogadott vélekedés a gyermekorvosok között, hogy néhány napos megfázást, torokfájást, köhögést, még ha lázzal is jár, otthon is tud kezelni a szülő, hiszen ismeri a gyermekét, tudja mi szokott használni, mi az a pont, amikor orvosi segítségre szorul. Ráadásul ma már olyan tanácsadási lehetőségek is rendelkezésre állnak, mint a MediCall mobilalkalmazás, amely segítségével egy hívással megbizonyosodhatunk arról, hogy érdemes-e kitenni gyermekünket a felülfertőzés és a hosszú várakozás lehetőségének.  „Mindez nyáron és munkaszüneti napokon működhet, télen persze már igazolás kell az iskolába és az óvodába is, tehát gyakorlatilag miden beteg gyermeknek el kell menni a rendelőbe. Pedig elég lenne 3-4 napja fennálló láz, nem javuló tünetek, illetve kifejezett fájdalom, elesettség esetén orvoshoz fordulni” – véli a gyermekgyógyász.

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését – írta a BBC hírportálja.

Az oxfordi kutatók szerint elsősorban a beszéddel összefüggő területek érintettek, a balkezeseknek ezért talán jobbak a nyelvi készségei, azonban továbbra is rejtélyes az agyfejlődés és a domináns kéz kapcsolata.

Nagyjából tízből egy ember balkezes. Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az öröklődés szerepet játszhat a kialakulásában, a részleteket azonban nem tárták fel.

A kutatók az Egyesült Királyság Biobank nevű projektje alapján dolgoztak, amely mintegy 400 ezer ember teljes genetikai térképét tartalmazza és 38 ezer balkezest találtak benne.

A Brain című szaklapban közölt tanulmány szerint négy olyan DNS-területet találtak, ami befolyásolta a balkezességet. A mutációk a sejtek belsejét szervező, úgynevezett citoszkeletont, a fehérjeszálakból álló bonyolult rácsot érintő utasításokban voltak. Hasonló mutációkat mutattak ki azoknál a csigáknál, amelyek balra csavarodó spirálú házat hordanak a hátukon. A citoszkeleton megváltoztatja az agy fehérállományának szerkezetét.

A balkezeseknél azt találták, hogy a két agyi félteke összeköttetései a beszéddel összefüggő területeken jobbak, koordináltabbak voltak, ebből következtettek a tudósok arra, hogy jobbak lehetnek a nyelvi készségeik, noha ezt még nem bizonyították.

A tanulmány kimutatta, hogy a balkezeseknél a skizofrénia kockázata kicsit nagyobb, a Parkinson-kóré azonban kicsit kisebb.

A tudósok szerint valószínű, hogy a jobb- és balkezességben 25 százalékban játszanak szerepet a gének, 75 százalék környezeti hatásokra, vagyis minden másra vezethető vissza.

A tanulmány a genetikai összetevőknek csak egy százalékát találta meg és csak a brit populációban, tehát a teljes képhez további tanulmányokra van szükség.

Puliszkafesztivált rendeznek a hétvégén Pakson

Jellegzetes erdélyi ízek mellett folklórprogramok várják a közönséget szombaton a paksi puliszkafesztiválon, amelyet negyedik alkalommal rendez meg az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete.

A Csengey parkban Erdélyből érkezők és onnan elszármazottak egyesületei, csoportjai készítenek erdélyi, főleg puliszkás ételeket tokánnyal, tejföllel, szalonnával, túróval vagy lekvárral – mondta Bándi Imre, az egyesület elnöke az MTI-nek.

A puliszkából, amelyet lehetőség szerint erdélyi alapanyagból főznek, ingyenes kóstolót adnak és a recepteket is megosztják az érdeklődőkkel. A fesztivál névadó étele mellett lesz kürtőskalács, erdélyi lángos, flekken és miccs, valamint olyan különlegességek is az asztalokra kerülnek, mint a rókagombás zakuszka, a padlizsánkrém és az erdélyi áfonyalekvárok – tette hozzá.

