Főoldal Blog oldal 50

Idézd fel a Budapest Parádé hangulatát egy buli erejéig!

Utazz vissza egy kicsit az időben és látogass el augusztus 31-én a Budapest Parkba, ahol az eredeti Budapest Parádék hangulatát idézik meg a régi esemény DJ legendái. A fellépők között nemzetközi sztárok és 15 magyar előadó is helyet kapott.

A Parádé Remember csapatának célja, hogy egy estére megpróbálja feleleveníteni azt az érzést, hangulatot, amikor megtelt emberekkel, élettel és szabadsággal az Andrássy út és a kikapcsolódásé volt a főszerep a belvárosban.

A rendezvény sikeressége azóta is töretlen, ami köszönhető a meghívott előadóknak, akik profi táncosokkal és speciális effektekkel egy hajnalig tartó hatamlas showműsort adnak.

Széleskörű elektronikus zenei scéna

Az idei program igen erősre sikerült, bebiztosították, hogy kihagyhatatlan legyen a buli a nyár utolsó szombatján. A fellépő lemezlovasok között lesz ATB, Markus Schulz, akik a trance műfaj meghatározó alakjai vagy Mauro Picotto, akinek köszönhetően Olaszország újra felkerült az elektronikus zenei térképre. Az est további fellépői között szerepelnek olyan nemzetközi zenészek is mint Da Hool vagy a Brooklyn Bounce, de jönnek a Parádés, magyar közönségkedvencek is: Dj André, Budai, Erős vs. Spigiboy, Peat Jr., Szeifert, Thomka és még sokan mások.

Délutántól hajnalig tart az élmény

A rendezvénynek a Budapest Park ad otthont, ahol a 13 órás megaparty alatt összesen 20 DJ lép fel, 3 különböző színpadon. Az estét természetesen a már hagyománynak tekinthető end show zárja Nákis Attilával, aki biztosan nem hagyja ki, hogy együtt énekelje a közönséggel a régi Parádé Himnuszokat.

Jegyek még limitált számban kaphatóak elővételben, amit az esemény népszerűsége miatt mindenképpen érdemes kihasználni. Annyi biztos, ez a buli méltó zárása lesz a budapesti nyárnak, fesztiválszezonnak. Ahogyan a Parádé Remember szlogen is szól: csak egy nap van…2024. Augusztus 31. Szombat. Budapest Park.

Az ország legjobb gulyását keresik a 26. Szolnoki Gulyásfesztiválon

Az ország legjobb gulyását keresik a 26. Szolnoki Gulyásfesztiválon; a szeptember 6-án és 7-én a Tiszaligetben tartott eseményen gasztronómiai és hagyományőrző programokkal, koncertekkel is várják a látogatókat – közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény célja, hogy ápolja és tovább örökítse a gulyásfőzés hagyományait, ugyanakkor széleskörű kulturális programot is biztosítson, amelynek középpontjában a magyar hagyományok és gasztronómia áll – írták.

A fesztivál szeptember 6-án kezdődik, amikor hagyományosan a diákok és határon túli magyarok mérhetik össze főzőtudásukat a jótékonysági főzőversenyen. Idén több mint ötszáz hetedik osztályos diák mutatja meg, milyen gulyást tudnak főzni. A „Támogass egy jó célt!” jótékonysági program során minden eladott tál gulyás árát a hátrányos helyzetben lévő gyerekeket segítő Kikelet Egyesületnek ajánlják fel a szervezők – írták.

Fotó: tastehungary.com

Szeptember 7-én, szombaton a nagy főzőverseny veszi kezdetét, ahol cégek, baráti társaságok és hagyományőrző gasztronómiai csapatok mérik össze tudásukat. Az eredményt szakmai zsűri értékeli. A csapatok augusztus 30-ig jelentkezhetnek az info@magyargulyas.hu címen – olvasható.

A főzőnapot zenés ébresztő felvonulás indítja, ahol a Légierő Zenekar, a Tisza Táncegyüttes, valamint gólyalábasok és betyárok hívogatják a Tiszaligetbe a látogatókat. A fesztivál pénteki napja hagyományosan a fiataloké: a Gulyás Színpadon a Gedeon Reflects, USNK, Lotfi Begi, Figura, Jaber és Szarvas Ádám lép fel. Szombaton folytatódnak az ingyenes koncertek: a Fülemüle Presszó Band, a Hip Hop Boyz, az UFO, az Első Emelet, a Zaporozsec és DJ Eszenyi gondoskodik a jó hangulatról. A Give Sound Kisszínpadon a szolnoki és a vármegyei rockzenekarok mutatkoznak majd be.

A Tisza Táncegyüttes lesz idén is a házigazdája a szombati IV. Térségi Néptánctalálkozónak, ahol a vármegye mintegy kétszáz néptáncosának előadását láthatja a közönség. Az Óperenciás Birodalom területén népi fajátékokkal, ugrálóvárakkal, kézműves foglalkozásokkal és még sok más programmal várják a gyerekeket.

Emellett néhány év kihagyás után ismét megrendezik a Gulyásfesztivál Erősember Versenyt, ahol az ország legerősebb emberei mutatják meg, „ki a legény a gáton” – írták.

A vármegyeszékhelyen, a Szolnok Város Napi gálaműsor keretében adják át a város legrangosabb díjait. Szeptember 1-jén, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott eseményen a Szolnok Díszpolgára Címet és az Ezüst Pelikán Díjat, valamint a Kátay Endre-díjat, a Gróf Szapáry Gyula-díjat és a Szolnokért Emlékérmet adják majd át. A díjátadón Európa közepén címmel a Szolnoki Szigligeti Színház, a Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Tisza Táncegyüttes és a SzolDance TSE műsorát tekinthetik meg a résztvevők – szerepel a szolnoki polgármesteri hivatal közleményében.

Forrás: MTI

Útmutató az USA-hoz – milyen is valójában Amerikában élni? Gyorstalpaló A-tól Z-ig

 Sokak gyerekkori álma, hogy Amerikában élhessenek, de sok esetben csak ki szeretnék próbálni az amerikaii életet (dolgozni, vállalkozni, tanulni). Kultikus hely, ahová mindannyian el szeretnénk jutni, és tudatosan, olykor konkrét lépéseket is teszünk annak érdekében, hogy tető alá hozható legyen. Ilyen esetekben nyilván fontos, hogy világosan fogalmazódjanak meg a célok, és jól legyen megválasztva a helyes irány.

Miért pont Amerika? 

Sokan egyből rávágjak, hogy a nyelv miatt, hiszen angolul mindenki beszél már valamilyen szinten. Sokan mennek Európán belül Németországba, Ausztriába új célokat keresni, de sokan csalódnak, hiszen a mai Nyugat-Európa nem a 80-as évek Európája. Beszámolok alapján, az embert egy kellemetlenül fura és rideg érzés veszi körül, nem érzi magáénak az ottani nyelvet, a társadalmat, az országot, etc. Érzi, hogy soha nem fogadják be ott és nem lesz közéjük való. Ezzel szemben Ronald Reagan elnök utolsó hivatali beszédjében, megragadta a lényeget, miszerint Amerikában mindenki bevándorló, ahol mindenki otthon érzi magát.

