Főoldal Blog oldal 46

Októberben ismét megrendezésre kerül a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál

Az Azahriah film alkotóival, az Agymanók, a Garfield ,a Wednesday és a BeetleJuice szinkronhangjaival, Palya Bea és Ringató koncerttel, díjnyertes animevel és közel száz különleges rövidfilmmel és animációval érkezik az ország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja: a Cinemira.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon minden órában induló rövidfilmes vetítéseken olyan minőségi filmekkel találkozhatnak a gyerekek és fiatalok, amelyek a mindennapi életükre reflektálnak és adhatnak támpontot. A nagyobbak a test változásairól, első szerelemekről, internetfüggőségről, az iskolarendszer útvesztőiről nézhetnek filmeket, míg a kisebbek a barátság, család, környezettudatosság témákban mozizhatnak.

Az ifjúsági hétvégén díjnyertes rendezőkkel (Reisz Gábor, Szimler Bálint, Traub Viktória), az Azahriah film alkotóival, a Krúbi klipeket is rendező Mazzag Izabellával találkozhatnak. Magyar premier a Mások színei (Colors within), többszörösen díjnyertes japán anime valamint a Semmit sem érzek című dán dokumentumfilm az internetfüggőségről,mely először itt látható Budapesten.

Október második hétvégéjén a kisebbeket és családjaikat szólítják meg Palya Bea és Ringató koncerttel, az Agymanók, a Garfield, és a Wednesday szinkronhangjaival, csapófestő, kaszkadőr, képregény valamint, LUSH fürdőbomba készítő workshopokkal a Margit-szigeten a Kristályban. Elsőként Magyarországon itt lesz látható a Berlinalen versenyzett Rókus és Rézi megmenti az erdőt című animációs film és fagyizós mozizással ünneplik az idén 50 éves Keménykalap és Krumpliorr című legendás magyar gyerekfilmet. A hétvégén minden órában korosztály szerinti bontásban indulnak rövidfilmes és rövid animáció vetítések a gyerekeknek.

A Cinemira mottója: Mozizz és alkoss! “Fontosnak tartjuk, hogy aktív, gondolkodó nézőket neveljünk, akik a filmkészítés szerteágazó művészeti lehetőségeit kipróbálják és ezáltal megtanulják a technikai eszközöket kreatívan használni és közösen alkotni”. – mondta Lakos Nóra a fesztivál igazgatója.

A Cinemirán a fiatalok kipróbálhatják magukat filmesként, részt vehetnek igazi castingon,kaszkadőr, filmes tánckoreográfia, képregény, természetfotós és animációs workshopokon, tanulhatnak profi sminkmestertől, de filmes jelmezeket és sminket is magukra ölthetnek. Az alkotni vágyók részt vehetnek manga rajzoló és csapófestő workshopon, valamint a jövő év elején mozikba kerülő új magyar családi film, a Véletlenül írtam egy könyvet grafológus workshopján. A filmes castingon pedig  lehetőség nyílik bekerülni menő sorozatokba, filmekbe mind a két hétvégén.

Minden évben fontos eleme a Cinemirának a Videóverseny, amelyre 19 év alatti fiatalok nevezhetnek. Neves művészek zsűrizik az alkotásokat, mint Puskás-Dallos Peti, zenész és Mazzag Izabella, rendező, Hollósi Jázmin online tartalomgyártó és Lampert Benedek a fotós. A verseny témáit gyerekbarát brandek támogatták,, mint a LEGO és a TOPJOY, a díjak felajánlói közt ott a Prezi is.

A versenyfilmekről gyerek és szakmai zsűri dönt. A több mint egymillió forint összértékű díjakról gyerekek döntenek, azonban a szakmai díjakról idén olyan neves filmes szakemberek ítélkeznek, mint Szász Attila filmrendező, Jo-Anne Bouline a Montreal-i gyerekfilm fesztivál igazgatója, Filip Diviák animációs filmrendező, Marta Jodko a lengyel Ale Kino filmfesztivál vezetője, Noy Levin rendező, író, Czakó Judit, vágó, Glaser Kati animációs filmrendező, Felszeghy Ádám producer, Angyalosy Eszter forgatókönyvíró, és Szoboszlay Eszter animációs filmrendező.

Charlie 77 az Arénában, 2024 októberében

Charlie az az énekes, akinek aztán tényleg nincs szüksége a bemutatásra, több mint öt évtizedes karrierje során műfajokon és korszakokon átívelő nagyszabású életművet teremtett.

Horváth Károly, ismertebb nevén Charlie, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, jazz, blues, funky jellegzetes hangú előadóművésze. Eredetileg balett táncosnak készült, később még színészként is feltűnt, és színházban is szerepelt. Székesfehérvári gimnazista évei során alapította első rockegyüttesét.

Charlie a magyar pop- és rocktörténet egyik legendás alakja, aki ott volt a hatvanas évekbeli alapok lerakásánál, rocktörténeti jelentőségű zenekarok tagja volt, bár sem a Decca, sem az Olympia után nem maradt fenn túl sok hangfelvétel. Pedig itthon az elsők között használtak rockzenében fúvós hangszereket, és ötvöztek progresszív elemeket soullal. Charlie azonban csak ezután vált igazán ismertté, amikor csatlakozott a Generálhoz és a funkrock egyik hazai alapzenekarra lettek, ottani zenésztársával, Tátrai Tiborral alapította meg a Tátrai Bandet a nyolcvanas évek végén, amivel aztán végképp csúcsra jutott.