A gasztronómiai programok mellett délelőtt gyerekeknek, családoknak rendeznek koncerteket, bábszínházi előadást, kézműves foglalkozásokat, Erdélyről és Székelyföldről szóló vetélkedőt, délután hagyományőrző csoportok lépnek fel.

A színpadon a görgénysüvegcsűri Csalogány és Ifjú Csalogány néptáncegyüttes többek között Küküllő menti, mezőségi, magyarpalatkai és mezőmadarasi, a kisfülpösi Verőfény tánccsoport pedig méhkeréki, felcsíki és szászcsávási táncokat ad elő, a kajdcsai Gyöngyvirág együttes Nyárád menti koreográfiát mutat be, és népdalokkal lép a közönség elé a bonyhádi Völgység Népdalkör.

A folklórprogramot a Szaggató zenekar koncertje, majd népdaltanítás és táncház zárja, amelyben negyven, Erdélyből érkező gyermektáncos is közreműködik.

A fesztiválra mintegy kétszázötvenen érkeznek Erdélyből és Magyarországról; a rendezvénnyel az 1989-ben alapított egyesületnek az a célja, hogy találkozási lehetőséget teremtsen az Erdélyből elszármazottak és közösségeik számára, valamint bemutassák hagyományaikat az anyaországi magyaroknak – mondta a szervezet elnöke.

Az R.E.M. Monster című lemeze CD-dobozban és vinylen

Egy hatlemezes dobozban, valamint dupla vinylen újra megjelenik az R.E.M. ma már klasszikus rocklemeze, a Monster. Az apropót a nyolc éve megszűnt amerikai csapat albumának 25. születésnapja adja, a box ismeretlen demókat és egy eddig kiadatlan koncertfelvételt is tartalmaz.

A Craft Recordings november 1-jén jelenteti meg az 5 CD-ből, valamint egy Blue-rayből álló dobozt, valamint a dupla vinylt. Az eredeti kiadás negyedszázados évfordulójára újramaszterelték az albumot, összeválogattak tizenöt, korábban meg nem jelent demót, Scott Litt producer új remixt készített a lemezhez, csatoltak egy 1995-ös chicagói koncertfelvételt, a Blue-rayre pedig egy road movie film és néhány klip is került.

A mindig jól értesült slicingupeyeballs zenei blog szerdai beszámolója szerint az új kiadás könyvecskéjében friss interjúk olvashatóak az R.E.M. tagjaival.

A Monster az amerikai rockzenekar kilencedik stúdióalbuma, amely 7,5 millió példányban fogyott világszerte. A Magyarországon is többször – köztük a 2008-as Sziget fesztiválon – fellépett csapat korongján olyan nagy slágerek szerepelnek, mint a What’s the Frequency, Kenneth?; a Crush with Eyeliner; vagy a Bang and Blame.

Az R.E.M. 2011 szeptemberében jelentette be, hogy több mint harminc évnyi együttzenélés, rengeteg sláger és sok millió eladott lemez után feloszlik.

„Egy bölcs ember egyszer azt mondta: a bulizás művészete abban rejlik, hogy tudni kell, mikor kell otthagyni a partyt. Valami rendkívülit építettünk fel együtt. Megcsináltuk. És most otthagyjuk” – fogalmazott akkor a zenekar frontembere, Michael Stipe.

A Georgia államból, Athens városából indult Grammy-díjas együttes, amely az indie rock szcénából nőtte ki magát, első kislemezét, az amerikai egyetemi ifjúság körében azonnal hatalmas sikerré vált Radio Free Europe-ot 1981-ben jelentette meg. Ezt két évvel később követte az első album, a Murmur, amelynek köszönhetően már komoly rajongótáboruk alakult ki. Az igazi áttörést 1987-es slágerük, a The One I Love hozta meg számukra.