Kelet-Európában, de azok közül is sokan, akik jó pár évet Nyugat-Európában éltek és dolgoztak döntöttek úgy Amerikában élő baráti vagy rokoni ösztönzésre, hogy kivándorolnak Amerikába, ugyanis a lehetőségek tárháza sokkal szélesebb, mint Európában, aminek általában gazdasági és kulturális okai vannak. Bátran kijelenthető, hogy Amerikában sokkal jobb anyagi megbecsülésnek örvend egy diplomával rendelkező vagy egy szakmabeli ember! De ez igaz a vállalkozói szférára, a művészetre, a sportra, etc. Pénz, pénz, pénz! Ugyanezt a véleményt erősítik meg azok is, akik hosszú évek után Amerikából hazatérnek honvágyból vagy családi okból és szeretnék ismét megpróbálni az európai (Mo.) életet. A nagy többségük egy-két éven belül, küszködés és bosszankodás közepette, vissza is telepszik Amerikába! Mo. -on szinte az élet minden területe szűk keretbe gyömöszölt, minden mértéktelenül agyonszabályozott, és valahogy hiányzik a lazaságra (a többség görcsöl és küszködik) és az egyszerűségre való törekvés, a letisztult adminisztrációs szabálykeret (jogi, vállalkozói, munkavállalói etc.), mindaz, ami könnyebbé teszi az egyén életét, legyen szó tanulásról, munkáról, vállalkozásról, sportról, művészetről, általános érvényesülési lehetőségről.

Már Európában is egyre több szülő jut arra a felismerésre, hogy érdemesebb a gyerekét amerikai egyetemre járatni, mert egyrészt sokkal elismertebb és nagyobb az amerikai diploma presztízse, másrészt karrier szempontjából is szélesebbre nyílik a lehetőségek ajtaja. Az amerikai diploma mellé a diák kiváló angol kommunikációs képességre is szert tesz, elsajátít egy sajátos szemléletmódot, valamint kiépít egy széles baráti kört (Social Network), ami aranyat ér, mert a mai világban a széleskörű kapcsolati tőke elengedhetetlen az érvényesüléshez és a sikerhez. Ha őszinték akarunk lenni, akkor magunk között bevallhatjuk, hogy Magyarországon sok diplomás csak vegetatív szinten tengődik és lézeng az egyetemi diplomáival(bizonytalanságban él, ami a stressz és betegségek legfőbb kiváltója), vagy olyan munkahelye van, ahol csak vegetál, vagy amit egyenesen utál, és nem igazán tud magának egy komfortos és kiszámítható életformát megteremteni.

A kezdetek

Tudva levő, hogy az amerikai bevándorlás nagyrészt a közvetlen rokonok (házastárs, gyerek, szülő és testvér) családegyesítéséből tevődik össze. Az 1990-es évek közepétől az Amerikában érkező magyarok többsége valamilyen közvetlen családegyesítés ügyből kifolyólag lett rezidens, majd azt követően amerikai állampolgár, mert az a legegyszerűbb folyamat. Felvéve az amerikai állampolgárságot – (általában 3 vagy 5 év) immár amerikaiként szponzorálhatják közvetlen családtagjaikat. De mi van azokkal, akinek nincs Amerikában elő rokonuk, aki tudná őket vagy családjukat szponzorálni?

Azoknak marad az amerikai menedékjog, az évente (október első hetétől) megrendezett DV vízum lottó sorsolás, a munkáltatói szponzorálás, valamint a befektetés alapú bevándorlás. 

Kijövetelkor minden bevándorlónak meg kell oldania az amerikai lakhatást, még ha az átmeneti vagy rövid időre is, amíg nem talál egy végleges helyet. Szerencsés eset az, amikor valakinek van egy barátja vagy ismerőse Amerikában, akinél tartózkodhat, de sokaknál ez a lehetőség nem adatik meg. Ha csak szobát szeretne bérelni javasoljuk a Roomster weboldalt, de ha lakást vagy házat szeretne kibérelni, akkor arra ott van a Rent weboldal, mindkettőt le lehet menteni telefonos applikáció formájában is. De igénybe lehet venni akár a jól ismert és népszerű Booking vagy Airbnb weboldalt vagy telefonos applikációt is. Hosszútávú albérlet esetén (1 év), általában elkérik előre a bérleti díj háromszorosát (3x – letét, biztosítás és a havi albérlet díja). Megítélésünk szerint, aki semmilyen kapcsolattal nem rendelkezik Amerikában, annak érdemes New York -ban kezdenie, mert viszonylag könnyen kap kibérelhető szobát vagy apartmant, valamint mindenhova könnyedén el tud jutni a tömegközlekedési eszközök (metró, busz) igénybevételével. Kérjük olvassa el, hátha segít a következő információ: Miként ne rontsuk el az USA bevándorlást.

USA menedékjog 

Több esetében az utóbbi pár évben egyre erősebb vonalat képvisel az amerikai menedékjog kérvényezése, mert vízummal vagy vízummentesen (ESTA) kijőve valamelyik menedékjogi kategóriában (politikai, nemzetiségi, LMBTQ csoportba tartozóként, stb.) USA menedékjog kérhető, aminek keretében megkapható az 5 éves munkavállalási engedély és az adószám (SSN). Az amerikai menedékjog kérvényezése iegyszerűen kivitelezhető az ügyfél tartózkodási helyétől függetlenül intézhetők a bevándorlási ügyek. Az amerikai menedékjog elindításával az ügyfél két legyet üt egy csapásra, hiszen nem csak elindítja a bevándorlási ügyét, hanem azáltal a bevándorló egy normál amerikai életet tud élni Ilyenkor jellemzően 180 napon belül öt éves munkavállalási engedélyt kap az igénylő, aminek keretében hivatalosan tud dolgozni, vállalkozni, sportolni, tanulni (egyetem/főiskola), művészkedni és a többi. 

USA hadsereg 

Sokakat érdekli, hogy szeretnének szolgálni az Amerikai Egyesült Államok valamelyik katonai kötelékénél és ott valamilyen speciális képzésben részt venni, karriert befutni, etc. Az Amerikai Egyesült Államok hadserege négy haderőnemből – szárazföldi erőkből, a légierőből, a haditengerészetből, a tengerészgyalogságból –, a szárazföldi és a légierők egy-egy tartalékos komponenséből alakított Nemzeti Gárdából, a haderőnemekhez tartozó különleges erőkből, valamint a hadászati parancsnokságból áll. Akit érdekel a hadsereg által kínált lehetőség, azt vegye fel a kapcsolatot az adott haderőnemmel

LMBTQ

A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBTQ) jogai az Egyesült Államokban a legfejlettebbek közé tartoznak a világon. A közvélemény túlnyomórészt támogatja az azonos neműek házasságát. Az országos közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 74%-a egyetért azzal, hogy az azonos neműek házasságát garantált jognak kell tekinteni. A jelenlegi felmérések szerint az azonos neműek házasságának támogatottsága a 18-34 évesek körében szinte általános – https://www.patakicenter.com/lmbtq

