Főoldal Blog oldal 378

Ritka betegségeket vizsgáló kutatási program indult

Ritka betegségek új diagnosztikai és terápiás eljárásait kidolgozó kutatási program indult uniós támogatással három vidéki orvosképző intézmény és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának összefogásával.

Az 1,2 milliárd forintos összköltségű projektet megnyitó hétfői szegedi konferencián Pfliegler György, a Debreceni Egyetem professzora elmondta: ritka betegség olyan viszonylag kevés pácienst érintő életveszélyes vagy életminőséget jelentősen rontó kórkép, amelynek diagnózisa vagy kezelése különös erőfeszítést igényel. Hozzátette: túlnyomórészt genetikai eredetű betegségekről van szó, de nem elhanyagolható a különböző fertőzések aránya sem.

Hét-nyolcezer betegség felel meg ezeknek a kritériumoknak, egy kórképben viszonylag kevesen szenvednek, de összesített számuk magas, hatoda a kórházi pácienseknek ilyen – közölte a szakember.

Maróti Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikájának tudományos főmunkatársa elmondta, hogy 26 különböző anyagcsere-betegség újszülöttkori szűrését végzik biokémiai paraméterek alapján. E betegségek esetében nagyon fontos a korai diagnózis, megfelelő diéta mellett a páciensek teljes életet élhetnek, nem lesz maradandó károsodásuk.

A vizsgált betegségek esetében a genetikai szűrés nem minden esetben megoldott, sokszor több gén is kapcsolható ugyanazon kórképhez. A személyre szóló terápia érdekében fontos pontosan meghatározni az adott páciens betegségének genetikai hátterét, a projekt részeként többek között erre dolgoznak ki módszereket – tudatta a kutató.

Elvégzik 4813 ismert ritka betegséggel összefüggő gén vizsgálatát 150 páciens esetében. Ennek eredményeként lehetővé válik jelenleg hazánkban még nem vizsgált ritka betegségek genetikai diagnózisa is – közölte Maróti Zoltán.

A projekt fontos része a három egyetem közös klinikai adatbázisának létrehozása, ami segíti a magyar populációra jellemző gyakori genetikai variánsok azonosítását, ami gyorsabb, pontosabb genetikai diagnózist tesz majd lehetővé – mondta a szakember.

A programban részt vevő más kutatócsoportok vizsgálják többek között a hirtelen szívhalálhoz vezető szívizom-elfajulást okozó ritka betegségek vagy a szívfejlődési rendellenességek genetikai hátterét is.

Újabb magyar siker: Oscar-díjas lett Deák Kristóf rövidfilmje

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.

fotó: AFP

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.

„Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá” – mondta Csillag Mano vágó a Duna televízió élő közvetítésében. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. „Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra” – fűzte hozzá.

„Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is” – mondta.

A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. „Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni” – mondta korábban az MTI-nek a rendező.

Az intelligens otthon az alapok letételénél kezdődik

Jó lenne, ha a bejárati ajtó felismerne minket és magától kinyílna, amikor hazaérünk? Vagy úgy lépnénk be a meleg lakásba, hogy közben tudjuk, nem fűtöttük egész nap az üres szobákat? Intelligens megoldások sora segít bennünket abban, hogy tudatosabban működtessük az otthonunkat. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint azonban igazi megtakarítást csak akkor érhetünk el velük, ha minőségi alapanyagok kiválasztásával kezdjük az otthonteremtést.

