Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolya Nap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Vasárnap a MultiTalent Studió mutatja be Lázár Ervin Hétfejű tündér című művét Balogh Bodor Attila átdolgozásában, lesz zenés-táncos műsor, majd Halmos Mónika mesél a fűben-fában található finomságokról. A kastély Pálmaházában illattúra, a díszudvaron zenés előadás várja a közönséget.
Húsvéthétfőn a Kóka Néptáncegyüttes néptáncbemutatója mellett a MiaManó Színház mesejátéka, a Nyáry Bábszínház interaktív gyerekelőadása és a Fourtissimo együttes koncertje szerepel a kínálatban – közölték a szervezők az MTI-vel.
A programokat egyebek mellett kézműves foglalkozások, interaktív játékok, tojásfestés, gyapjúbárány-készítés, hordólovaglás, valamint kézművesek és iparművészek vására, virágvásár és ibolyaszappan-készítő bemutató színesíti.
Családi programokkal, húsvéti kulturális forgataggal várják az érdeklődőket szombattól hétfőig a budapesti Várkert Bazárban.
Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta: a legkisebbeket állatsimogatóval, pónilovaglással várják, a nagyobbak kézműveskedhetnek, például kipróbálhatják a tojásberzselést (levélrátétes díszítés), lesz interaktív mesekoncert és táncbemutató is. A felnőtteket koncertekkel és gasztroshow-val várják.
A vezérigazgató-helyettes elmondta: a programok összeállításakor próbáltak a Kárpát-medence húsvéthoz kapcsolódó kultúrkincséből „nagyobb merítést hozni”; olyan együttesek lépnek fel, amelyek ezekből építkeznek.
Szólt arról is, hogy a Várból palota című sétán a budai palotanegyed rejtett kincseit, történelmét mutatják be, a túrán való részvétel ingyenes, regisztrálni a Várkert Bazár honlapján keresztül tudnak az érdeklődők.
Mivel éppen húsz éve történt, hogy átszáguldott a magyar pop egén a Jazz+Az üstököse, a rendhagyó jubileum alkalmából Gesztinek, Désnek és a lányoknak kedvük támadt egy új körhöz a Sportaréna színpadán.
Annak idején Geszti és Dés akkor találták ki, hogy együttest alapítanak, amikor A miniszter félreléphez írtak dalokat, és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A Dés-Geszti szerzőpáros már a Jazz+Az előtt is olyan sikereket tudhatott magáénak, mint A Dzsungel könyve musical a Pesti Színházban, sőt a köztük lévő együttműködés azóta is töretlen, gondoljunk csak A Pál utcai fiúk zajos ünneplésére a közelmúltból!
Geszti már akkor is tisztában volt vele, hogy „egy nő több mint három”, de azzal is, hogy ez a bölcsesség az együttesre nem érvényes. Így három fiatal és tehetséges énekesnő csatlakozásával jött létre a Jazz+Az produkció, hogy rövid de intenzív pályafutása alatt sikert sikerre halmozzon. Albumaik platinalemezt értek, a közönség hamar szívébe, illetve fülébe zárta a különleges zenei világú, slágeres, de az átlagosnál jóval igényesebb hangszerelésű dalokat.
Most, 2020. január 17-én, pénteken a rajongók csak egyetlen egy alkalommal újra találkozhatnak az együttessel az Arénában. Figyelem, a Ház befogadóképessége véges! Aki viszont bejut, annak újra indul a show, felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik a Geszti szövegláda. A nagyszabású koncerten lehet, hogy végre arra a kínzó kérdésre is választ kapunk: vajon „mit tehet a sejt, aki mit se sejt?”
Néhány héten át a megszokottnál egy méterrel magasabbra, 1015 méterre nyúlik a tengerszint fölé Magyarország legmagasabb pontja, a Kékes. Egy vállalkozó kedvű csapat egy különleges építmény segítségével toldotta meg a hegy magasságát, amelyhez több tonnányi követ használtak fel. Ez a magassági érték egyébként nem újkeletű, hiszen volt idő, amikor a ma ismert 1014 helyett 1015 méteres volt a csúcs.