Iskola: általános és középiskola

Amerika sokszínű és rengeteg arculata van, és egyáltalán nem mindegy, hogy az ember melyik államban kezdi el az amerikai életet, mert még államon belül is nagy különbségek vannak. Ez az elv érvényes az általános, valamint a középiskolára is, mert Amerikán belül a szegregáció most inkább anyagi tehetősség alapján érhető tetten, ugyanis a „jobb környékeken”, az iskolák jobb körülményeket biztosítanak. A „jobb környéket” itt úgy kell érteni, hogy tehetősebb és módosabb réteg lakja az adott környéket (drágábbak az ingatlanok, az ingatlanok átlagára mondjuk $600-700 ezer dollár vagy attól magasabbak), amely lefedi az adott iskolai körzetet, ugyanis lakóhely alapján állapítódik meg, hogy ki melyik iskolai körzethez tartozik, azaz a diák melyik általános vagy középiskolába mehet. A tehetősebb iskolai körzetekben az iskolák rendezettebbek, modernebbek, felszereltebbek, a sportolási lehetőségek szélesebbek, az oktatás színvonala tartalmasabb, etc. Általában elmondható, hogy az oktatás színvonala tekinteteben mindig rangos értékelést és besorolást kapnak a jobb körzetekben lévő általános és középiskolák. Így érthetően minden szülő szeretné a gyerekét jobb iskolába járatni, hiszen az ilyen iskolákban a gyerekek összetétele, valamint azok viszonyulása is teljesen más a tanuláshoz, de ugyanez elmondható a tanárok összetételéről, valamint az oktatásáról is. Általában ez azzal magyarázható, hogy az adott körzetben élők állami, valamint az ingatlan után fizetett éves adójuk bizonyos részét az adott körzeti iskolákra fordítják, (de több pénz jut a helyi rendőrségre, tűzoltóságra, kórházra, sport- és játszóterekre, a parkokra, etc.), illetve abból vannak finanszírozva. Magyarán, a jobban kereső szülők, valamint a drágább értékű ingatlanok után a befizetett éves adótételekből nagyobb összeg jön össze, így több pénzből lehet gazdálkodni és több jut a körzeti iskolák felszereltségére, az épületek karbantartására, a tanárok fizetésére, etc. Ezzel nem azt állítjuk, hogy egy átlag középosztály környéken nem lenne színvonalas az általános vagy a középiskola oktatása, de a fent leírtak alapján, ha az ember egy picit az átlag feletti környéken bérel lakást vagy vesz ingatlant, annak sok más mellett (több zöldterület, szép játszóterek, jól felszerelt kórház, tiszta és rendezett környék, tanult emberek, minőségi szomszéd, etc.) az lehet még a pozitív hozadéka, hogy a gyereke színvonalasabb oktatásban részesül. 

Egyetem, főiskola 

Kijőve Amerikába van értelme beiratkozni az egyetemre és diplomát szerezni, mert az Amerikában megszerzett diplomának világszerte presztízse van, ugyanakkor egy főiskolai diplomával (bachelor’s degree) egyből $60-80 ezer dolláros állással kezdheti a végzős fiatal az életet, kiváló előmeneteli lehetőségekkel. Érdemes a szövetségi kormánynak dolgozni (biztos és juttatásokkal teli munkahely). Egyrészt a diák értékes kapcsolatokra tesz szert (networking), kiválóan megtanul angolul, és olyan dolgokat tanul, amit a valós életben is tud kamatoztatni, és nem terhelik le haszontalan dolgok tanításával. Tény, hogyegy Amerikában megszerzett diploma jobban (fénylik és cseng) hasznosítható, valamint messzebbre juttatja az egyént nemzetközi vonatkozásban is

Community College

Mivel Amerikában nagy egyetemi kampuszok vannak, érdemes először online megkeresni őket (admission office) és érdeklődni az adott szak irányában, hogy mik a felvetéli követelmények (nem egy bonyolult dolog). Mivel az első két évben (Associate’s Degree / 60 tanulmányi kredit) alapképzés van, sok egyetem kihelyezett egyetemi kampuszok keretében nyújtja az első 2 éves tanképzést (Community College), ami az egyetemhez tartozik, de az egyén lakóhelyéhez közelebb helyezkedik el, és a tandíj is kedvezményesebb, mint a fő egyetemi kampuszon. Tehát anyagi és helyközeli szempontból érdemes az első két évet, az ‘associate degree’ megszerzése érdekében az adott egyetem kihelyezett kampuszán (Community College) megszerezni, és majd az utolsó két évet, amikor a diák szakosodik (associate degree + 60 tanulmányi kredit = Bachelor’s Degree / 120 tanulmányi kredit), a fő egyetemi kampuszon megszerezni (sok esetben diploma szempontjából már nincs eltérés). 

Tanintézetek közötti váltás és a tanulmányi eredmények transzferálása 

Itt fontos megemlíteni, hogy a tanulmányok közepette nem szabad egyetemet váltani, mert ha például valaki transzferálja tanulmányi eredményét (kredit pontjait) a NYC egyetemről – https://www.cuny.edu mondjuk a Maryland-i egyetemre – https://umd.edu egyetemre, akkor tanulmányi kreditpontokat veszít, mert az új egyetemen a szabályok picit eltérnek, és az új tankeret szabályzata alapján bizonyos tantárgyakat újra fel kell venni (amit már tanult), mert nem fogadják el (nem kap rá tanulmányi kreditpontot), és azáltal időbeli és anyagi vesztesség éri a diákot. 

Tanulmányi eredmények transzferálása és azok kiértékelése nemzetközi diákoknál 

A példa kedvéért tegyük fel, hogy már diplomát szerzett egy egyetemen vagy még egyetemista és időközben a saját egyeteméről transzferálja tanulmányi eredményét (mondjuk harmadéves egyetemista, és közben kijön Amerikába), akkor a már tanult tantárgyak/tanulmányainak kb. úgy 2/3 -ra megkapja az amerikai egyetem rendszerének megfelelő kreditpontokat, de bizonyos tantárgyakat ismét fel kell vegyen, mert a magyar követelmények eltérhetnek az amerikai egyetemétől. A jó hír az, hogy a diák nem kell elölről kezdje az egyetemet, hanem bizonyos tanulmányi kreditvesztességgel, a magyar tanulmányi eredmények beszámításával és azok amerikai tanulmányi rendszerbe való átültetésével folytathatja tanulmányait, és a végen ugyanolyan egyenértékű diplomát kap mint az amerikai diáktársai. Bizonyos egyetemek saját hatáskörben végzik el az adott magyar diák tanulmányi eredményének (a tanult tantárgyak) kiértékelését és azok kompatibilitás vizsgálatát, de bizonyos esetekben megkérik a diákot, hogy maga végeztesse el mondjuk egy független és hiteles kiértékelővel, pl. a WES intézettel – https://www.wes.org/ca. Az egyetemen külön tanácsadók vannak ilyen esetekre és mindenben segítenek, hogy a diák helyesen navigáljon az új egyetemi rendszeren belül és pontos tájékoztatót kapjon, hogy milyen tantárgyakat kell felvegyen ahhoz, hogy meglegyen az adott diploma megszerzéséhez a szükséges tanulmányi kreditpontrendszere. 

Mi a különbség az in-state es az out of state tandíj között? 

A diáknak érdemes a lakóhelyének megfelelő állambeli felsőoktatási intézetbe járnia, ahol életvitelszerűen él. Tehát aki Virginia – https://www.virginia.edu államban él annak nem szerencsés húzás a kaliforniai egyetemet választani, mert az első évben ‘out of state tuition’ tandíjat kell fizessen, ami nagyobb (2-3 szoros) költségráfordítással jár, mint azon diákok számára, akik Kalifornia államban élnek és ‘in state tuition’ tandíjat fizetnek. Természetesen egy év után az adott diák is már rezidens lehet (Kaliforniába adózik, átcseréli az ID vagy jogosítványát, etc.), következésképp neki is ‘in state tuition’ tandíjat kell fizessen.Minden egyetemen különböző segélyprogramok állnak rendelkezésre, ami a diák tanulmányainak a finanszírozását hivatott segíteni, tehát érdemes érdeklődni az egyetem ‘Financial Office’ -nál, hogy milyen támogatási rendszerek (szövetségi és állami) állnak a diákok rendelkezésére.

Itt jegyezzük meg, hogy azon diákok, akik Washington DC -ben (a fővárosban) élnek vagy laknak, azok a DCTAG program kereteben komoly támogatást kapnak a tandíj vonatkozásában, mivel Washington D.C. nem állam, és az onnan jelentkező diákok eleve ‘out of state’ tandíjat kell fizessenek más államokban.

Munka

Sok menedéket kérő személy elpanaszolja irodánk számára, hogy túl azon, hogy sérelem érte, céltalan mókuskeréknek látja a Mo.-i életet, és nem akar szülei vagy nagyszülei sorsára jutni, hogy majd kispénzű nyugdíjasként tengesse életét, vagy napi szinten szenvedje a gyötrő érzést, hogy anyagilag nem tudja támogatni gyerekeit, etc. Megfelelő (gazdasági és politikai) kapcsolati tőke nélkül kizárt, hogy futárként, benzinkutasként, vendéglátói, áruházi, irodai etc. munkával a jelen magyar bérviszonyok közepette valamire vigye az ember. Nyugat-Európában melósként jobban keres és él, mint kelet-európai társai, de meg van különböztetve, úgy tekintenek rá, mint egy bevándorlóra, és egy adott szinten megreked.