Az úgynevezett „okos eszközök” mára a mindennapjaink szerves részét képezik. Egyre inkább hozzászokunk ahhoz, hogy újabb és újabb eszközt irányíthatunk egyszerűen és gyorsan a telefonunk segítségével. Állandóan kézben tarthatjuk működtetésüket, legyen szó parkolásról, tévécsatorna-váltásról vagy időzített mosásról. Nincs több botladozás a sötét előszobában, hiszen ma már megoldható, hogy azzal párhuzamosan, hogy a kulcsot elfordítjuk a zárban, a világítást is felkapcsoljuk a nappaliban. A kerti öntözőrendszerrel sem kell több közelharcot vívnunk, hiszen néhány gombnyomással beprogramozhatjuk.
Az automatizálás számos előnnyel jár, hiszen azon túl, hogy időt spórolunk, az okos eszközökkel visszaszoríthatjuk otthonunk energiafelhasználását, házunk károsanyag-kibocsátásának mérséklésével pedig ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. A legintelligensebb szoftver sem képes azonban csodát tenni, ha a fizikai környezet ellene dolgozik – hangsúlyozzák az újHÁZ Centrum szakértői. Szerintük éppen ezért a fenntartható és takarékosan üzemeltethető ház építése a megfelelő építőanyagok kiválasztásával kezdődik. Nem csoda, hogy egyre több okos, energiatakarékos termék jelenik meg kínálatukban.

Az építőanyag kereskedelmi hálózat szakemberei szerint az „okos” falazási rendszerek és hőszigetelő homlokzatok teremtik meg az intelligens otthon alapját. Ezen túl pedig minden további beépített innovatív eszköz segíthet abban, hogy jelentős rezsiköltséget takarítsunk meg. A programozható és távolról is irányítható kazánok segítségével például egész nap hűvös lehet a házban, de beindulhat a fűtés éppen fél órával azelőtt, hogy hazaérünk a munkából. Az ezekhez tartozó innovatív kéményrendszerek is segíthetnek a takarékosságban fűtőanyag-energiájuk optimális felhasználásának biztosításával. A többrétegű üveggel gyártott, hőszigetelt nyílászárók a hideg, a speciális, hővédő rolók pedig a túlmelegedés ellen védenek. Az pedig egy újabb piros pont az okos árnyékolók mellett, hogy maguktól ereszkedhetnek le a napszaknak megfelelően akkor is, ha otthon sem vagyunk.

A tavasz közeledtével hamarosan eljön az ideje annak is, hogy nagyszabású otthonteremtési terveinket, álmainkat megvalósítsuk. A február szóljon éppen ezért az alapok letételéről, hogy aztán az életünket még kényelmesebbé, a megtakarítást pedig még látványosabbá tegyük az intelligens üzemeltetési rendszerek beépítésével.

Hasznos tippek a tavaszi nagytakarításhoz

Már nem kell sokat várni a tavaszra, így az év első nagytakarítására sem. Az alapos, minden részletre kiterjedő lakás-, illetve háztakarítás a megfelelő praktikákkal és készülékekkel egyszerűen elvégezhető.

A Sencor összegyűjtötte a legfontosabb tippeket a sikeres és gyors munka érdekében. „Fontos, hogy a takarításhoz olyan porszívót válasszunk, mely HEPA-szürővel rendelkezik, így az nem fújja vissza a szoba levegőjébe a finom port” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere.

A tavaszi nagytakarítás elsősorban olyan helyek megtisztításáról szól, melyek elérése a rendszeres heti takarítások idején nehezen, vagy egyáltalán nem kivitelezhető. Ilyenek lehetnek a bútorok alatt és mögött található felületek, valamint az ágyak és kanapék ágyneműtároló fiókjai. A fényszegény, téli időszakban a porcicák szinte hónapokig észrevétlenül meg tudnak bújni, azonban egy alapos takarítással jó időre búcsút mondhatunk nekik.

