Site icon Napimagazin

[TESZT] Honda Civic 1.8 i-VTEC szedán – a szükséges plusz elegancia

Lassan egy éve már, hogy a Honda magyarországi vezérképviselete bemutatta akkoriban kívül-belül megújult Civic-széria négy- illetve ötajtós variációit. Már akkor teljes mértékben érezhető és látható is volt egyben, hogy a két karosszéria-megközelítés bizony nem csak külső jegyeiben, hanem belső tulajdonságaiban is kettő merőben más karakterisztikájú autót sejtet.

Az esztergomi próbavezetés már megalapozta rögvest kedvünket arra, hogy a későbbiekben egy bő és egyben átfogó jellemzést kanyarítsunk mindkét variáció köré – kezdjük most a szedánnal, azaz a négyajtós, lépcsőshátú megközelítéssel.

Nem is gondolnánk, hogy a Civic brand nem kevesebb, mint 40 éves múlttal büszkélkedhet, ugyanis 1972-ben debütált először a Honda kisautója a nyilvánosság előtt. Azóta kilenc generációt ért meg a népszerű japán modell, bő választékkal, kiegészítő csomagok széles tárházával, vagy épp sportosra kihegyezett jelleggel (Type R). Bár a friss generációs, környezetbarát profilra és takarékosságra kihegyezett Civic tervek formájában már 2010 év végén bemutatkozott az USA-ban, mégis pár hónapra rá érkezett a nemzetközi premier, mely kapcsán egyértelműen mindkét változat széles skálán mozgó szimpatizáns-tábort gyűjtött maga köré.

Teljesen más, mint amit az ötajtós kapcsán megszoktunk

Szembetűnően kirívó sajátossága a megújult Civic-nek a változatosság: a négy- illetve ötajtós modellek közt égbekiáltó különbségeket lehet felfedezni – de erről majd a hamarosan érkező ötajtós tesztben. Elég az hozzá, hogy mind az orr, mind a tengelytáv, mind az enteriőr teljes újragondolásra került, így megelőzhető a sablonos bekategorizálás, fantáziátlan tervezés jelzők használata.

A mindenki által csak szamurájkardhoz hasonlított hűtőmaszk adja egyértelműen a szedán Civic jellegét, meghatározó arculati origóját; a rettentő keskeny, felfelé vékonyodó ívű fényszórók szinte pengeélesek – legalábbis így hatnak. A rács tekintélyes krómberakással hívja fel magára a figyelmet, jókora Honda emblémával, míg a kissé előreugró lökhárító vonalvezetése ad némi sportos felhangot a megjelenésnek. Ovális, ezüst keretbe ágyazott apró ködlámpák törik meg az egysíkúságot az alsó traktusban, illetve a spoiler vonalvezetése itt egy keskeny beömlő sziluettet fog közre. Fókuszban a króm: az ajtók kilincsei is követik ezt a vonulatot, elegánsan, igazán szedánossá téve a hangulatot, így alapvetően nem az lesz az érzésünk, hogy egy Civic kategóriájú autót nézünk, próbálunk, hanem minimum egy kategóriával magasabban járunk. S ahogyan az illik, a méretekben is érzékelhető a bőkezűség: 4545 milliméter hossz, 1755 milliméter szélesség, 1435 milliméter magasság. S bár a klasszikus szedán-fazon bő fél méterrel hosszabb, ennek ellenére mégis nagynak, tágasnak és egyben tekintélyt parancsolónak érezzük a Civic négyajtósát.

Far tekintetében jelentősen újra lett gondolva az összkép az előd, nyolcadik generációs modellverziójához képest, ugyanis végre sikerült a tervezőknek megtalálni arányok révén is az arany középutat. A jelleg harcias kissé, kevés sportossággal, egészen a kocsiszekrény két oldaláig kikúszó lámpatest rajzolatokkal, a csomagtérfedél szegélyébe benyúló tolató- illetve ködlámpákkal egyetemben. A szamurájos ív itt is visszaköszön, remekül harmonizálva a frontrész design-jával, kevéske, alig pár centis csomagtérfedél szárnnyal, szolid Civic felirattal és logóval.