Furcsa építménnyel találkozhatnak azok, akik mostanában felkeresik Magyarország legmagasabb pontját, a Kékest. Az iskolai földrajzkönyvekből mindenki által 1014 méteresnek ismert hegycsúcson ugyanis egy nagyméretű kövekből készült installáció látható, amelynek a tetejére egy, a megszokott magassági jelzésre megszólalásig hasonlító, nemzeti színekre festett sziklát állítottak. Csakhogy ez a csúcs egy méterrel magasabb az eredetinél.
Az 1015 méteres építmény ötletének történeti előzményei vannak. Sokáig ezt
az értéket tekintették hivatalosnak a földrajztudósok és csak 1953 óta
„alacsonyabb” egy méterrel a Kékes, amikor Magyarországon is a Balti-tenger
szintjétől kezdték számítani a tengerszint feletti magasságot az Adriai-tenger
helyett.
A régi magassági pont ideiglenes visszaállítása kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy teszteljék a Nissan Navara pick-up teherbírását, hiszen az építményhez több tonna követ kellett a helyszínre szállítani egy közeli kőfejtőből. Az extrém kísérlet során a hegyre vezető meredek úttal és az éles kanyarokkal is meg kellett küzdenie a járműnek, de tapasztalt sofőrjével együtt kiállta a próbát, így mindössze egyetlen nap alatt sikerült teljesíteni a feladatot.
Azoknak, akik szeretnék kihasználni a különleges alkalmat, hogy lássák az
1015 méter magas Kékest, sietniük kell, mert az ideiglenes emlékmű csak május
6-ig látogatható.
Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban „rügyfakasztó vasárnap” és „vízbevető hétfőn” – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.
A szakember elmondta, hogy az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér, felejthetetlen környezetben.
A skanzen utcáján sétálva a vendégek elleshetik olyan hagyományos mesterségek titkait mint a bútorfestés és a fafaragás, megismerhetik a húsvéti tojásfestés praktikáit, és kiderül, miként kell a legfinomabb húsvéti kalácsot sütni. A rendre gyalogcsendőr ügyel, a kisebbeket mesekert, húsvéti játszóház várja, de az arra vállalkozók táncra is perdülhetnek az Üllési Fonó Néptáncegyüttessel.
A Nomád Parkban 10. századi tevékenységeket próbálhatnak ki a vendégek: lőhetnek íjjal, emellett lesz kézi orsózás, rokkázás és szalagszövés is. A lovaspályán megismerhetik a nomádok félelmetes harcmodorát, fegyvergyakorlatait és lovasjátékait. A Puszta Háza kiállításaival a természet értékeit tárja az érdeklődők elé, a madármegfigyelési nap keretében solymász- és méregkeresőkutya-bemutató is látható. A Hungarikum tárházban a szegedi halasbicskáról és a késesmesterségről nyílik kiállítás.
Húsvét hétfőn muzsikusok és táncosok zenés hírveréssel csábítják a látogatók a skanzenhez, ahol a déli harangszó után az Ányási kápolnánál Antal Imre plébános a hagyományoknak megfelelően megszenteli a kalácsot, a sonkát és a tojást. Ezt az ünnep leglátványosabb eleme, a húsvéti locsolkodás követi, a viseletbe öltözött legények vizes vödröket ragadnak, és felkeresik a skanzen házainál a lányokat. A programokat húsvéti bál zárja a makói Forgatós Táncegyüttessel.
A táskaméretűtől a miniatűrig több mint négyszázféle mobiltelefont ismerhetnek meg az érdeklődők a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában hétfőn GSM – Generációk Saját Mobiljai címmel megnyílt időszaki kiállításon.
Beck György, a rendező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöke megnyitójában emlékeztetett rá, idén március végén volt 25 éves a magyarországi GSM mobilszolgáltatás.
Fotó: MTI/Rosta Tibor
Az évek során a hálózatok és a készülékek újabb generációit fejlesztették ki, a telefonok pedig egyre kisebb méretűek és nagyobb tudásúak lettek. A kezdetben passzív hangtovábbításra használható telefonok mára a szórakoztató- és tartalomipar egyik legfontosabb közvetítőjévé váltak – tudatta a szakember.
