Site icon Napimagazin

Tóth Márton Európa-bajnoki ezüstérmes válogatott vízilabdázó nagy célokat tűzött ki maga elé [Interjú]

Idén világbajnokság, jövőre pedig Európa-bajnokság és olimpia: Tóth Márton mindenhol kiválóan szeretne teljesíteni, ezért a versenyekre rendkívül tudatosan készül. A céljait csak akkor tudja elérni, ha szellemileg és fizikailag is folyamatosan csúcsformában van, ebben segíti őt a One-A-Day multivitamin.

Olimpia esetében a magyar vízilabdázó kizárólag aranyban gondolkodik. Pontosan így van ezzel Tóth Márton is, de a dobogó első fokáig természetesen még rengeteg mindennek kell teljesülnie. A kitűzött célok megkövetelik, hogy a 29 éves fiatalember minden téren a legjobb legyen, vonatkozik ez a táplálkozásra is, hiszen az nagymértékben meghatározza a sportteljesítményt. Ennek érdekében a sportoló közel másfél éve egy dietetikus segítségével összeállított táplálkozási terv szerint étkezik, melyben fontos szerep jut a prémium minőségű táplálék-kiegészítőknek, köztük a vitaminoknak. A Szolnoki Dózsa-Közgép játékosa imád főzni, egyrészt mert itt kiélheti a kreativitását, másrészt pedig mert így kontrollálni tudja, hogy minőségi tápanyagokat vigyen be a szervezetébe. A személyre szabott étrend részeként ugyan rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, azonban tisztában van azzal, hogy ezek vitamintartalma már nem ugyanaz, mint 10-20 évvel ezelőtt.

„Nem hagyhatom, hogy egy megfázás ledöntsön a lábamról, és akár egy pillanatra is eltérítsen a céljaimtól, hiszen erre egyszerűen nincs időm, ezért multivitaminnal biztosítom be magam”. Márton egy igazán sokoldalú személyiség, a klasszikus jó tanuló, jó sportoló iskolapéldája, a tetejébe pedig még kiváló szakács is, így értelemszerűen egy vitaminkészítménytől is azt várja, hogy hozzá hasonlóan sokrétű legyen. A One-A-Day tökéletes választás, hiszen egy tablettában 12-féle vitamin és 10-féle ásványi anyag található és ezáltal erősebb, mint egy átlagos, komplex multivitamin. Ráadásul ásványi anyag és vitamintartalma révén nemcsak a fizikai erőnlétet segíti, hanem B1-, B6-, B12-vitamin, vas-, jód- és cinktartalmának köszönhetően segít megőrizni a szellemi frissességet is.

Az első napsugarakkal és a természet újraéledésével gyakran együtt jár a kellemetlen tavaszi fáradtság. A tél vége felé bizony Márton is nehezebben kel ki az ágyból, sokszor egész nap levert és kedvetlen és az immunrendszere is jellemzően gyengébben teljesít. A többi élsporthoz hasonlóan természetesen a vízilabda is komoly edzésmunkát igényel, amit csak teljes fordulatszámon lehet elvégezni.

A sportolóra az olimpiát követően is nagy tervek várnak. Őszintén bízik abban, hogy a későbbiekben majd több ideje jut a magánéletére, a párkapcsolatára, és lassan szívesen kipróbálná magát apuka szerepben is. Ha pedig a gyerkőc csak fele annyira lesz energikus, mint a vízilabdázó, akkor bizony megint elkél majd a megfelelő vitaminpótlás.

Mesélnél a kezdetekről?

4 évesen kezdtem el úszni. Öten vagyunk testvérek, a bátyámmal rendkívül energikus gyerekek voltunk, amit muszáj volt valahogy levezetni, így édesanyám levitt minket az uszodába. A vizet, mint közeget nagyon megszerettem, azonban az úszást, mint mozgásformát túl monotonnak találtam, illetve az alkatom sem passzolt hozzá igazán. 10 éves koromban tettem le a voksomat a vízilabda mellett, 18 éves korom óta pedig profi játékos vagyok. Az elmúlt években több egyesületnél is játszottam, jelenleg a Szolnoki Dózsa-Közgép centere vagyok.