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb formációja mellett pedig 1994-től szólókarrierjével is termelte a slágereket. Egyéni stílusát – persze összetéveszthetetlen tónusú hangján túl – a blues, a jazz és a soul gazdag hangszerelésű, sokrétű ötvözete jellemzi, na meg az, hogy dalai mindig az általa megélt élethelyzetekre reflektálnak, a dalszövegek személyességével könnyen lehet azonosulni.

Charlie 2020-ban sok év szünet után is egy rá oly jellemző jegyeket mutató nagylemezt adott ki Mindenen túl címmel.

jegyek: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/charlie-77-koncert-budapest-papp-laszlo-sportarena-607465/event.html

Kétszer annyi hőségnap volt idén nyáron az átlaghoz képest Magyarországon

Az idei nyáron az átlagosnál kétszer több hőségnapot regisztrált a HungaroMet Zrt., azaz olyan napot, amikor a legmagasabb hőmérséklet elérte a 30 Celsius-fokot.

A HungaroMet a nyárról készített összefoglalójában a honlapján azt írta, a 2024-es nyár középhőmérséklete országos átlagban 2,7 Celsius-fokkal meghaladta az 1991-2020-as évek átlagát, az éghajlati normált, amivel 1901 óta a legmelegebb lett. Több tartós hőhullám is kialakult a nyáron, és júliusban és augusztusban is meghaladta a legmagasabb mért hőmérséklet a 40 Celsius-fokot.

Az elemzés szerint a forró nyár az éghajlati indexek értékén is megmutatkozik: a nyári napok száma – amikor a legmagasabb hőmérséklet elérte a 25 fokot – 17-tel haladta meg az átlagot, idén 82 ilyet regisztráltak.

A szokásos 26-nál több mint kétszer több, 53 hőségnapot rögzíttetek, amikor a legmagasabb hőmérséklet elérte a 30 fokot.

Forró nap – amikor a hőmérséklet elérte a 35 fokot – országos átlagban 14 fordult elő az idei nyáron, ami 11 nappal több a sokévi átlagnál.

Országosan 23 csapadékos nap volt 2024 nyarán, az átlag egyébként 28 nap.

Tavaly nyáron 70 nyári napot, 33 hőségnapot és négy forró napot rögzítettek, a csapadékos nyári napok száma 2023-ban 32 volt.

Az elemzés szerint az idei nyár még átlagos hőmérséklettel indult, június 13-án a középhőmérséklet országos átlaga 16,1 fok volt, ami 3,8 fokkal maradt el a szokásostól és az évszak legalacsonyabb napi átlaga volt. Június 15-én Zabaron még 5,7 Celsius-fokig hűlt a levegő, ami a 2024-es nyár legalacsonyabb mért hőmérséklete, majd június második felében érkezett a nyár első hőhulláma. A csúcsérték június 18-án délkeleten már elérte a 35 fokot, majd 19-én nagyobb területen meg is haladta, miközben a minimumok általában 20 fok körül alakultak. Július 21-én sokfelé elérte a maximum a 35 fokot, a 22-én Derekegyházon mért 37,7 fok új országos napi melegrekord lett.

Ezt követően csökkent a hőség, majd július 7-től ismét egyre nagyobb területen haladta meg a hőmérséklet a 35 fokot a délutáni órákban. Július 9-én Baján már 38,1 fok volt a maximum, ami új országos napi maximumhőmérsékleti rekord lett. Ettől a naptól kezdve július 17-ig minden nap dőlt meg országos napi melegrekord, sőt a július 16-án Kelebián mért 41,6 fok a 2024-es nyár legmagasabb mért hőmérséklete. Az éjszakák sem hoztak felfrissülést és a legmagasabb minimumhőmérséklet országos rekordja is megdőlt július 10-étől kezdve, nyolc napon át.

A középhőmérséklet országos átlaga július 9-től 17-ig 28 fok volt, ami 7 fokkal haladta meg az átlagot. Ebben az időszakban 5 napon is mértek 40 fokot elérő hőmérsékletet, amihez hasonló egy hőhullámban legutóbb 2007 júliusában fordult elő. Július 16-án 28,8 fok volt a napi középhőmérséklet országosan, ami a 2024-es nyár legmagasabb értéke és csak hét napon fordult elő ennél magasabb érték a 20. század eleje óta.

A harmadik hőhullám augusztusban érkezett: augusztus 11-től egyre nagyobb területen emelkedett a hőmérséklet 35 fok fölé a délutáni órákban, 12-én Baján már 38,5 fok volt a maximum, majd augusztus 13-tól 18-ig minden nap dőlt meg országos melegrekord és a napi középhőmérséklet országos átlagban is 27 fok körül alakult ezekben a napokban. Augusztus 13-án, 14-én és 17-én a napi maximumhőmérséklet országos rekordja, augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 17-én és 18-án a legmagasabb minimumhőmérséklet országos rekordja is megdőlt.

Átmeneti szünet után a hónap utolsó hetére visszatért a hőség és nagy területen általában 35 fok körül vagy kevéssel afelett volt a délutáni órákban a hőmérséklet. A legmagasabb hőmérsékletet augusztus 25-én mérték, ekkor Baján 39 fok volt a maximum, ami 0,2 fokra megközelítette a napi melegrekordot. Az éjszakák sem hűltek le jelentősen, többfelé 20 fok felett maradtak a minimumok és augusztus 29-én megdőlt a legmagasabb minimumhőmérséklet országos rekordja.

