Site icon Napimagazin

[TESZT] Seat Leon 1.2 TSI DSG Style – mediterrán tündöklés újragondolt köntösben

Három generációt ért meg mára, átlagosan egy széria hét éven keresztül van kisebb-nagyobb ráncfelvarrásokkal a piacon, s a legutóbbi megközelítés merőben eltér a korábbi követett trendtől: a 2013-as Seat Leon szinte mindenben szakított az eddigi tradíciókkal.

Teljes egészében a Volkswagen legutóbbi MQB (Modularer Querbaukasten) platformjára épül a Leon, s pontosan ennek köszönhetően nem meglepő hasonlóságot tapasztalhatunk a házon belül fellelhető hasonszőrű szegmensbe tartozó modellekkel, mint például a Volkswagen Golf VII-es sorozatával.

Új tálalású Leon, mediterrán felhangokkal

Mint ahogyan említettük, a Seat szakított a korábbi Leon-hagyományokkal, s egy kifejezetten új, megrögzött rajongóknak talán kicsit idegennek és formabontónak tűnő koncepció került bemutatásra. Alapvetően méret- és súlybéli különbségek fedezhetőek fel; oldalról szemlélve máris látható az 5 cm rövidülés a korábbi, „kettes” Leon-hoz képest (4265 milliméter), illetve a száraz tömeg is csökkent, ~90 kilogrammal (tesztmodellünk 1222 kilogrammot nyomott). A tengelytáv viszont arányaihoz képest növekedett: 2630 milliméter, mely optimális paraméterekkel bíró beltérre enged következtetni.

Az egész stílus, továbbá vonalvezetés hordozza a jelenkori Seat-okra jellemző arculatot, tehát a markáns, élces formavilág, törésvonalak sokasága jellemző a Leon-nál. Az oldalablakok arányosan illeszkednek az összképbe, az 1444 milliméteres magasságnak megfelelően a felületük nem eltúlzott, a hátsó ajtók üvegfelületei a tetővonal felé húznak, kicsiny háromszög alakzattal a C oszlopba nyúlva. Imént említettük a törésvonalakat, ezek nem csak a fénnyel játszanak, hanem jól kitapinthatóan, néhol asszimetrikusba hajlóan mutatják magukat, rendkívül impozánssá és egyedivá téve a kasznit. Találkozhatunk ilyen jellegű designelemekkel az oldalajtók alsó, küszöb feletti részletein, plusz kilincs magasságban, az A oszloptól egészen a far részig, a hátsó lámpatestek oldalirányba benyúló sziluettjéig. 16 colos kerekekkel szerelve érkezett a Style csomagos Leon, ezek – függetlenül a kocsiszekrény laposabb, kisebbre gondolt kivitelétől – kisebbnek tűnnek, mint amekorra méretük valójában, de így is emelik az autó sportos eleganciáját.

Kétségkívül formabontónak is nevezhető. Főként az eleje

El- és lehúzott rajzolatok váltakozása formázza a front részt, kétségkívül a 2013-as Seat Leon egyik legfőbb ismertetőjegye a merőben újszerűre gondolt első lámpabúrák kialakítása. Ráadásul ez az első olyan modell, amelyhez LED fényszórót – nem összetévesztendő a LED-es nappali menetfénnyel – lehet rendelni; tesztautónk ilyen technológiával volt felszerelve. Praktikus és célzatos, hiszen akár nappali, akár éjszakai használatnál áldásos tevékenységet végez, optimális sugárban megvilágítva a környezetet, konkrétan az utat.

Minden szinte párhuzamos, az aszimmetrikus lámpatestek szimmetriát alkotnak a ködlámpákkal, némi párhuzammal, a leegyszerűsített hűtőmaszk felső, krómkeretet kapott beömlőjének felnagyított tükörképe az alsó spoileren található trapézalakzat. Előhozakodik tehát ismételten a déli temperamentum, hiszen ilyen mérvű kialakítást, játékot a formákkal, vonalakkal nem hétköznapi látványként könyvelünk el, kiváltképp, ha a Volkswagen konszern egyik nemes darabjáról esik szó. Óhatatlan az összehasonlítás a Golffal, igazság szerint egyértelmű, hogy design területen plusz pont, pontok járnak a Leonnak.

