Főoldal Blog oldal 240

Az egyik legősibb fáraói dinasztia korából származó sírt tártak fel Szakkarában

Az egyiptomi Óbirodalom V. dinasztiája egyik magas rangú állami tisztségviselőjének, Kuvinak a sírját fedezték fel és bizonyítékot találtak egy eddig nem ismert királynő létezésére is cseh régészek Szakkara déli részén, Dzsedkaré Iszeszi fáraó piramisegyüttese mellett – közölte honlapján a Cseh Egyiptológiai Intézet.

Kuvi sírhelyét, amelyben megtalálták a főtisztviselő mumifikált testének maradványait is, a Mohamed Megahed egyiptomi régész által vezetett cseh régészeti kutatócsoport találta meg. A hatályos szabályok szerint külföldiek Egyiptomban csak hazai régészek vezetése és felügyelete mellett folytathatnak ásatásokat. Szakkarában jelenleg több külföldi régészcsoport is kutat.

Fotó: Egyptian Ministry of Antiquities

A sírkamra falát egy jelenet díszíti, amelyen a főtisztviselő látható egy áldozati adományokkal teli asztal előtt ülve. A cseh régészek Kuvi síremléke mellett találtak egy feliratot is egy eddig ismeretlen óegyiptomi királynőről is, aki az V. dinasztia (Kr. e. 2435-2306) utolsó időszakában élt. Szetibhor királynő neve és címei egy vörös márványból készült oszlopba vannak bevésve, amely az újonnan feltárt főnemesi sírhely bejárata közelében található.

A Kuvi-féle temetkezési hely Dzsedkaré Iszeszi fáraó piramisegyüttese mellett található. Régészek évtizedek óta kutatják és vitatják, ki lehetett ennek a rendhagyó piramisegyüttesnek a tulajdonosa, ez egyébként az egyiptomi Óbirodalom legnagyobb eddig ismert királynői síremléke.

Cseh régészek az új leletek alapján most bizonyítottnak látják, hogy a piramisegyüttes tulajdonosa Szetibhor, Dzsedkaré Iszeszi fáraó eddig nem ismert felesége lehetett. Ezt jelzi az is, hogy az építmény Dzsedkaré sírhelye mellett található. A királynő konkrét tumbáját azonban egyelőre nem találtak meg a kutatók.

Fotó: Egyptian Ministry of Antiquities

Dzsedkaré Iszeszi Kr. e. 2414 és 2375 között uralkodott. A királynői sírhely nagy területe és építészeti megoldásai alapján a csehek szerint Szetibhornak meghatározó szerepe lehetett Dzsedkaré trónra kerülésében és uralkodásában.

A fáraó ezt valószínűleg azzal is meg akarta hálálni, hogy felesége, a királynő végső nyughelyéül szolgáló építményeket, amelyek megközelítőleg 2435 és 2306 között keletkezhettek, a korábban szokásosnál pazarabb módon készíttette el. A királynői sírhely templomában például olyan építészeti elemek találhatóak, amelyeket akkoriban csak a királysírokban használtak – mutat rá a Cseh Egyiptológiai Intézet közleménye.

Forrás: MTI
    

Megnyílt a 38. Construma építőipari szakkiállítás

Megnyílt a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. között.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára  megnyitójában kiemelte, hogy az elmúlt években az építőipar nagyon jól teljesített, 2016 és 2018 között a szektor kibocsátása összesen 56 százalékkal emelkedett.

Hozzátette: az építőipar GDP-arányos kibocsátása 2018-ban 9,9 százalékos volt, ez az elmúlt 15 év legjobb adata.

A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország 2030-ra bekerüljön az Európai Unió top 5 országa közé, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. A cél elérésében fontos szerepet játszik az emberek életminőségének emelése, amely együtt jár az épített környezet minőségének fejlesztésével – mondta György László.

Úgy vélte, mindezt biztosítja, hogy 2018 és 2023 között az építésgazdaság megrendelésállománya elérte a 25 ezer milliárd forintot. „Ahhoz, hogy a szektor képes legyen megvalósítani a megrendeléseit az elmúlt 2 év eredményeit kell megismételni a következő 5 évben” – fogalmazott.     Az államtitkárság a szakmai szervezetek – Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége – bevonásával elkészítette az építésgazdaság stratégiáját, amelyet a kormány várhatóan áprilisban tárgyal majd – jelezte az államtitkár.

