Site icon Napimagazin

[TESZT] Subaru Forester 2.0D Sport – hagyomány és stílus egy SUV szemszögéből

Míg az 1997-ben debütált első generációs Forester ugyan túlmutatott az akkori, még jóval behatároltabb kategóriákon forma- és stílusvilágával, leginkább kombi jellegű felépítményével leginkább a hagyományos értelemben vett személyautó szegmens képviselőjeként volt aposztrofálható az autó.

A mára negyedik generációját taposó típus sokkal inkább a crossover/hobbiterepjáró irányba tendál, s meg kell állapítanunk: jó az irány, mivel egy szinte kategóriájában minden igényt kielégítő koncepció született a jelenlegi, egyébként 2012-ben színre lépett modell tekintetében. Szerkesztőségünknél a 2 literes boxer diesel erőforrással felvértezett Sport verzió járt – csapjunk is a részletek közé!

Hagyományosnak ható formavilág jellemzi a negyedik generációs Subaru Forestert. Hagyományos, ha a jelenlegi modellpalettát vizsgáljuk, ugyanis nyomokban (külsőt nézve) érezhető hasonlóság például az XV-vel; a jelleg és a profil tulajdonképpen ugyanez, mint a Forester esetében, méret- és kategóriakülönbségek találhatóak alapvetően. A markánsra rajzolt hűtőmaszk, élces vonalakkal bíró lámpatestek és a viszonylag egyenesre gondolt ívek máris megalapozzák a Forester karakterét, amolyan mindenre elszánt terepes megközelítésbe helyezik az autót – nem beszélve a bal és jobb oldali ködlámpák kiképzéséről, melyek szemrevaló beömlőcsíkok folytatásaként kaptak helyet a mellső lökhárítók alsó részein.

Városi terepjáró, de megbirkózik szinte mindennel

Az 1795 milliméteres szélesség kategóriáján belül átlagosnak mondható, míg oldalról vizsgálva szembetűnő az emelt hasmagasság, illetve a küszöbök műanyag burkolata mind arra engednek következtetni, hogy a Forester nem viccel: tényleges terepes (jellegű) képességek birtokában van a szerkezet.

Nos, az értékek e tekintetben sem rosszak, ugyanis a gyári adatok szerint az első terepszög 25, a hátsó 26 fokos – tesztjeink alkalmával 20-22 fok körüli erőteljes szinteltérések váltakozása közt vezettük az autót, a kaszni könnyedén vette az akadályokat, úgy, hogy a bent ülő összesen négy utas a néhol szélsőségesbe hajló rugózási komfort kivételével szinte semmit sem érzett abból, hogy erőteljes, a hajtást igen megszorongató terepen haladtunk. A 18 colos felnik nem túlzóak, igaz, ez ront némileg a terepjáró képességen, hiszen könnyen szerezhetünk a köves-rögös környezetben egynehány karcot – itt jön képbe ismét, hogy a Forester nem kifejezetten terepjáró. Persze nyilván létezik egyéb alternatíva is a kerekek megválasztására, viszont az tény, hogy rettentő jól mutat a 2 színben és stílusban pompázó keréktárcsa garnitúra, tehát nem érdemes kihagyni az opciós lista összeállításánál. Az oldalajtók megfelelően nagyok, tágra nyithatók, a tetőcsomagtartó sínjei szériafelszereltségként érkeznek. A Forester hossza meghaladja a négy és fél métert (4595 centiméter), míg a tengelytávolság 2640 milliméter, az első nyomtáv 1545, a hátsó 1550 milliméter.

Kombis jelleg érződik némileg a farnál, a C oszlopra húzott lámpatestek vizuálisan növelik a hátmagasságot, diffúzor jellegű műanyag betét emeli az offroad jelleget, jobb oldalán krómozott szóló kipufogóvéggel. A hátsó ajtó ablaka keskenynek mondható, az applikált légterelő némi sportos jelleget ad a fellépésnek – ha már Sport csomagos a tesztben szereplő Forester, miért is ne adna -, a műanyag, kaszni alján körbefutó megerősítés pedig természetesen a hátsó részleteknél is jelen van.

