Site icon Napimagazin

[TESZT] Seat Toledo 1.6 TDI CR Style – régi alapok, új rokoni szálak

1991-ben jelent meg a piacon a spanyol illetőségű Seat első Toledo típusjelzéssel felvértezett autója, mely nem titkoltan a praktikumot, a pakolhatóságot és helykihasználást előtérbe helyező modellkélt kívánt helyt állni a nemzetközi piacon.

Olyannyira sikeres kezdeményezésnek bizonyult mindez, hogy a korábban feledhető minőséget és menetteljesítményt produkáló korai Seat variációk (Ronda, Marbella, Ibiza első szériája – a teljesség igénye nélkül) feledésbe is merültek hirtelen – jó okkal. A Toledo tehát minden irányból eltalált alternatíva lett az alsó középkategóriában, az akkori kornak megfelelő műszaki fejletséggel, külső design-nal. A kilencvenes évek elejének közkedvelt flottaautója is volt egyben Magyarországon is, többek közt az akkori Magyar Televízió gépjárműparkjában is számos, szigorúan fehér, 1.6 literes benzines példány volt fellelhető.

Több generáción át, biztos receptúra szerint

Rá hét évre látta idejét a gyártó annak, hogy egy teljesen újragondolt struktúra szerint készüljön el az újabb generációs Toledo, s valóban: letisztultabb, egyben gömbölydedebb formavilág jellemezte az 1999-től 2005-ig piacon lévő szériát. Talán ez az eresztés volt a legsikeresebb és egyben legelterjedtebb a Toledo-ból, a hármas sorozat – alapvetően a formatervet figyelembe véve – kifejezetten mellényúlás volt minden korábban bevezetett tradíciót nélkülöző formatervével, egyterűs jellegével. Aztán 2012-ben Genfben bemutatták az A05 (PQ25) platformra épített, Skoda Rapid testvérmodelljeként aposztrofálható Toledo-t, amely az Ibiza és Leon modellek közé sorolható be. Külön érdekességként említhető meg az is, hogy a jelenlegi, „négyes” Toledo a Skoda Rapid-dal készül egy gyártósoron Mladá Boleslav-ban, olyannyira, hogy a tesztben szereplő 1.6 TDI motor burkolatán is hatalmas Skoda embléma pompázott.

Már a nemrégiben megtartott Seat Toledo bemutatón sejtettük: minden bizonnyal – a menetpróbára vitt 1.4 literes TSI benzines erőforrással szerelt verzió mellett – a legnépszerűbb választási lehetőséget foglalja magában az 1.6-os turbódízel. Kiváltképp, hogy korábban a Skoda Rapid-ban már nagyszerűen bizonyított, konkrétan a fogyasztási értékeket figyelembe véve. Így hát nagy érdeklődéssel néztünk a teszthét elébe.

A rokonság felfedezhető, de ez nem von le az élvezeti értékből

Elődeihez képest (kivéve az első szériát) visszalépésként érzékelhető a szolidabb, minimalista irányvonalat hordozó külső megjelenés. Tüzes, spanyolos temperamentumot ne várjunk, ugyanakkor azt se gondoljuk, hogy semmiféle pezsdítő részlet sincs a repertoárban: az orr viszonylag nagy arányokkal bíró lámpatesteinek rajzolata lendületes, lefelé húzó, a két részre felosztott kiképzés sportos külsőt kölcsönöz a Toledo-nak, míg a hűtőmaszk, illetve az első lökhárító alsó részén kialakított beömlő szimmetrikusak egymással. A ködlámpák oldalvonalai eltoltak, illeszkednek környezetükbe, s összességében férfias, markáns megjelenést biztosítanak az autónak.

Oldalról szemlélve leginkább 2602 milliméteres tengelytávolsága tűnik szembe az új Toldedo-nak, s egyben ez a legfőbb erőssége a kategóriának, jelen esetben nyilván házon belül. Tapasztaltuk ezen paraméter előnyeit a Rapid-nál, itt is egyértelműen az utastér szellősségét garantálja, hihetetlenül nagy lábtérrel felvértezve az utazás komfortját. Az 1706 milliméteres szélességnek köszönhetően a hátsó traktusban kettő átlagos testalkatú utas fér el kényelmesen, persze megkockáztatható az utazás három fővel is, de így már kompromisszumokat kell kötnünk mindenképpen. A Style felszereltséghez 16 colos felnigarnitúrát kapott a Toledo, ez emeli a minőségérzetet, s látványnak is igen kellemes. Az első, illetve hátsó lámpabúrák kis mértékben nyúlnak az oldalvezetésbe, szögletes jelleget kölcsönözve a megjelenésnek, követve a stílus és design alapjait.