A stratégia egyik fontos eleme az építőipar technológiai korszerűsítésére vonatkozó pályázat, amelyben 2018-ban a kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítését 16 milliárd forinttal támogatta a kormány. A pályázati kiírás áprilisban folytatódik, újabb 6 milliárd forintos keretösszeggel – közölte.     

A megnyitót követően adták a Construma, illetve a Hungarotherm díjakat, utóbbi az épületgépészettel foglalkozó cégek munkájának elismerésére szolgál. Construma díjat kapott a Bramac Kft., a Hydropool Hungária Kft., a SIKA Hungária Kft., a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. és a Wolf Bavaria Magyarország – Hang és Tűz Kft. Hungarotherm díjban részesült az Aereco Légtechnika Kft., a Nilan Légtechnika Kft., valamint a Rosenberg Hungária Lég és Klímatechnikai Kft.

Forrás: MTI

Metánszivárgást észleltek a Marson

A jelenséget először a NASA Curiosity marsjárója észlelte, majd ezt a vörös bolygó körül keringő európai űrszonda, a Mars Express is megerősítette.

A marsi légkörben lévő metán természetének jellemzőiről és mértékéről nincs megegyezés a kutatók között. Ez a gáz azért különösen érdekes, mert a földi metánt különböző életformák is előállíthatják ugyanúgy, ahogy geológiai folyamatok.

A feltételezések szerint a metánnak nagyon rövid az élettartama a Mars légkörében, így észlelése azt jelenti, hogy csak nemrég kerülhetett a felszínre.

A metánra utaló erős jeleket a Curiosity 2013. június 15-én észlelte, majd méréseit megerősítették a másnap a Mars Express fedélzetén lévő spektrométerrel (PFS) gyűjtött adatok – írja a BBC.com.

Az eredményeket két tanulmány foglalta össze, melyeket a Nature Geoscience című tudományos lapban mutattak be.

Marco Giuranna kutató szerint alapvetően nem észleltek metánt, egyetlen esetet kivéve, amikor a légkörben mintegy 15 ppb (parts per billion) koncentrációban regisztráltak metánt a légkörben. Kiderült, hogy ez éppen egy nappal az után volt, hogy a Curiosity 6 ppb metánkoncentrációt mért.

Úgy vélik, hogy a metán a marsjárótól északra lévő területről származik és a szivárgás a Gale-kráterből ered, a Curiosity leszállási helyéből.

A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek.

Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, amely olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe.

Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.

Marco Giuranna szerint a szivárgás nem a Gale-kráterből származik, a kutatók átvizsgálták a kráter körüli régiót olyan képződmények után kutatva, ahonnan elképzelhető lehet a szivárgás.

A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön.

„Azonosítottuk a tektonikus vetődéseket, melyek olyan régiók alatt húzódhatnak, ahol vékony jégréteg lehet. Mivel az állandóan fagyott területek (permafrost) remek szigetelést biztosítanak a metán számára, lehetséges, hogy a jég felszín alatti metánt zárt magába és időszakosan szabadítja fel a törésvonalak mentén, amikor a jégréteg is megtörik” – véli Giuseppe Etiope, a római Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet munkatársa.

Forrás: MTI

Megkezdődött a nyári időszámítás

Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kellett állítani.

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer. A módszer azon alapul, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje megközelítően egybeesik a természetes világosság idejével, akkor kevesebb mesterséges fényt kell használni. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően már kisebb mértékben csökken a kora esti időszakok terhelése, amikor egy órával később kapcsoljuk fel a villanyt.

A villamosenergia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása esetében jelentkezik – olvasható a közleményben.

Néhol április első napjaiban is várható fagy

Április első napjaiban is várható néhol fagy. Helyenként a hétvégén is 1 fokig hűlhet a levegő, de a maximumok továbbra is elérhetik a 20 fokot. Csapadékra a hét második felében van kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn és kedden napos lesz az idő, csapadék nem várható. A minimumhőmérséklet hétfőn 0 és plusz 7, kedden mínusz 2 és plusz 5 fok között valószínű. Hétfőn nagy területen, kedden helyenként erős lesz a szél. A nappali maximumok hétfőn általában 17 és 22 fok között alakulnak, de az északkeleti megyékben 15-16 fok is lehet. Kedden 16-22 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, főként a Dunántúlon, néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Több helyen megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 8, a legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön délnyugaton késő délután, este előfordulhat eső, másutt napközben alakulhat ki helyenként zápor. A szél többfelé megerősödik. A minimumhőmérséklet 2 és 8, a maximumhőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

Pénteken többfelé várható eső, zápor. Sok helyen megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 3-9 fok lesz. Napközben 12-20 fokig melegszik a levegő.