Általában az ember három módon tud (tisztességesen) anyagi forrást teremteni magának: 

  • dolgozóként (munkás, alkalmazott),  
  • vállakózóként,
  • befektetőként (passzív jövedelme van).

A sportot, művészetet, szórakoztató ipart, etc. nem soroljuk ide, mert ahhoz tehetség kell, és azok teljesen más jellegű pénzszerzési kategóriát képviselnek. 

Nos, kezdetben Amerikában mindenki a sor elején kezdi, de kiváló lehetőségek vannak a szakmai tudással, valamint az amerikai főiskolai / egyetemi diplomával rendelkezők számára (jól fizető állások a magánszférában vagy a szövetségi kormánynál), hiszen fentebb épp azt fejtegettük, hogy felsőoktatási diplomával rendelkezve kivalló álláslehetőségek vannak, amelyek komoly karriert, valamint komfortos amerikai életet tudnak biztosítani. Amerikában rengeteg hiányszakma van pl., a fuvarozás területén (kamionvezető) stb., amikre szinte lasszóval keresik az embereket. 

Sokan hibridizáljak a munkát a vállakózással, hiszen önfoglalkoztatás (self-employed) keretében dolgoznak (szobafestő, takarító, költöztető, fodrász, pincér, etc.). A saját nevük alatt vállalkoznak, de néha érdemesebb bejegyezni egy egyszemélyes LLC (Single-Member Limited Liability Company) céget, amivel az egyén a személyes adóbevallás keretében adózik (a magánvállalkozó szélesebb formában tudja a költségeit elszámolni – optimalizálja adóbevallását). A technológia fejlődése által sokan úgynevezett ‘gig worker’ -ként dolgoznak Amerikában, ami hasonlatos a szabadúszó (freelancer) munkakörhöz. Amerikában a szolgáltatások bizonyos szegmensei úgymond Uber-esítve vannak, és egyre nagyobb mértékben, tehát a munkavállaló lementve egy telefonapplikációt, és arra regisztrálva dolgozhat. Vannak, akik kizárólag csak ‘gig worker’ -ként dolgoznak, van aki a fix fizetését ilyen jellegű munkával egészíti ki, mert teljesen a személyen múlik, hogy mikor dolgozik. Sokaknak akár 3-5 telefonos applikáció van lementve, azaz 3-5 féle ‘gig worker’ munkakörben dolgoznak, váltva azok között akár a nap szakaszaiban, mert mindegyik más jellegű munkát takar; van ahol sokat kell vezetni, van ahol sokat kell gyalogolni, etc. A nagy előnye a ‘gig’ munkakörnek, hogy a dolgozó választja meg, hogy mikor dolgozik és mikor nem, de ami a keresetet illeti, nagy eltérések lehetnek államok között, azon belül is városok között. Sokszor az ilyen ‘gig worker’ munkára, telefon applikáción keresztül végzendő munkához gépjárművel kell rendelkezni (Uber, Lyft, DoorDash, Grubhub, Instacart), de nem minden esetben; további részletek itt: https://therideshareguy.com/gig-jobs, vagy itt: https://dollarsprout.com/gig-economy-jobs.

Vállalkozás

Sokan mondják, hogy Amerika lényegében nem is egy ország, hanem egy hatalmas cégkonglomerátum (holding), hiszen lényegében már majdnem mindent a nagy cégek irányítanak, valamint az élet azok (gazdasági/politikai) érdekeinek a kiszolgálása mentén zajlik.

Nos, érdemes mihamarabb a (ii) vállalkozói kategóriába avanzsálódni és valamilyen vállalkózást kialakítani, amit a 330 milliós egységes fogyasztói piac validál, mert vállalkozóként gyorsabban megteremti az ember magának az anyagi függetlenséget (az üzleti profit messzebbre visz, mint a havonta kapott bér) ami végső soron az igazi szabadságot jelenti! 

Sokan már munkásként /alkalmazottként / ‘gig worker’ -ként figyelik, tanulják a vállalkózás fortélyait és várjak a megfelelő alkalmat, hogy beindítsák a saját vállalkózásukat. Bárki könnyeden el tud indítani egy céget (vállalkozást) Amerikában, valamint a gazdasági, adózási és szabályzati környezet könnyen érthető és egyáltalán nem bonyolult! Az amerikai vállalkozások viszonylag kedvezményesen és könnyeden kapnak hitelt, mivel Amerika a hitelkihelyezések fellegvára. 

Pl., sokan megtalálták számításaikat az építőiparban és hibridizálták a vállalkozást és a befektetést, mert picit rosszabb állapotú, feljavításra váró ingatlanokat vesznek meg viszonylag kedvezményes áron, majd felújítva azokat visszadobják (house flipping) eladásra az ingatlanpiacra. De sokan alapítanak takarító céget és szállodáknak dolgoznak be, vagy lakások belterét javítják fel (csempe, padló, konyhabútor, etc.). 

Befektetés

Köztudott, hogy Amerikában a legnagyobb érték az egyén számára az ingatlan. Sokan már fiatalon (tudatosan) a 20-as éveiktől kezdődően azon munkálkodnak, de soha nem késő elkezdeni, hogy passzív jövedelemre tegyenek szert és elkezdik a saját házuk vagy lakásuk után megvenni a második, harmadik, etc. ingatlant, mintegy kialakítva egy ingatlan portfóliót, amit kiadva passzív jövedelmet generál (Rental Property Income). Ha már meg van az első ingatlan, akkor könnyebb hitelt kapni a másodikra, és így tovább. Az ingatlanba való befektetéssel (iii) lényegében az egyén nyugdíjas korára is bebiztosítja magát. Irodánk ismer pár amerikai magyart, akik az 50 -es éveiket taposva már lényegében nyugdíjba vonultak, mert a jelen 3-5 ingatlanjuk által generált jövedelemből kiválóan eléldegélnek Mo. -on. Mindent összesítve, az ingatlanba való befektetés egy biztonságos és stabil éves bevételt eredményez, aminek értéke megőrződik vagy évente növekszik, ami kevés mértékben van kitéve a gazdasági élet szeszélyeinek, és ami a gyakorlatban is kivitelezhető (bárki által megvalósítható), kihasználva azt, hogy Amerikában viszonylag könnyű hitelhez jutni. 

Egészségbiztosítás

Sokan abban a téves hitben vannak, hogy Amerikában nem lehetséges megfizethető és jó egészségbiztosításhoz jutni, de sok minden megváltozott, amint regulációval az állam beavatkozott és szerepet vállalt. Amerikában jelenleg nem kötelező egészségbiztosítással rendelkezni, amit többnyire magán és állami biztosítók nyújtanak az egészségügyi ellátás terén. Köztudott, hogy nem mindegy, hogy melyik államban és melyik egészségbiztosítónál köt biztosítást a személy, mert az államok között nagy különbség lehet a tekintetben, hogy a biztosító pontosan milyen szolgáltatások (orvosi műtétek, beavatkozások, kezelések, etc.) költségét fedezi, valamint államonként eltérő lehet a költségek fedezése.

