Site icon Napimagazin

[TESZT] Ford Mondeo 2.0 EcoBoost PowerShift Titanium S – frissítés előtt

Ötödik generájához ért a Ford Mondeo, igaz, az állítás még egyelőre nem teljes mértékben helytálló, legalábbis nekünk, európaiaknak. Hogy miért is? Az 1992-ben kezdődött gyártás óta igazándiból négy széria futott Mondeo néven, ám az Egyesült Államokban 2013 óta forgalmazzák az Európa piacaira 2014-ben érkező Mondeo modellt Fusion néven.

Nem tudni konkrétan, mi az oka a csúsztatásnak, hiszen már tavaly felfedte bájait az új koncepciókra épülő Fusion; konkrét dátumunk nincsen a vadonatúj Mondeo hazai megjelenése kapcsán, tény, hogy izgatottan várjuk. Az mindenesetre kiválóan látszik, hogy a jelenlegi Ford tradíciókat követve alapvető változtatás a hűtőmaszk tekintetében várható, így a Mondeo is felzárkózhat az épp követett arculathoz. No és persze a Mustang európai bevezetése is jövőre várható, de ez megint egy másik téma.

Maradt hát nekünk a jó öreg „négyes” Mondeo, melyet 2007-től gyártanak, a lezárás idén decemberben várható. Modellciklusa végén is nagyszerű autónak titulálható, akár családoknak, akár céges reperezentációkhoz kiválóan alkalmas, persze felszereltségtől függően.

Jól ismert a Mondeo negyedik szériája

Korábban, úgy két évvel ezelőtt már mutattunk be autóteszt rovatunkban hasonló jelleggel bíró Mondeo modellt, most ismét ezen a sor, vélhetőleg az utolsó nekifutások egyikeként. S mivel a Ford rendkívül fontosnak tartja, hogy a jövőben érkező új modell megjelenésével ne vesszen feledésbe a jelenlegi, hat évet megért konstrukció, ezért is érztük úgy, hogy ismételten nekiveselkedünk a történéseknek.

A benzines paletta legerősebb motorizáltságú, egyben legjobban felszerelt verzióát fogtuk tesztre, konkrétan a 2 literes EcoBoost 240 lóerős erőforrással szerelt Titanium S csomagos Mondeo járt nálunk, 2013-as gyártással. A külső részletezése révén túl sok újdonság nem említhető meg, ugyanakkor ne feledjük a piaci jelenlét során alkalmazott kisebb és nagyobb ráncfelvarrásokat sem; igaz, ezek túlnyomó részt kimerülnek az apróbb részletekben.

Titanium S csomaggal hódít: szinte minden benne van, ami szükségeltetik

Tesztalanyunk tehát a legmagasabb választható alapfelszereltséggel érkezett szerkesztőségünkhöz, ennek megfelelően néhány (nem is kevés) külső részelem is figyelmeztetett arra, hogy itt bizony alapvetően nem alaptípussal van dolgunk. A hűtőmaszk rácsozata nyújtott méhkaptár mintázatott kapott alul s felül egyaránt, az alsó szegélyeken helyet foglaló ködlámpapáros fölé kerültek a keskeny nappali LED csíkok, kellően biztosítva a remek környezetet a szabvány és megszokott fényszóróknak. A 19 colos kerekek stílusa ismerős lehet például a sportosra kihegyezett Focus ST-ről, a kaszni 4874 milliméteres hosszához tökéletesen passzol, nem tűnik túlzónak az összhatás. Sokkal inkább az elegancia kapja a hangsúlyt itt, s a szerencse az, hogy a felnik remekül alkalmazkodnak bármilyen jellegű megközelítéshez a mellékelt ábra szerint.

