Site icon Napimagazin

[TESZT] Opel ADAM 1.4 ECOTEC Glam – stílus- és divatteremtés felsőfokon

Minden kétséget kizáróan manapság reneszánszát éli a divatmini kategória – mire is kell gondolnunk, ha elkezdjük feszegetni a kifejezés tényleges jelentését? Mindenképp egy tökéletesen behatárolható jelenségre. Ennek főszereplője egy lehetőleg 4 méter hosszt nem meghaladó, kompakt, de leginkább kisautó jelleggel megáldott négykerekű, lehetőség szerint néha már-már túlgondolt extra, alapvetően látványkiegészítőkkel megspékelve. Igaz, hogy mennyire kiszélesedett ez a szegmens?

Nos, az Opel is úgy gondolta, hogy a korábban már bejáratottnak mondható olasz- illetve francia márkák minijei mellé betársítja saját, egyedi ötletek és elképzelések alapján megálmodott, az épp aktuális divatot és trendet követő kisautóját. Persze az ilyen alternatívák egyik fő ismérve még a feljebb taglaltakéhoz kapcsolódva a variálhatóság, testreszabhatóság – így a vásárló teljes mértékben ura lehet a helyzetnek, hiszen vajmi kevés a valószínűsége annak, hogy még egy hasonló külső-belsővel felvértezett típustárssal szembe találkozna a forgalomban.

Új kategóriába kóstolt a gyártó

Megszületett tehát az ADAM, új piac és egyben lehetőségek utáni kutakodás eredményeként, névválasztásával pedig az alapító, Adam Opel előtt tisztelegve. 2012-es, Párizsi Autószalonon történt bemutatkozása már az első vélemények, benyomások és kritikák alapján is sikeresnek bizonyult, megerősítve Rüsselsheim nézőpontját, miszerint igenis mutatkozik igény az ilyen irányú termékre az amúgy igen visszafogott mutatatókkal bíró autóeladások terén.

2013 elején kezdték meg a divatos mini értékesítését – akkoriban a Napimagazin is próbára tette az autót -, s napjainkra az egyik legkedveltebb választást jelenti világszerte. Tesztre fogtuk az ADAM 1.4-es ECOTEC 100 lovas beniznesével szerelt Glam összeállítású változatát: nézzük a részleteket!

Már a front is egyedi, így perfekt

Többféle stílus keveredik az autó orgánumát és stílusát illetően, ez tény. A hatalmasra gondolt, mosolyt szimbolizáló hűtőmaszk dominál az orr rész tekintetében, a fő beömlő két részre tagolt, krómcsík választja ketté a felületet, méghozzá úgy, hogy az alsó illetve a felső rész mintázata is különbözik. A méretes irányjelzők ködlámpákra emlékeztetnek, egy szintre kerültek a hűtőmaszk választócsíkjával, enyhe süllyesztésű beágyazást kaptak a lökhárítóba. A fényszórók kissé magasra kerültek a kialakításnál, a sárvédőelem sarkaira tulajdonképpen, rendkívül egyedi megjelenést sugallva már ebben a traktusban is. A motorháztető kissé domborított a két lámpatest vonalvezetésének folytatásában, jól elkülöníthető egységet alkot.

17 colos, a Glam csomag stílusát nagyban kiemelő kerekek kaptak helyet az autón, némi sportosságot hozva az összképbe, a sárvédőívek enyhén felhúzottak, szélesre gondoltak. Az autók kasznihoz képest is hosszúak, a küszöb résznél erős törésvonallal, amely folytatódik (legalábbis stílusában) a szoknyákon is. A kilincsek köré szintén merészebb rajzolat került, remekül játszva a fénytöréssel, több árnyalatot kölcsönözve az amúgy is csillogó – igazi glamour – fényezésnek. A tetőív markáns, gömbölyded, ugyanakkor a hosszanti ívelés egyenes, a karosszériától eltérő, jelen esetben fehér fényezéssel, a C oszlopon fekete lakk levezetéssel, s természetesen egy jellegzetes karakterekből álló ADAM jelzéssel. Az oldaltükrök szintén a fekete-fehér színkombinációt követik, a csomagtérajtóra pedig egy parányi légterelő is felkerült.

Feljebb említettük, hogy a kategória ritkán hordoz 4 méter feletti hosszal bíró versenytársakat (leginkább soha), így nem meglepő, hogy az ADAM mindössze 3.6 méteres, mégis vizuálisan mintha termetesebbnek hatna. Valószínűleg ez a 17-es felnik mellett a szélesebbre gondolt, 2311 milliméteres tengelytávnak is köszönhető, utóbbi gyakorlati hasznát nem igazán lehetett felfedezni az utaskabin méretét és kihasználhatóságát tekintve – de erről majd lejjebb.