Rengeteg egészségbiztosító közül lehet választani Amerikában, de ezek közül is kiemelnénk az egyik állami szereplőt, a ‘HealthCare Marketplace’ – https://www.healthcare.gov egészségbiztosítót, amely adójóváírást is biztosít, azaz csökkenti a biztosítás havi díjat, ha az egyén éves keresete a szövetségi szegénységi szint (Federal Poverty Levels – FPL) 100%-400% közé esik. A ‘HealthCare Marketplace’ széleskörű orvosi hálózattal és ellátással rendelkezik USA-szerte minden államban, érdemes rá feliratkozni, mert általuk jutányos áron juthat egészségügyi ellátáshoz az egyén – https://www.patakicenter.com/health-insurance.

Kiemelnénk még a Kalifornia államban igénybe vehető ‘Medi-Cal’ – https://www.coveredca.com/health/medi-cal egészségbiztosítót, amelynek díja szintén az éves keresethez van igazítva, amely állami szinten működik Kaliforniában (kaliforniai lakosnak kell lenni).

Megjegyzés: a nemi hovatartozást (LMBTQ) megerősítő műtétek és gyógyszeres kezelések széles körét biztosítja mindkét egészségbiztosító, a ‘Medi-Cal’, valamint a ‘Health Insurance Marketplace’.

Adózás

Lényeges az adózás alapvető szabályainak az elsajátítása, mert társas játékban is csak úgy lehet sikeres az ember, ha ismeri a játékszabályokat. Többek között nem mindegy, hogy az egyén melyik államban telepszik le és él, mert bizonyos államokban nincs adóztatva az egyéni kereset. Ez érvényes a regisztrált cégekre is, mert sok olyan állam van, ahol nincs társasági adó. Természetesen, szövetségi adó minden esetben van. 

Optimális, hogy évente adózzon a delikvens (személyes és céges), valamint határidőn belül nyújtsa be az adóbevallását, hogy elkerülje a büntetést és a késedelmi kamatot, mert sokan elhanyagolják vagy nem szentelnek kellő figyelmet adóbevallásukra, holott vészesen komoly dolog

Sok külföldi személy, aki nem jogosult SSN társadalombiztosítási adószámra, de valamilyen befektetése, ingatlanja, cége, etc. van és Amerikában kell adóznia az kiváltja az ITIN egyéni adószámot, amivel tud adózni, kredit kártyát igényelni, etc. 

Érdemes tisztába lenni a vállalkozás során leírható költségekkel és az adókedvezményekkel. Pl., sokan úgy optimalizáljak személyes adóbevallásukat, hogy egyszemélyes LLC (Limited Liability Company) hoznak létre

(Single-Member LLC), ami által a gépjárművet, annak amortizálását és használatát, elektronikai berendezéseiket (számítógép, telefon, etc.), albérletük hányadát, befektetésképpen vásárolt ingatlanjuk (Rental Property) költségeit, etc. leírjak személyes adóbevallásukból, mert az egyszemélyes LLC a személyes adóbevallás keretén belül adózik, tehát nem kell az egyszemélyes LLC számára külön cégadóbevallást készíteni. 

Társadalombiztosítási járadék (nyugdíj: Sokan ötven évesen túl, közel a hatvanhoz vándorolnak ki Amerikába; nos, számukra a jó hír az, hogy ők is beleférnek időben és elérhetik azt, hogy társadalombiztosítási járadékot kapjanak (Social Security Benefit), ugyanis tíz évet ledolgozva, megszerezhető a 40 pont (minden leadózott évre 4 pont), ami szükséges a társadalombiztosítási járadék folyósításához

Mindenkinek javasoljuk, hogy regisztrálja magát a Társadalombiztosítás (SSA) weboldalán, hozzon létre egy személyes ügyfélkaput – https://www.ssa.gov/myaccount, és évente egyszer ellenőrizze a tavalyi adóbevallását, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az helyesen szerepel a társadalombiztosítási rekordján – https://www.patakicenter.com/garantalt-tarsadalombiztositas

Hitel

Amerikában viszonylag könnyedén adnak a bankok hitelt akár egyéni szinten vagy a vállalkozás számára. Lényegében Amerika a hitelezés fellegvára, mert a pénz (97%) kihelyezett hitelek (adósság) révén van teremtve a bankok által. Csak az elmúlt 40 évet elemezve a bankok a kihelyezett hitelek réven évente 11.5% -al növelték az évi pénzmennyiséget (infláció), tehát érdemes befektetni (telek, ingatlan, áru, etc.), és nem bankszámlán hagyni a pénzt, mert az említett gazdasági folyamatok révén a bankok évente gyengítik a pénz vásárló erejét. Abanki hitel révén érdemes mihamarabb megteremteni egy saját fészket, mert az ingatlanhitel felvételénél számtalan opció áll rendelkezésre, valamint hosszútávon az ingatlan értéke emelkedik, tehát az egyén ingatlanja értékmegőrző befektetésként is szolgál. 

Kredit kártya – egyéni hitelképesség kiépítése

Ha valaki kivándorol Amerikába, mondjuk családegyesítés vagy USA menedékjog kapcsán, és amint 180 napon belül megkapja az öt éves munkavallási engedélyét, valamint adószámát, akkor érdemes mihamarabb kredit kártyáért folyamodni a banktól, azaz kiépíteni az egyéni kreditrendszerét (credit history), mert azáltal könnyebbé válik az egyén élete, ugyanis Amerikában szinte az élet minden területén (autó-, ház-, életbiztosítás, munkahely), de legfőképpen hitelfelvételnél számításba veszik a személy hitelképességét (credit history). Lényegében a személy bemegy bármelyik USA bankba és nyit egy folyószámlát (checking account). Majd egy kis idő elteltével (3-6 hónap) próbáljon kredit kártyát kérni, lévén, hogy már van kapcsolata az adott bankkal. A tapasztalat alapján mindenkinek (egyén és vállalkozás) a Bank of America bankot javasoljuk (BofA – https://www.bankofamerica.com, mert egyrészt széles körbe és minden államban van fiókhálózatuk (legnagyobb bank), másrészt viszonylag könnyen és liberálisan adnak személyi és vállalkozói hitelt (kredit kártyát, etc.). 

Ingatlan vásárlása

Az ingatlanvásárlás esetén általában a hitel mértékét az egyén hitelképessége (credit history) alapján, valamint az elmúlt 2 év leadózott (keresete) eredménye alapján bírálják el, és akár 20-30 év időtartamra is adnak hitelt. Természetesen érdemes az ingatlan árának a 20% befizetni önerőből, azáltal könnyebb és kedvezőbb hitelelbírálást kap az egyén, de akár az ingatlan eredeti árának a 3%-5% letételével is el lehet már kezdeni a saját ingatlan finanszírozását. USA-szerte tudunk segíteni hitelfelvétel és ingatlanvasárlás kapcsán. Külföldi személynek is ad építkezési hitelt vagy ingatlan hitelt a bank, ha az ingatlan vagy a telek vételárának a 40%-50% -át önrészből ki tudja fizetni.

Gépjármű vásárlása

Az autókereskedésből, a fentebb jelzett egyéni hitelképességgel való rendelkezés esetén, bármelyik új autót könnyen hazaviheti az egyén, mert a bank meghitelezi a gépjármű vételárát. Hitelkérelem esetén a személynek érdemes először gépjárműhitel ajánlatot kérnie a saját bankjától, mert habár autókereskedőn keresztül is kérhető gépjármű hitelügyintézés, de az mindig 2-5% drágább, valamint hitelügyintézési költséget is felszámolnak. Sokan hibrid autót vesznek abból a megfontolásból, hogy kevesebbet fogyaszt, mert rengetegen Ubereznek vagy Lyfteznek, általában nettó $15-$22 tud keresni óránként az egyén, mintegy kiegészítve heti keresetét (napközben, hétvégén) vagy törlesztve gépjármű hitelét. De van, aki a személyszállítás helyett inkább a másoknak való bevásárlást preferálja (hölgyek), de sokaknak akár 3-5 telefonos applikáció van telefonjukra lementve és kedvük szerint dolgoznak, pl., Uber Eats, Instacart, DoorDash, de van aki az állatokat szereti – pet sitter – vagy dog walker, a teljes lista megtalálható itt: https://www.webmonkey.com/best-food-delivery-service-to-work-for.