Minden az egyszerűség jegyében, igényes tálalással

Le sem tagadhatná szigetországi származását a Subaru Forester: már a külsőnél is felfedezhetőek a félreismerhetetlen, minimalistába hajló stílusjegyek, mindez folytatódik az enteriőrben is. Ez persze nem baj, hiszen a túlgondolt megvalósítások általában jóval meghaladják azt a szintet, amit egy átlagos potenciállal bíró vásárló elképzelhet autóvásárlásnál – mindezek függvényében a Forester beltere igényes, letisztult, minőségi anyagokat felvonultató.

Az állítható mélységű és magasságú, a kezelőgombokat is tartalmazó kormány fogása jó, a műszerek egységesen láthatóak, elrendezettségük alapján könnyedén kiismerhetőek, megszokhatóak. Számos funkció (például hátsó csomagtérajtó nyitása) direktben a műszerfalról is elérhető, a középkonzol szintén nem igazán túlbonyolított kivitelezése középpontjában az infotainment rendszer LCD érintésérzékeny kijelzője, található, illetve a klíma szabályozását is innen végezhetjük. Az ülések kényelmesek, megfelelően tartanak, az ülőlapok inkább kemények, mint lágyak, csakúgy, mint a háttámlák. A felszereltség szerves részét képező bőrborítás nyáron sem okoz kellemetlen perceket a hűtésnek, illetve levegőztetésnek köszönhetően, ez mindenképp ajánlott ehhez a felszereltséghez. Hátul példás férőhellyel találkozhatunk, a lábtér hatalmas, az ülő- és hátlapok az elöl található megoldásokhoz hasonlóan domborítanak, tehát a kényelem itt is adott.

Nagy csomagtér, öt ülés

Mára bevett szokás lett, hogy a SUV-ok, illetve a közepes crossoverek plusz két ülést is tartalmaznak, amelyek a csomagtérből felhajtva állíthatók csatasorba.

A Subaru Forester-nél a klasszikus ötüléses rendszert kapjuk, ebből kifolyólag a csomagtér állandó térfogata megmarad: 505 liter. Ha az osztott hátsó üléssort előrehajtjuk, a befogadóképesség 1557 literre növekszik, tehát vaskosabb tárgyakat is szállíthatunk az autóban, gond nélkül – nyilván limitált utasszámmal.

Boxer, de nem benzines. 350 Nm nyomaték, 147 ló ereje, optimális fogyasztással

1998 köbcentiméter hengerűrtartalmú, közös nyomócsöves befecskendezésű turbótöltött boxer dízel erőforrás felel az egyébként 1540 kilogramm száraz súlyú Forester mozgatásáért. A motor maximálisan 147 lóerőt képes mozgósítani 3800-as percenkénti fordulatszámon, a 350 Newtonméteres forgatónyomaték-csúcs már 1600-tól rendelkezésre áll, egészen 2400-ig. Érdekességként említendő, hogy a benzines, szintén 1998 köbcentiméteres, 240 lóerős boxer pontosan ugyanezt a nyomatékot képes produkálni, 5600-as percenkénti fordulaton.

A boxer dízel járása halk, magasabb fordulatszámon járatva sem érkezik hangorkán, csak a szakavatott fülek hallják az elenyésző különbséget a hagyományos kiépítettségű dízellel összehasonlítva. Turbólyuk minimális, 1800 környékén kezd, zavaró befolyása nincsen; gázreakciókra szinte azonnal reagál az aggregát. A hatsebességes manuális váltó áttételezései a tesztautó arculatához tökéletes hangolást kaptak, dinamikus gyorsítást és erőtartalék kihasználhatóságot kapunk második és harmadik fokozatban; a negyedik-ötödik már hosszabb, ám ha 2000 feletti fordulattartományban még hirtelen, ám nem túl erőteljes gyorsítást szeretnénk eszközölni, megtehetjük kompromisszumok nélkül – hála az 1600-tól 2400 RPM-ig rendelkezésre álló nyomatékküszöbnek.

Kellemes fogyasztási mutatókkal bír a Forester 2.0D Sport: városi körülmények közt mindössze 6.8 literes átlagott rögzített a fedélzeti computer, ez az érték 4.9 liter/100 kilométerre csökkent hosszabb, folyamatos országúti tempónál. Mindkét esetben 4 felnőtt személyt szállítottunk az autóban, csomagok és egyéb terhelés nélkül.