Közel 5 méter hosszával tehát inkább emlékeztet felső kategóriát pedzegető szegmensek irányába mutat a kivitelezés, bár azért érződik a masszív felső-közép rangsorolás. Az oldalajtók szélesre tárhatóak, ez a ki és beszállást nagy mértékben könnyíti; az ablakfelületek pedig mára már klasszikus és konzervatív rajzolattal bírnak, mintsem modern jelleggel – anno, a Mondeo 2007-es piacra dobásakor még feltétlenül mások voltak a normatívák. Ennek ellenére nincs a szemlélődőnek hiányérzete, főként abba belegondolva, hogy a Ford nagyautója mindig is a letisztult eleganciát tükrözte a mindenkori elvárásoknak megfelelően.

Úgy hírlik, a következő, sorban ötödik generációs Mondeo farán vajmi kevés változtatást fognak eszközölni, ezt alátámasztja a jelenleg futó Fusion sorozat is. Bár nem elképzelhetetlen, hogy az európai piacra dobással egyidőben a testvérmodell is kap majd némi változtatást, az viszont tényszerű, hogy Genfben például a jól ismert hátsó részletek köszöntek vissza az érdeklődőkre. Igazán nincs is ezzel probléma: ilyen esetekben érezzük azt, hogy a negyedik generációs Ford Mondeo látványterve jócskán előremutató frázisokat is tartalmazott az akkori konkurenciához képest. Van tehát még mindig miből építkezni, vagy akár részötleteket meríteni, a jelenlegi tendencia alapján marad a kicsit aszimmetrikus, ám a kocsiszekrény far vonulatát jelentős mértékben követni tudó lámpatest sziluett, szigorúan LED-es összetevőkkel, az orr részen hangsúlyos elnyújtott kaptár stílusra visszautaló részletgazdagsággal.

Protokollra ideális. Vagy akár családi megoldásnak is

Prémium jellegből egyértelműen nincsen hiány, akad sok krómozott rész, felület, minden megmarad a jó ízlés határain belül. Konkrétan: nincsenek túlzások, a kilincsek például „csak” színre fújtak, csakúgy, mint az oldalsó tükrök borításai is, ugyanakkor a dupla kipufogóvég páros kevéssé oválisra vett alakjai ezüstös árnyalatban hívják fel magukra a figyelmet. Mivel nagy a teljesítmény, gondolhatnánk arra, hogy netán érkezik némi sportos hangorkán hátulról intenzívebb gázkezelésnél, de sajnos, vagy nem sajnos – ez elmarad. Végülis a kifutó szériás Ford Mondeo nem sportlimuzin, bár a korábban felemlegetett 23.5 centiméter széles papucsokkal akár az is lehetne.

Milyennek tűnik az enteriőr egy hajszál híján 10 millió forintot kóstáló autónál? Pontosan olyannak, amilyennek elvárjuk, főként, ha a Ford prémium belső kiképzéseiről esik szó. Az alkalmazott anyagok kiváló minőségűek, kopogós, kemény műanyagfelületekkel szinte sehol sem fut össze a sofőr, vagy utasa; a régebbi, előző szériás kormánykerék kiépítése jól bevált áthallásokat hordoz, tökéletesen kézre esik, a kormányzás stabil és pontos, a szervo jelenléte nincs eltúlozva. A műszeregység kitűnően átlátható, minimális becsillogás vagy tükröződés tapasztalható csak, a középkonzol kezelhetősége is hamar elsajátítható. Innen egyébként minden fontosabb opció elérhető, ellenőrizhető és figyelemmel kísérhető, legyen szó például a prémium minőségű Sony hangrendszer kezeléséről, vagy épp a menettulajdonságokat pedzegető statisztikák leolvasásáról.

Megfizethető prémiumérzet lengi át

Az első ülések inkább leginkább feszes, ugyanakkor kényelmes fotelekre emlékeztetnek, mai viszonylatban is megállják bőven a helyüket kategóriájukban, hosszában és széltében is tökéletesen tartanak, az ülő- és hátfelületek nagyok, előbbi képes kiszolgálni szinte az összes átlagos testalkatot, míg utóbbi kapcsán kisebb termettel elveszettnek is érezhetjük magunkat. Nyilvánvaló, hiszen a Ford Mondeo negyedik szériájának képviselői igen tágas utasteret tudhatnak magukénak, ennek pedig folyománya az ülések már-már gigászira gondolt kivitelezése.