A zenekar eredeti felállásában Michael Stipe énekelt, Peter Buck gitáron, Mike Mills basszusgitáron játszott és Bill Berry dobolt. Berry 1997-ben otthagyta a zenekart, két évvel azután, hogy összeesett egy turné alatt, és agyi értágulattal kórházban kezelték. Bár betegségéből felgyógyult, úgy döntött, egészségét nem kockáztatja, és családjával egy farmra költözött. A zenekar nélküle is folytatta, lemezeket adott ki és turnézott, a koncerteken váltakozva turnédobossal helyettesítve Berryt.

Az R.E.M.-et a Rolling Stone magazin 1987 decemberében Amerika legjobb rock and roll együttesének kiáltotta ki. A csapat, amely összesen tizenöt albumot jelentetett meg, a kilencvenes évek rockzenéjének egyik erőteljes hangjává vált, később azonban lemezeladásaik csökkentek és egyre kevesebb slágerrel rukkoltak elő.

Fél évig ingyen HBO jár a UPC előfizetőknek

Prémium moziélményt kapnak ajándékba a UPC Direct előfizetői: mostantól 6 hónapon át díjmentesen érhetik el a Medium TV vagy a Medium HD TV csomagot igénylő ügyfelek az HBO Pak csomagot, a Plus HD TV előfizetői pedig az HBO MaxPak csomagot. Az HBO Pak három, míg az HBO MaxPax hat fantasztikus mozicsatornát tartalmaz. Emellett a filmrajongók még nagyobb örömére most a UPC Direct külön csomagban kimagasló kedvezménnyel kínálja a Cinemax két mozicsatornáját is – bemutatkozik a Cinemax Pak.

A UPC Direct most egy új előfizetési ajánlattal sokszorozza meg a tévénézési élményt: a Medium TV vagy Medium HD TVelőfizetői hat hónapon át ajándékot kapnak: az HBO Pak csomag csatornáit. A Plus HD TV előfizetői sem maradnak le a meglepetésről: ők az HBO MaxPak csomag csatornáit élvezhetik fél éven át. Mindkét esetben az előfizetők 12 hónapos hűségidő vállalása mellett 6 teljes hónapon át díjmentesen érhetik el a fenti HBO csomagokat, azt követően pedig kedvezményes áron fizethetnek elő azokra. Az HBO Pak és az HBO MaxPak csomagok természetesen tartalmazzák az HBO GO hozzáférést is, ami bárhol, bármikor lehetővé teszi, hogy az előfizetők 6500 órányi filmhez és sorozathoz férjenek hozzá.

Az HBO ezúttal olyan sorozatpremierekkel jelentkezik, mint például a Nagypályások befejező évada, amelyben a korábbi NFL-játékos Spencer Strasmore (Dwayne Johnson) a pénzügyi menedzserkedésen túl az élet nehézségeiben is segít eligazodni ügyfeleinek. Augusztusban műsorra kerül még az Utódlás 2. évada, amely egy médiabirodalom történetén keresztül a hatalom, a pénz és a családi intrikák témáját járja körül. Az HBO augusztusi műsorkínálatában olyan premier filmeket is nézhetünk, mint a Ready Player One sci-fi akciófilm, amelynek története szerint a világot 2045-ben beszippantja egy virtuális játék, mindenki a saját avatárjává válik és beindulnak a szerencsevadászok.

Az HBO GO kínálatában szintén találhatunk új sorozatpremiereket: az Időbevándorlók 1. évada története szerint emberek tűnnek fel a múlt különböző korszakaiból szerte a világon, néhány évvel később pedig a viking főhősnő, Alfhildr és rendőrtiszt társa, Lars egy titokzatos gyilkossági ügyben kezdenek nyomozni. Szintén premierként indul ebben az időszakban A viszony utolsó évada, amelyben a négygyermekes tanár és író, Noah és a pincérnő, valamint a feleség, Alison afférja provokatív drámába torkollik. Emellett az HBO GO kínálatában elérhető a Fülledt utcák és Az ifjú Sheldon sorozatok 1-2. évada is – mindkét sorozat következő, 3. évadának premierje már a nyakunkon, így aki képbe szeretne kerülni például az Agymenők főszereplőjének gyerekkori kalandjaival, addig is megnézheti a korábbi epizódokat.