A gépjármű biztosítást online meg lehet kötni (State Farm – https://www.statefarm.com, Geico – https://www.geico.com, Liberty Mutual – https://www.libertymutual.com, Progressive – https://www.progressive.com); érdemes picit körbenézni az árak tekintetében, de javasoljuk az előbbi biztosítók közül valamelyiket, mert habár vannak kisebb biztosító cégek, akiknél jutányosabban lehet gépjármű biztosítást kötni, de ha véletlenül balesetre kerül a sor (akar önhibán kívül) és javítást vagy kárrendezést kell intézni, akkor kellemetlen tapasztalata lehet az egyénnek.

A KORDA 85 ünnepi év egyetlen budapesti szabadtéri nagykoncertje 2024. augusztus 23-án lesz a Budapest Parkban

Kihagyhatatlan koncertnek ígérkezik a Korda házaspár utolsó idei fővárosi koncertje augusztus 23-án Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban.

A méltán népszerű és sokak által kedvelt művész házaspár különleges és egyedülálló műsorral készül a nagy eseményre. A szuperkoncerten olyan sztárfellépők várják a közönséget, mint Heincz Gábor „Biga”, aki a „Csináljuk a Fesztivált!” című televíziós showműsorban nyűgözte le a sztárházaspárt, vagy Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban zenekar énekese, aki szintén megjelenik a színpadon a Korda házaspár élethosszig tartó szerelme által ihletett dalával. A koncertre érkező közönség „bemelegítését” a népszerű DJ és zenei producer, Pixa végzi majd és biztosan felcsendül a Kordáékkal közös „Fiatalság, bolondság” című új sláger is.

A koncerten előzenekarként fellépő V-Tech zenekar frontembere Kefir is tinikora óta ismeri és rajong a házaspárért, hiszen az énekes édesapja évtizedekkel ezelőtt koncert szervezőként vitte el őt Korda György és Balázs Klári fellépéseire.

Az esemény műsorvezetői az egyik népszerű budapesti rádió műsorvezetői, Pordán Petra és Somogyi Zoltán lesznek, akik nagy megtiszteltetésként élték meg a felkérést.

A Korda házaspár továbbra is fáradhatatlan, bár elmondásuk szerint évről évre kevesebb koncertet vállalnak. 2024-ben Budapesten ez az egyetlen szabadtéri nagykoncert, ami a KORDA 85 ünnepi év keretében kerül megrendezésre. Minden egyes dalukat ismeri a közönség, együtt éneklik a tizenévesek és a 80 felettiek is, immáron 4 generáció ismeri slágereiket.

A koncerten olyan ismert dalok csendülnek majd fel, mint a „Reptér, a „Lady Carneval”, a „Lady N” vagy a „Mamma Maria”. A fúvós szekcióval kiegészített nagyzenekarral, tánckarral, és látványos színpadi technikával és egyedi háttér vetítéssel kísért esemény hatalmas bulinak ígérkezik, így kihagyhatatlan program a nyaralásról visszaérkező budapestiek számára az idei nyár utolsó igazi hétvégéjén.

– VÉGE –

Jegyek még elérhetők a Budapest Park honlapján.

Vegyél részt egy különleges nyárzáró jógán a Kopaszi-öböl partán

Augusztus 25-én reggel 9 órától a Zazie Bistro & Bar jóga-élménysorozata újabb állomáshoz érkezik. Relaxáló, ugyanakkor energetizáló jógaórán vehetnek részt azok, akik a Kopaszi-öböl partján kezdik a napot, hiszen az esemény keretein belül a résztvevők megélhetik a Duna energiáinak harmonizáló hatását Kovács Gréta vezetésével, majd a jógaóra után egy ínycsiklandó reggeli brunch-on töltekezhetnek a séf, Bíró Dani csodás fogásaival.

Egy jóga óra több szempontból is különleges élményt jelent. Ami napjainkban talán a legfontosabb és legjobb tulajdonsága, hogy a figyelmet a jelen pillanatra és a testi élményekre irányítja, miközben teret ad a személyes fejlődésnek és az önismeretnek is. A szellemi tudatosság mellett a gyakorlatok segítenek csökkenteni a stresszt, javítják az alvást, erősítik az izmokat és növelik a rugalmasságot. Mindezeket a természet ölelésében megélni pedig különleges élményt nyújt, hiszen a friss levegő és a zöld környezet tovább fokozza a jóga által nyújtott pozitív hatásokat. A Duna parton a Kopaszi-öböl zöld ölelése kiváló helyszínt nyújt erre, ahol az óra háziasszony ezúttal Kovács Gréta lesz.

A szellemi és testi feltöltődés után a Kopaszi-öböl partján csodás gasztronómiai élményeket nyújtó Zazie Bistro & Bar készül egy fenséges brunch reggelivel, hiszen nem csak az elmét, de a testet is táplálni kell egy ilyen remek reggel után. A frissen bevezetett vasárnapi brunch menüjéről kerülnek ki a fogások, úgy mint a Croque Monsieur friss, olívaolajos kevert salátával, a Citrusos Lazac-Avokádó Smørrebrød, vagy a Burrata marinált paradicsommal, kaprival, de az édesszájúaknak sem kell aggódniuk, hiszen többek között erdei gyümölcsös és almás-fahéjas amerikai palacsinta is a kínálat részét képezi. A cél a szezonális és egészséges fogások, melyek mellé frissen préselt gyümölcslevek és egy kis ajándék is kerül minden résztvevőnek.

TIPP: jelentkezés és részletek: https://www.facebook.com/share/3VrugHyTWDeMUk2u/

Zárjuk gyors és könnyű receptekkel az idei nyarat

Augusztus beköszöntével elérkezett a nyár utolsó, gondtalan hónapja. Ahogy a nagy közös bográcsozások és kerti összejövetelek lassan háttérbe szorulnak, a gyorsan elkészíthető, könnyű, és egészséges ételek kerülnek előtérbe. Szerencsére már nem kell órákon át a tűzhely felett állni ahhoz, hogy finom és tápláló fogások kerüljenek az asztalra. Az otthoni főzés szakértőjeként a Tefal két ízletes nyárbúcsúztató receptet hozott el számunkra: a friss zöldségekkel töltött cukkinit és az omlós fokhagymás csirkecombokat parmezános rántott cukkinivel.

Egy hosszú, fárasztó nap után sokunknak nincs kedve a konyhában várni, hogy elkészüljön az esti vacsora vagy a holnapi ebéd. A Tefal azonban nagyszerű megoldással rukkolt elő: forrólevegős sütőjének segítségével többé nem kell az étel felett állnunk, hogy tökéletesen elkészüljön, hiszen ezt a készülék elvégzi helyettünk, ráadásul plusz olaj és zsiradék hozzáadása nélkül. Még több inspiráló receptért a vásárlók májustól a My Tefal mobilalkalmazásban több száz receptet találhatnak, amelyek garantáltan megkönnyítik a mindennapi főzést.

Zöldségekkel töltött cukkini

Hozzávalók (6 személyre)

  • 3 közepes méretű cukkini (1 kg)
  • 200 g darabolt paradicsom (kb. 2 paradicsom)
  • 1 Jalapeño, felkockázva
  • 150 g piros paprika, felkockázva (kb. 1 paprika)
  • 0,5 teáskanál fokhagymapor
  • 0,5 teáskanál chilipor
  • Só, bors ízlés szerint
  • 100 g reszelt Cheddar
  • 20 g olívaolaj

Elkészítés:

Mosd meg a cukkiniket, vágd le a végüket és hosszában vágd őket félbe. Egy kanállal távolítsd el a magokat a közepéből. Tedd egy közepes tálba a paradicsomot, a piros paprikát, a jalapeñót, a fűszereket és sajtot, majd keverd össze.

