Főoldal Életmód Gasztronómia Utánpótlás nevelés az Onyx által

Utánpótlás nevelés az Onyx által

Az Onyx életében mindig is fontosak voltak a versenyek és az utánpótlás nevelés. Az elmúlt években a Hagyomány és Evolúció versenytől a Chaîne des Rôtisseurs ifjúsági szakácsversenyen át a Bocuse d’Or döntőjéig megfordultak és egyben kiemelkedő eredményeket értek el az Onyx szakácsai.

onyx-etterem-napimagazin-1

Az Onyx kifejezetten büszke Mede Ádámra, aki immáron hetedik a sorban az Onyx konyhájáról, aki kijutott a Chaîne des Rôtisseurs nemzetközi ifjúsági szakácsversenyre. Többek között Szulló Szabina Párizsban, míg Széll Tamás Dél-Afrikában vett részt az ifjúsági szakácsverseny döntőjén évekkel ezelőtt. A szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő döntőn Ádám a kiemelkedő harmadik helyezést érte el. (http://www.chaine.hu/hu)

Pár héttel később, október 18-án a Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntőjén 12 magyar fiatal szakács közül Szabó Kevin első, míg Barna Zsanett második helyezést ért el. Mindketten az Onyx konyhájában tanulták az alapokat és erősítik a konyhai csapatot.

Az utánpótlás verseny során legkiemelkedőbben teljesítő szakácsoknak lehetősége nyílik arra, hogy a Bocuse d’Or európai döntőjén szerephez jussanak a csapatok második segítőjeként. Bővebben itt: http://bocusedorhungary.hu/hir/bocused-or-utanpotlasverseny-2015-eredmeny