A nyár száraz és a szokásosnál 6-7 fokkal melegebb idővel ért véget.

Forrás: MTI

Hogyan segíthetünk iskolás gyermekünknek a félelmeik leküzdésében?

Szeptember. Túl az első héten, az első találkozásokon. A laza, kötöttségektől mentes nyár után ismét megszabott rend alapján kell indulni, érkezni, viselkedni. Nem minden gyermek veszi ezeket az akadályokat egyformán könnyedén. Hogyan segíthetünk vajon, ha gondot okoz gyermekünknek a visszaszokás, esetleg fél az újrainduló iskolai évtől?

„Természetes dolog, hogy idő kell hozzá, hogy a tanév elején megszokja a gyermek az új rendszert” – mondja Pollák Éva, a Mindwell Pszichológiai Központ szakmai vezetője. – „Ne lepődjünk meg, ha eleinte fokozottabban találkozhatunk ellenállással bizonyos helyzetekben, vagy éppen az iskolai szigor után otthon adja ki a gyerek a feszültséget, a felgyülemlett energiákat. Ugyanakkor minden életkorban nagyon fontos a rendszer, hiszen ez biztonságot nyújt. Egy kaotikus, kiszámíthatatlan napirend akár szorongással is tölthet el egyes gyerekeket, főleg, ha nehezen kezelik a változásokat, hirtelen helyzeteket. Hosszú távon tehát legtöbbször előnyös a meghatározott napirend.”

A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy empátiával forduljunk gyermekünk felé, fogadjuk el az esetleges negatív érzelmeit. Beszéljük át, hogy mitől fél pontosan, talán az osztálytársak viselkedésétől, véleményétől, vagy a számonkéréstől. Próbáljuk meg közösen a negatív érzéseket „izgulok” pozitívvá átfordítani: „izgatott vagyok.”. Fókuszáljunk arra, hogy melyik tantárgyakat várja legjobban, kivel szeretne barátkozni, milyen szakkört választ majd, melyek az idei céljai.

Nagyon fontos, hogy a napirendben a kötelező programok mellett helyet kaphassanak olyan tevékenységek is, amelyek a gyermeket feltöltik, amelyeket igazán élvez” – tanácsolja a pszichológus. – „Ez lehet valamilyen különóra, szakkör vagy otthoni hobbitevékenység is. Adjunk teret a gyermeknek, hogy egy bizonyos idősávban azt csinálhasson, amihez kedve van. Ez kisebb gyermekeknél jelentheti a szabad játékot, ami segíti a kreativitást, regenerálódást, a nehéz érzelmek feldolgozását.”

A Mindwell szakértője azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy ne menjünk el azok mellett a jelek mellett, amelyek esetleg a gyerek szorongására utalhatnak. Ez több formában is előfordulhat: lehet, hogy visszahúzódóvá válik, nem szívesen beszélget, nem lelkesedik, de kísérheti valamilyen testi tünet is, például fejfájás, hasmenés, hányinger. De az is lehet, hogy a gyerek kimutatja aktívan a szorongását, kifejezi félelmeit, aggodalmait, vagy egyszerűen csak ingerlékenyebbé válik. Ha a szorongás tünetei főleg otthoni tanulási helyzetben jelentkeznek, valószínű, hogy a gyermeknek a számonkéréssel kapcsolatban vannak félelmei. Ha viszont a szociális kapcsolataiban is nehézségek vannak, vagy maga a bejárás is szorongató a gyermek számára, mindig leverten jön haza, akkor más is állhat a háttérben. Az okoknak érdemes mielőbb utána járni.

Amit szülőként segíteni tudunk: mindenképpen fontos erősíteni a gyermek önbizalmát, és a pozitív tulajdonságaira, eddigi sikerélményekre fókuszálni” – tanácsolja a pszichológus. – „Azt is érdemes tudatosítani benne, hogy hibázni emberi dolog, senki sem tökéletes, és sok esetben később tudunk korrigálni, ha valamit elrontottunk. Érdemes közösen kitalálni valamilyen megerősítő mondatot, mantrát a gyermek számára, amelyet begyakorlunk és bármikor felidézheti, ha úgy érzi, bizonytalan magában. Akár mi is becsempészhetünk minden nap a gyermek uzsonnás dobozába egy kedves, bátorító üzenetet, amely pozitív tulajdonságaira emlékezteti őt.”

A félelmek legyőzésében segítséget nyújthat, ha a gyermekkel közösen akciótervet készítünk a helyzet kezelésére. Meghatározhatjuk, melyek azok a tényezők, amiket a gyermek nem tud befolyásolni, és mi az, amire hatással van. Például azt nem befolyásolhatja, hogy mi a tananyag, de az viszont rajta múlik, hogyan készül fel, hogyan figyel órán. Érdemes a hangsúlyt inkább erre helyezni, hogy ő mit tud tenni azért, hogy az adott helyzetből és önmagából a legjobbat kihozza, vagy éppen hogyan kezelheti szorongását, nehéz érzéseit. Segíthet, ha a gyermek ismeri saját erősségeit, hiszen ezekre is támaszkodhat.

A pszichológus arra is kitér, mi a teendő, ha a szorongás egy-egy adott pedagógus miatt jelenne meg.