Jellegzetes, felismerhető Opel jegyek

Hátul folytatódik a jellegzetességek felvonultatása. A fronthoz hasonló elrendezésben a lökhárítón párban hatalmas köd- illetve tolatólámpa található, ezek fogják közre a rendszámtábla helyét, míg a kicsire tervezett helyzetjelzők a formavilág megtartásával vonzzák a kíváncsi tekinteteket. A harmadik, rakteret fedő ajtó nyitása az Astra GTC-hez hasonló jelleggel nyílik, elég finoman megnyomni az Opel emblémát, illetve annak belsejét a lemezen, máris halk kattanás a válasz, s máris feltárul a mindösszesen 170 lilteres férőhely. Ez igen minimális, viszont a hátsó, osztható ülések előrehajtásával akár 663 literre is felbővíthető, így már átlagosnak is mondható akár.

Mindent a vásárlóért: megszámlálhatatlan variáció a beltérhez

Az Opel ADAM legfőbb variálhatósága és személyreszabhatósága az enteriőrben rejlik. Számos variáció áll a vásárló rendelkezésére, a legapróbb részelemek is úgy alakíthatóak ki, hogy azok messzemenően kielégítsék még a legszélsőségesebb elvárásokat is.

A kialakítás igazi retro hangulatot áraszt, a belső paraméterekhez képest nagy kormánykerék letagadhatatlanul Manta feeling, a teljesen újratervezett, jelenlegi Opel-vonaltól elütő háromküllős felosztás és berakások leginkább erre emlékeztet. De ha már felemlegettük a villámos ős alapjait, folytassuk a keringetés beömlőivel, ezek szintén erre a témára hajaznak, kifejezetten nosztalgikus hangulatot teremtve az utasokban: végtére ez az egyik célkitűzés, nemde? A kormánykerék fogása puha, kényelmes, a választható városi mód egy ujjal mozgathatóvá teszi a rendszert, ebből kifolyólag néhol indirektnek hat. A központi műszeregység a több irányban adjusztálható kormánynak köszönhetően legalsó állásban nehezen látható, a felső ív háromnegyed részben belelóg a látómezőbe, de ez nyilvánvalóan ülésállítástól és a pilóta testalkatától is nagyban függ. Az ötsebességes váltókar hasonló a jelenlegi Opel palettában alkalmazottakéhoz, csakúgy, mint például az ajtók belső nyitókilincsei is.

Több stílusrészletből tevődik össze az utastér néhol kopogósba hajló műanyag burkolata: a kormányoszlop és a műszerfal közötti csík, az ajtók belső burkolata a könyöklő alján, illetve középkonzol sebességváltó felöli box részén – a teljesség igénye nélkül – bátran és vég nélkül változtathatók, alakíthatók. Az ADAM egyik műszaki erőssége a GM portfóliójában szereplő IntelliLink infotainment rendszer, mely összepárosítva okostelefonunkkal hihetetlen módú személyreszabhatóságot jegyez. Korábbi Chevrolet Trax bemutatónkban már kifejtettük a szisztéma komplexitását, például a BringGo applikáció alkalmazásával, 100 EUR körüli összegből komplett navigációs központtá alakíthatjuk az infopanelt, úgy, hogy a navigációs szoftver mobiltelefonunkon marad, s azt bármikor használhatjuk akár más MyLink-et tartalmazó járműben, vagy akár gyalogosan közlekedve is hasznát vehetjük.

Utazzunk, évezzük, szeressük

Kényelmi faktor az ADAM esetében? Van is, nincs is. A „van” megközelítés inkább a kompromisszumkötés malmára hajtja a vizet, de alapjaiban véve egy prémium mininek pont erről kell szólnia.

Az ülőlapok némileg rövidre és keskenyre lettek tervezve, ugyanakkor az ergonómiai színvonal magas, a háttámlákkal teljes egészében tartanak, hosszabb utazás során sem szűnik meg a komfort. Írhatnánk, hogy masszívabb testalkattal már nehézkesbe fordulhat a hétköznapi felhasználás, viszont ne felejtsük el, hogy az ADAM célcsoportja nem titkoltan a gyengébbik nem. Persze nyilván itt sem a harmatvékony alakról és csekély, minimális súlyfelesleggel sem rendelkező delikvensekről szól a fáma, mindenesetre beállítottság, tetszés ráta és még sok egyébbel egyetemben inkább ez irányba tendál az irány. A hátsó ülőfelületek kicsik, az első fotelek hátratolásával a lábtér szinte meg is szűnik azonnal, hiába a 2311 milliméter, külső szemszögből nagyobbnak tűnő összhatás. Két személlyel tehát gondtalan(abb) az utazás, a jól megszokott klisé szerint a hátsó pozícióban két aprócska termetű felnőtt, de leginkább gyerek fér el. Tesztautónk komfortját a kettő első ülés feletti üvegablak emelte, a belső térérzet valamennyire növekedett, amikor a takarórolót elhúztuk.