Töltsd meg a cukkinik közepét a töltelékkel, hosszában egy kis halmot formázva. Kapcsold be a Tefal Dual Easy Fry & Grill 2in1 készüléket. Válaszd ki a ZÖLDSÉG programot 180 °C-on 23 percre. Tedd a cukkiniket a kosarakban lévő rácsokra, majd fújd be egy kevés olívaolajjal.

Tálald melegen tetszés szerinti feltéttel: salsa, tejföl, avokádó stb. Jó étvágyat hozzá!

Fokhagymás csirkecombok parmezános rántott cukkinivel

Hozzávalók (2 személyre):

A csirkéhez:

  • 6db csirke alsócomb
  • 0,5 lila hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál reszelt gyömbér
  • 3 cl fokhagymás-gyömbéres chiliszósz
  • 3 cl csökkentett sótartalmú szójaszósz
  • 3 cl facsart narancslé (1 narancs)
  • Só, bors
  • 2 újhagyma

A cukkinihez:

  • 4 cukkini
  • 1 evőkanál olasz fűszerkeverék
  • 90 g liszt
  • 2 tojás
  • 180 g panko morzsa
  • 45 g reszelt parmezán
  • 1 evőkanál olaj
  • Só, bors

Elkészítés:

Tedd egy turmixgépbe a lila hagymát, a megtisztított fokhagymagerezdeket, a gyömbért, a chiliszószt, a szójaszószt és a narancslevet, majd ízesítsd sóval és borssal. Tegyél félre 6 cl-t a szószból.

Forgasd a maradék szószba a csirkealsócombokat. Keverd össze a lisztet, a sót, a borsot és az olasz fűszerkeveréket. Verd fel a tojásokat, majd keverd össze a parmezánt a panko morzsával.

Mosd meg a cukkiniket és szeleteld fel őket. Mártsd őket a lisztes keverékbe, majd a tojásba és végül a parmezános-zsemlemorzsás keverékbe.

Kapcsold be az 1-es kosarat. Győződj meg róla, hogy a rács az 1-es kosárban van. Válaszd ki a GRILL programot 200°C-on 15 percre. Még ne tedd a hozzávalókat a kosárba, a készülék automatikusan megkezdi az előmelegítést.

Kapcsold be a 2-es kosarat, majd válaszd ki a ZÖLDSÉG programot 200°C-on 15 percre. Tegyél a 2-es kosár rácsára sütőpapírt és tedd rá a cukkiniket.

A START gomb megnyomásával kezd meg mindkét kosárban a sütést.

Amikor a készülék jelez, és a kijelzőn megjelenik a „Hozzáadás” felirat, véget ért az előmelegítési ciklus, ezután tedd a combokat az 1-es kosárban lévő rácsra.

A sütési idő felénél fordítsd meg a combokat, hogy egyenletesen átsüljenek és keverd meg a cukkiniket.

Közvetlenül tálalás előtt szórd meg aprított újhagymával a csirkecombokat és öntsd rá a megmaradt szószt, tálald mellé a cukkiniket. Jó étvágyat hozzá!

TIPP: a Tefal Dual Easy Fry & Grill 2in1 forrólevegős sütője tökéletes választás mindazok számára, akik nem szeretnének kompromisszumot kötni a kényelem, az egészséges táplálkozás és az időhatékonyság között. Ezzel az innovatív készülékkel időt- és energiát megtakarítva készíthetjük el a legszaftosabb ételeket, így több időnk marad önmagunkra és szeretteinkre.

Így dobhatjuk fel a klasszikus ruhatárunkat extrább darabokkal

Az öltözködés egy hétköznapi dolog, ugyanakkor egy izgalmas játék is. Nem szabad félni egy-egy extrább darabtól, amit egy meglévő klasszikusabb ruhatárba szeretnénk beépíteni. Érdekes módon gyakran azt szeretjük meg legjobban, amitől eleinte a legjobban tartottunk. Ez persze kilépés valamilyen szinten a komfortzónánkból, kétségtelen. Viszont Tóth Bori divattervező szerint az élet túl rövid ahhoz, hogy folyamatosan csak a megszokott kereteken belül maradjunk.

„Az, hogy szabásvonalban merészebb valami, az nagyon más, mint amikor színekben vagy printekben mozdulunk ki a komfortzónánkból” – kezdi Tóth Bori. -„A színeket általában előbb engedik be az öltözékükbe az emberek, mint egy nagyon extra szabást, vagy a printeket. Ez tulajdonképpen egy fokozatos folyamat. Én mindenesetre azt tapasztalom, hogy a változtatni vágyás során először egy erősebb színt választanak sokan, és utána indulnak el a printek, érdekesebb, különlegesebb minták felé, de ott már sokkal nagyobb a bizonytalanság, hogy mik azok, amik jól állnak az illetőnek.”

A divattervező szerint igazság szerint erre vannak „szabályok”, de Bori egy-egy személyre szabott kollekció vagy smart garderobe ruhatár tervezése során például számtalanszor átlépte már ezeket a „szabályokat”, például, hogy „nagy léptékű mintát nagy testen nem szabad használni”. Véleménye szerint ez nagyon függ a mintától, és hogy mik a színek arányai ezekben a darabokban.

„Azt gondolom, hogy egy-egy extra szabásnál viszont mindenképpen érdemes a tervezőt, vagy egy stylistot megkérdezni, hogy mi az, ami jó lehet, főleg egy olyan testalkaton, ami nem tipikus konfekcióméret” – folytatja Bori. – „És a színek, printek, minták is esetén is lehet, hogy vagy egy stílustanácsadó, vagy egy divattervező az, aki tud segíteni kilépni ebből a bizonyos komfortzónából.”

Tóth Bori kollekciójában például az általa tervezett print-minták kifejezetten erről szólnak, hogy egy klasszikus ruhatárba miképpen lehet bevinni olyan extravaganciát, ami súrolja azt a határt, hogy közben meg tudunk maradni az időtlen elegancia stílusában, de mégis valami olyan plusz kerül hozzá, ami túlmutat egy egyszerű összeállításon. Ilyenek például a speciális mintanyomással készült printelt blúzok, a nagy léptékű virágminták, amelyek nem ruhaként szerepelnek, hanem mindig társíthatóak valamilyen egyszerűbb letisztult ruhadarabbal.

„Szerintem ez is fontos, hogy egy-egy extra mintát, darabot ne rögtön egy egészruhában tegyünk egy ruhatárba, hanem először induljunk egy kendővel, egy pólóval, egy blúzzal, egy aljjal, amihez a megszokott, egyszínű darabokat tudjuk társítani” – folytatja Tóth Bori. – „Aztán pedig fokozatosan lehet beengedni akár egy egész ruhát is, ami nyomott mintával és egy egyszerű elegáns sziluettel ad karakteres megjelenést a viselőjének.”

A divattervező hangsúlyozza, hogy a nyitottság nagyon fontos, elsősorban az, hogy meglegyen az az elhatározás, hogy változtatni szeretne az ember. És nem okvetlenül van szükség nagyon sok ilyen darabra, viszont akár már egyetlenegy is annyira fel tudja dobni mind a ruhatárat, mind az ember lelkivilágát, hogy érdemes elindulni ebbe az irányba és bátran kísérletezni. Természetesen a fokozatosság is nagyon fontos, és az, hogy ha szükségét érezzük, kérjünk segítséget, mert akkor a legkülönlegesebb darabot, bármelyik új stílust meg fogjuk szeretni magunkon. Merjünk kilépni ebből a komfortzónából, és hogy engedjük meg azt, hogy ehhez értő emberek segítsenek nekünk!

