A csernobili veszélyzónában készült friss felvételen egy magányosnak tűnő szürke farkas látható, amelyet egy természetvédelmi szakember örökített meg munkába menet a Csernobili Sugárzásökológiai Bioszféra Rezervátum területén. A kép önmagában is izgalmas, de a legfontosabb kérdésre nem ad választ: vajon egy magányos példányról van szó, vagy egy falka tagjáról, amely rendszeresen használja a térséget. A különbség kulcsfontosságú, mert alapvetően meghatározza, mit állíthatunk ma Csernobil élővilágáról az atomkatasztrófa után.
Miért nem mindegy, hogy magányos vagy falka?
Szakértők szerint már egyetlen farkas felbukkanása is értékes adat, ám egy stabil falka jelenléte azt jelzi, hogy a térség képes tartósan eltartani csúcsragadozókat. Ez csak olyan összetett, hosszabb ideje viszonylag zavartalan ökoszisztémában lehetséges, ahol elegendő zsákmányállat, megfelelő élőhely és nyugalom áll rendelkezésre. A nagyragadozók jelenléte ezért az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy a természet valóban visszatért az ember által elhagyott zónába.
Csernobil mint menedék: nagyragadozók és nagytestű állatok
Bár a farkasok nem számítanak teljesen újnak a csernobili zónában, egyes kutatások szerint bizonyos területeken sűrűbben fordulnak elő, mint Európa más részein. Ennek oka nem a sugárzás, hanem az ember hiánya: nincs vadászat, nincs ipari tevékenység, nincs állandó, folyamatos zavarás. Az elmúlt évtizedekben számos nagy testű állat megjelent vagy visszatért a térségbe, köztük európai bölények, Przsevalszkij-lovak, hiúzok és barna medvék, ami tovább erősíti a képet Csernobilról mint a vadon egyik különleges menedékéről.
Sugárzás, élővilág és a lakhatóság kérdése
A csernobili zóna nem egységesen szennyezett: vannak részek, ahol a sugárzás már megközelíti a természetes háttérszintet, és vannak úgynevezett „forró pontok”, ahol ma is magasabb értékeket mérnek. Az állatok azonban nem dózismérővel közlekednek, hanem ott telepednek meg, ahol táplálékot, búvóhelyet és viszonylagos nyugalmat találnak. A sugárzási szint alakulása attól függ, milyen izotópok vannak a talajban: a cézium–137 és a stroncium–90 mennyisége ugyan folyamatosan csökken, de továbbra is meghatározó tényező a térségben.
Századok kérdése – a farkas nem vár
Egyes becslések szerint a zóna bizonyos területei 100–300 év múlva válhatnak teljesen biztonságossá, míg más részek ennél jóval tovább maradnak korlátozottan használhatók az ember számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természet addig várna: a most lefotózott farkas nem tud a felezési időkről, határértékekről és bonyolult sugárzási modellekről, csupán azt érzékeli, hogy van erdő, van zsákmány – és talán más farkasok is. A rejtélyes fotó így nemcsak egy állat pillanatképét rögzíti, hanem egy átalakuló, ember nélküli táj jövőjéről is mesél.