Site icon Napimagazin

Újabb állomáshoz érkezett az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődése

Kettő nappal ezelőtt, december 21-én New York magyar főkonzulátuson aláírták a New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Hungarian Innovation Center közötti együttműködési megállapodást.

A New York-i magyar Főkonzulátus karácsonyi partija alkalmával, a Budapest Business Club összejövetele keretében került sor a New Yorkban működő Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Hungarian Innovation Center közötti együttműködési megállapodás aláírására.

A főkonzulátus Bartók termében összegyűlt amerikai és magyar vendégeket Czakó Judit, a New York-i főkonzulátus gazdasági attaschéja köszöntötte, majd Dr. Kumin Ferenc Főkonzul, Nagykövet tartott előadást az elsősorban amerikai és magyar üzletemberek, illetve más országból érkezett, például kínai vendégek számára, a New York-i Főkonzulátus tevékenységéről, az amerikai magyar gazdasági kapcsolatokról.

A 2016-os év eredményei

Dr. Kumin Ferenc elmondta, hogy a 2016-os év nemcsak diplomáciai sikereket hozott a Főkonzulátus életében, hanem jelentős gazdasági kapcsolatokról, s eredményekről tud beszámolni.

Dr. Kumin Ferenc kiemelte, hogy a 2016-os év fontos eredményei között tartják számon a diplomáciai eseményeken, a magyar miniszteri, például Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter, Fazekas Sándor Agrárminiszter vezette hivatalos magyar delegációk New York-i látogatásán kívül azt a tényt is, hogy New Yorkban alakult meg a különben washingtoni székhelyű Hungarian Business Council. Fontos gazdasági esemény volt az American Hungarian Chamber of Commerce of New York újjáalakulása is, valamint az a Magyar Nemzeti Kereskedőház által támogatott rendezvény, ahol a New York-i Fashion Week keretében magyar divatbemutatót tartottak és bemutatták az ÁLDOMÁS márkájú magyar élelmiszereket.

Fontos gazdasági esemény volt New York-ban az a magyar államtitkári látogatás is, ahol magyar kóser élelmiszerek amerikai exportjáról tárgyaltak.

Újabb állomás az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatokban

Dr. Kumin Ferenc Főkonzul, Nagykövet előadását követően került sor az American Hungarian Chamber of Commerce of New York és a Hungarian Innovation Center közötti megállapodás aláírására.

Barát Tamás, az AmHunCham NY elnöke tudósítónknak elmondta: „A mai együttműködési megállapodás nem egyedülálló az amerikai magyar gazdasági kapcsolatok történetében, hiszen idén októberben együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és az American Hungarian Chamber of Commerce of New York. Az AmHunCham NY és a magyar, illetve amerikai befektetésekkel foglalkozó központ közötti egyműködési megállapodás is ugyanazt a célt szolgálja. Nevezetesen, hogy segítsük a magyar cégek amerikai piacra történő eljuttatását, illetve azok működését. Van egy másik cél is.” Mindezek után így folytatta: „Az amerikai befektetők figyelmét felhívjuk a magyarországi befektetési lehetőségekre.”

Balogh Gyula, a Hungarian Innovation Center elnöke szerint: „Komoly gondot jelent, hogy számos feltaláló, befektetés kereső nemcsak, hogy nem tudja, hogyan hozza létre például találmánya prototípusát, de sem marketing, sem menedzsmenti ismeretekkel sem rendelkezik. Ily módon szükségük van olyan szervezetekre, amelyek ezt a feladatot el tudják látni. Ezek a szervezetek tanácsokat segítséget tudnak nyújtani a befektetést keresőknek.”

„Mindkét szervezet, a HIC, valamint az AmHunCham NY leginkább a szükséges üzleti információk nyújtásával tudja segíteni a feltalálókat, a befektetéskeresőket és a befektetőket egyaránt. Ezért fontos a két szervezet együttműködése” – tette hozzá Barát Tamás.

A Hungarian Innovation Center vezetésében és nemzetközi tanácsadó testületében Magyarországon és az Egyesült Államokban is egyaránt elismertségnek örvendő egyetemi tanárok találhatók, például az amerikai Columbia, vagy a Johns Hopkins Egyetemekről.
Barát Tamás hangsúlyozta: „Az AmHunCHam NY tagjai között számos olyan gazdasági szakember található, aki mindkét ország gazdasági életét jól ismeri. Az AmHunCham NY tehát rendelkezik olyan ismeretekkel, amelyek a két ország üzleti életében elengedhetetlenek. Az AmHunCham NY jó kapcsolatokkal rendelkezik az amerikai SBA-vel (Small Business Administration), az amerikai kis és középvállalkozásokat segítő kormányügynökséggel, ily módon konkrét segítséget tud nyújtani az amerikai piacra törekvő magyar vállalkozások számára.”

Forrás: Breuerpress, fotók: Varga Zoltán

Exit mobile version