Site icon Napimagazin

[TESZT] Kia c’eed SW 1.6 CRDi LX – erőssége nem csak a kihasználhatóságában rejlik

Tavaly, az év vége felé járva volt szerencsénk bemutatni a Kia 2012-es modellpalettájának egyik, ha nem a legbefolyásosabb képviselőjét, a modernizált és egyben újragondolt c’eed-et.

Akkor ötajtós kasznival, 1.4 literes CRDi gázolajossal járt szerkesztőségünknél a koreai illetőségű autó. Már ott is megállapítottuk, hogy a Kia márka sikeresen rátért arra az útra, ami által szinte teljes mértékben sikerül levetkőznie azokat a kezdeti hiányosságokat, vagy teljesítetlen elvárásokat, melyek több ízben felmerültek különféle hangvételű és szájízű kritikák folytán – ezen megállapításunk pedig csakis erősödött jelen tesztünk szereplője révén. A Kia c’eed kombiváltozata, az SW 1.6-os, legerősebb CRDi aggregátot kapott változata járt a Napimagazinnál, közepes felszereltséggel.

Hordozza azt a trendet, amely mostanság dívik

Kellőképp optimális design-t kapott a c’eed SW: szerencsére a tervezőknek sikerült eltalánia azt a mai kornak megfelelő divatos, dinamizmust és egyben eleganciát sugárzó vonalvezetést, amely jellemzi a hasonszőrű kategóriák márkáinak képviselőit. Ennek megfelelően az oldalvezetés kicsit felfelé ívelő, az A oszlop és az első ajtók ablak keretei közé apró háromszög került, a tető vonala irányába keskenyedő hátsó oldalüvegek a vaskos C oszlop előtti szintén kis méretű „kémlelőnyílásban” végződnek, ez egyébként a csomagtér szélességének nagyjából háromnegyedét fedi le.

A 4505 milliméteres hossz valódi kombivá avanzsálja a c’eed-et, s máris arra engedi következtetni a szemlélőt, hogy a csomagtér tényleges kihasználhatósággal bír. Az 1780 milliméter széles orr jól ismert elemeket vonultat fel, a tigrises külső hamisítatlan védjegye lett mára a látványnak; mindenütt letisztult formák a jellemzőek, sehol egy felesleges, eltúlzott részlet. A váltakozó felosztású, ám szimmetrikusan ugyanazt a mintát követő hűtőrács az SW megközelítés ellenére sportos karakterisztikát kölcsönöz az autónak; szintúgy, mint a projektoros, felhúzott rajzolatú lámpatestek. Minden kétséget kizáróan a Kia c’eed SW arculatát a far kiképzése adja meg, némi deja vu-vel nyakonöntve szembesülünk a részletekkel: a szintén minimalistába forduló, sok részen fénytöréssel játszó, könnyedén emészthető formaterv szerethető, a lámpatestek arányosak, ugyanakkor kiemelik a hátsó traktus jelentőségét, előtérbe helyezik a c’eed kombi mivoltát.

A már több ízben említett felfelé ívelő formavilág itt is visszaköszön, ugyanis az ötödik ajtó ablakának vonala, továbbá a hátsó lökhárító is mindezt viszik tovább, kellemes környezetet alkotva. Így teljsedik ki az összkép, és így lesz rendkívül arányosan eltalált fazonja a c’eed SW-nek.

Optimálisan pakolható, tágas is – kell több egy kombi esetében?

A beltér taglalását kezdjük rögvest az autó meghatározó részével, a csomagtérrel – elvégre azok választanak kombit, akik számára fontos a pakolhatóság. Az 1100 milliméteres raktér szélessége egy csöppet lehetne nagyobb, hosszabb, keresztirányban behelyezett tárgyak esetében már bizony sakkozni kell az elrendezéssel. Alaphangon 528 liter áll rendelkezésre a csomagok, szállítandó tárgyak elrendezéséhez – az érték magáért beszél, s ne felejtsük el, hogy a hátsó osztott üléssor előrdöntésével a rakteret 1642 literig tudjuk növelni.

Figyelembe kell vennünk a belső kerékjárati ívek burkolata által lefoglalt részeket, a két kerékdob közti szélesség 1050 milliméter, ez 2.5 centit vesz le oldalanként. A tesztautóban a praktikum és a kihasználhatóság szellemiségében fogant ötlet megvalósítását is felleltük, ugyanis a csomagtér padlóburkolatát felhajtva tárolórekeszeket is használhattunk, ezáltal a végletekig kiaknázva a lehetőségeket.

Nincs kivetnivaló a minőség tekintetében sem

Jó minőségű anyagokból építkezik az enteriőr, nyomokban fellelhetőek a korábbról ismert kopogós, keményebb műanyagok (például a könyöktámasz ajtóbehúzó része), de alapjában véve a kifinomultság jellemző globálisan. A kormánykerék fogása megnyerő, a kezelőegységek szokott formában vezérelhetők innen, továbbá a hatsebességes manuális váltó a középen elhelyezett könyöktámasz megfelelő beállításával könnyedén mozgatható, pihentetett karral. A fő műszerek visszajelzői egységesek, jól láthatóak, a kormány csak az alsó-felső körülbelüli nyolcadot takarja ki az egyébként széles spektrumú állíthatóság folyományaként.

