Site icon Napimagazin

Valószínűleg a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábiában

Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati részén, az Arab-sivatag két régészeti lelőhelyén talált rajzok legalább nyolcezer évesek lehetnek.

A sziklába vésett rajzok közepes méretű, fülüket hegyező, rövidorrú, kunkorodó farkú kutyákat ábrázolnak vadászjelentekben.

A képeken több kutyát nyakukra erősített pórázon tartanak, amelyeket a vadászok derekához erősítettek – olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján.
Ha a képek korának meghatározása megállja a helyét, ez a legkorábbi bizonyíték póráz használatára, amelyet régészeti leletek között találtak.

A Journal of Anthropological Archaeology című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, ezek a sziklarajzok feltárják, hogy az emberiség az eddig véltnél ezer évvel korábban elsajátította a kutya háziasításának mesterségét.

A rajzokon látható, emberek által vezetett kutyák számos feladatot láttak el. Legalább 147 rajz vadászatot ábrázol különféle környezetben, ami arról árulkodik, hogy különböző évszakokban készíthették azokat.

A kutyák a Kánaán-kutyára hasonlítanak, amely több ezer éve jelent meg a Közel-Keleten, már Kr. e. 2000-ből származó egyiptomi rajzokon láthatunk ilyen kutyákat.

Exit mobile version