Az ajándék HBO csomagok mellett a UPC Direct most kedvezményes áron ad lehetőséget Cinemax csatornák követésére is azoknak, akik csak erre a két csatornára vágynak az HBO kínálatából: a most bemutatkozó Cinemax Pak két csatornája a legjobb filmválogatásokat hozza el a filmvilág szerelmeseinek a világ minden tájáról. Mindkét Cinemax csatorna egyedi, egymástól különböző műsorkínálattal jelentkezik, a hét minden napján a nap 24 órájában, reklámok és megszakítások nélkül. Most mindezt 6 hónapon át verhetetlenül alacsony áron kínálja a UPC Direct, de a kedvezményes időszak lejárta után is remek áron élvezhetjük tovább a Cinemax és a Cinemax2 csatorna kínálatát.

A Cinemax csatorna premierjei között találkozhatunk az év egyik legjobb alapötletével rendelkező Haverok harca amerikai vígjátékkal, mely egy megtörtént eseten alapuló komédia. Öt barát megfogadja, hogy minden évben egy hónapig fogócskát rendeznek, és persze a munka, a csajozás vagy a gyereknevelés nem szabhat határt a játéknak.

Történelmi és gasztronómiai fesztivál Esztergomban

Ízek-Korok-Hangulatok névvel péntek délután kezdődik Esztergom legnagyobb gasztronómiai, családi fesztiválja, amelyen hagyományőrzők segítségével a 17. századi Bocskai korával ismerkedhetnek meg az érdeklődők – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A háromnapos eseményen az Erzsébet parkban lovagi tornát rendeznek, valamint a tizenöt éves háborúban oroszlánrészt vállaló reguláris katonák, a hajdúk mutatkoznak be. Aki szeretne részese lenni az eseményeknek, az magára öltheti a végvári vitézek ruháját vagy bekapcsolódhat a tábori életbe.

Szombaton az Esztergom Étele 2019 címért küzdenek meg egymással a csapatok. Az elkészített ételeket szakmai zsűri bírálja el. A győztesek díja kétszázezer forint, az általuk készített ételt pedig egy éven keresztül meg lehet kóstolni a városban.

A főzőverseny napján Ister Granum Vadász-hagyományőrző napot tartanak, ahol trófeákkal, íjászbemutatóval és vadételkóstolóval várják a látogatókat.

A jó erőnléttel rendelkezők profi kerékpárosok bőrébe bújhatnak, hiszen szeptember 6-án, a Giro’D Italia Roadshow kisbusz virtuális valóság kerékpárjain végigtekerhetik a kerékpáros verseny magyar szakaszait.

Pénteken este BSW együttes lép fel, szombaton retró slágerekre szórakozhat a közönség, vasárnap este a Csík Zenekar lép színpadra.

A gyermeket interaktív, zenés mesejátékkal, középkori gyereksarokkal, népi játékokkal, kosárhintával, szalmadühöngővel, korona- és várkészítéssel várják a szervezők.

Csillagok háborúja-kiállítás nyílik a Bálnában

A magyarországi bemutató 40. évfordulója alkalmából The Fans Strike Back – Csillagok háborúja címmel kiállítás nyílik a Bálna Budapestben a legendás filmsorozatról. A tárlat szeptember 15-től december 31-ig látható.

A Daniel Prada és a LetsGo Company által összeállított, több mint hatszáz eredeti darabból álló gyűjtemény tíz kamionnal érkezik Párizsból a magyar fővárosba. A budapesti kiállítás ahhoz is kapcsolódik, hogy idén decemberben mutatják be a mozik a Csillagok háborúja-sorozat 9. epizódját Skywalker kora címmel – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Mint felidézték, George Lucas filmrendező 1977-ben alkotta meg a Csillagok háborúja univerzumát. A filmláncolat immár több mint negyven éve száguld töretlen sikerrel, népszerűsége generációkon át ível.