Képes Gábor, a kiállítás rendezője elmondta, hogy a szeptemberig látható időszaki kiállítás anyagát négy budapesti és egy szegedi magángyűjtő több ezer készülékéből válogatták össze.
A tárlaton bemutatott legrégebbi készülék egy 1977-ben készült Motorola személyhívó, de számos más különlegesség is látható a vitrinekben. Bemutatnak egy olyan, táskányi méretű, analóg Motorola MCR 4800XL típusú – még NMT rendszerű – készüléket, amilyennel az első magyarországi mobilhívást indította Bod Péter Ákos, akkori ipari és kereskedelmi miniszter 1990. október 15-én. Emellett szerepel a kiállításon az amerikai cég trikolór díszítésű M3588-as típusú készüléke, az első magyarországi gyártású GSM 900/1800 telefon.
Igazi ritkaságnak számít a Nokia 2110i Olimpifon márkájú készüléke, amely az 1996-os atlantai olimpiára jelent meg és összesen csupán kétezer darab készült belőle. A finn gyártóhoz kötődik a tárlat egyetlen nem távközléshez kapcsolódó darabja is, egy 1978-ban készült gumicsizmája, amely a cég legendás terméke volt, még a mobiltelefonok előtti időkből.
Húsvéti locsolkodás, tojásfestés és tojáspatkolás, muzsika, népi játékok várják mindazokat, akik a húsvéti ünnepeket alatt a diósgyőri várba látogatnak – tájékoztatta Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere az MTI-t.
Emlékeztetett arra, hogy a ma már kevés helyen járnak a fiúk házról házra locsolkodni, a lányok sem festenek piros tojást otthon, mégis fontos a hagyományok továbbörökítése.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, emellett több szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, a termékenységgel összefonódó néphagyományokhoz, amelyek a falusi közösségek örökségeként fennmaradtak.
A várban mesélnek a szagos vizekről és a hiedelmekről, részesei lehetnek vendégek a locsolkodásnak, tojást festhetnek, nyuszit simogathatnak, beállhatnak a táncházba, megleshetik, hogyan dolgozik a tojáspatkoló és rég elfeledett népi játékokat is kipróbálhatnak.
Naponta négy alkalommal rendhagyó vártúrák is lesznek. Az egyes termekben érdekes korabeli történeteket hallgathatnak meg az érdeklődők. Szombaton mesteremberek tartanak bemutatókat a várudvaron. A gyógynövényszakértő a fűszerek termében mesél majd a természet patikájáról, vasárnap és hétfőn pedig a húsvét hangulatát megidéző foglalkozások – tojásdíszítés, csuhézás, gyöngyfűzés, textiljáték-készítés színesíti a programot. A gyerekek kipróbálhatják a csigafuttatót, a teknőhorgászatot, a hordóhúzogatót, a középkori kalapdobálót és az ágas mérleget is.
A hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik, aki kedvet érez hozzá, az a táncházba is bekapcsolódhat. Hétfőn érkezik a Tardi Pávakör, amelynek tagjai felelevenítik a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatják, milyen volt régen a locsolkodás.
New York a világ egyik legizgalmasabb és legszebb városa, tele hatalmas épületekkel, emberektől nyüzsgő utcákkal és megszámlálhatatlanul sok látnivalóval. Éppen ezért nem kis szervezést igényel, hogy minél több dolgot megismerjünk a városból egy odautazás során.
Éppen ezért megosztunk veletek pár olyan hasznos tapasztalatot, ötletet, ami a mi utazásaink során nekünk is nagy segítség volt.
Mikor érdemes New York-ba utazni?
A legjobb időszak áprilistól júliusig, illetve szeptembertől november elejéig, hiszen ilyenkor az idő is kellemesebb, és nincs annyi turista a városban mint a nyári és a karácsonyi szezonban. Ha a legjobb áron akarjuk kihozni az utazást, akkor viszont a januártól márciusig tartó időszakot érdemes nézegetni, hiszen ilyenkor lehet a legjobb áron repülőjegyeket, illetve szállásokat foglalni.