Az ülések kényelmesek, a kárpitozás egyszerű, időtállónak tűnt egyben. Megfelelő hosszúságú ülőlapok jellemzik a vezetőállást illetve az első utas helyét, a hátlapok szélessége elegendő, bár testesebb sofőr és utasa már nehézkesebben találhatja meg számításait. A 2650 milliméteres tengelytávnak köszönhetően ideális a lábtér, a hátsó ülések ülőfelületei rövidek, kicsit keményebbek, mint elöl, ezzel együtt kényelmesek, s 3 közepes testalkatú utast gond nélkül hordoznak. Itt jön képbe az autó 1780 milliméteres szélessége: talán pár centiméterrel megtoldva tágasabb térérzetet kapnának az utazók oldalirányban.

Az LX felszereltség fura mód nem tartalmazza a hátsó elektromos ablakemelőket, ez kicsit hiányzott a komfortszint egészséges életbentartásához, ugyanakkor nem befolyásolja az autó megítélést, vagy nem von le a minőségből.

Megadja a megfelelő dinamizmust, ugyanakkor alacsony étvágyú az 1.6 literes CRDi dízelmotor

1582 köbcentiméteres, 128 lóerős (@4001 RPM) CRDi erőforrás hajtha a MacPherson felfüggesztésű első kerekeket, a maximális, 260 Newtonméternyi forgatónyomaték már 1900-as fordulatszámon rendelkezésre áll, és egészen 2750-ig áll rendelkezésre. A motor karakteres, nyomatékban gazdag, hirtelen, masszív gázadásoknál sem gondolkozik, lendületesen mozgatja az 1441 kilogramm száraz súlyú kocsiszekrényt. Közepesnek definiálható terheléssel (hozzávetőlegesen 150 kilogrammnyi súly a csomagtérben, 3 átlagos testalkatú felnőtt az utastérben) a menetstabilitás körülbelül 20%-kal romlott, alig érezhetően, a motor erőtartalékai megmaradtak.

A fékrendszer is hibátlan teljesítményt produkált, a fékerő jól adagolhatóan állt rendelkezésre. A hátsó multilink felfüggesztés alapjaiban véve terheltebb raktérnél érezte jól magát, ilyen esetben a rugózás puhább, kifinomultabb volt, egyébként jóval pattogósabb viselkedést tapasztaltunk. A korábbi c’eed rendkívül hangossá vált 110 kilométer/óra menetsebesség felett, a zaj leginkább a csomagtér, konkrétan a kerékdobok irányából volt észlelhető. Ezt a hiányosságot az új generációs modell esetében sikerült szinte teljes mértékben kiküszöbölnie a gyártónak, így autópálya tempónál is teljesen átlagosnak mondható a menetzaj.

Madárétvágyúnak mondható a Kia c’eed SW, ugyanis városi körülmények közt (2 személlyel) mindössze 5.5 literes érték érkezett a computerből, míg országúton, 90 kilométer/órás tempónál 3.6 literre sikerült kihoznunk a fogyasztás átlagát. Autópályán a 130 kilométer/óra tartása nem jelentett gondot az autónak, különösebb erőlködés nélkül teljesítette a megpróbáltatásokat hosszabb távon; e profilnál 6.4 liter/100 kilométert mutatott a visszajelző.

Akciósan barátságosabb árcédulával

Mint ahogyan azt már több ízben kifejtettük a jelenlegi Kia modellpaletta kapcsán, a koreai autógyártó remekbeszabott termékekkel árasztja el a nemzetközi piacot, s érezhetően kiemelt hangsúlyt fektetnek folyamatosan a kvalitás szinten tartására. A c’eed SW élő példája ennek a szemléletnek, ugyanis elmondható, hogy egy minden tekintetben jól teljesítő, a normáknak megfelelő családi kombit sikerült összehoznia a Kia-nak, majdnem kompromisszumoktól mentesen – ugyanis az alapárazás még kicsit magas: a tesztben szereplő autó listaára 5 349 000 forint, viszont május 9-étől kedvezőbb akciós feltételekkel vihető haza a c’eed kombi LX variánsa: jelenleg 4 949 000 forintot kóstál, barátságosabb áron. S mi szólhat még a c’eed SW megvásárlasa mellett? Például a 7 év, illetve 150 ezer kilométer c’eed garancia, melyből az első 3 év korlátozás nélküli, illetve a 12 év átrozsdásodás elleni garancia.

2013 Kia c’eed SW 1.6 CRDi LX specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres befecskendezéses common-rail dízelmotor

Lökettérfogat: 1582 ccm

Maximális teljesítmény: 128 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:260 Nm @ 1900-2750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4505 mm

Szélesség: 1780 mm

Magasság: 1485 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Gumik mérete elöl: 195/65 R15

Gumik mérete hátul: 195/65 R15

Tömeg, üresen: 1420 kilogramm

Terhelhetőség: 500 kilogramm

Csomagtartó mérete: 528 liter, 1642 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 53 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 193 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.2 s (gyári), 12.0 (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.4 l/100 km

Országúti: 3.6 l/100 km

Vegyes: 4.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.6 l/100km

Országúti: 4.2 l/100km

Vegyes: 4.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 113 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió
Exit mobile version