A kiállítás autentikus környezetben, mintegy 1500 négyzetméteren vezeti végig a látogatókat a sorozat cselekményén. A tárlat elemei hivatalos és gyűjtői darabok, illetve profi művészek és szakemberek egyedülálló munkái, de különleges audiovizuális effektek is felelevenítik a Csillagok háborúja ikonikus világát.

A The Fans Strike Back – Csillagok háborúja című kiállítás különlegessége a több űrhajóból álló virtuális valóság élménysarok, valamint a Jedi kiképző ring. A virtuális valóság teremben több űrcsatát is átélhetnek a látogatók, akik az izgalmakat egy igazi űrbárban pihenhetik ki.

A díszletben életre kel a Csillagok háborúja-univerzum, megelevenednek a szereplők. A látogatók találkozhatnak Csubakka, Yoda, R2-D2, C-3PO, a Sith-ek, Darth Vader és mások életnagyságú figurájával, százharminc limitált kiadású figurával és több mint harminc ember méretű páncélzattal is. A szervezők szerint lélegzetelállítónak ígérkezik a hatalmas csillagromboló kapitányi hídja, az óriási termetű Jabba, a hutt, a négy méter magas Rancor, a nyolcméteres Palpatine trónterem és Anakin Skywalker kilenc méter hosszú légifogata. Az érdeklődők láthatnak továbbá egy mitikus fegyverekből álló kollekciót, kézi készítésű diorámákat és sisakokat is. A green box fotóstúdiójában a választott kedvenccel fotókat lehet készíteni.

Bővebb információk a www.csillagokhaborujakiallitas.hu oldalon olvashatók.

Idén is lesznek szilvanapok Szarvason

A szilvaérés idején idén is megrendezik a Szarvasi Szilvanapokat, a háromnapos rendezvényen a kulináris élményeken túl koncertekkel és gyermekprogramokkal várják a látogatókat szeptember 6-tól 8-ig.

A szervezők közleménye szerint a fesztiválon minden a hungarikummá „érett” gyümölcsről, a szilváról fog szólni, a látogatók kedvükre válogathatnak a szilvás receptekből, minősített szilvapálinkákból, kézműves szilvás sörökből és a rézüstökben rotyogó szilvalekvárokból is.

A program pénteken délután egy felvonulással veszi kezdetét a Körös-parti kisvárosban, majd koncertekkel és különleges hagyományőrző műsorokkal folytatódnak egészen a vasárnap délutáni szilvabúcsúztató zárásig.

Az eseményen Békés megye legjobb szakácsai, cukrászai is jelen lesznek. A látványkonyhában ízes szilvás étkek készülnek majd Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, mesterszakács vezetésével.

Az elmúlt években nagy sikere volt a szilvás sütemények receptversenyének is, melyet idén is meghirdettek a mestercukrász Erdős Hanna zsűrielnök vezetésével. A szilvanapi hagyományokhoz híven az eseményen idén is lesz pálinkaminősítési verseny.

A háromnapos rendezvény részletes programja a www.szilvanapok.hu oldalon olvasható.

James Blunt jövő áprilisban a Budapest Sportarénában ad koncertet

James Blunt jövő évi európai turnéján ismét érinti Magyarországot. A brit dalszerző-előadó, akinek új albuma, a Once Upon a Mind idén októberben jelenik meg, 2020 április 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

A koncertsorozat február 14-én Birminghamben indul és április 7-én a londoni Royal Albert Hallban zárul. Közben Magyarország mellett érinti Belgiumot, Franciaországot, Hollandiát, Csehországot, Lengyelországot, Németországot, Ausztriát, Svájcot és Olaszországot – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.

Bár legutóbbi lemezén az elektronika felé kacsingatott, Once Upon a Mind című, immár hatodik stúdióanyaga visszatér megszokott hangzásához. Lesz rajta ballada (Monster), popos szám (5 Miles) és countrys felvétel (Halfway) is.