Hátulról a Seat Leon szintén különleges, bár közel sem annyira, mint a front esetében, mintha kicsit kifogytak volna az ötletek, s minden az autó elejére-oldalára összpontosult volna. A hasonló kialakítást felvonultató hátsó lámpák feldobják a jelleget, sportosságot és lendületet csempészve a keskeny felületű ötödik ajtó karakterisztikájába, alsó részen enyhe V alakot hordozó, körülbelül kétharmados arányú üvegfelülettel. Szimbolikus S betű domborít a csomagtérajtón, mint minden Seat esetében, itt is a nyitás végezhető bedöntésével.

Konzervatívnak is nevezhető, az egyszerűség szellemiségében fogant beltér

Már jól ismert VW-s belső kialakítással találkozunk, amint az enteriőrbe tekintünk. Persze tévedés azt gondolni, hogy az amúgy manapság egyre divatosabb – s nem mindenképp a szó jó értelmében vett – egyen megoldások kerültek megvalósításra, de az tény, hogy az arculat masszívan a letisztultság, minimalista küllem jegyében készült. Mindez nyakonöntve egy adag szolid spanyolos bájjal, nem mellőzve a külső kocsiszekrényen felvonultatott jellemző stílusjegyeket: az ajtók belső burkolata, kárpitja ugyanazokat a szögletes motívumokat, formákat hozzák, mint amit elvárhatunk egy-egy külső szemlélés után, a központi műszeregység rendezett, átlátható, mégsem visszafogott, már ami az információátadást illeti. Krómcsík berakások itt is látszanak, többek közt a cockpit légbeömlőit körülvéve, de találunk ilyesmit a bőrbevonatú kormánykerék jobb és bal küllőjén, a multifunkciós kezelőgombok körül. A Media System Plus csomaghoz tartozó, kapacitív érintésérzékeny 5.8 colos LCD kijelzővel szerelt infotainment rendszerrel szinte az egész autó testreszabható és ellenőrizhető, nem utolsósorban pedig a tökély minőségű beépített hangrendszer is innen vezérelhető, érhető el. Alaphangon a Style felszereltséghez nem jár navigáció, ez 100 ezer forint körüli felár ellenében rendelhető.

Jó, ergonomikus felületű ülésekkel érkezett a Seat Leon, az ülőlapok hossza elöl jól eltalált, hátul kicsit rövidnek érezhető, ami utóbbi esetben a lábtér méretének kedvezhet. A hátlapok elöl pontosan olyanok, amilyennek lenniük kell, a szélesség és a hossz is megfelelő, a hátat optimálisan tartják, dőlésnél stabilan fognak, s nem utolsósorban az ülőfelületek jól tapadnak. Az anyagminőség egyébként az egész beltérben kiváló, néhány helyen ugyan találkozhatunk keményebb, olcsóbbnak tűnő műanyagokkal, de nagy mértékben inkább a puhább, lágyabb nyersanyaghasználat a jellemző.

380 literes csomagtér áll rendelkezésre, természetesen bővíthető, az osztott hátsó ülések előrehajtásával. A Seat Leon farkiképzésének köszönhetően jól pakolható, a rakfelület megfelelően mély, de nem zavaróan, mindezek mellé számos zseb, akasztó található itt, megkönnyítve a hétköznapi utazások kivitelezését.

1.2 literes benzines, de nem a 86 lóerős verzió

Míg a korábbi Volkswagen Golf VII tesztünkben szereplő modell 1.4-es TSI- DSG kombinációban érkezett, addig jelenlegi írásunk alanya 1.2 literes, 105 lóerős TSI benzinessel, DSG váltóval és Start/Stop automatikával felvértezett hajtáslánccal vágott neki tesztünknek.

