Site icon Napimagazin

Újraélesztéses kampány nyert a BetegEdukációs Projektek 2015-ös versenyén

A TEVAgy a Hős! nevű újraélesztés oktatását és megismertetését támogató kampány nyerte meg a 2015-ös BetegEdukációs Projektek versenyét az integrált betegedukációs kampányok közül. A programot a Teva Gyógyszergyár Zrt támogatja és az Arteregó Kommunikációs Ügynökség gondozza. A gyógyszergyárnak immáron 2 éve ez a kiemelt CSR aktivitása, melynek célja, hogy Magyarországon mindenki megtanuljon újraéleszteni. Az első alkalommal meghirdetett BEP pályázatra számtalan remek pályamű érkezett, melyek szakmai és társadalmi jelentőségükben mind kiemelkedőek.

2014 tavaszán indult el a TEVAgy a Hős! program, melynek célja, hogy Magyarországon senki se halljon meg amiatt, hogy vészhelyzetben a helyszínen nincsen olyan ember, aki merne és tudna újraéleszteni! A projekt két vezetőjének, Mészáros Zalán volt mentőtiszt és Klupács Péter mentő-technikus nevéhez fűződik az az 5 lépésből álló technika, melynek birtokában egy olyan gondolkodás nélküli cselekvéssort sajátíthatnak el az emberek, mely vészhelyzet esetén bevethető. A program több szempontból is egyedülálló és kiemelkedő, hiszen azon túl, hogy az országban elsőként áll ki a mellett a tudományosan is bizonyított tény mellett, hogy nem kell szájból szájba lélegeztetni laikusok számára, hiszen a nélkül is sikeres lehet az újraélesztés, az otthongyakorlás lehetőségét is megteremtették az alkotók. Ahhoz ugyanis, hogy elsajátítsuk a megfelelő technikát, nem kell más, mint egy gumilabda, mely bármely háztartásban megtalálható, és egy 100 BPM-es zene, mely pontosan olyan ritmusú, ami az újraélesztéshez szükséges.

„Rengetegen csatlakoztak már a programunkhoz, közel 3 millióra tehető azok száma, akik már elsajátították ezt a technikát. Az utóbbi másfél évben folyamatosan járjuk az országot és kisebb-nagyobb közösségeket oktatunk. Volt már példa több ezer fős fesztivál közönségre és egy óvodai kiscsoportra is, hiszen valljuk, hogy ezt a technikát már 5 éves kortól is el lehet sajátítani. Örömmel tölt el minket, hogy a Teva Gyógyszergyár Zrt. idén is ezt a programot választotta kiemelten támogatott kampányaként és azt hiszem, hogy ez egy igen követendő példa kellene, hogy legyen más cégek számára is, hogy ilyen hiánypótló és hasznos kezdeményezéseket támogassanak a jövőben! Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ezt a számot kell nullára redukálnunk. Nem kis feladat, de hisszük, hogy sikerülhet!„– mondta Mészáros Zalán.

A program tovább folytatódik az év hátralévő időszakában is, egyik fő célja, hogy sikeresen lobbizzon azért, hogy bekerülhessenek az iskolákba tornaórák keretei között. „Játékos formában érdemes megismertetnünk a diákokkal az újraélesztés módszerét. A tornaórák alatt adott a labda, már csak egy tanár kell, aki megmutatja, hogyan nyomjunk helyesen. Célunk, hogy minden középiskolás tisztában legyen ezzel az életmentő technikával, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” – mondta Klupács Péter.

 

Részletek: www.tevagyahos.hu

Exit mobile version