Szállások
Egy New York-i utazásnál a legnagyobb költség általában a szállás, ugyanis nagyon drágán lehet csak vállalható szálláshelyeket találni. Érdemes már jó pár hónappal az utazás előtt kiválasztani a megfelelő hotelt, hiszen a jó helyeket gyorsan lefoglalják.
Ami a helyszínt illeti, Manhattanen kívül is találhatunk bőven jó helyszíneket, Brooklyn vagy Queens például abszolút jó választás lehet, csak arra figyeljünk, hogy közel legyen a tömegközlekedési pontokhoz és mindig nézzünk utána a szállás értékeléseinek.
Közvetlen járat Budapestről
Az egyik legkényelmesebb és legegyszerűbb módja, hogy eljussunk Budapestről New York-ba, az a közvetlen repülőjárat, amit jelenleg csak a LOT légitársaságnál tudunk igénybe venni. Meleg szívvel tudjuk őket ajánlani, részletesebb információt a témáról az alábbi cikkben találhattok:
Ha New York, akkor sárga taxik, de ha minden nap igénybe kéne venni őket, akkor bizony elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Jobb megoldás inkább a tömegközlekedés: a metróhálózatuk például összesen 468 állomásból és 373 km hosszú, tehát tényleg mindenhova el lehet vele jutni.
Egy MetroCard 2,75 dollár, ami körülbelül 770 forint, de okosabb megoldás inkább egy heti korlátlan bérletet vásárolni, ami 32 dollár (kb 9000 forint), de annyit utazunk vele metrón és buszon egyaránt, amennyit csak szeretnénk.
Extra tipp: ha szeretnénk egy kicsit más szemszögből is látni a várost, akkor érdemes kipróbálni a Roosevelt Island Tramway-t, ami egy libegőn viszi át az utasokat Manhattanből Roosevelt Island-re és vissza. Ugyanúgy MetroCard-al működik, mint a többi tömegközlekedési eszköz!
Ingyenes programok
Ha a megszokott látnivalókon felül még marad idő másra is, akkor van pár tippünk, hogy hova menjetek. Számtalan látványosság, program és múzeum van, amit ingyenesen is látogathatunk vagy megnézhetünk:
Staten Island Ferry: ingyenes komp, ami átviszi az utasokat Manhattanből Staten Island-re, közben pedig megcsodálhatjuk a Szabadság-szobrot is.
9/11 Museum keddenként délután 5 és 8 között ingyenesen látogatható
A Bronx Zoo-ban és a New York Aquarium-ban szerdánként „pay as you wish” van, tehát annyit fizetünk a belépőért, amennyit szeretnénk
A Brooklyn-i botanikus kert péntek reggelenként ingyenesen látogatható
Museum of Modern Arts: péntekenként ingyenes
Museum of Moving Images: film- és videójáték rajongóknak érdemes megnézni , péntekenként 4 és 8 között ingyenes
Vásárlás
Számtalan vásárlási lehetőség van a városban, lehetetlen lenne felsorolni őket, de van pár, amit a jó akciókra vadászóknak mindenképp érdemes meglátogatniuk:
TJ Maxx – ruhákat, szépségápolási cikkeket, édességeket vagy épp cipőket lehet nagy kedvezményekkel vásárolni
Century 21 – egy New York-i vásárlótúra egyik legismertebb állomása, ha szerencsénk van, sok kincsre elhetünk jó áron (ruha, parfüm, óra stb. )
Nordstrom Rack – a Nordstrom outlet üzlete, érdemes meglátogatni, nem ritka a több mint 80%-os leárazás sem
Dollar Tree – teljesen más kategória, de itt apróbb kiegészítőket, édességeket be lehet szerezni olcsón, egészen pontosan egy dollárért ( a Queensben található üzlet a legjobb szerintünk)
Macy’s – New York legismertebb üzletháza, kihagyhatatlan már csak a látvány miatt is
Hasznos applikációk
Végezetül mutatunk nektek pár hasznos app-ot, ami jól jöhet az utazás során.
NYC Subway – érdemes letölteni a metróhoz egy térképet, amivel egyszerűbben lehet majd tájékozódni és offline is lehet használni.