Felülről lefelé

A nagytakarítást mindig érdemes felülről lefelé haladva végezni a szobákban, hiszen a por alapvetően felfelé száll. Elsőként a bútorok tetején felgyülemlett por eltüntetésére szükséges nagy gondot fordítani, hiszen alig pár hét alatt vastag porrétegek gyűlhetnek itt össze. A gondtalan eltüntetés érdekében célszerű műanyag, szőrős portörlőt, vagy textil kefét alkalmazni. „Ugyancsak jó megoldás lehet a felgyülemlett por porszívóval történő eltávolítása, ilyenkor azonban a teljesítményfokozatot kisebbre kell állítani, illetve célszerű az univerzális fej kefe részét használni, hogy a fej ne karcolja össze a bútorok tetejét” – jegyezte meg Lucza András, a Sencor magyarországi termékmenedzsere. Hozzátette: a TV, illetve a számítógépek körüli résznél érdemes a résszívó fejet alkalmazni, mellyel hatékonyan el lehet tüntetni a kábelkötegek közé csoportosuló porcicákat és szennyeződéseket.

Házi kedvencek szőrének takarítása

A nehezen elérhető felületek tisztítása után következhetnek a szőnyegek, kárpitozott bútorok, díszpárnák és takarók. A nagy felületű szőnyegek esetében ajánlott turbófejet alkalmazni, hiszen az képes a szövetbe ágyazódott hosszú hajszálakat eltüntetni, de a macska- és a kutyaszőr takarítására is kiválóan alkalmas. Manapság már kevés olyan háztartás van, ahol ne lenne legalább 1-2 plüssjáték, ezek porszívózását viszont nagy gondossággal kell végezni, hiszen egyes ragasztott darabok leeshetnek, így később előfordulhat, hogy a porzsákból kell őket kiszedni.

Válasszunk megfelelő készüléket!

Érdemes olyan készüléket használni, mely tökéletesen megfelel igényeinknek és valóban megkönnyíti a takarítást. A Sencor SVC 1030-as porzsák nélküli porszívó mosható porgyűjtő edénnyel és vízben tisztítható H13-as HEPA szűrővel rendelkezik, így takarítása nem okoz problémát. Emellett nem fúj vissza a szoba levegőjébe olyan finom port, mely később újra lerakódhat a bútorok peremén. Ez a modell kiváló társ lehet a kutyaszőr és a macskaszőr eltüntetésében is, ezért allergiában szenvedők számára is jó választás lehet.

A Sencor SVC 900-as modell porzsákkal és porzsák nélkül egyaránt használható. A készülék igazi erőssége a Cyclone-rendszer, mely tökéletesen elválasztja a port a levegőtől. Az SVC 900-as emellett 90 centiméterrel hosszabb nemesacél, teleszkópos csővel rendelkezik, így kímélve a derekat. A nagyobb területet takarító vásárlóknak az SVC 682VT porszívót ajánlja a Sencor, mellyel akár 10 méteres hatókörben takaríthatunk. A gumi abroncsozású kerekek biztosítják a kényelmes mozgatást és a kemény padlók védelmét. „A Sencor készülékei nemcsak kiváló szívóteljesítménnyel rendelkeznek, hanem megfelelő védelemmel vannak ellátva annak érdekében, hogy a készülékek kerekei és tartozékai ne okozzanak kárt a padlóban” – tette hozzá Lucza András.

Közel fél évezred, mire lebomlik egy PET palack!

Évente mintegy 100 millió hordó olajra van szükség 460 milliárd üdítős palack és doboz előállításához. Ehhez hozzájárul a szállítás során létrejövő környezetszennyezés, majd miután a szemétbe kerül a palack, közel 450 évig tart mire lebomlik.

Ez majdnem fél évezred egyetlen műanyag flakon esetében is. Világszerte körülbelül 340 milliárd palackot nem hasznosítanak újra évente, ami hatalmas mennyiség – hívja fel a figyelmet Rutai Gergely, a SodaStream szakértője.