Visszafogott és lényegre koncetráló design jellemzi az enteriőrt, számos, a VW konszern hasonló kategóriájának modelljeiben is megtalálható részelemek fedezhetőek fel (kapcsolók, műszeregységek, azok részletei-részei többek közt). A vékony bőrrel behúzott, magasságában és mélységében állítható kormánykerék fogása kellemes, vastagnak tűnhet, épp határérték. A központi műszerek egységesek, jól kivehető mind, minimális a tükröződés ellenfényben, a két analóg számlap közötti infotainment rész szintén átlátható, a leglényegesebb információkat jeleníti meg. Itt egyszerű a navigálás és váltás az adatok közt, hamar elsajátítható a kezelés, csakúgy, mint a teljesen szimpla, USB támogatásos hangrendszer esetében is. A klíma keringetésszabályozó panelje a váltókarral nagyjából egy vonalban végződik, így könnyű az állítgatás, finomhangolás. A felszereltséghez tartozik könyöktámasz is, jelentősen növelve a komfortot, a vezetési élmény minőségét.

Low budget szellemiség, de a kvalitás megmarad

Kopogós, kemény műanyagokból építkezik az utastér, úgy, hogy mindez nem megy a minőség, a kvalitásérzet rovására. Épp ellenkezőleg; az elegáns kárpit és műanyagok harmóniája egyöntetűen kellemes teret kínál, az ülések jól formáltak, ergonomikusak és egyben kényelmesek is kategóriájukban. Az ülőlapok megfelelő hosszúságúak és szélességűek, stabilan tartanak, a kárpit anyagának köszönhetően csúszásmentesek, strapabíróak. A hátsó ülések hátlapjai megfelelően döntöttek, az utasoknak nem kell „vigyázzülésben” feszengeniük az autózás során. Fejtér – hasonlóan a lábtérhez – bőségesen áll rendelkezésre, 185 centiméter testmagasság felett már visszafogottabb mértékben.

Pakolhatósága jelenti az erősségét

Már oldalról is szembetűnő a csomagtér terjedelmes mérete – itt még csak következtetni lehet arra, hogy minden bizonnyal kiválóan pakolható a negyedik generációs Toledo: 550 liter áll rendelkezése, se több, se kevesebb, de úgy gondoljuk, egy átlagos család hétköznapjaihoz bőven elegendő a kategóriáján is túlmutató rakodótér. Hangsúlyos tehát a far – emlékeznek olvasóink egy korábbi – stílszerűen Seat, konkrétan Cordoba – reklám „Micsoda farosszéria” gyöngyszemére?

Nos, jelen esetben nincsenek annyira kirívó elgondolások, megoldások, de az egyértelmű, hogy kiemelt szerepet kap a hátsó rész a Toledo esetében is. Mindezt a fókuszba helyezett lámpák tokozása, a több törésvonallal is megspékelt csomagtérfedél, illetve a lökhárító rendszámtábla feletti süllyesztése is mind magukra vonják a figyelmet, színesebbé téve a nagyobb felületeket.

Az 1.6-os CR turbódízel optimális választást jelenthet

1598 köbcentiméter összlökettérfogatú, közös nyomócsöves (Common Rail) turbótöltött dízelmotor dolgozik a Toledo orrában, mely egy az egyben Skoda adaptáció. Az aggregát 105 lóerőt mozgosít 4400-as percenkénti fordulatszámon, míg a 250 Newtonméternyi forgatónyomaték alacsony, 1500-as fordulatszámon rendelkezésre áll, egészen 4000 RPM-ig.