Flush – nem sokan beszélnek róla, pedig bizony kellemetlen dolog, ha a fél napunk azzal megy el, hogy mosdókat keresgélünk a városban. Erre találták ki a Flush applikációt, ami megmutatja a legközelebbi mellékhelyiséget a környéken.
GoogleMaps – nem meglepő, hogy ha sétával vagy tömegközlekedéssel történő navilágásra van szükség, akkor a Google navigációja aranyat ér
TKTS – Ha last minute jegyet keresel egy Broadway musical-re jó áron, akkor töltsd le a TKTS app-ot
Nem túlzó a cím egyáltalán, és egyértelmű: a Magyarországon elérhető, közvetlen járat-szolgáltatás minden tekintetben optimális és a legjobb alternatíva, ha gyorsan, kényelmesen szeretnénk a New Yorkba utazni.
Olyan jellegű kritika megírására törekedtünk, amely objektv beállításban vázolja, és/vagy fejtegeti annak előnyeit és hátrányait, hogy miért érdemes (vagy nem érdemes) a LOT légitársasággal utazni. Például New Yorkba, mert ugyebár oda indít egyedülálló módon közvetlen járatot a cég.
Szeretjük Amerikát, szeretjük New Yorkot. Épp ezért nem volt kérdés, hogy a 2018. novemberében tett látogatásunk után újra ellátogatunk a Nagy Almába, apropó is volt – lesz mindig; csak az volt a sarkalatos pont, hogy mikor, és persze hogyan.
A „hogyan” alatt elsősorban a kiválasztandó légitársaságot kell érteni. A novemberi utazás alkalmával volt néhány negatív tapasztalatunk a LOT tekintetében, amelyek alapvetően az akkor pont visszahívás alatt álló Boeing-787 Dreamlinerek hiányára volt visszavezethető – az átmenetileg beállított Airbusok minősége azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Meg kompromisszumkötést is, bár az economy osztály nyilvánvalóan nem a csúcs maximumát képviseli.
Tehát ismét a LOT-ra esett a választásunk: 1 hetet foglaltunk New York egyik Brooklynban található szállodájában, relatíve nekünk lazább felosztásúnak számító időszakában, március végén. Egyébként ez az időszak pont arra jó, ha költséghatékonyan óhajtunk NYC-be utazni, hiszen a március vége tekinthető az (ottani) turistaszezon holtideje végének. Április már húsvét, akkor azért megindul az emberáradat rendesen oda is.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy az eredeti LOT-felállás hogyan tud működni. Mármint év elején visszaálltak csatarendbe a feljebb már említett Dreamlinerek, s mivel a múltkor kihagytuk az élményt, most újult erőkkel beleugorhattunk ismét a sűrűjébe.
Odafelé szimpla economy, azaz turistaosztályon utaztunk. Az pnline checkin bugmentesen, simán lement, az indulás előtti fizikai becsekkolással sem volt probléma. A LOT helyi, azaz magyarországi képviselői rendkívül udvariasak és előzékenyek voltak az utascsoporttal, készségesen adtak eligazitást bármilyen, az utazást, vagy épp felszállást érintő kérdés kapcsán.
A fedélzetre szállva mosolygó légiutaskísérők köszöntöttek minden egyes utast, akinek gondja akadt az ülőhelyének számával, odavezették szó nélkül.
Eleve a 787-es nagy, az ülőhelyek elosztása remek, a sorok közti folyosók is elegendően szélesek. Így az ülúhelyünk elfoglalása előtt gyönyörűen be tudtuk pakolni kézipoggyászainkat a fejek fölötti lenyitható tartórekeszbe, úgy, hogy közben ezzel nem akadályoztuk a folyamatosan mögöttünk elhaladó többi utast.