„Kisebb gyermekek esetében érdemes lehet beszélgetni az adott pedagógussal, hiszen a gyermek még nem feltétlenül tud kiállni magáért és kifejezni érzéseit” – javasolja Pollák Éva .- „Fontos, hogy kérjük a pedagógus együttműködését, segítségét, nyugodt hangnemben mondjuk el, mit tapasztalunk a gyermekkel kapcsolatban, kérdezzük meg, ő hogyan látja a gyermeket, mit tehetnénk közösen azért, hogy feloldjuk a gyermek szorongását. Kamaszok esetében érdemes lehet először a gyermeket felkészíteni arra, hogyan beszélhetne nehézségeiről a pedagógussal, azonban, ha gyermekünk nagyon bátortalan, vagy úgy érezzük, a pedagógus nem hallgatná meg őt, akkor érdemes fogadóórát kérnünk hozzá és akár a gyermekkel közösen beszélgetni vele.”

Ha esetleg a közösséggel lenne gond, szintén segíthetünk. Ilyenkor fontos lehet fejleszteni a gyermek szociális készségeit, abban támogatni, hogy ügyesebben beilleszkedjen, vagy erőszakmentesen kommunikáljon és úgy is oldja meg, ha konfliktusba kerül valakivel. Egy közösségben gyakran előfordul, hogy nem mindenki jön ki jól egymással, nem kötelező mindenkivel barátkozni. Éppen ezért terelhetjük a gyermek fókuszát saját baráti kapcsolatai felé, hiszen ezek fontos erőforrások a mindennapokban. Tanítsunk gyermekünknek olyan stratégiákat, amelyekkel esetleges nehéz érzéseit kezelheti. Szintén érdemes lehet az osztályfőnökkel beszélni a nehézségekről, hiszen ő van ott felnőttként a legtöbbet ebben a közösségben és sokat tehet azért, hogy a gyermekek jobb kapcsolatban legyenek egymással. Egy támogató, biztonságos közegbe pedig jobb megérkezni a szorongóbb gyerekeknek is.

Ha a szorongás hosszú ideje, nagymértékben fennáll, akár már a mindennapi tevékenységekben is akadályozza a gyermeket, akkor mindenképpen keressünk fel pszichológus szakembert. A szorongás kezelhető, érdemes tehát a megelőzésre fektetni a hangsúlyt, vagyis olyan megküzdési technikákat tanítani a gyermekeknek, amely segíti őket a nehéz helyzetekben. A Mindwell Pszichológiai Központ őszi programjában problémák és korcsoportok szerint többféle önismereti csoport közül választhatnak az érintettek, ahol a társas támogatás ereje által fejlődhetnek.

Hogyan néz ki gyakorlatban az amerikai bevándorlás?

Sokakat érdekelhet a kérdés, hogy jelenleg milyen módozatai vannak az amerikai bevándorlásnak. Cikkünkben összefoglaljuk a legáltalánosabb formákat.

Számos téves vagy egyenesen félrevezető információ lelhető fel e téren, ami hatványozottan jelen van a mondjuk úgy: amerikai bevándorlás témájával foglalkozó közösségi média (különösen a zárt Facebook csoportok) körében. Sok elmélet és rengeteg tájékoztató olvasható online, de nem igazán adnak konkrét kiindulópontot és egyértelmű eligazítást az érdeklődő számára.

Alapvetően az elméleti sík, mint papírforma szerinti lehetőség, illetve az életszerű valóság között nagy a tátongó szakadék. A bevéndorlási folyamat az USA-ba kategóriákra van osztva, ezek alapján lehet bevándorolni az országba. A gyakorlat azt mutatja, hogy az egyén részéről az amerikai bevándorlás sikere azon múlik, hogy mennyire sikerül integrálódnia.

  • Családi köteléken alapuló bevándorlás: ez általános és gyakori módja az Egyesült Államokba való bevándorlásnak azon személyek számára, akiknek közeli családtagjai (házastárs, gyerek, szülő) az Egyesült Államok állampolgárai vagy állandó rezidensei.

Talán a házasság amerikai állampolgárral a leggyakrabban előforduló eset az Egyesült Államokba való bevándorlásra, mert 7-8 hónap alatt rezidens státuszt eredményez, annak ellenére, hogy a személy ESTA (vízummentesség) vagy B1/B2 látogató (turista) vízum keretében érkezett Amerikába, valamint évek óta státuszon kívüliként (túltartózkodóként) éli az amerikai életet: dolgozik, adót fizet, cégével vállalkozik, és a többi. Az LMBTQ vagy az azonos nemű párok esetében az Egyesült Államokba való bevándorlás folyamata semmiben sem különbözik, mint bármely más férfi és nő pár házassága esetén. A Bevándorlási Hivatal (USCIS) jogilag nem ismeri el az élettársi kapcsolatot; tehát az LMBTQ vagy az azonos nemű pároknak is meg kell házasodniuk hivatalosan egy olyan államban, ahol az adott állam joghatósága elismeri az azonos nemű párok házasságát.