Klasszikus négyajtóshoz illő enteriőr

Elegáns, üzleti célokra is kiválóan alkalmazható limuzinhoz méltó belteret kapunk, miután beülünk a vezetőállás kényelmes foteljába – két alapvető színárnyalat, a világos és a sötét dominál. Konkrétabban a számos színvariáció közül választható sötétszürke-bézs kombináció köszönt vissza a tesztautóban, ami kifejezetten kellemes választás lehet a jelen esetben bordó alapszínhez. Mert ugye itt minden az elegancia jegyében zajlik, ez kerül fókuszba, többek közt emiatt szedán a szedán.

Hagyományos formatervezésű, hamisítatlan Honda-kormánykerék a fő témaeleme a műszerfalnak, a háromküllős megoldás évtizedek óta valamilyen formában egészen biztosan fellelhető az elődök portfóliójában. A korábbi, már-már űrhajóra emlékeztető Civic enteriőr-megoldásokból örökölt emeletes, analóg-digitális kombinációjú műszer kiosztás megmaradt, igaz, szolidabbra véve, mint annakelőtte – s nem csak a szedánban, de erről majd megint csak később értekezünk.

Hasonló az elődéhez: analóg és digitális elegye

Az „alsó szint” centrumában a hatalmas fordulatszámmérő található, az alapvető visszajelzőkkel, de itt kapott helyet például a környezetbarát és egyben gazdaságosabb vezetési profilt biztosító ECON üzemmód ikonja, illetve a váltást felügyelő UP/DOWN rendszer lámpája is. Ez utóbbi egyébként igen pontosan adja a vezető tudomására, ha időszerűvé válik a fel- illetve lefelé kapcsolás, természetesen üzemmód profiltól függően – sportosra véve rövidülnek az áttétek, míg az economy leginkább a hosszabb, visszafogottabb sebességfokozatok mellett voksol menet közben.

Egy szinttel feljebb máris elfelejthetjük az analóg jelleget, itt már minden digitális; középen értelemszerűen a sebességmérő gigantikus számlapja, míg balra az üzemanyagszint visszajelzője, jobbra pedig a pillanatnyi fogyasztást mutató csík látható. A látószögek optimálisak, kiválóan látható minden erős ellenfényben is, a plexik tükröződésmentesek, és szinte alig észrevehetőek. Az indítás kulcs nélkül zajlik, csakúgy, mint az ajtók nyitása és zárása is. Az indítógomb jobb kéz felől helyezkedik el, kicsit elrejtve a cockpit egyik lefelé ívelő részében, nem is látható jól, mert a kormány kellően kitakarja – rutinszerűen hozzáférhető viszont, megszokás kérdése. A középkonzolon található hangrendszer kezelőegységei teljes lefedéssel irányítják a prémium minőségú hifit, melynek kijelzője a műszercsoport felső ablakába került elhelyezésre. Ez tulajdonképpen a kocsi multifunkciós visszajelző képernyője, itt is a design oltárán áldoztak a tervezők, ugyanis az egész tömör egységet alkot a felső szinttel; nincs elkülönítés. A kezelőegységek kézre esnek minden esetben, eltekintve a feljebb már említett Start-Stop gombtól, a kormányról elérhető vezérlőgombok is némi gyakorlás után vakon kezelhetők. Hatsebességes manuális váltóval érkezett a Civic négyajtósa, a kar krómos berakást, két színnel játszó stílust kapott – ezáltal attraktív módon illeszkedik környezetébe.

Kényelemből nincs hiány

Kifinomult stílus jellemzi a Civic négyajtós változatát – ennek megfelelően az utazási komfort is magáért beszél. A vezető, illetve az első utasülések megfelelően puhák, némi keménység felhanggal azért, pont annyi, amennyi az egészséges testtartáshoz, konkrétan hát tartásához kell. Kihajtható középső könyöktámaszok növelik a kényelmet, így az ajtó felöli oldalakkal együtt biztosított a kétirányú kényelem. Fejmagasság tekintetében átlagos a végeredmény, inkább úgy fogalmaznánk, hogy átlagos testalkattal még pont megfelelő, viszont 190 centiméter felett már jöhetnek a problémák – ezen segíthet az ülésmagasság szinte minimumra vétele, bár így jelentősen csökkenhet a vezetési élmény. A B oszlop-C oszlop között tetőrész minimálisan csapott a Civic szedán esetében, így a hátul ülők is részesülnek néminemű szellős utazásban, bár itt sem árt, ha nagyjából 180 centisek vagyunk. Lábtér viszont az átlagosnál több, nagyobb, itt közrejátszik a belső optimalizált kialakítása, és nem utolsó sorban a 2645 milliméteres tengelytáv is.

