Site icon Napimagazin

[TESZT] Acer Aspire V15 Nitro Black Edition – multimédiás élmény újratöltve

Minden bizonnyal nehéz lehet a választása a vásárlónak, ha célirányosan keres magának, vagy akár ajándékba egy megfelelő noteszgépet. No persze nem azért, mert szűkös keresztmetszetű kínálat mutatkozik a boltok polcain, épp ellenkezőleg: egyre bővül szinte mindegyik brand specifikus portfóliója, így aztán leginkább bőségzavarral küzdhet a leendő felhasználó, amint belép – tegyük fel – egy AcerShop-ba – írja testvérportálunk, a TechAddikt.

Nem véletlenül jelöltük meg ezt a remekül és egyben dinamikusan fejlődő üzletláncot, ugyanis jelenlegi tesztünk alanya épp egy Acer márkajelzést hordozó delikvensre esett. Az Acer Aspire V15 Nitro már önmagában is mély benyomást keltő megoldás, a Black Edition pedig a jelenlegi maximális igények támasztása mellett sem hagy kívánnivalót maga után.

Legyünk célra törőek: az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition konkrétan játékgép, gamereknek ideális, azok álma, nekik szól, számukra fejlesztett. Pont. Bár nyilvánvalóan más szegmens lelkes képviselői is kacsintgatnak a Nitro Black Edition irányába, jól is teszik, hiszen a konfigurációnak köszönhetően nagy valószínűséggel jó ideig nem lesz szükség azonnali, sürgős hardver upgrade-re.

Nincs semmi eltúlozva: az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition inkább minimalisra, visszafogott küllemére leginkább a matt, jelen esetben fekete színárnyalattal operáló megközelítés jellemző; a tokozás strapabíró anyagok ötvözeteként van jelen. A lekerekített sarkok túl azon, hogy a jelenkor dizájn-trendjét remekbeszabottan követik, még praktikussá is teszik a felhasználást, a hordozhatóságot, míg a zsanérokat hordozó, szemből, fektetve nézve az alsó krómjellegű csík vonulata szintén robosztus jelleget ad a notebooknak.

Ergonomikus billentyűzete révén a kétkezes gépelés könnyedén kivitelezhető, a viszonylag nagyra méretezett érintőpad pedig azok számára is kedvez, akik esetleg inkább az egér használatát részesítik előnyben. A gesztusfelismerő funkció áldásos hatása elsősorban az irodai jellegű felhasználás mellett érződik, bár kötve hisszük, hogy ilyen notebookot olyan vásárol, aki elsődlegesen dokumentumok szerkesztésére használná a rendszert.

Az USB 3.0 és HDMI bemenetekkel felvértezett Acer Aspire V15 Nitro Black Edition szinte mindent tud, amit egy belépő szintű gamer konfignak tudnia kell. Ennek megfelelően minden olyan kiegészítő opció megtalálható, ami jelenleg elvárható a kategória képviselőitől.

Az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition központi egysége egy Intel Core i7-4710HQ, 2.5 MHz frekvencián futó, négymagos HT processzor, Turbo Boost funkcióval, 6 MB cache belső háttértárral felvértezve. Az Acer mérnökeinek elsődleges szempontja a tényleges teljesítmény volt a tervezésnél, ennek megfelelően a processzor energiafelvétele nem a legalacsonyabb, viszont a teljesítménycentrikus működés lett előtérbe helyezve. Tehát valóban érezhető terhelésnél, hogy mind a 4 mag teljes erőbedobással dolgozik, az Intel HM86 lapkakészlet pedig szorosan közvetít, remek az összhang.

Nyilvánvalóan édeskevés lenne a combos Intel Core i7 a teljesítmény maximalizálásához, ennek megfelelően olyan VGA chipsetet kellett a gépbe integrálni, ami valóban megfelel a gamerek kívánalmainak. Hibrid rendszert találunk a Acer Aspire V15 Nitro Black Edition modellben, mely kettős alapja az Intel HD Graphics 4600 lap – ez már önmagában is elegendőnek bizonyult korábbi tesztjeinkben taglalva a most populáris játékprogramok zökkenésmentes futtatására erőteljes, közepesnél magasabb felbontással, kétszeres-négyszeres élsimításokkal – ám a számítási feladatok oroszlánrészét az integrált NVIDIA GeForce GTX 860M videokártya veszi át, méghozzá 2 GB rendelkezésre álló dedikált VRAM társaságában.

1920×1080 maximális felbontást tud az egyébként antiglare matt IPS panel alapú, 15.6 colos kijelző. Az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition sorozat egyébként 17 colos megjelenítővel is forgalomba kerül, azok számára kedvezve, akik a nagyobb képernyőket részesítik előnyben, ám előrejelzések és eddigi eladási statisztikák szerint a tesztünkben is szereplő modell (lesz) a kelendőbb egyelőre. Majd meglátjuk, ám az tény, hogy a 15.6 col átmérő lehet a legoptimálisabb ahhoz, hogy az alacsony képpontszélességnek és magasságnak köszönhetően ténylegesen tűéles legyen a képmegjelenítés; az alacsony hardveres válaszidőnek és a magas, 100 Hz feletti képfrissítésnek köszönhetően pedig az elmosódás-mentesség és részletességábrázolás is igen jelentős. Nem beszélve a magas kontrasztarányról és színhűségről: két olyan meghatározó elem, melyek nélkül elképzelhetetlen lenne a huszonegyedik századi multimédiás élmény.