Szombaton elszórtan lehet eső, zápor. A minimumhőmérséklet 2-7, a maximumhőmérséklet 13-18 fok között valószínű.

Vasárnap változóan felhős időre van kilátás csapadék nélkül, 1-7 fokos minimum, 16-21 fokos maximumhőmérséklettel – olvasható az előrejelzésben.

Gyereke világra jötte után 26 nappal ikreket szült egy bangladesi nő

Koraszülött kisfia világra jötte után egy hónappal ikreket szült egy bangladesi nő – írta a BBC hírportálja.

A 20 éves Arifa Szultana február végén szült Kulna város egyetemi klinikáján.

Huszonhat nappal később hasi fájdalmakra panaszkodott, ezért Dzsesszor város Addin kórházába vitték – mesélte a BBC-nek Sila Poddar szülész-nőgyógyász.

„Ahogy a beteg megérkezett, ultrahangvizsgálattal megállapítottuk, hogy ikreket vár. Megdöbbentünk, sosem láttunk ilyet addig. A páciensnek egy második méhe is volt”.

Császármetszést végeztek rajta, az ikrek szövődmények nélkül jöttek a világra. Négy nappal később egészségesen mehettek haza.

Az orvos szerint Szultana és a férje „nagyon szegények, a nő sosem volt korábban ultrahangvizsgálaton”.

Christopher Ng, a szigapúri GynaeMD Clinic nőgyógyásza szerint az uterus didelphys – vagyis az a szindróma, amikor egy nőnek két méhe van – „nem olyan ritka, mint gondolnánk”.

„Ha az első szülés előtt végeztek volna ultrahangvizsgálatot, látták volna, hogy a kismamának két méhe van. Valószínű, hogy három petesejt is megérett nagyjából egy időszakban, meg is lettek termékenyítve, így jött létre a három embrió” – mondta el a BBC-nek.

Forrás: MTI

A Deep Purple december 9-én ad koncertet a Budapest Arénában

A Deep Purple a heavy metál és a modern hard rock műfajok egyik úttörője, noha eredetileg progresszív rockbandaként indultak, és csak 1970-ben váltottak keményebb hangzásra.

A Led Zeppelinnel és Black Sabbath-tal együtt a “70-es évek brit hard rock és heavy metál szentségtelen háromsága” néven is emlegették őket. A csapat számtalan rock és metál zenekarra volt hatással; többek között a Metallica, a Judas Priest, a Queen, az Aerosmith, a Van Halen, az Alice in Chains, a Pantera, a Bon Jovi, a Rush, a Motörhead, valamint az angol újhullámos heavy metál bandák közül az Iron Maiden és a Def Leppard is őket nevezi meg, mint az egyik legfőbb inspirációt zenéjükre.

1975-ben a világ “leghangosabb bandája” címen bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe is, az 1972-es londoni Rainbow színházban tartott koncertjük alapján.
A Deep Purple pályafutása során több mint 100 millió lemezt adott el, és 2016-ban beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is.

A világ egyik legkeményebben turnézó csapataként is számon tartják őket. 1968-tól napjainkig (leszámítva az 1976-1984 közötti kihagyásukat) gyakorlatilag folyamatosan turnéznak a világban.

Ez a csodálatos csapat a legújabb showjukkal december 9-én ismét látható lesz a Budapest Arénában!
A budapesti koncertre jegyek március 27-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További info:
www.deeppurple.com
www.livenation.hu
www.funcode.hu

Több ezer éves ép tojásokat találtak egy kínai sírban

Egy 2500 évesnek becsült sírhely feltárásakor régészek épen megmaradt tojásokra bukkantak egy cserépkorsóban a Kína keleti partjainál fekvő Csiangszu tartományban – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.

A Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársai elmondták: a lezárt cserépkorsót egy nagyméretű sírhelyből emelték ki a Lijang városhoz tartozó Sanghszing településen. Hogy ne tegyenek kárt a tojásokban, számukat röntgenvizsgálattal állapították meg.