Mik azok az eredmények, amikre igazán büszke vagy?

Öt magyar bajnoki győzelem és három kupa győzelem van mögöttem. Idén az Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettünk, ráadásul abban a medencében játszottunk, ahol a korábbiakban edzettem. 2013-ban Kazanban elkönyvelhettünk egy Universiade győzelmet is, ez egy olyan eredmény, ami igazán jól jellemez engem. Az Universiade egy nemzetközi sportesemény, amit egyetemi sportolók számára szerveznek több sportágban, és az az üzenete, hogy a sport és a tanulás nemhogy nem zárják ki egymást, de kiválóan megférnek egymás mellett. Ez az én személyes hitvallásom is.

Milyen célok motiválnak jelenleg?

A fő cél Rio, az alapjaiban meghatároz mindent, de addig még számos részcél van kitűzve. Szeretnék Bajnokok Ligáját nyerni, és jó lenne újra magyar bajnokságot is nyerni. Jövőre Kazanban világbajnokság, 2016-ban Belgrádban pedig Európa-bajnokság.  Rióban egyértelműen érem a cél, hiszen olimpia esetében a magyar vízilabdázó aranyban gondolkodik, de ehhez természetesen még rengeteg mindennek kell teljesülnie.

A vízilabda milyen edzésmunkát igényel?

Az attól függ, hogy klubszezonban vagy válogatott szezonban vagyunk, az előbbi szeptembertől június elejéig, az utóbbi pedig június közepétől augusztus végéig tart. Edzésmunka tekintetében mindkét időszakban nagyjából ugyanazt csináljuk, viszont a klubszezont megelőző alapozó időszakban hosszabb távokat úszunk, keményebbek és hosszabbak a konditermi edzések, illetve nehezebb súlyokkal dolgozunk. A válogatott szezon edzésterve pedig függ az aktuális versenytől, ott általában 1-2 hét kemény munkára van idő, utána pedig inkább gyakorlás van. A szárazedzések alkalmával van gimnasztika, nyújtás, törzsizom erősítés, gyógytorna, ahol erősítjük a vállat és az ízületeket, de olyan mostanában divatos mozgásformákat is végzünk, mint a TRX, a kettlebell vagy a jóga, illetve én futni is szoktam.

Hogyan és mikor találkoztál először a BioTechUSA termékeivel?

A BioTechUSA termékeit régóta ismerem és fogyasztom. A cég tavaly januárban keresett meg, aminek nagyon örültem, mivel 2013 szeptembere óta rendkívül tudatosan étkezem. A céljaim megkövetelik ugyanis, hogy minden téren a legjobb legyek, vonatkozik ez a táplálkozásra is, hiszen az nagymértékben határozza meg a sportteljesítményt. Ezen a téren pedig semmilyen rést nem szerettem volna hagyni a pajzson, ezért dr. Fritz Péter dietetikus segítségét kértem, aki összeállította az étrendemet, melyben komoly szerep jut a táplálék-kiegészítőknek. A termékekkel kapcsolatban folyamatos segítséget kapok a BioTechUSA szakértőitől, Németh Sándor táplálék kiegészítő specialistától és Silye Gabriella sporttáplálkozás szakértőtől.

Hogy néz ki ez az étrend közelebbről?