A szénsavasító készülékeket gyártó SodaStream elkötelezett az iránt, hogy csökkentse a világ PET palack termelését. Mindezt úgy, hogy a szénsavas italok kedvelőinek ne kelljen lemondaniuk az üdítőkről, csupán otthon, költséghatékonyan, helytakarékosan, környezetkímélő módon állítsák elő a szénsavas vizet vagy víz alapú üdítőitalokat csapvíz segítségével. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy a csapvíz minősége a legtöbb helyen a skandináv országok ivóvizének minőségével vetekszik. Emellett a legellenőrzöttebb élelmiszer, hiszen folyamatosan vizsgálják a minőségét. A SodaStream készülékekkel a hulladékot pedig elő sem kell állítani, így az újrahasznosításnál is környezetbarátabb megoldás.

Naponta több mint egymilliárd italos palackot használ az emberiség, melyeknek nagy része a szelektív hulladékgyűjtés terjedése és az újrahasznosítás ellenére még mindig a hulladéklerakókban, parkokban, óceánokban végzi. „Ez gyakorlatilag bűncselekmény a Földdel szemben és rengeteg vitát is szül” – hangsúlyozza Rutai Gergely. Kiemeli: egy átlagos család öt év alatt több mint 10.500 PET palack és fém italos doboz hulladékot termel. Ezeknek csak kevesebb, mint felét gyűjtik szelektíven, ami rendkívül elkeserítő adat. Bár évről évre kismértékben nő a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, ennek ellenére csak Európában például a PET palackok mindössze közel 49%-a kerül szelektív gyűjtőkbe. A SodaStream gépek használói például 2009 óta kb. 2,2 milliárd PET palackkal csökkentették a világ hulladék termelését, így is óvva a környezetet a gyártással és szállítmányozással járó természeti hatásoktól.

A környezet szennyezéséért teljes mértékben az emberiség tehető felelőssé. Azért, hogy minél kevesebb PET palack kerüljön az óceánokba, parkokba, hulladéklerakókba, bárki tehet. Kíméljük meg a Földet a műanyag palackok közel fél évezredes lebontásának terhétől és válasszunk környezetbarát, alternatív megoldást!

Átadták az év szállodája címeket

Átadták az „Év Szállodája 2016” címeket pénteken Budapesten. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által tavaly negyedszer kiírt pályázaton ötcsillagos kategóriában a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa győzött.

A szállodaszövetség tájékoztatása szerint a négycsillagosok között a fővárosban a Buda Castle Fashion Hotel, vidéken az alsópáhoki Kolping Hotel Spa&Family Resort nyerte el a címet.

A háromcsillagos szállodák közül a fővárosi The Three Corners Hotel Art lett a legjobb.A díjátadón különdíjakat is átadtak: a legdinamikusabb szállodai teljesítmény-növekedésért a gödöllői Erzsébet Királyné Szálloda, az innovációért a vonyarcvashegyi Zenit Hotel Balaton, a legjobb személyzeti politikáért a Radisson Blu Béke Hotel Budapest vehette át az elismerést, a Főnix díjat az ibis Styles Budapest City kapta, Az év tematikus szállodája pedig a Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace lett.

A zsűri a pontozáskor értékelte a magas üzemelési színvonalat, a piaci részesedést és növekedést, a vendégek elégedettségét, a minőséget, a személyzet oktatását, elégedettségét, és a társadalmi felelősségvállalást is. A zsűri megbízásából minden szállodában úgynevezett mystery vizsgálatot, azaz próbavásárlást is végeztek.

A pályázatra – amelynek eredményhirdetése pénteken volt – 16 öt-, négy- és háromcsillagos szálloda jelentkezett.

Egy kis ízelítő a hétvégi Food Truck Rally kínálatából

Ázsia ízei jelennek meg chimichangában, húsgolyóban, burgerben sőt, még a kávéban is a Millenárison, a hétvégi Food Truck Rally-n.

A street food-osoknak öt, előre meghatározott fűszerből hármat fel kell használniuk a versenyételekhez, a szakácsok a koriander, csillagánizs, gyömbér, fahéj és a kardamom variációit rejtették bele egy-egy szokásos fogásukba.