Indulás előtt, miután bekötöttük magunkat, a LOT instrukcióit hallhattuk-láthattuk a repülés biztonságát illetően. Remek animációs kisfilmet láttunk, amelyben az összes létező vészhelyzet esetében kötelező teendőt bemutattak, elmagyaráztak. Több nyelven, annak rendje, s módja szerint. Külön tetszett, hogy a LOT erre külön kisfilmet gyártatott, és nem maga a légiutaskísérő mutogatta el élőben például az oxigénmaszk helyes használatát. Persze kinek mi tetszik jobban, de véleményünk szerint ez sokkal komplexebb így, ráadásul jó alkalmat ad arra, hogy rögtön az elején megismerkedhessünk az infotainment gyakorlati használatával.
Az információs kijelző tökéletesen hozta az elvártat. Bár az eléjén, amíg a fejtágítás zajlott, nyilván nem nyomkodtunk ide-oda (amikor fontos információ kerül bejelentésre – például a pilóta által, egy turbulenciára vonatkozóan) zárolva lesz a tevékenység, amelyet épp űzünk (filmnézés, játék), és addig úgy is marad, amíg a figyelmeztetés el nem hangzik. Nos, a biztonsági bemutató esetében is így zajlott.
Ha már elébe mentünk a filmnézés és játék opcióknak, nézzük, milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe a LOT közvetlen New York járatán az előttünk lévő ülésbe integrált információs LCD kijelzőnket használva.
Amit mi a legjobban szeretünk, az a jól ismert GPS helymeghatározó opció, kiegészítve olyan plusz fontos adatokkal, mint a pillanatnyi magasság, vagy épp a pillanatnyi sebesség; de a becsült érkezési idő a lokációra sem utolsó dolog. A helymeghatározás gyönyörűen működött, felszállás után azonnal megkaptuk a gép aktuális helyzetét a térképen – itt több profilt is beállíthattunk, pontosan azt, amely számunkra a leginkább optimális (egyebek mellett zónaidő alakulása a helyzetünkhöz képest, pillanatnyi helyzet közvetlen környező országokkal-városokkal, pillanatnyi helyzet a teljes útvonalhoz képest, teljes térképen.
Mindezeken felül remek időtöltési lehetőséget nyújtott a valamivel több, mint 9 órás utazás ideje alatt a sorozat és filmfelhozatal. A legtöbb megtekinthető multimédiás tartalom kapott a hazai utasok számára fontos magyar feliratot, de néhány angol szöveggel volt elérhető. Ami külön jó, ha már az USA-ba utazunk, nemdebár?
Tovább taglalva az infotainmentet: a kijelzőhöz tartozott egy multifunkciós távirányító is, amely egyben kontrollerként is szolgált. Ugyanis a LOT Dreamliner gépein lehetőség adódik játékra is – ne gondoljunk 4K UHD autós szimulátorokra, vagy FPS-ekre, csak és kizárólag szimplán játszható és szerethető alapklasszikusokat kapunk. Mi a Bejeweleddel játszottunk összességében legalább 1.5 órát, és tény, hogy az idő gyorsabban telt vele.
A légiutaskísérők folyamatosan ingáztak a sorok közt, és végig figyelemmel tartották az utasok kívánságait, kéréseit. Itt legyen szó akár egy pohár vízről, vagy épp információ kéréséről – a személyzet folymatas háttértámogatást nyújtott annak érdekében, hogy az utazás messzemenően kényelmes legyen. S mindezt az economyn, ami szintén kifejezett jeles osztályzatot érdemel.
Kiszolgálás tekintetében is minden renben zajlott, a szokásos protokoll szerint: kettő étkezéssel – odafelé ebéddel és vacsorával, közben snackkel, folyamatos italosztással (üdítők, víz), s a cikk legelején már említett kedvességgel és sok-sok mosollyal. Komolyan, az ember már eleve sokkal jobb kedvvel utazik, ha ilyen, a LOT személyzetéhez hasonló-fogható személyzetet kap maga köré.
Az ételek jó minőségben kerültek kiadagolásra és tálalásra, az ebédnél ismét ügyeltek arra, hogy a lehető legsokszínűbb felhozatalt prezentálják – s természetesen desszert is járt a menühöz. Az adag nagysága pont elegendőnek bizonyult, a köztes, ebéd-vacsora közti snack nagyjából le is fedte az utazás közben esetlegesen jelentkező éhségérzetet. A vacsora is rendben volt, nem nagy, de nem is kicsi adag, pontosan annyira elegendő, hogy a checkout után rögtön ne rohanjunk egy közeli étterembe, vagy egy food store-ba.