Egy kis gyorstalpaló – de a gyakorlatban hogy teljesít a SAWD?

A Symmetrical AWD (szimmetrikus összkerékhajtás) lényege, hogy rendszer mindig azokon a hajtott kerekeken oszlatja el optimálisan a hajtást és a nyomatékot, amelyek kapcsán úgy érzékeli, hogy beavatkozásra van szükség. Tehát sáros és poros, jeges, csúszós kondíciók közt mindig a legmegfelelőbb váltakozó összkerékhajtás áll rendelkezésre a biztonságos, stabil közlekedés érdekében. S valóban: az autót próbára fogtuk például képlékenyebb, süppedős-kavicsos talajon: villámgyors reakció volt a válasz, az elektronika tette dolgát, az autó pedig kisebb-nagyobb, de mindössze pár centiméteres csúszkálásokkal leküzdötte az akadályt.

A kormányzás direkt, a szervó nem túl puha, adott helyzetben masszívvá válik – például a fent alkalmazott terepviszonyok mellett is. A futómű alaphelyzetben még akár lágynak, puhának is jellemezhető, élesebb kanyarokban a kaszni 1735 milliméteres magasságának, a futómű átlagosnál magasabbra hangolt építése miatt enyhe dőlések tapasztalhatóak. A fékrendszer pontos, jó a fékerő eloszlása, optimális adagolhatósággal.

Felszereltség és árazás, konklúzióval

Ideális szabadidóautó tehát a Subaru Forester. Ajánlható mindenkinek, akik a japán márka legendás négykerékhajtását és boxermotor technológiáját részesítik előnyben, a Symmetrical AWD jóval túlmutat a tradicionális 4×4 szerepkörén. Az árazás kicsit vastag: a minőségnek és a hagyománynak-nak ára van, ez köztudott. A tesztben szereplő Sport felszereltségű modell 11 450 000 forint bruttó listaáron kelleti magát, elöl és hátul légzsákokkal, térdlégzsákkal a vezető oldalán, függönylégzsákokkal, elektronikus menetdinamika szabályozással (VDC), fékasszisztenssel, hátsó szintszabályozással, hegymeneti elindulást segítő asszisztenssel, 18 colos keréktárcsákkal, tempomattal, 12 voltos utastéri csatlakozóval, 4 irányban állítható kormányoszloppal, USB csatlakozóval, esőszenzorral, 2 zónás automata klímával, egyérintéses irányjelzővel, kulcs nélküli ajtónyitással, Xenon fényszórókkal – a teljesség igénye nélkül. A belépő szintet az Active felszereltségi csomagban kapható 2 literes benzines, manuális váltóval szerelt variáns jelenti, 8 300 000 forintos bruttó listaáron. A legtöbb pénzt, 11 990 000 forint + ÁFA-t a 2 literes benzines turbós Lineartronic váltóval szállított Platinum verzióért kell a pénztárban hagynunk.

2013 Subaru Forester 2.0D Sport specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres közös nyomócsöves befecskendezésű dízel boxermotor

Lökettérfogat: 1998 ccm

Maximális teljesítmény: 147 LE @ 3600 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:350 Nm @ 1600-2400 ford./perc

Erőátvitel: váltakozó nyomatékú összkerékhajtás, 6 fokozatú manuális váltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4595 mm

Szélesség: 1795 mm

Magasság: 1735 mm

Tengelytáv: 2640 mm

Terepszög, elöl: 25 fok

Terepszög, hátul: 26 fok

Gumik mérete elöl: 225/55 R18

Gumik mérete hátul: 225/55 R18

Tömeg, üresen: 1540 kilogramm

Terhelhetőség: 540 kilogramm

Csomagtartó mérete: 505 liter, bővíthető 1577 literig

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.2 s (gyári), 10.7 s (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.8 l/100 km

Országúti: 4.9 l/100 km

Vegyes: 6.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.3 l/100km

Országúti: 5.2 l/100km

Vegyes: 5.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 156 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió
Exit mobile version