A húsgolyó nem játék

A Kanálgép nevű food truck-ból a szokásos húsgolyókon kívül egy igazi különlegességgel is készül Szalai Dezső. A guruló séf korianderrel és gyömbérrel készít bárányhúsgolyót édes ázsiai mártással, amibe kardamom és fahéj is kerül. Mivel a fogás nem éppen hétköznapi, a séf különösen ajánlja a vállalkozó szellemű közönségnek, és azoknak, akik izgalmas ízekre vágynak a hétvégén.

Debütál a Zing Bárányburger

A Zing a buciba, a salátába és a húspogácsába is rejtett a választható fűszerekből, az ázsiai hatás már a burgerező plakátján is jól látható. A bucit pirított római köményes, kardamomos vajjal készítik, a húspogácsába pedig fahéjas, koriander magos, gyömbéres fűszerkeveréket tesznek. Hogy mindenképpen összefusson a nyál a szánkban, a burgerbe menta infúzióban készült ecetes fehér hagyma is kerül.

Szilvalekvár és kardamom

Keletre repíti a gourmet-kat a Meat & Souce csirkemájas mártott szendvicse, benne bébigyömbéres friss salátával, sárgarépával. A csirkemáj gyömbér, kardamom, fahéj, lime levél, citromnád, szilvalekvár, szójaszósz, méz és vörösbor édeni keverékében készül egy kis bacon-el megbolondítva.

A legzúzósabb chimichanga

Könnyű dolga volt a Mexkitchen-nek, mert a versenyben használatos fűszerek többségét már eleve ott találta a fűszerpolcon. Versenyfogásuk a Food Truck Chimichanga nevet kapta, amibe római köménnyel, tejföllel és korianderes lime-os majonézzel készült grillezett csirkemell kerül. Ehhez gyömbéres mártogatóst is tálalnak, amit szintén korianderrel és római köménnyel fűszereznek.

Házi parenyica emeletes toast kenyérben

A vegák sem maradnak éhen a Food Truck Rally-n, mert a Nemesbugac sajtkészítői guacamole-s, parenyicás szendvicset készítenek a versenyre. A fogás a La Parenico nevet kapta a házi sajtkészítőktől, akiknél a szendvicsük mellett chilis, wasabis és szarvasgombás parenyica is kapható majd.

Kávé ízű Ázsia

A Vespresso truck-jánál ázsiai hatású kávé is kapható a hétvégén, amiben kardamom, gyömbér és fahéj is kerül. A kocsinál ezen kívül számos különlegességet, például mangós kávét is kérhetünk.

Készítsük fel magunkat a jó időre!

Lassan, nagyon lassan lesz vége az idei télnek. Apró reménysugár, hogy egyre hosszabbak a délutánok, később sötétedik, így érdemes már úgy tervezni a napokat, hogy kis időt eltölthessünk a friss levegőn is. A bezártság hónapjai után viszont minden szempontból szükség van némi megújulásra, egyszerűen kell, hogy felfrissítsük magunkat, a szervezetünket.

Az alábbi 5 + 1 tipp például nagyszerű út ahhoz, hogy kievickéljünk a téli hangulatból és felturbózzuk magunkat a tavaszra.

1. Kezdjük a napot minden esetben egy finom gyümölcslével! Mivel ilyenkor legkönnyebben jó minőségű narancsot és grapefruitot tudunk beszerezni, legjobb, ha ebből készítünk egy finom koktélt. Lehet variálni sárgarépával, almával, de egy csipet reszelt gyömbér, vagy egy leheletnyi fahéj is felpezsdíti érzékeinket, energiát ad mindjárt ébredés után.

2. A reggeli zuhany kötelező! Felpezsdíti vérkeringésünket, főként, ha megfelelő illattal is fokozzuk a hatást. Például a Weleda Citrus frissítő tusfürdő pompás választás. A bio termesztésből származó narancs és citrom illata frissességet és mediterrán könnyedséget áraszt. A különösen kíméletes tisztítás során bőrünk érezhetően selymesebbé válik, tényleg jobban indul a nap.

