Site icon Napimagazin

Spanyol kutatók kiszámolták, mennyi ideig kell napon tartózkodni a kellő D-vitaminszinthez

Spanyol kutatók kiszámolták, hogy mennyi ideig kell napon tartózkodni, hogy a szervezet hozzájusson a szükséges D-vitaminmennyiséghez: míg tavasszal és nyáron elegendő 10-20 perc, addig télen legalább két óra szükséges.

A Valenciai Egyetem napsugárzás-kutató csoportja a Science of the Total Environment folyóiratban ismertette tanulmányának eredményeit.

Annak ellenére, hogy Spanyolországban magas a napfényes órák száma, a spanyol népesség különböző csoportjaiban magas a D-vitaminhiány, amely számos betegség kockázatát hordozza felnőttek esetében – mondta María Antonia Serrano, a tanulmány vezető szerzője.

Mivel nagyon kevés élelmiszer tartalmazza ezt a vitamint, a szervezet számára a fő forrást a napsugárzás eredményeként a bőrben végbemenő szintézis jelenti.

Serrano és kollégái megbecsülték azt az időt, amely az ajánlott mennyiség – napi ezer NE (nemzetközi egység) D-vitamin – beviteléhez szükséges olyan térségben, mint Valencia városa, ahol egész évben magas a napfényes órák száma.

A kutatók elemezték az ultraibolya sugárzást dél körül minden évszak egy-egy hónapján át 2003 és 2010 között. A kapott adatok alapján kiszámolták a bőrvörösséget okozó időtartamot.

Kimutatták, hogy júliusban a III-as bőrtípusú embereknek – a spanyolok többsége – nem szabad 29 percnél többet a napon tölteniük, ha el akarják kerülni a bőrvörösséget. Januárban azonban akár 150 percig is napon lehetnek.

Hasonlóan számolták ki az ajánlott D-vitaminmennyiség megszerzéséhez szükséges időt is. Januárban, amikor csak a test 10 százalékát éri napsugárzás, mintegy 130 percre van szükség a napi D-vitaminmennyiséghez való hozzájutáshoz. Áprilisban és júliusban, amikor a test 25 százalékát éri napfény, elegendő körülbelül 10 perc, októberben 30 perc.

Ezek a számítások a III-as bőrtípusú emberekre készültek, és az adatok változnak, ha valakinek világosabb vagy sötétebb a bőre. Azt is figyelembe kell venni, hogy évszakonként egy átlagot vettek a test UV-sugárzásnak való kitettsége esetében, ha nagyobb testfelületet ér sugárzás, akkor a napon töltött idő csökkenhet – idézte Serranót az Eurekalert tudományos hírportál.

Exit mobile version