Ez az érték nagyban tükrözi az 1265 kilogramm önsúlyú kocsiszekrény mozgatásához szükséges erőtartalékok mikéntjét, és az is látszik, hogy rendkívül tág tartományban adagolható a teljesítmény. Mindez persze nagyban köszönhető az ötfokozatú manuális sebességváltó fokozatainak hangolásában, melyek viszonylag hosszúak, jól és egyben optimálisan kiautózhatók. Turbólyuk a tág skálának köszönhetően akad, de nem vészes a jelenlét, 1500-1800 között érezhető bizonytalankodás, de 1800 felett magára talál a hajtáslánc, és folyamatosan adagol valamivel a 4000-es nyomatékcsúcs alatti értékig (3800-3850). Jó tehát a menetdinamika, az autóval éppúgy felvehetjük a városi közlekedés ritmusát, mint országúton, vagy akár autópályán. Utóbbi esetében a hatodik sebességfokozat hiányából adódóan már magasabb fordulatszámmal autózunk, magában hordozva a zajszint emelkedését (elsősorban motor, mellette futómű is), és az üzemanyagfelhasználás növekedését is. 130 kilométer/órás sebességnél a pillanatnyi fogyasztás 6.4 liter/100 kilométer értéken stagnált 70-80 kilométeren keresztül, többszöri nullázással, míg 90 kilométer/órás, országúti környezetben viszont kicsivel több, mint a fele, 3.6 liter/100 kilométer lett a végeredmény.

Városi, lámpától elindulós, négyes fokozatig felváltós, majd megállós körülmények közt sem szökött égbe a gázolaj égetése, 5.5 liter/100 kilométeres értékkel.

Új Seat Toledo – minden rendben.

…legalábbis ezt hirdette a tesztautó oldalaira matricázott szöveg, vagy ha jobban tetszik, szlogen. Tény: igaz az állítás, mert leegyszerűsítve nem is lehetne frappánsabban összefoglalni a tapasztalatokat, bár a spanyol temperamentum hiánya kicsit lankasztó lehet. Bár ez az autó teljesen másról szól, mint a korábbi Auto Emocion; az Enjoyneering sokkal inkább helytáll jelen esetben is. No persze a Leon egy szinttel feljebb emeli a láthatatlan lécet, teljesen jogosan, hiszen az már egy szinttel feljebb domborító kategória.

A tesztben bemutatott Seat Toledo 1.6 TDI CR Style felszereltséggel bruttó 5 368 200 forintos alap listaáron vásárolható meg, mely ár tartalmazza a regisztrációs adót is. Számos kiegészítő opció áll a vevők rendelkezésére, mint például guminyomást ellenőrző szenzor-Hill Hold asszisztens 13 970 forintért, Seat Media System Nyugat-Európa térképpel, érintőképernyős LCD-vel 214 630 forintért, levehető vonóhorog 200 660 forintért, vagy épp metálfényezés 129 540 forintért.

1.2 literes, 75 lóerős MPI benzines motorral és 5 sebességes manuális kéziváltóval szerelt Toledo jelenti a belépőszintet (Entry – a név is erre utal), itt 3 193 010 forintot kell kifizetni a pénztárnál. Ha pedig a csúcsmodellt választanánk, akkor 1.4 literes, 122 lóerős TSI benzinessel és 7 sebességes duplakuplungos DSG automataváltóval felvértezett modellben kell gondolkodnunk, 5 479 010 forintos bruttó listárral.

2013 Seat Toledo 1.6 TDI CR Style specifikációk

Motor

Motortípus: 4 hengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 ccm

Maximális teljesítmény: 105 LE @ 4400 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 250 Nm @ 1500-2500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hosszúság: 4482 mm

Szélesség: 1706 mm

Magasság: 1461 mm

Tengelytáv: 2602 mm

Gumik mérete elöl: 215/45 R16

Gumik mérete hátul: 215/45 R16

Tömeg, üresen: 1265 kilogramm

Össztömeg: 1725 kilogramm

Csomagtartó mérete: 550 liter

Üzemanyagtartály mérete: 55 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.1 s (gyári), 7.7 s (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.5 l/100 km

Országúti: 3.6  l/100 km

Vegyes: 4.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.6 l/100km

Országúti: 3.7 l/100km

Vegyes: 4.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 114 g/km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI
Utómunka technika: Samsung
Exit mobile version