Nincs apelláta: a Ford Mondeo autópályán érzi a legjobban magát – műszaki szempontok majd lejjebb, most nézzük az utasok kényelmét. Az első utasülés – mint ahogyan azt az előző bekezdésben ki is fejtettük – pazar, a hátsó hármas üléssor komfortja szintúgy. Megint képbe kell jönnie az unalomig ismételt tézisnek, miszerint a hátul utazók létszáma kettőre redukálva hozza az elvárt kényelmi szintent: ez egyértelműen igaz itt is, bár a helyzet jobb, mint egy alsó középkategóriába tartozó versenyzőnél. Itt is hozzá kell tennünk, hogy két felnőtt-egy gyerek kombináció például ideális, vagy épp három átlagos testalkatú felnőtt kompromisszumok nélkül utazhat hosszabb távolságokon. Ám a fejtér már redukált, a kaszni C oszloptól induló csapott vonalvezetése gyakorlatban is megmutatkozik a hátsó traktusban. Kárpótol viszont a tekintélyes láb- és térdtér, a 2850 milliméteres tengelytáv magáért beszél, s valóban még akár nyújtkozodni is lehet menet közben úgy, hogy ne lógjunk át a másik térfelébe. Két hátul utazó fővel számolva.

Még mindig maradjunk annál az irányvonalnál, miszerint a Mondeo-t családi autónak próbáljuk bevetni. E tekintetben viszont elengedhetetlen a nagy csomagtér jelenléte, s ez az erény meg is található az autónál: az ötajtós kivitel 540 literes alaphangon, de ez a 60:40 arányban dönthető hátsó üléssornak köszönhetően akár 1370 literesre is átalakítható pillanatok alatt.

10 lőerővel kevesebb, mégsem sportos

Ne várjunk sportos habitust, 240 lóerő ide, vagy oda. Nyilvánvalóan ez értelmetlen is lenne, hiszen aki dinamikusan akar egy ötszemélyes autót – jelen esetben Ford-ot – vezetni, annak ott a Focus ST, 2 literes, 250 lóerős EcoBoost turbómotorral. Jelen esetben a közvetlen befecskendezős, turbótöltött aggregát maximális teljesítménye viszonylag magas, 6000-es percenkénti fordulatszámon teljesedik ki, a forgatónyomaték csúcsát 340 Newtonméter jelenti, 1750-es percenkénti fordulatszámon. A hajtásláncba iktatott hatsebességes PowerShift automataváltó kategóriájának egyik legjobbja, a fokozatok közti fel- és visszakapcsolás szinte észrevétlenül történik, alkalmazkodva a sofőr vezetési stílusához, legalábbis így érezhető. Manuális profilba váltva szintén jól adagolható az erőátvitel, az elváltások akkor történnek, amikor azt ténylegesen szeretnénk, néhány esetben érezhető, hogy a fedélzeti automatika közbeszól, ám ilyen esetekben sem kell megvárnunk a jócskán 2000 feletti fordulatszámot (~2100 környékén tapasztalható esetenként a magasabb fokozatba váltás).

130 kilométer/órás sebesség: meg sem kottyan, erőtartalék is van bőven

Autópálya az igazi élettere: 130 kilométer/órás sebességnél a külső zajok beszűrődése minimális, leginkább a futómű felől volt érezhető beszűrődés, ezt is nagy valószínűséggel a 235-ös gumik jelenlétének tudhattuk be. Lendületes gyorsításnál hatodik sebességfokozat 120 környékén érkezett a legtöbb esetben, autópálya tempót elérve a fordulatszámmérő mutatója 2200 környékén járt, az átlagfogyasztás e körülmények és feltételek közt is megmaradt 7.5 literes értéknél. Jelentős visszaesést tapasztaltunk 90-100 kilométer/órára lassításnál, így hozzávetőlegesen 40 kilométert autóztunk egyhuzamban, az üzemanyagfelhasználás átlagértéke rögvest megállapodott 6.1 liter/100 kilométernél.

Elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztést szereltek a negyedik szériás Ford Mondeo-ba, ez rendkívül stabillá és kezessé teszi az 1469 kilogramm önsúllyal bíró autót. Tapasztalható persze alulkormányozottság nagyobb sebességgel bevett élesebb kanyaroknál, de a masszív kialakításnak és mindmáig innovatívnak számító konstrukciónak köszönhetően messzemenően jó úttartást tapasztaltunk.

Készüljünk 2014-re, de azért a jelen is fontos mellette

Jön az új Mondeo jövőre, ez tény. De az is tény, hogy erőteljesen fel lett adva a lecke a megfrissülő modellnek házon belül, hiszen a jelenlegi választási lehetőséget jelentő negyedik sorozatba tartozó felső-középkategóriás alternatíva magasra tette a lécet mind megjelenés, mind vezethetőség, mind pedig biztonság terén egyaránt. Így hát nem marad más hátra, mint a bekategorizálás: ahogyan eddig is, alapvetően családosoknak, cégvezetőknek kifejezetten ajánlott. Csúcsbenzinessel pedig egyenesen tökélyre hangolt választás!

Nézzük, mennyit kóstál jelenleg a kifutó szériás Mondeo. Az idei év júliusában kiálított, 2013. augusztusától gyártott Mondeo típusokra vonatkozó árlista szerint a tesztünkben is szereplő, Titanium S csomagos, 2 literes SCTi EcoBoost benzinmotoros, 240 lóerős, 6 sebességes PowerShift automataváltóval szerelt verzióért 9 885 000 forintot kell leszurkolnunk a márkakereskedés pénztáránál (a kombi változat 10 035 000 forintba kerül). A belépő szintet a Trend felszereltségű, 1.6 literes SCTi Ecoboost benzines, 160 lóerős, 6 sebességes manuális váltós variáció jelenti, az ár 7 090 000 forint, 5 ajtós kivitelben (a kombi verzió 7 240 000 forint). Van belépő modell 4 ajtósból is, 7 400 000 forintért, méghozzá 2 literes TDCi dízellel, 140 lóerővel, manuális hatgangos váltóval, Trend pakkban (a kombi 7 700 000, míg az ötajtós 7 550 000 forint). A legcombosabb árcédula a 2.2 literes, TDCi motoros, hatsebességes automataváltós (nem PowerShift), kereken 200 lóerős modell esetében lelhető fel, 10 015 forintos árral (a kombi ebben az esetben 150 ezer felárat jelent, 10 165 000 forinttal). Mindegyik Ford járműhöz, így a Mondeo-hoz is 5 év garancia jár, ebből 2 év kilométer korlátozás nélküli, teljes körű, plusz 3 év, vagy maximum 150 ezer kilométer Ford Extra Garancia is társul mindezek mellé. Az árak alapárak, melyek 2013. júliusától érvényesek, több márkakereskedés árszabása eltérő lehet (forrás: http://www.ford.hu).

2013 Ford Mondeo 2.0 SCTi EcoBoost PowerShift Titanium S specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1999 ccm

Maximális teljesítmény: 240 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 340 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatsebességes PowerShift duplakuplungos automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4784 mm

Szélesség: 1886 mm

Magasság: 1500 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: 235/40 R19

Hátsó gumik mérete: 235/40 R19

Tömeg, üresen: 1469 kg

Össztömeg: 1792 kg

Csomagtartó mérete: 540 liter, 1370 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 246 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:7.5 s (saját, mért eredmény: 7.7 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 10.1 l/100 km

Országúti: 6.1 l/100 km

Vegyes: 7.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 10.9 l/100km

Országúti: 6.0 l/100km

Vegyes: 7.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 179 g/km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI
Exit mobile version