  • Menedékjog: az Egyesült Államokba való bevándorlás módja a menedékjog kérése azon személyek számára, akik üldöztetés vagy félelem elől menekülnek hazájukból. Az utobbi pár évben a menedékjog az egyik leggyakrabban kérvényezett bevándorlási kategória. Az Egyesült Államokban menedékjogra jogosult az, aki faji, vallási, nemzetiségi, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása – szexuális másság, vagy politikai nézetei miatt üldöztetés vagy üldöztetéstől való megalapozott félelem miatt menekült el hazájából.
  • DV vízum lottó: a hivatalos weboldalon a DV lottó jelentkezés online történik és teljesen ingyenes. Érdemes adnia mindenkinek egy esélyt magának, aki az Egyesült Államokban szeretne letelepedni. Minden évben lehet élni ezzel a lehetőséggel, mert teljesen szimpla és online történik a beadása.
  • Befektetés alapú bevándorlás: normál személyek számára az nem könnyen járható út. A befektetés azon személyek számára képezheti a bevándorlás módját, akik jelentős pénzeszköz-forrásokkal rendelkeznek, és komoly összeget (általában több százezer vagy millió dollárt) hajlandók befektetni egy amerikai vállalkozásba.
  • Foglalkoztatás alapú bevándorlás: gyakorlatban csak olyan egyének számíthatnak amerikai munkavízumra, akiknek magas képzettségük vagy speciális szakmai tudásuk van, amiből a jelenlegi amerikai munkaerőpiacon hiány van. Az amerikai munkavállalói vízum megszerzésének előfeltétele, hogy eleve kell egy szilárd alapokon álló amerikai cég (szponzor), amely petíciót nyújt be az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálatához (USCIS) a leendő külföldi (pl. magyar) alkalmazott nevében. Továbbá a Department of Labor külön ellenőrzi, hogy van-e az amerikai (belső) munkaerő piacon esetleg olyan kvalifikált egyén, aki elvállalná az adott munkakörben meghirdetett állást, azaz rendelkezik az adott munkakör betöltéséhez a megfelelő szakmai tudással vagy képzettséggel. Ugyanakkor a munkavállalói vízum kategóriák éves kvótákhoz vannak kötve, hogy összegszerűen hány munkavállalási vizát adhat ki a hivatal. Amennyiben az adott személynek sikerül megszerezni a munkavállalói vízumot, azzal tisztába kell lennie, hogy az Amerikába való bejövetelt követően az amerikai cégnek hosszú évekig (körülbelül 6 év) alkalmazottként folyamatosan foglalkoztatnia kell a bevándorlót, és ha időközben bármi okból megválik tőle (cégleépítés, anyagi nehézségek), akkor újrakezdődik az egész bevándorlási folyamat.

Egy monacói nem játszhat a helyi 7signs kaszinókban

Ha egy iparág, különösen a szórakoztatás területén több évszázados múlttal rendelkezik, magától értetődő, hogy számos legenda és érdekesség kötődik a nevéhez. Noha a kaszinók esetében ma sokan az olyan olyan platformokra gondolnak, mint a 7signs, azért az egész régebben kezdődött. Az első kaszinók jó 300 évvel a 7signs és társai színrelépése előtt megnyitották kapuikat.

Noha a fiatalabbak közül sokan nem is gondoltak még bele, hogy a 7signs és a hozzá hasonló platformok megjelenését milyen komoly történelem előzte meg, attól ez még így van. Olyannyira, hogy a játékok zöme, amelyekkel egy 7signs típusú oldalon játszhatsz, a hagyományos létesítményekből származik.

Sőt, nem csak a játékokról mondható ez el. Igaz, hogy ha benézel egy olyan oldalra, mint a 7signs, ott akár több ezer játék közül is tudsz választani, viszont a szabályok azok nem sokban változtak az évszázadok során.

A hagyományos értelemben vett kaszinózás a 16. században Olaszországban indult el és onnan terjedt el szerte a kontinensen. A telepesek jóvoltából azonban a 18. századtól kezdve megjelent Amerikában is és gyorsan meghódította azt a térséget is.

Olyannyira, hogy ma már sokkal többen hozzák összefüggésbe ezzel az időtöltéssel Las Vegast, mint Monte Carlót. Ennek azért az is az oka, hogy az amerikai város jóval nagyobb és a populáris kultúra révén sokkal több legenda alakult ki körülötte. 

Mindenesetre, ha a kaszinó világ érdekességei kerülnek górcső alá, Monte Carlóban, Amerikában, sőt Makaóban is találni olyan dolgokat, amelyeket érdemes megismerni. Következzen most néhány ezek közül.

Las Vegas és a faji egyenjogúság

A faji megkülönböztetés elleni harcnak hosszú a története az Egyesült Államokban. Olyannyira, hogy az is megállapítható, hogy ez a mai napig tart. Las Vegas ebből a folyamatból pozitív példával vette ki a részét.

Igaz, hogy például a vegasi szállodában már a negyvenes években is felléptek színes bőrű sztárok, viszont a korabeli szabályok szerint ők nem játszhattak.

Ezen a téren 1955-ben történt változás, ekkor nyílt meg ugyanis a Moulin Rouge, ami az első olyan kaszinó volt, ahol nem volt semmiféle faji megkülönböztetés. A szállodában fellépő táncosok felkerültek a Time magazin címlapjára is. Igaz, ez a szálloda négy hónap után bezárt, viszont egy fontos precedenst teremtett.

Makaó az igazi főváros

Ha a szerencsejáték bevételeket veszed alapul, akkor elmondható, hogy ma már nem Las Vegas a világ szerencsejáték fővárosa. Ez azért van így, mert az amerikai város jó ideje nyitott a turisták felé, akiknek lehetőségük van rá, hogy kisebb tétekben is játszanak.