Ez alapvetően egy nagyon szigorú étrend, amit hosszú távon azért nehéz lenne az utolsó betűig betartani, így inkább egy alapnak tekintem, egy váznak, amire építeni tudok. Napi 5-7 étkezést jelent, előírja, hogy mit fogyasszak közvetlenül felkelés után, reggelire, edzés előtt, közben és után, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Van benne gyümölcs, zöldség, sovány húsok, hal, hüvelyesek, teljes kiőrlésű pékáru, megfelelő mennyiségű folyadékbevitel különböző formákban, illetve táplálék-kiegészítők, pl. fehérje shake. A dietetikusommal másfél havonta konzultálok, az étrendet az aktuális célok mentén mindig újrahangoljuk. Az étkezés legnehezebb eleme a bevásárlás, kijárni a piacra, hogy mindig friss alapanyagból készülhessenek az előírt ételek. Minden nap főzök, egyrészt mert szeretem csinálni, másrészt pedig azért, hogy kontrollálni tudjam, mit viszek be a szervezetembe. Hiszem, az vagy, amit megeszel. Amióta ezt az étrendet követem, azóta nem voltam beteg és a sérülések is elkerültek, a testösszetétel arányom pedig sokkal pozitívabb lett. Az izomzatomban sokkal több lett a robbanó izom a kötött izomzat helyett, a pihenésem pedig optimálisabbá vált, könnyebben elalszom és pihentebben ébredek.

Mióta és milyen rendszerességgel szedsz One-A-Day multivitamint, aminek a februári reklámarca vagy?

Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, azonban tisztában vagyok azzal, hogy ezek vitamintartalma már nem ugyanaz, mint 10-20 évvel ezelőtt, így kiegészítésként multivitamint szedek, főleg téli időszakban. A One-A-Day nagyon praktikus, napi 1 tablettában 12-féle vitamin és 10-féle ásványi anyag található.

Használsz más BioTechUSA termékeket is?

Igen, több mindent is. A tudatos étkezési program elkezdése óta fogyasztom a Nitro Gold Pro Enzy Fusion fehérjét izomépítés céljából. Kezdetben, amikor a súlyomat kellett beállítani, használtam L-Carnitine-t, erre most már nincsen szükség. Szedek C-vitamint, Calcium-Zinc-Magnesium készítményt, Omega3-at, aminosavakat, marhafehérjét, kúraszerűen kreatint, izotóniás italokat. Táplálék-kiegészítés témában időközben én lettem a csapat „szakértője”, a sporttársaimmal szívesen osztom meg a gyakorlatban megszerzett tapasztalataimat.

A magánéletben is ilyen tudatos vagy?

Az életemben a sport mellett a tanulás is mindig ugyanolyan hangsúlyt kapott, törekedtem arra, hogy piacképes tudásra tegyek szert, több lábon álljak, hiszen a sportolói pályafutásom egyszer véget ér. A Vendéglátó Főiskola idegenforgalom és szálloda szakán végeztem, illetve egyetemi diplomát szereztem a Szent István Egyetem pénzügy szakán. Idén aranykalászos gazda lett belőlem és OKJ-s vízilabda edzői végzettségem is van. Jelenleg leginkább a főzés érdekel, ezért is jelentkeztem az RTL Klubon futó A Konyhafőnök című főzős műsorba. Ez egy nagy kihívás volt számomra, ami inspirált, büszke vagyok rá, hogy a harmadik helyet sikerült megszereznem. Szerettem volna népszerűsíteni a sportágamat, illetve megmutatni magam egy teljesen más szemszögből is. Megmutatni, hogy a vízilabdások igenis sokrétűek, egy sportoló ugyanis nemcsak a sportra tud koncentrálni, hanem a tanulásra és a hobbijaira is, esetemben a főzésre, ezek erősítik, kiegészítik egymást. A műsor kapcsán rengeteg használható vendéglátós trükköt sajátítottam el, amiket most már a gyakorlatban is alkalmazok, illetve rajtam keresztül a barátnőm is sokkal nyitottabb lett a főzésre. Szeretek biciklizni, horgászni, bár erre most sajnos nemigen van időm, futás közben zenét hallgatni, filmet nézni, olvasni. Bízom benne, hogy az olimpia után majd több időm jut a magánéletre, és bevallom, lassan szívesen kipróbálnám magam apuka szerepben is.

Exit mobile version