3. Fogadjuk meg, hogy minden héten kipróbálunk legalább egy új zöldséges receptet! Ha eddig kevésbé voltunk a zöldségek rajongói, akkor itt az idő a pótlásra. Édesburgonya, cékla, csicsóka, szárzeller, édeskömény stb. – megannyi ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag finomság, amelyből remek levest, salátát, egytálételt lehet kóstolni. Amíg a piac igazi nyári terményei megérkeznek, fogyasszunk ezekből gazdagon, változatosan!

4. Keressük fel a fogorvosunkat! Jön a napsütés, többet kell mosolyogni! Ha nincs is más gond, az esedékes dentálhigiéniai kezelést iktassuk be még most. A fogkövek eltávolítása és polírozása után az otthoni tisztításnál is vessük be a só erejét: a Weleda Sós Fogkrémje tökéletesen a segítségünkre lesz ebben. A sókristályok fokozzák a nyáltermelést, ezzel fokozzák a természetes öntisztítást. A kellemesen bizsergető, könnyű sós íz borsmentaolajjal párosul, a hosszantartó frissesség érdekében.

5. Fedezzünk fel szabadban végezhető, számunkra új mozgásformákat! Eleve nem rossz, ha gyalogolunk, de próbáljuk ki a nordic walkingot, két túrabot segítségével dinamikusan, ízületkímélő módon lehet sokkal nagyobb távolságokat megtenni. Figyelem! A tévhitekkel ellentétben a gyaloglás és maga a nordic walking nem csak a nyugdíjasok sportja lehet, hanem mindenkié, aki például idegenkedik a futástól. Aki jobban szeretné magát két kerékre bízni, de nem biciklizne, szerezzen be egy rollert, az összecsukható változattal könnyedén lehet a városban közlekedni, míg alkalom nyílik felpattanni. Fittségünk hamar kialakul mindkét esetben!

+ 1 tipp:
Alapozzuk meg az egész éves jóllétünket még egy természetes szerrel, fordítsuk javunkra a nyírfa varázslatos erejét! A Weleda Nyírfalevél kivonatot tartalmazó bio étrendkiegészítő belülről tisztít és hozzásegít az egészséges és szép bőr kialakulásához. Az életerős, zsenge nyírfa levelekből származó nedű aktivizálja a folyadék-háztartást, és segít a szervezetnek megszabadulni a lerakódott salakanyagoktól. Nincs más teendő, mint egy evőkanálnyit vízben, teában vagy gyümölcslében elkeverni, egy háromhetes kúra során, napi két nyírfa-ital elfogyasztásával tökéletesen visszanyerhetjük a tél során elvesztett energiánkat és bombaformában várhatjuk a tavaszt!

A tökéletes császármorzsa receptje

Ferenc József kedvenc édességével ma már főleg az osztrák sípályák hüttéiben találkozunk, pedig az otthonunkban is pillanatok alatt elkészíthető. A MOM Park Paulaner séfjének autentikus receptje segít, hogy valódi császári desszertet varázsoljunk az asztalra.

A császármorzsa (vagyis Kaiserschmarrn) eredetét számos anekdota övezi: vitatott, hogy az udvari főszakács, vagy maga Ferenc József császár készítette el először. Mások úgy tartják, hogy Sissivel eljegyzésük vacsoráján fogyasztották a könnyű desszertet, amely még a karcsúságára ügyelő bajor hercegnő ízlését is elnyerte.

Bármi is legyen az igazság, azt leszögezhetjük, hogy a császármorzsa különösen jól esik a hideg napokon, ráadásul percek alatt, drága hozzávalók és konyhai rutin nélkül is bárki elkészítheti.