Ezzel szemben Makaó az a helyszín, ami az egyetlen kínai terület, ahol a kaszinózás legális. Éppen ezért a kínai üzletemberek ide járnak múlatni az időt és kiengedni a gőzt, ők pedig nem kis tétekben játszanak. A statisztikák szerint az itteni bevételeknek a háromnegyede származik az ún. high roller, vagyis nagy tétekben játszó játékosoktól.

Na és mi a helyzet a monacóiakkal?

Nos, akkor fedjük fel a címben rejlő kijelentés mögött valóságtartalmat is. Arról van szó, hogy Caroline monacói hercegnő az 1800-as években úgy döntött, a helyi polgárok nem játszhatnak a helyi kaszinóknak, mert a cél az, hogy ezek a bevételek a külföldiektől érkezzenek. 

Cserébe az itteni állampolgárok mentesülnek a jövedelemadó fizetése alól, ezt a pénzt ugyanis a külföldiek szerencsejátékával biztosítja az állam.

Szeptember végéig meghosszabbítja a Dívák & Ikonok kiállítását a Magyar Zene Háza

A nagy érdeklődésre való tekintettel tovább, szeptember 29-ig várja a látogatókat a Dívák & Ikonok kiállítás a Magyar Zene Házában.

A májusi nyitás óta több mint 40 ezer látogatót vonzott az eredetileg szeptember közepéig tervezett tárlat, amely a női előadók kultúrtörténetét járja körbe egy ikonikus gyűjteményen keresztül. Az utazókiállítás következő állomása Rotterdam lesz.

A világ legnagyobb iparművészeti- és design múzeumának, a londoni Victoria and Albert Museum utazókiállításának értéke meghaladja a 2 milliárd forintot.

A látogatók több száz nemzetközi és magyar sztár személyes tárgyain és eredeti fellépőruháin keresztül mélyülhetnek el a dívák életében: Rihanna, Björk, Lady Gaga, Billie Eilish, Sade, Janelle Monáe, Janet Jackson, Whitney Houston, Doja Cat, Missy Elliott, Lauryn Hill, PJ Harvey, Patti Smith, Maria Callas, Marilin Monroe, Edith Piaf és mellettük magyar sztárok, mint Blaha Lujza, Karády Katalin, Marton Éva, Koncz Zsuzsa, Péterfy Bori és még sok más előadó története is megjelenik a tárlaton – közölték a szervezők kedden MTI-vel.

Mint írták, a kiállítás a dívajelenséget tárja fel a nézők számára: megtudhatjuk, hogyan változott a nők társadalmi megítélése az elmúlt 150 évben, hogyan indultak el a nemi és faji egyenjogúsági mozgalmak, és mindeközben hogyan formálódott a nők előadóművészetben betöltött szerepe.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A közlemény idézi Batta Andrást, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatóját is, aki elmondta: „Fontos volt számunkra, hogy az eredeti kiállítást magyar vonatkozású tartalommal is kibővítsük. Persze, a londoni kurátor koncepciója és a tér is nagyon meghatározta a lehetőségeket, ezért igyekeztünk a tárlat üzeneteihez igazodva, valamennyi műfajt figyelembe véve, olyan meghatározó hazai művészeket felvonultatni, akik illenek az eredeti narratívába, és történelmi szerepük megkérdőjelezhetetlen. A végeredményre nagyon büszkék vagyunk, főleg, hogy a londoni kurátor, Kate Bailey szerint a mi tárlatunk jobb, mint az eredeti volt”.

A tárlat első felvonása a díva fogalmának születését mutatja be, kezdve a 19. századi operaénekesnőkkel, akik tehetségükkel nemcsak a színpadot, hanem a társadalmi normákat is felforgatták: mint például Adelina Patti, aki a második legismertebb nő volt Nagy-Britanniában Viktória királynő után, vagy Elizabeth Taylor, aki az első női színésznőként egymillió dolláros honoráriumot kapott a Kleopátrában nyújtott alakításáért.

A kiállítás különlegességei között ott van Marilyn Monroe legendás jelmeze a Van, aki forrón szereti című filmből és Maria Callas jelmeze is, amelyet a londoni Royal Opera House színpadán viselt.

A második felvonás a díva újrafogalmazását, a modern dívákat mutatja be, akik az 1960-as évek óta átformálták a nőiesség, a hatalom és a kreativitás jelentését: ilyen Rihanna püspöksüveggel kiegészített, a Met-gálán viselt öltözéke vagy a 2014-ben hordott, 200 ezer Swarovski-kristállyal díszített ruhája, de látható Billie Eilish öltözéke is.

A kiállításon megtekinthető Elton John XIV. Lajos király udvarából ihletet merítő extravagáns jelmeze és Freddie Mercury budapesti koncertjén viselt eredeti ruhája is.

Szerepelnek a kiállításban a világhírű divattervező, Bob Mackie emblematikus ruhái, jelmezei is, amelyeket Chernek, Tina Turnernek, Liza Minellinek, vagy éppen Pinknek készített. A jelentős divattervezők is szép számmal képviseltetik magukat Valentinótól, John Gallianón, Stella McCartney-n, Vivienne Westwoodon át Victor & Rolf ruhakölteményeiig – olvasható a közleményben.