A 45 éves James Blunt a Bristoli Egyetemen végzett tanulmányai után a katonai pályát választotta, 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát. Leszerelése után fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál, a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam című albumát (ez 2004-ben jelent meg), amelyet később Grammy-díjra jelöltek. Első nagy slágere a You’re Beautiful volt, amely 2005-ben vezette a brit kislemezlistát.

A Top 10-be később a Goodbye My Lover, az 1973 és a Bonfire Heart is bekerült. Eddig mintegy 23 millió lemezt adott el világszerte. Szívesen zenél nemes ügyek érdekében, támogatja az Orvosok Határok Nélkül, valamint a Help For Heroes karitatív szervezetet, kampányol a klímaváltozás megfékezéséért.

James Bluntnak 2008, 2014 és 2018 után a jövő évi lesz a negyedik koncertje a Papp László Budapest Sportarénában.

Középkori adócsalásról tanúskodik a közelmúltban talált normann kincs

Ezeréves adócsalásra derített fényt az a több ezer normann pénzérme, amelyre januárban bukkantak véletlenül fémkeresők a délnyugat-angliai Somerset grófságban.

A British Museum szerdán jelentette be a közvetlenül a normann hódítások kora utáni időkből származó lelet megtalálását. Ez a második legnagyobb ilyen lelet a korból.

Fotó: PIPPA PEARCE

A pénzérmék egy része II. Harold angol királyt ábrázolja, aki 1066-ban a Normandiai Vilmos ellen vívott hastingsi csatában vesztette életét. Másik részük a trónra lépő győztest, Hódító Vilmost, Anglia első normann királyát ábrázolja.

Gareth Williams, a múzeum kurátora elmondta, hogy a 2528 érmét tartalmazó kincs szokatlanul nagy és nagyon fontos a történelem azon időszakának megvilágításához.

„A történészek között nagy vita folyik arról, hogy folytonosság vagy változás történt közvetlenül a normann hódítás után, illetve az azt követő hosszabb időszakban. Az érmék segítenek megérteni, miként hatottak a társadalomra a normann időszak alatt bekövetkezett változások” – közölte.

Három érmét hibridként, kétféle érme kombinációjaként azonosítottak. Ez a gyakorlat a pénzverők általi adóelkerülés egyik korai formája volt.

Ezeken az érméken a nyelvezet és a rajzok egyaránt utalnak Haroldra és Vilmosra, és könnyen tovább lehetett adni törvényes fizetőeszközként, mivel egy átlag angolszász írástudatlan volt és a királyok képe hasonlított egymásra.

A leletre januárban a somerseti Chew-völgy közelében egy gazda mezőjén bukkant egy pár, amely arra tanította barátait, hogy miként kell fémkeresőt használni.

Egyikük Hódító Vilmos ezüstérmét talált, ilyen leletre harminc évben egyszer bukkanhatnak fémkeresők. Két lépéssel később újabb, majd újabb érmék következtek, végül 4-5 órán keresztül ásták a térséget, hogy felszínre hozzák valamennyit – olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.

Az érmék értéke több millió fontra rúghat, a szakemberek szerint 1067-68-ban elegendőek voltak arra, hogy 500 birkát vegyenek értük.

Most jogi folyamat indul arról, hogy műkinccsé nyilvánítható-e a lelet. Ha bebizonyosodik, hogy műkincs, akkor egy független szakértői bizottság felbecsülni az értékét, és a múzeumoknak felajánlják megvételre.

A kincskeresőket megillető jutalmat szétosztják a föld tulajdonosa és a fémkeresők között.

A kérdésre, hogy valaki miért temetett el ennyi pénzt, Williams elmondta, hogy Délnyugat-Anglia erőszakos hely volt az 1066-os csata után, a walesiek rendszeresen betörtek és Harold fia is visszatért az Ír-szigetről.

„Képzeljünk el egy ingatag helyzetű kort, amikor az országot olyan uralkodó irányítja, akit nem mindenki támogat és a kontinenssel való viszony is bizonytalan. Ilyen körülmények között választhatta valaki, hogy a föld alá rejti pénzét” – hangoztatta.

Forrás: MTI