Site icon Napimagazin

Rengeteg embert vonzott a Közmédia napja

Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várta idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény.

A programsorozatot harmadik alkalommal rendezte meg az MTVA szeptember 6-án a Millenárison, ahol a napközben kilátogató több, mint  30 000 érdeklődő betekintést nyerhetett a televízió és rádióműsorok készítésébe, és találkozhatott a közmédia műsorvezetőivel is. Az eseményt ezúttal is a Szimfonik Live zárta, melyen többek között fellépett Pásztor Anna, Lovasi András, Odett és a Mystery Gang.

A Kossuth Rádió színpadán egyebek mellett a Válasz-utak tizenéves szereplői mondhatták el véleményüket a puskázásról, míg a központi színpadon Weisz Fanni siketnéma modell mutatkozott be az érdeklődőknek.

A vallási, nemzetiségi és külhoni főszerkesztőség színpadán a Hazajárók című műsor, a kulturális műsorok színpadán pedig a Nyelvőrző című műsorok készítői is felléptek, a Maradj talpon! standon pedig játékosnak is jelentkezhettek a látogatók. Nagy érdeklődés mellett zajlottak a kívánság színpad produkciói és a Dankó Rádió élő koncertje, valamint a különböző vetélkedők, a lufihajtogatás és kézműves foglalkozások is.

A Család-barát színpadon bábszínház, gyerektorna és zenebohóc várta a közönséget, fellépett Gubás Gabi és zenekara, a Csillagszeműek és Szalóki Ági. A konyhában mások mellett Harsányi Gábor és lánya oktatta a palacsintasütés fortélyaira a résztvevőket, Homonnay Zsolt és Polyák Lilla paleo-palacsintát készített.

A B épületben az M1 produkciója, A Dal szereplői adtak koncertet, fellépett Kállay-Saunders András, Bogi és ByeAlex, valamint rajongással fogadta a közönség a Magyarország, szeretlek! élő vetélkedőjét. Itt láthatták az érdeklődők a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 1950-es éveket idéző hír- és fotókiállítását, valamint a rádió- és televíziótörténeti múzeum tárlatát, amelyen a közszolgálati rádiózás és televíziózás múltjával és a jelmeztár darabjaival ismerkedhettek meg.

A szabadtéri színpadon napközben a Fele Királyság együttes játszott, Süsü kalandjai színházi előadáson és filmen elevenedtek meg. A Rádiókabaréban fellépett a Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Bagi-Nacsa duó. Délután táncházat tartottak és a Fölszállott a páva című tehetségkutató résztvevői is felléptek.

A közmédia napjának keretében Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója életmű-díjat adott át Wacha Imre nyelvésznek a közmédiában eltöltött 50 éves kiemelkedő beszédtanári munkásságának és nyelvművelő tevékenységének elismeréseként. Wacha Imre nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa is volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt.

Az MR2 Petőfi Rádió is díjat adott át: két győztest hirdetett ki a Nekünk DJ Kell! zsűrije a tehetségkutató verseny záró rendezvényén:Tenk Lőrinc, azaz B:Azta, illetve a Dj Lennard néven ismert Leczkési Lénárd a Petőfi Rádió rezidens DJ-inek csapatát erősítik a jövőben.

A közmédia napja idén is a Szimfonik Live koncerttel zárult: a rendezvényen 16 magyar előadó párokban adta elő egymás dalát, majd összeálltak egy-egy duettre az MR Szimfonikusok kíséretében. A Szimfonik Live-on fellépett többek között ByeAlex, Lovasi András, Bérczesi Róbert, Pásztor Anna, Bocskor Bíborka, a Mystery Gang és Odett is. A szemerkélő eső ellenére megdőlt a látogatók számának tavalyi rekordja: a több néző befogadására képes új helyszínen a tavalyi 13 000 nézőnél jóval több, mintegy 17 000 zenerajongó élvezte a koncertet.  A negyedik Szimfonik Live-koncertet az MTVA rögzítette és egy későbbi időpontban a közmédia valamelyik televízió-csatornáján lesz látható, illetve a Petőfi Rádióban hallható.

 

(forrás: MTI, MTVA Kommunikációs Igazgatóság)

Exit mobile version