Ezzel a motorral az autó maximális teljesítményét kereken 5000-es percenkénti fordulatszámon éri el, legnagyobb, 175 Newtonméter forgatónyomatéka pedig 4000 RPM-en teljesedik ki. Bár sokan visszakoznak a duplakuplungos automata váltótól, ismét el kell oszlatnom a negatív gondolatokat, hiszen nem egy ízben beigazolódott már, hogy a remek technológia gyakorlatban is maradéktalanul képes teljesíteni, s hozza az elvárásokat. A 7 sebességes egység észrevétlenül végzi a fel- és visszaváltásokat, a fordulatszámtartomány mindig megfelelő a felváltásoknál, nem tapasztaltunk egy ízben sem feleslegesen túlhúzott, lármázó motorhanggal járó kitartásokat. A turbónak köszönhetően a lendület is hamar, alacsony fordulatszámon érkezik, 1400 RPM-től jön meg az 1.2 literes TSI aggregát ereje, bár ettől 200 fordulattal alacsonyabb értéken sem volt érezhető lustulás. Így tehát tökéletes a hétköznapi autózás a Seat Leonnal és a hozzá párosított 105 lóerős motorral, hiába kis hengerűrtartalom, teljesen ideális általános felhasználáshoz ez a kombináció. Ha viszont szeretnénk kiautózni kompromisszumok nélkül a pörgős TSI erőtartalékait, kapcsoljunk nyomban Sport fokozatba, így már a korábbi 1800, maximum 2000-nél történő felváltások helyett 4000 környékén lesz a küszöb.

Fogyasztás tekintetében vegyesek az értékek: nyugodt, visszafogott városi közlekedéssel 5.9 literes értéket, míg 90 kilométer/órás országúti tempónál 3.7 liter/100 kilométeres átlagot mutatott a kijelző; ezek kiváló értékek, figyelembe véve például az automataváltó jelenlétét. Sportos viselkedéssel jócskán felül lehet múlni ezeket az értékeket, városban dinamikus indulással, kigyorsításokkal bő 4-4.5 literes többletet is rásrófolhatunk, így már 10 liter felett járunk, országúton kicsit jobb, 2-2.2 literes plusszal kell számolnunk.

Érezhetően keményebb, sportosabbra hangolt futómű került a Seat Leon alá, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztést alkalmazva. Nagy sebességgel bevett kanyaroknál némi orrnehéz jelleg tapasztalható, alulkormányozottságot produkálva a kanyar külső ívéhez sodródva, persze ez kellően jól korrigálható a futóműnek, és a terhelésre keményedő szervónak köszönhetően.

Különlegesség, ennek megfelelő, kedvező árképzéssel

6 315 940 forintos bruttó listaáron vihető haza a kereskedésekből a tesztben szereplő Seat Leon 1.2 TSI DSG (7 fokozatú), Start&Stop rendszerrel, Style csomagban. A belépő szintet nem meglepő módon az Entry felszereltségű, 1.2 literes, 86 lóerős, kézi ötfokozatú váltóval szerelt variáns jelenti, 3 895 320 forintos bruttó listaáron. Közel nyolcmillió, egészen pontosan 7 926 000 forintot kell kifizetnünk, ha a csúcsfelszereltségű Leon modellre áhítozunk: ezért az összegért a 2 literes, közös nyomócsöves TDI CR FR DSG Start&Stop rendszerrel ellátott, 6 fokozatú DSG váltós modellt szerezhetünk be.

2013 Seat Leon 1.2 TSI DSG Style specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1197 ccm

Maximális teljesítmény: 105 LE @ 5000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 175 Nm @ 1400-4000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hétsebességes duplakuplungos (DSG) automata váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4263 mm

Szélesség: 1816 mm

Magasság: 1444 mm

Tengelytáv: 2630 mm

Első gumik mérete: 205/55 R16

Hátsó gumik mérete: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1222 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 1669 kg

Csomagtartó mérete: 380 liter

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 191 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:10.0 s (saját, mért eredmény: 10.5 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.9 l/100 km

Országúti: 3.7 l/100 km

Vegyes: 4.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.0 l/100km

Országúti: 4.1 l/100km

Vegyes: 4.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 112 g/km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI
Exit mobile version