Bár a tojások belseje nagyrészt lebomlott, a kutatók DNS-vizsgálattal fogják megállapítani, vajon pácolhatták-e őket – közölte Lin Liu-ken, a régészeti intézet vezetője, aki szerint a temetkezéshez használt tárgyak olykor vallásos jelentést hordozhatnak, de tükrözhetnek egyszerű, hétköznapi szokásokat is.

Lin kifejtette: a tojások szimbolizálhatják egy új élet kezdetét, melyet az elhunyt az újjászületésen keresztül remélt elérni, de utalhatnak egyszerűen arra is, hogy a sírhely tulajdonosa életében szeretett tojást enni, és ezért szeretett volna magával vinni belőle a túlvilágra.

Kínában nem először találtak tojásokat régi sírhelyek feltárásakor, ám különleges esetnek számít, hogy épségben fennmaradt tojásra leljenek, ugyanis a tojáshéj ritkán marad ép ilyen hosszú időn keresztül.

A délnyugaton fekvő Kujcsou tartományban 2015-ben találtak egy tojást egy 2000 évesnél régebbi sírban, de az az ásatást végző régész ecsetének érintésére azonnal darabokra tört.

Forrás: MTI

Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó-versenyen

Rekordlétszám, körülbelül tízezer induló várható az idei első Spartan akadályfutó-versenyen, amelyet szombaton és vasárnap Nagykanizsán rendeznek meg.

A szervezők tájékoztatása szerint az első napon az úgynevezett Super távnak vágnak majd neki az indulók, ez legalább 13 kilométer és minimum 25 akadályt jelent, másnap pedig a Sprinten legkevesebb öt kilométeren legalább 20 akadállyal kerülnek szembe a jelentkezők. Az első napon a felnőttek versenyére már több mint 3500-an regisztráltak, míg a vasárnapi futamokon eddig 5200 induló részvétele biztos. Mindkét napon rendeznek majd gyerekfutamokat is.

Fotó: spartanrace.hu

A második nap egyik érdekessége, hogy az utolsó futamban Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes vezetésével a Magyar Honvédség egyik 50 fős egysége gyakorló felszerelésében teljesíti majd a pályát, előtte pedig együtt, speciális bemelegítést végez a többi indulóval.

A sorozat tavalyi évada ugyancsak Nagykanizsán indult, akkor a még egynapos fesztiválon több mint húszezer ember látogatott ki a helyszínre, amely ezúttal is a helyi Csónakázó-tó környékén lesz. Azt a versenyt a Spartan nemzetközi vezetősége a legjobb szervezésű európai viadalnak választotta. A fesztiválon mindkét nap folyamatosan felnőtt és gyerekprogramokkal szórakoztatják a látogatókat, a futamokra még korlátozott számban lehet regisztrálni, ugyanakkor online nevezésre csak kedd éjfélig van lehetőség.

Idén Magyarországon három helyszínen rendeznek Spartan futamokat. Nagykanizsát követően június 29-én és 30-án hazánkban először rendeznek Trifecta hétvégét Eplényben, azaz két nap alatt mindhárom klasszikus távon lehet majd versenyezni – a Super és a Sprint mellett Beast-futam lesz minimum 19 kilométeren és 30 akadállyal. Az évad október 5-én és 6-án Kazincbarcikán zárul Beasttel, Sprinttel, valamint Jótékonysági futammal.

Ingyenes előadásokkal népszerűsítik a matematikát

Mire jó a matek? címmel országszerte ingyenes előadássorozat indul gimnazistáknak.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kezdeményezés célja, hogy a tanárok bemutassák, a matematikának van értelme.

Mosóczi András, a BME óraadója és a mateking.hu webes matematika oktatóprogram megálmodója a közlés szerint kiemelte: a matematika sajnos nem a legnépszerűbb tantárgy, aminek talán az lehet az oka, hogy a diákok többsége valójában nem érti igazán sem magát a matematikát, sem pedig azt, hogy mire tudná a megszerzett tudását hasznosítani. Ezen szeretnének változtatni az ingyenes előadásokkal. Rámutatott: szeretnék bebizonyítani, hogy a matematikát meg lehet tanítani, sőt meg is lehet szeretni.

Az elkövetkezendő hónapokban számos gimnáziumba látogatnak majd el, de az oktatási intézmények még jelentkezhetnek a www.mateking.hu/mirejoamatek oldalon.

Forrás: MTI