Egy hetes, legfrissebb New Yorkban töltött tartózkodásunk alatt most az elmaradhatatlan Manhattan-programok mellett Brooklynra is koncentráltunk.
Dumbo, Washington Street Manhattan Bridge háttérrel természetesen megvolt, átmentünk Williamsburgh-be, de kilátogattunk Cony Islandre is.
Sok minden kimaradt a múltkor novemberben Manhattant illetően, igyekeztünk ezt pótolni. Természetesen még mindig bőven van, ami a legközelebbi New York túráinkra marad, de azért a MET-et sikerült végigjárnunk – itt 3 napos jegyet váltottunk, így két alkalommal is visszamentünk, hogy ténylegesen töviről-hegyire megismerhessük a kiállításokat.
Szerepelt a programban természetesen a Central Park is, most bejártuk a második harmadot, egészen a tóig, a következő etap az északi, zárórész harmada lesz majd. Ja, és az állatkert is, azt megint sikerült elodázni, ugyanúgy, ahogyan a betervezett fák alatti pikniket, vagy épp a Central Park bringatúrát is.
Mindezeken felül volt Trump Tower, Broadway, az elmaradhatatlan Wallstreet, de azért kínosan ügyeltünk arra is, hogy visszatérjünk kedvenc áruházainkba (TJ Maxx, Nordstrom Rack, Target, Macy’s, Sephora, Bloomberg’s), de olyan kultikus helyeket is meglátogattunk, mint a Dylan’s Candy Shop, vagy a Cheesecake Factory.
S persze a Times Square-n végigzongorzátuk a Disney aktuális termékkínálatát, ami elmaradhatatlan minden egyes odautazásunkkor.
Visszafelé természetesen szintén LOT-tal utaztunk, viszont úgy döntöttünk, hogy a Premium Economy osztályt vesszük igénybe. Előnye, hogy itt már kettő darab akár 23 kilogramm súlyú bőröndöt/csomagot is feladhatunk, így nagyon nem kell kompromisszumot kötni semmilyen tekintetben. Mindemellett fontos volt, hogy a hazafelé út esetében jobban ki tudjuk küszöbölni az időeltolódás által okozott kellemetlenségeket, miután itteni idő szerint éjszaka utaztunk haza. A 6 órás eltolódás nagyon gonosz tud lenni, úgyhogy most ténylegesen nyugalomban szerettük volna végigülni-feküdni a 7 óra környéki menetidőt.
Ugyanis a LOT Premium Economy osztályán lehetőség van arra, hogy az üléseket félig ülő-fekvő hellyé alakítsuk át egyetlen mozdulattal. Hasonlóan működik a folyamat, mint a manuálisan állítható autóülések esetében – pillanatok alatt dönthető az üléstámla, és úgy nagyjából 45 fokban el lehet terülni és fel lehet venni az alvás pozitúráját.
A Premium Economy függönnyel van leválasztva az üzleti és a turistaosztály között. Tartottunk tőle, hogy behallatszanak majd a beszélgetések a turistaosztályról, de érdekes módon semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Teljes elizolálás, csend, nyugalom.
Még kiemeltebb figyelmet kaptunk itt, mint az economyn: még több kérdés a kényelmünket illetően, még több sürgés-forgás. Az ételek – hazafelé vacsora, majd reggeli – messzemenő percizitással lettek felszolgálva és tálalva, a prémium szintnek megfelelően porcelán tányérokban, fém evőeszközökkel, az italok pedig üvegpohárban érkeztek.
Kaptunk étlapot is, melyről kiválaszthattuk, hogy marhát, vagy csirkét kérünk (ez hasonló volt az economyn is). Külön plusz, hogy a prémiumszolgáltatás alkoholos italokat is tartalmaz, tehát ha épp sörre, vagy borra vágyunk, kérhetjük a stewardesstől.