Kicsivel több, mint 1 tonnához 100 lóerő

1398 köbcentiméteres, turbótöltés nélküli benzines szívómotorral érkezett szerkesztőségünkhöz az Opel ADAM. Az erőforrás kereken 100 lóerő leadására képes, mindezt pörgős, intenzív 6000-es percenkénti fordulatszámon, 130 Newtonméter forgatónyomatékot mozgosítva – ez 4000-nél csúcsosodik. A már jól ismert blokk dinamikusan, gond nélkül mozgatta az 1135 kilogramm gyári száraz tömegű karosszériát, tulajdonképpen ezt is vártuk el, azzal együtt, hogy a több, mint 1 tonna önsúly elég magas. Városi-elővárosi közlekedésnél a lendület és az alacsony fogyasztás páros meg is maradt (6.1 liter/100 kilométer), viszont 130 kilométer/órás autópályatempónál, köszönhetően a hatodik fokozat hiányának közel 4000 percenkénti fordulatnál már érezhetően hiányában volt a hajtáslánc az erőtartalékoknak. A pillanatnyi fogyasztás ennek megfelelően magasabb is lett rögvest, 7-7.3 literes átlagot rögzitett 30 kilométer megtétele után a computer. Visszakanyarodva a városi profilhoz: egyértelműen itt érzi jól magát az ADAM, s ez szintén helyénvaló, hiszen igazi urbánus társra lel az autóban büszke (leendő) tulaja, száguldozni, vagy épp európai körutazásra nyilván nem ezzel fog indulni. A sebességfokozatok jól hangoltak, az egyes túl rövid, inkább másodikban és harmadikban autózható ki leginkább az alacsonyabb sebességtartomány, a negyedik is még hoz magával némi tartalékot. Mivel az 1.4-es motor alap karakterisztikája is pörgősebb, itt is hasonlóak a tapasztalatok, dinamikusan közlekedhetünk az autóval úgy, hogy a mindenkori forgalom ritmusát megtarthassuk. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés révén az ADAM kissé keményre hangolt, az úthibákat nehezen vasaló viselkedést produkált, itt nagy mértékű szerepet kaptak a 17 colos keréktárcsák is, illetve konkrétan az is, hogy elsősorban a városi komfortra voltunk kíváncsiak. Természetesen nyílt autóúton, vagy akár autópályán megszűnnek ezek a nüanszok, marad a sebesség növelésével párhuzamosan emelkedő menetzaj, melynek középpontjában a futómű, illetve a szélzaj áll.

…mert divatozni jó!

Kihasználhatósága a trendiségében rejlik: ez lehetne a teszt tömör, összefoglaló szlogenje. Ugyanis az Opel ADAM igazi divatautó, a jelen, 2013-as elvárásoknak magas mértékben megfelel, hiszen az a réteg, akik egyedi, stílusos és újszerű autót keresnek, egész biztosan csemegézni fognak az Opel eleddig ismeretlen palettájáról. S azt sem mondjuk, hogy drága autó az Opel ADAM, ugyanis a kategória – többi márkaképviselőjével egyetemben – ezt a szellemiséget hordozza; a prémiumnak, luxusba hajló meglátásoknak ára van. A variálhatóságnak köszönhetően az árazást meglehetősen nehéz konkrétan definiálni: elég az hozzá, hogy az ADAM belépő alapára Selection felszereltségi fokozattal érkező, 1.2 literes, 70 lóerős benznes, 5 fokozatú manuális kéziváltóval 3 050 000 forint + ÁFA-t tesz ki. A jelenlegi legmagasabb alapárat az 1.4 literes, 100 lóerős benzines, 5 fokozatú manuális kéziváltós Slam csomagos változatért kell kifizetni, egész pontosan 3 950 000 forintot. A tesztben bemutatott Opel ADAM 1.4 literes, 100 lóerős, 5 sebességes manuális kéziváltós Glam például 4 640 000 forintba került (alapár: 3 890 000), amely mutatja, mennyire meg tud ugrani az ellenérték különféle egyéni plusz kiegészítők választása esetén.

2013 Opel ADAM 1.4 ECOTEC Glam specifikációk

Motor

Motortípus: szívó benzinmotor, soros elrendezéssel

Lökettérfogat: 1398 ccm

Maximális teljesítmény: 100 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:130 Nm @ 4000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás,  ötfokozatú manuális váltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3698 mm

Szélesség: 1720 mm

Magasság: 1484 mm

Tengelytáv: 2311 mm

Gumik mérete elöl: 215/45 R17

Gumik mérete hátul: 215/45 R17

Tömeg, üresen: 1135 kilogramm

Terhelhetőség: 345 kilogramm

Csomagtartó mérete: 170 liter, bővíthető 663 literig

Üzemanyagtartály mérete: 38 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 185 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.5 s (gyári), 11.1 s (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.1 l/100 km

Országúti: 4.4 (3.7 l/100 km

Vegyes: 5.4 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.6 l/100km

Országúti: 4.2 l/100km

Vegyes: 5.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 119 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió
Exit mobile version