Császármorzsa

Hozzávalók (4 fő részére)
• 6db tojás
• 2 dl habtejszín (30%-os zsírtartalommal)
• 2dl tej
• 20 dkg liszt
• 15 dkg vaj
• 5 dkg mazsola (elhagyható)
• 1 db citrom reszelt héja
• kb 4 dkg cukor
• 2 dkg vaníliás cukor
• ízlés szerint lekvár (sárgabarack, eper, szilva, meggy, esetleg almakompót)

Elkészítés:
A tojások sárgáját a tejjel, a tejszínnel és a liszttel csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a citrom reszelt héját. A tojások fehérjét a cukorral és a vaníliás cukorral felverjük és lazán összekeverjük a lisztes masszával és a mazsolával (utóbbi elhagyható).
Vajazott tepsiben 200 °C-on körülbelül 15 perc alatt készre sütjük, sütés közben spaklival daraboljuk és a maradék vajjal locsoljuk.
Forrón, lekvárral és porcukorral megszórva tálaljuk!

Tökéletes lehet délutáni csemegeként vagy akár édes főételként is!

Évekre „lefagyasztható” a szklerózis multiplex egy hatékony, de kockázatos kezeléssel

Legalább öt évre képes „lefagyasztani” a betegséget és megállítani annak súlyosbodását a szklerózis multiplexszel (SM) élő pácienseknél egy hatékony, de kockázatos kezelés – számoltak be az eredményeikről orvosok a JAMA Neurology című folyóiratban.

Az autológ hemopoetikus őssejt transzplantáció (AHSCT) során először megsemmisítik a páciens immunrendszerét, hogy az ne támadhassa tovább a szerveztet, majd őssejtátültetéssel újraindítják. A kezelés során használt erős gyógyszerek veszélyessé teszik az eljárást, amelyet mindössze egyetlen egyszer lehet alkalmazni egy páciensnél – írta a BBC News.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége, amelynek során károsodik az agy és a gerincvelő idegsejtjeit védő velőshüvely. A védőburok szétesése miatt zavar támad az idegrendszer kommunikációs rendszerében: lelassul vagy megszűnik az ingerületátvitel, látási, érzékelési, mozgási és esetenként pszichiátriai problémákat okozva.

A gyógyíthatatlan betegségnek több megjelenési formája van, előfordul, hogy a tünetek elszigetelt rohamokban jelentkeznek (visszaeső típus) vagy folyamatosan súlyosbodnak (progresszív típus). A legtöbb beteget a 20-30-as éveiben diagnosztizálják. A kezelések célja a betegség súlyosbodásának lassítása és a rohamok megszüntetése.

Az Imperial College London kutatói 13 ország 25 olyan intézményéből származó adatokat vizsgáltak meg, amelyekben már tesztelik a radikális módszert. Az eredmények szerint az agresszív kezelésen átesett 281 páciens csaknem felénél sikeres volt a beavatkozás. Nyolcan azonban röviddel a kezelést követően meghaltak.

Az orvosok szerint elsősorban azok a fiatal páciensek lehetnek alkalmasak a kezelésre, akik nem reagálnak más SM-gyógyszerekre és, akik a visszaeső típusba tartoznak.

A vizsgálatot vezető Paolo Muraro szerint egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a kezelés jótékony hatása. „Ebben a vizsgálatban, amely a témában született eddigi legnagyobb hosszú távú követéses tanulmány, kimutattuk, hogy képesek vagyunk +lefagyasztani+ a betegséget és megakadályozni annak súlyosbodását akár öt évre is” – mutatott rá a szakember.

Hozzátette: „ugyanakkor muszáj számításba venni, hogy a kezelés magában hordozza a halál kis kockázatát is, és hogy olyan betegségről van szó, amely nem jelent azonnali életveszélyt”.

Már zajlanak olyan klinikai tesztek, amelyek összevetik az AHSCT hatékonyságát más SM-kezelésekével.