Horn Márton intézményigazgató emlékeztetett: a Díva-kiállításnak csak két európai állomása van, Magyarország és Hollandia, majd Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon lesz látható a tárlat.

„Az, hogy Magyarországra, a Zene Házába is eljutott ez a kiállítás, nagy elismerés egy ilyen fiatal intézménynek” – fogalmazott.

A csaknem négy hónap alatt a több mint 40 ezer magyar és külföldi látogató mellett a kiállítást John Malkovich is megcsodálta budapesti látogatásán, aki novemberben három alkalommal lép majd fel a Zene Háza színpadán – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kiélezett televíziós vitában feszült egymásnak Donald Trump és Kamala Harris kedden este

A gazdaság, az illegális bevándorlás, a nemzetközi konfliktusok, a terhesség-megszakítás, valamint a szociális juttatások kiemelt témaként szerepeltek az amerikai elnökjelöltek kiélezett vitájában kedden este.

A Philadelphiából, az ABC News televízió szervezésében sugárzott több mint 90 perces esemény a demokrata Kamala Harris számára az első elnökjelölti vita volt, míg Donald Trump már második televíziós vitáján vett részt a 2024-es választási kampány során.

Június végén a republikánus politikus vitapartnere még Joe Biden elnök volt, aki részben a vitán nyújtott teljesítménye nyomán lépett vissza, és engedte át a jelöltséget alelnökének, Kamala Harrisnek.

A két politikus azonos időkeretben szólalhatott meg és reagálhatott a másikra. Az összegzések szerint Donald Trump 42, Kamala Harris 37 percen keresztül beszélt.

Fotó: MTI/EPA/The Washington Post pool/Demetrius Freeman

A vita első témája a gazdaság helyzete volt azzal a kérdéssel, hogy az amerikai emberek jobban élnek-e, mint 4 évvel korábban.

Erre válaszul Kamala Harris a középosztály érdekében tervezett lépéseket ígért, többek között 6 ezer dolláros adókedvezményt a gyerekek után, valamint az első lakást vásárlók számára egyszeri anyagi hozzájárulást 25 ezer dollár értékben.

Donald Trump az elmúlt évek inflációja okozta károk helyreállítását ígérte és azt, hogy az amerikai gazdaság védelme érdekében vezetne be kölcsönösségi alapon vámot például egyes Kínából érkező termékekre.

Az illegális bevándorlás és a határőrizet kezelésével kapcsolatban Kamala Harris republikánus ellenfelét azzal vádolta, hogy megakadályozta a határválság kezelésére vonatkozó kétpárti törvény elfogadását a Kongresszusban.

Donald Trump az illegális bevándorlás okozta társadalmi hatásokat a vita során többször említette, megismételte a határ lezárásának szükségességét az illegális átlépések előtt, és hangsúlyozta, hogy az illegálisan érkezett bevándorlók hozzájárulnak a bűnözés növekedéséhez.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a demokrata alelnök és elnökjelölt Ukrajna további támogatásának szükségességét hangoztatta, és úgy fogalmazott, hogy Ukrajna a számára rendelkezésre bocsátott biztonsági támogatás révén tudta megőrizni függetlenségét és szuverenitását az orosz agresszióval szemben.

Donald Trump az elsődleges célnak a háború lezárását, megállapodás elérését és az életek megóvását nevezte az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hozzátéve, hogy „a harmadik világháborúval játszunk”.

Nyerőgépek nőknek: új trend az online kaszinókban

Az elmúlt években a nők érdeklődésének jelentős növekedése figyelhető meg az online kaszinók iránt. Ha korábban a szerencsejátékot főként férfi hobbiként tartották számon, mára ez a sztereotípia fokozatosan eltűnőben van.

Egyre több nő kezdi aktívan kipróbálni magát a nyerőgépeken, asztali játékokban és az online kaszinók által kínált egyéb szórakozási lehetőségekben. A szerencsejáték ipar gyorsan alkalmazkodik az új követelményekhez és a fejlesztők egyre gyakrabban készítenek női közönségnek szóló tartalmat. A nők felfedezik az online kaszinók szórakoztató és izgalmas világát, és az egyik ilyen platform, ahol különféle nőknek szóló játékokat találhat, a GGBet kaszinó. Itt ragyogó grafikájú nyerőgépeket, érdekes cselekményeket és izgalmas bónuszfunkciókat kínálnak, amelyek dinamikus játékmenetükkel vonzzák a játékosokat. Ezeket a játékokat úgy tervezték, hogy megfeleljenek az elvárások széles skálájának, a klasszikus témáktól a popkultúra, divat és művészet által ihletett modern témákig.

Miért választják a nők az online kaszinókat?

Az online szerencsejátékok egyre népszerűbbek a nők körében, az ebben a világban való részvételük pedig egyre növekszik. Számos tényező magyarázza, hogy egyre több nő találja meg a helyét az online kaszinókban:

  • Kényelem és elérhetőség: az online kaszinók lehetőséget biztosítanak arra, hogy otthona kényelméből játsszon a nap vagy az éjszaka bármely szakában. Ez különösen vonzó a változatos életmódot folytató nők számára, akik értékelik a munka vagy a családi gondok utáni kényelmes környezetben történő kikapcsolódás lehetőségét.
  • Változatos játéktémák: a modern nyerőgépek a témák széles skáláját kínálják, beleértve a klasszikus, fantasy, romantikus és kaland cselekményeket. Ez a választék lehetővé teszi, hogy minden nő megtalálja az ízlésének megfelelő játékot.
  • Közösségi lehetőségek: sok online játék kínál interakciót más játékosokkal chaten vagy játékon belüli együttműködésen keresztül. Ez a szempont pedig vonzza azokat a nőket, akik nem csak az izgalmat, hanem a kommunikáció lehetőségét is értékelik.