A fix 440 literes csomagtartó elegendő lehet kategóriájában, természetesen az osztott hátsó ülések variálásával ez az érték tetszés szerint növelhető. Ragyogó megoldás a csomagtérbe helyezett ülésállító gomb páros, melyek alkalmazásával nagyban nő az autó biztonsága, ugyanis esetleges feltörésnél (ablakok) a csomagtartóba helyezett tárgyak fokozottabb biztonságban lehetnek.

Feljavított teljesítmény. Visszafogott üzemanyagfogyasztással?

Takarékos, ám mégis dinamikus hajtáslánc került a Civic szedánba, 1798 köbcentiméteres, 6500-as fordulaton 142 lóerőt mozgósító benzines, i-VTEC váltakozó szelepvezérlésű erőforrással, mely 174 Newtonméter nyomatékot biztosít 4300-on. Mivel a szelepvezérlés magasabb fordulatszámon történő optimalizált erőkifejtést tesz lehetővé, ezért a pörgetős, dinamikusabbnak tűnő vezetési stílus hozza meg alapvetően a Civic karakteréhez megfelelő tényleges gyorsulási érték pozitívumát. A leszabályozás 6800 körül történik, nagyjából itt éri el a motor maximális teljesítményét is. Az 1.8-as benzines teszi a dolgát, erőteljesebb gázadásokra, 4000 felett jön meg az ereje, egészen a 6 és fél ezres tartományig.

Tehát hagyományos vezetési stílussal ne higgyük, hogy az autó lomha, egész egyszerűen más vezetési felhangokat igényel. Mindezek ellenére a korábbi, hatodik-hetedik szériás Civic-ek sportosabb hangolást kaptak, igaz, a fogyasztásuk sem volt olyan mértékben optimalizálva, mint a jelenleg futó, új, újszerű alternatívák. Apropó, fogyasztás: ECON profillal, városban 7.2, városon kívül (90 kilométer/óra, országút) 4.9 liter/100 kilométer átlagot mértünk, kikapcsolt ECON esetében városban 8.9, városon kívül 6.1 liter jött ki 100 kilométerre. Autópályán mindkét üzemmódban átlagosan 7.3-7.6 liter közt ingadozott az érték, 110 és 130 kilométer/óra köztes intervallumban, ami átlagos érték. Mindenképp az ECON megközelítés pénztárcabarátabb, viszont közel sem kompromisszumoktól mentes, jelentősen csökkennek a dinamikusra hangolt menettulajdonságok.

Összeségében kiváló minőség, viszont drágább, mint az ötajtós

Mindazt az eleganciát, magasra járatott minőséget jelenleg is kitűnően képviseli a Honda, amit elvárhatunk, és el is várunk tőle. Míg korábban a lépcsőshátú szinte csak a kiképzésében különbözött az ötajtóstól, addig mára két, teljesen különböző arculatú autót kap a vásárló pénzéért, külsőre és belsőre egyaránt. Az egyébként Törökországban gyártott Civic Sedan némileg vastagabb árcédulát kapott ötajtós testvérénél, így mindenképp megéri elgondolkozni azon, melyik variánsra érdemesebb beruházni – felhasználástól függően. Hamarosan érkezik az ötajtós Civic-et bemutató tesztünk is!

Honda Civic 1.8 i-VTEC szedán specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres benzinmotor

Lökettérfogat: 1396 ccm

Maximális teljesítmény: 142 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 174 Nm @ 4300 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4545 mm

Szélesség: 1755 mm

Magasság: 1435 mm

Tengelytáv: 2645 mm

Első gumik mérete: 205/55 R16

Hátsó gumik mérete: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1210 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 1645 kg

Csomagtartó mérete: 440 liter

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.0 másodperc

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.2 l/100 km

Országúti: 4.9 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.3 l/100km

Országúti: 5.6 l/100km

Vegyes: 6.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 156 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió
Exit mobile version