Az ételek és italok minősége itt sem volt kifogásolható, ellenkezőleg: nagyon finom és ízletes, friss felhozatalat kaptunk. Nem vettünk észre különösebb eltérést az economy és a prémium ételeinek kategórián belüli közt, itt inkább a support, maga a tálalás, körítés az, ami megadja a hangulatot.
S persze maga a tényleges, nagybetűs komfort! Az ülések szélesek, mind ülőlapokat és a háttámlákat tekintve, a lábtartók jól funkcionálnak, s maga a lábtér is gigászi. Egyébként a lábakat az előttünk lévő ülés háttámlája alól opcionálisan kihajtható tartóra is helyezhetjük, így kimaxolható a komfortérzet. Nem beszélve arról, hogy kaptunk külön, az utazás kényelmét szolgáló kiegészítőket, amelyeket bevetve még magasabb szinten lehetett pihenni.
Az infotainment itt is hasonló volt, mint az economyn, azzal a lülönbséggel, hogy az ülés karfájából lehetett kihajtani, ugyanúgy, mint a több részből kialakítható tálcát is. A kijelzőket 180 fokban el lehetett forgatni, és a melletünk ülőtől jól elszeparálhatók. A kijelzőpanelek betekintési szögei erősen korlátozottak, így nehezen kotnyeleskedhetünk bele a másik intim szférájába.
Mindig gyorsabb a hazaút valamivel, mint az odafelé utazás. Ez jó, mivel az ember fáradtabban ül fel eleve a gépre a legtöbb esetben egy masszív, jól eltervezett NYC-ben eltöltött hét után – sokat számít.
Mindenesetre megbizonyosodtunk róla, hogy a LOT a lehető legjobb választás jelenleg, ha az USA-ba utaznánk, New Yorkba közvetlenül. Érdemes tehát velük repülni; amellett, hogy gyors, kompakt, mentes az átszállások által okozott plusz procedúráktól, a kényelem elsődleges az utasok irányába.
Javasoljuk, hogy odafelé nyugodtan válassza mindenki a turistaosztályt – persze ha nem igénylünk külön prémium, vagy üzleti szolgáltatást -, viszont aki teheti, válassza a Premium Economy-t hazafelé, és garantáltan kipihentebben fog kisétálni a repülőtérről.
Még egy utat idén biztosan megejtünk New Yorkba, őszre tervezzük. Egy bizonyos: a LOT-tal repülünk újra.
Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után – közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.
A növekedés mögött elsősorban a kivitel áll, amely tavaly 11,8 százalékkal emelkedett. A hazai fogyasztás mérsékeltebben, 2,9 százalékkal nőtt. A statisztika szerint a cseh állampolgárok fejenként 141 liter sört ittak tavaly, hét korsóval többet mint 2017-ben.
„A cseh sör kivitelének növekedése, akárcsak a hazai fogyasztás mérsékelt bővülése számunkra örvendetes hír. Ugyanakkor nem tekintjük jónak, hogy tovább csökken a vendéglőkben megivott csapolt sörök mennyisége, míg a palackozott söröké nő” – mondta Frabntisek Srámek, a szövetség elnöke.
A csapolt sörök aránya tavaly a korábbi 38 százalékról 36 százalékra csökkent. „A cseh sörkultúra számára ez negatív tendencia” – fogalmazott Srámek.
Az ismertetett adatok szerint a sörkivitel leginkább Szlovákiába (14 százalékos emelkedés) és Németországba (9 százalékos emelkedés) irányult. Mindkét országba több mint egymillió hektoliter cseh sört szállítottak. Nagyon megugrott a Magyarországra irányuló export, majdnem 60 százalékkal.
Az Európai Unión kívül a legtöbb cseh sör Oroszországban fogyott el tavaly: 375 ezer hektoliter, ami éves szinten 54 százalékos növekedés.
Külföldről tavaly 395 ezer hektoliter sört hoztak be Csehországba, 18,3 százalékkal többet, mint 2017-ben. A legnagyobb mennyiséget a nagy nemzetközi gyártók által Lengyelországban, Magyarországon és Belgiumban főzött sörökből importálták. Míg a belga sörmárkák behozatala megháromszorozódott, addig a német sörök iránti, korábban aránylag magas érdeklődés visszaesett.