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, lezárásra kell készülni egyebek mellett a budai és a pesti alsó rakpartokon, az Alkotmány utcában, a budavári Tárnok utcában a Dísz tér és Szentháromság tér között, a Várkert rakparton és a Kós Károly sétányon.

Hétfőtől nem járható a Műegyetem rakpart és a Budafoki út egy-egy szakasza sem, a Szent Gellért tér a Budafoki út felé, estétől pedig Széchenyi rakpart a Kossuth tértől a Széchenyi térig.

Augusztus 20-án, kedden időszakosan lezárják a Szent István teret, a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Széchenyi térig és a Széchenyi teret körben, este pedig, a tűzijáték idején az intézkedés érinti a már lezárt Lánchídon és Szabadság hídon kívül a Margit hidat és az Erzsébet hidat is, továbbá több rakparti szakaszt és a Margitsziget meghatározott részét.

Mindemellett a körmenet miatt szakaszosan és időszakosan lezárják a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalat, továbbá a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Akadémia utca – Arany János utca – Sas utca – Szent István tér útvonalat is.

Forrás: MTI

Változékony idővel indul a hét, majd visszatér a hőség

A jövő hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, majd a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő 28-35 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, de általában sok napsütés valószínű. Délelőtt még csökken a csapadékhajlam, majd délután újból nő és főleg a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várhatók – akár több hullámban – záporok, zivatarok. Délkelet felé haladva egyre kisebb az esélye a csapadéknak. Az északias szél a Dunántúlon a nap nagyobb részében élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-36 fok között valószínű, de a Dél-Alföldön ennél magasabb értékek is előfordulhatnak.

Kedden sok napsütésre lehet készülni gomolyfelhőkkel, amelyekből elsősorban a délutáni, esti órákban fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A hőmérséklet hajnalban 14-24, délután 28-37 fok között valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Elszórtan – nagyobb eséllyel az ország középső harmadán – fordulhat elő zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén és Borsodban erős, zivatar térségében viharos lökések kísérik. A hajnali 16-24 fokról 28-36 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel és legfeljebb az ország keleti felén alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, az északkeleti tájakon megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 14-23, a maximum 26-32 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk, többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 11-19 fokról 27-33 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton derült, napos, száraz időre van kilátás, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 12-21, a csúcsérték 28-35 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt napos időre van kilátás, csapadéknak kicsi az esélye, de megélénkül az északnyugati, északi szél. Hajnalban 15-23, délután 27-34 fokra számíthatunk.

[SOROZATKRITIKA] The Lord of the Rings: The Rings of Power, 1. évad – ambíciózus, ám vegyes megvalósítás

Amikor az Amazon bejelentette, hogy a The Lord of the Rings: The Rings of Power (A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi) című sorozatával visszatérünk Középföldére, a rajongók izgalma és várakozása az egekbe szökött.

Tolkien világát már a mozi is lenyűgözően megelevenítette, így a sorozat alapvető kihívása az volt, hogy felnőjön a filmek által hagyott örökséghez, ugyanakkor friss perspektívát nyújtson a nézőknek. Az első évad befejeztével a sorozat megosztotta a közönséget: míg sokan csodálták a grandiózus látványvilágot és a gazdag világépítést, mások kevésbé elégedettek a történetvezetés és a karakterek fejlődésével. Nézzük meg közelebbről az évad legfontosabb elemeit!

Látvány, világépítés: lélegzetelállító részletek

Az évad egyik legkiemelkedőbb aspektusa a látvány. Az Amazon hatalmas összegeket fektetett a produkcióba, és ez minden jelenetben érződik. Középfölde újraálmodása részletekben gazdag és gyönyörűen megkomponált. A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy sikerült visszahoznia azt a varázst, amelyet Peter Jackson trilógiái is elértek: a tágas tájak, az epikus csaták és a pompás városok mind elragadóak. Númenor, a legendás szigetország, különösen lenyűgöző volt, vizuálisan megjelenítve a letűnt idők nagyságát és gazdagságát.

A vizuális effektek és a díszletek gondos kialakítása miatt Középfölde újabb részei elevenednek meg, és ez szinte festményszerű szépséget kölcsönöz a sorozatnak. A CGI jelenléte kifinomult és gyakran beleolvad a természetes tájakba, elkerülve a túltelítettség érzését.

Történetvezetés egyenlő kissé lassan égő tűz

Az évad legnagyobb kihívása a történetvezetés. A cselekmény az Időszakok Szauroni felemelkedésének korát dolgozza fel, melyet Tolkien regényei inkább háttérként kezeltek. Ez ad egy lehetőséget a kreatív szabadságra, ám egyben komoly felelősség is. Az első évad fő narratívája lassan bontakozik ki, ami egyes nézők számára frusztráló lehet. Sok epizód tartalmaz hosszú, elnyújtott párbeszédeket, amelyek néha visszafogják a lendületet. A sorozat a világépítést helyezi előtérbe, miközben a nagyobb konfliktusok és drámai fordulatok csak lassan kerülnek a felszínre.

Bár a sorozat bővelkedik rejtélyekben, különösen Szauron kiléte körül, a megoldások gyakran kiszámíthatóak vagy elhúzódnak. Ez a lassú történetvezetés sokak számára zavaró lehet, akik inkább egy lendületesebb narratívát vártak volna el egy ilyen kaliberű produkciótól.

Karakterek mélyítésre várva

A karakterek vegyes fogadtatást kaptak. Galadriel (Morfydd Clark), aki az egyik központi szereplője az évadnak, összetett személyiség, ám sokak szerint rideg és nehezen megközelíthető. Az ő történetívében a bosszúvágy dominál, és bár a sorozat próbál mélyebb érzelmi rétegeket feltárni nála, a karakterfejlődése lassú és gyakran ismétlődő.

Más karakterek, mint például Elrond (Robert Aramayo) és Durin (Owain Arthur), pozitívabb visszhangot kaptak, különösen a közöttük lévő barátság ábrázolása és dialógusaik révén. E kapcsolat emberi oldala érzékenyen van kidolgozva, és hiteles érzelmi pillanatokat hoz a sorozatba. Viszont sok mellékszereplő nem kap elég teret a kibontakozáshoz, és háttérbe szorul a nagyobb történeti elemek mellett.

A sorozat antagonistái, különösen az orkok és Adar (Joseph Mawle), vizuálisan hatásosak, de motivációik nem mindig egyértelműek, ami néha elidegeníti a nézőt a cselekményük követésétől.

A zene epikusnak hat

A zenei aláfestés, Bear McCreary komponálásában, méltó a sorozat ambícióihoz. A filmzene grandiózus, drámai és illeszkedik a sorozat epikus hangvételéhez. A zeneszerző tökéletesen hozza a Középfölde világának mítoszait és varázsát, és segít fenntartani a feszültséget a lassabban kibontakozó jelenetek során is. A főcímzene különösen emlékezetes, és magával ragadó atmoszférát teremt a néző számára.

Összegezve

A „The Lord of the Rings: The Rings of Power” első évada vizuálisan lenyűgöző, és valóban visszahozza Középfölde világát a képernyőre. Azonban a sorozat lassú tempója és a karakterek fejlődésének hiányosságai kihívást jelentenek a nézők számára. Míg a sorozat nagyszabású ambíciói tiszteletre méltóak, a történetvezetés és a karakterek mélyítése terén még van tér a fejlődésre. A második évad feladata lesz, hogy ezeket az alapokat megerősítse, és egy még izgalmasabb és érzelmileg gazdagabb történetet mutasson be.

Azoknak, akik türelmesek és élvezik a részletes világépítést, a sorozat már most is ajánlható, de a gyorsabb cselekményt és karakterdrámát kedvelők talán több izgalomra számítanak a folytatásban.