Optikai meghajtó nincs az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition modellben, van viszont 8GB kapacitású SSD az előreinstallált operációs rendszernek (Windows 8.1 64bit), továbbá 1 TB 5400 RPM-es SATA-III HDD is. Így hát remekül látszik, hogy a tesztben szereplő notebook fix háttértárolója is hibrid, hasonlóan a képi megjelenítés mikéntjéhez.

Mivel az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition kifejezetten vékony, már-már ultrabook szinteket pedzegető külsővel bír, kíváncsiak voltunk arra, hogy erőteljes terhelés mellett hogyan funkcionál majd a hűtés. Az a hűtés, melyet a sajtóanyagokban és egyéb reviewkban már agyonsztároltak, mind hatékonysága, mind pedig zajmentessége miatt. Az Acer kevés modelljébe építi be az úgynevezett Dust Defender rendszert, melynek lényege, hogy a ventilláció képes arra, hogy a hűtőbordák lamellái közül a megfelelő elvezetésnek (is) köszönhetően hatékonyan kifújja a felgyülemlő por nagy részét. Ezáltal nem csak a rendszer, kiváltképp a hűtendő részegységek (CPU, RAM, VRAM) élettartama nő, de még csendesebb is marad hosszabb távon a működés.

A jelenleg újdonságnak számító Assassin’s Creed Unity-t, illetve a The Crew-t vetettük be végül a próbához. Teljes felbontás mindkét esetben, ténylegesen minden csúszka maximumra húzva – láss csodát (bár kiszámítható volt nyilván), a FRAPS mérései szerint mindkét játéknál bőven 30 FPS-t sikerült produkálnia az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition-nek. A hűtés optimálisan vizsgázott, bár csodák nincsenek, melegedés tapasztalható volt, 10-es skálán úgy 6-7, alaphangon a VGA rendszer lett megizzasztva jobban, legalábbis úgy tűnt az elrendezés struktúrájának megfelelően. A hűtés visszafogottan tette dolgát, néhány izmosabb jelenetnél a ventilátor fordulatszáma is növekedni látszott, elenyésző zaj plusszal, viszont komolyabb megtorpanás, akadás a képi megjelenítésben egyszer sem jelentkezett.

Folyamatos adat írás- és olvasás mellett (kihatóan a terheléses szoftverfuttatásokra, konkrétan a játékok működésére is kihatással) néhol belefutottunk némi késleltetésbe. Ez egyértelműen az 5400 RPM maximum fordulatszámra képes HDD-nek a hiányossága, s úgy véljük, ez – ha nem is jelentősen – de lassíthatja a rendszert. Kár érte, bízunk benne, hogy valamilyen úton-módon kiküszöbölésre kerül ez, és optimalizálható lesz a sebesség még hatékonyabban.

Négypontos hangrendszer került az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition-be, s bár a dedikált subwoofer hiányzik az opciós listáról, ennek ellenére tiszta, erőteljes és jó minőségű hangzásvilágot kapunk, jól elkülöníthető magasokkal, középmagasokkal és mélyekkel. A játékélmény tehát összességében garantált, de filmnézéshez és zenefolyamok hallgatásához is nagyszerű alternatíva.

Bár sok egyező küllembéli tulajdonságot hordoz az Acer Aspire V15 Nitro Black Edition egy sima, mezei Aspire-ral párhuzamban, mégis remek választás lehet minden gamernek, és kevésbé gamernek a gyártó alapvetően teljesítményre összpontosító notebookja. Kategóriájában alacsonynak számító terheléses zajszintjével, magas szintű teljesítményével és kellemes megjelenésével mindenképp megfontolandó vétel tárgyát képezi, még ha a viszonylag magas árazást is figyelembe vesszük.

Eredeti cikk, több fotó:

Acer Aspire V15 Nitro Black Edition teszt

Acer Aspire V15 Nitro Black Edition specifikációk

Megjelenítő: 15.6 col aktív mátrixos IPS full HD TFT színes LCD, LED háttérvilágítású matt panel

Maximális felbontás: 1920×1080 képpont, full HD

CPU: Intel Core i7-4710HQ @ 2.5 GHz

GPU: Intel HD Graphics 4600 + NVIDIA GeForce GTX 860M 2GB

RAM: 16 GB DDR3 @ 1.6 GHz

SSD: 8 GB

HDD: 1 TB

Hálózat: IEEE 802.11a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0

Aljzatok: USB 3.0, 3.5 mm audio

Akkumulátor: 4 cellás lítium-polimer akkumulátor

Adapter teljesítményfelvétel: 52 W

Súly: kb. 2000 gramm

Még több fotó: TechAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI
Exit mobile version