A nők Magyarországon és annak határain túl is egyre inkább nemcsak úgy tekintenek az online kaszinókra, mint egy lehetőségre, hogy szerencsét próbáljanak, hanem izgalmas szórakozásként is, ahol élvezettel tölthetik el az idejüket és elmerülhetnek az érdekes játékvilágokban. 

A legjobb nyerőgépek a női közönség számára

A modern online kaszinók a nyerőgépek széles választékát kínálják, amelyek az izgalmas játékmenetnek és a vonzó designnak köszönhetően felkeltik a női közönség figyelmét. A látvány, a téma és a játékmenet fontos szerepet játszik a játék kiválasztásában, ezért a fejlesztők különös figyelmet fordítanak ezekre a szempontokra. Íme néhány népszerű játék, amelyek nem csak a kezdők, hanem a tapasztalt játékosok számára is vonzóak lehetnek:

  • Moon Princess: egy játék japán animációs elemekkel, amely három egyedi képességekkel rendelkező hercegnőt tartalmaz. Ez a nyerőgép egyedi mechanikájával és ragyogó, rajzfilmszerű kialakításával hívja fel magára a figyelmet, így különösen népszerű az anime és a fantasy rajongók körében.
  • Beauty and the Beast: ez a klasszikus tündérmese ihlette nyerőgép kiváló minőségű vizuális effektusokat és romantikus cselekményt kínál. A játék elegáns animációival és nyerési lehetőségeivel hívja fel magára a figyelmet, varázslatos hangulatot teremtve.

Ezek a játékok nem csak az izgalmas játékmenet miatt különlegesek, hanem gondosan átgondolt designnal is rendelkeznek, ami vonzóvá teszi őket a női közönség számára. A romantikához, a történelemhez és a kalandhoz kapcsolódó témák lehetővé teszik a játékosok számára, hogy érdekes világokban merüljenek el és a folyamatot nem csak a győzelem, hanem az esztétikai élvezet miatt is élvezzék.

Az online kaszinók nemcsak az izgalom, hanem a szórakozás színterévé is válnak, ahol minden játékos találhat magának valamit. A magyarországi nők felfedezik a nyerőgépek és más szerencsejátékok világát, megtalálják bennük a lehetőséget a kikapcsolódásra és a szórakozásra. A szerencsejátékok világa tele van lehetőségekkel és mindenki számára akad valami érdekesség!

Véget ért Katalin walesi hercegnő kemoterápiás kezelése

Befejeződött Katalin walesi hercegnő kemoterápiás kezelése. Ezt személyesen Katalin, Vilmos brit trónörökös felesége jelentette be hétfőn.

A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – által közzétett háromperces videóüzenetében Katalin úgy fogalmaz: nem is talál szavakat annak kifejezésére, hogy mekkora megkönnyebbülés számára a kezeléssorozat befejeződése.

Hozzáteszi ugyanakkor: az elmúlt kilenc hónap hihetetlenül nehéz időszak volt az egész család számára, és megmutatta, hogy az élet egy pillanat alatt megváltozhat. Hozzátette: most arra összpontosítja figyelmét, hogy rákbetegsége ne térjen vissza. Katalin hangsúlyozta azt is, hogy jóllehet a kemoterápiás kezelés véget ért, hosszú út vezet gyógyulásáig és teljes felépüléséig.

Fotó: Getty Images/ Samir Hussein

Kijelentette mindazonáltal, hogy szeretne visszatérni munkájához, és a következő hónapokban – amikor erre alkalma nyílik – már részt vesz néhány közéleti eseményen.

Katalin elmondta: a lábadozás most kezdődött új szakaszát újjáéledő reménységgel eltelve kezdte, és azzal az érzéssel, hogy az életet meg kell becsülni.

A hercegnő rendkívül személyes hangvételű nyilatkozatát kísérő videóban bensőséges családi jelenetek láthatók, amelyek a házaspárt és három gyermeküket ábrázolják a szabadban, őszies természeti környezetben.

A 42 esztendős walesi hercegnő januárban hasüregi műtéten esett át, és március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki.

Katalin a megbetegedéséről szóló első, márciusi videóüzenettel együtt harmadszor szólalt meg nyilvánosan. Június közepén közzétett előző tájékoztatásában úgy fogalmazott: kezelése jól halad, de „mindenki, aki átesett kemoterápián, tudja, hogy vannak jó és rossz napok”.

Katalin tavaly karácsony óta csak kétszer jelent meg a nyilvánosság előtt: először júniusban, apósa, III. Károly király hivatalos születésnapi ünnepségén, majd a wimbledoni tenisztorna döntőjén.

III. Károlynál az év elején szintén daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, a 76. évében járó uralkodó azonban néhány heti szünet után már visszatért nyilvános közéleti feladatainak ellátásához.

Az udvar egyelőre sem Károly, sem Katalin daganatos megbetegedésének pontos mibenlétét nem ismertette a nyilvánossággal.

Forrás: MTI