Site icon Napimagazin

Vidéki ház felújítás-projekt: helyére került a bejárati ajtó és a három ablak

Ahogyan már korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, házfelújítás-projektbe fogtunk még az év elején. Azóta folyamatosan haladunk a történésekkel, így most újra jelentkezünk is. Ezúttal a nyílászárók – 1 darab bejárati ajtó, valamint 3 darab ablak beszerelésén vagyunk túl.

A Larata Design Kft. Ajtó-Ablak Online (https://www.onlineajto.hu) által biztosított nyílászárók némi pihentetés után kerültek a helyükre, ugyanis számos előzetes intéznivalónk akadt a házzal. Párhuzamosan jó néhány dolgot meg kellett oldani, valamint elő kellett készíteni a helyszínt ahhoz, hogy zökkenőmentesen be lehessen építeni az ajtót, illetve az ablakokat.

Nem könnyítette a dolgunkat az sem, hogy viszonylag nehéz jelenleg olyan megbízható és minőségi munkát végző szakembert találni, aki ténylegesen megfelel az igényeinknek, valamint alkalmas a munkája arra, hogy a Napimagazin.hu hasábjain megjelentethessük a folyamatról készült fotókat. Baráti közbenjárással végül megtaláltuk az illetőt, Rausch Tibor személyében, aki alapvetően Kőműves munkákat végez, ugyanakkor az ahhoz kapcsolódó folyamatokat is remekül el tudja vállalni. Azaz szinte mindent, ami egy ház, vagy lakásfelújításhoz szükséges, a víz- és gázszerelést kivéve.

Továbbá szerencsénk volt abban is, hogy szinte az utolsó pillanatban sikerült kapacitást találnunk – 2 hetes intervallumban Tibor rögvest tudott is adni időpontot a munkálatokra. Ráadásul elő lett irányozva egy előzetes helyszíni felmérés után, hogy nagyjából 5 óra leforgása alatt végeznek is a munkával.

Reggel 7 órakor pontosan sikerült is elkezdeni a beépítést. Először a régi, kissé megfáradt jugoszláv gyártmányú nyílászárók kibontása következett, amivel meglepően gyorsan sikerült is végeznie a kétfős csapatnak. Először az ablakokkal kezdték; a három utcafronti elem törmelék-szinten került talicskába, de még arra is ügyeltek a szakemberek, hogy a régi üvegtáblák ne törjenek. Ezek – magukhoz képest – jó állapotban várják jelenleg is az újrahasznosítást, egy-egy régi zsalugáter társaságában.

Miután megvolt a régi ablakok kiszedése, precízen ki lett vésve az új nyílászárók helye – ugyanis értelemszerűen az újabbak némileg vastagabb keretet kaptak az elődökénél. A vésés után a helyükre kerültek az új ablakok, majd purhabbal ki lettek töltve a megmaradt rések. A beszerelés előtt azért némi korrekcióra szükség volt, ugyanis az ablakok szélessége kicsivel szélesebb volt a rendelkezésre álló keretrész helyénél.

Végül pedig következhetett a bejárati ajtó beillesztése. Itt figyelni kellett arra, hogy az előszoba rész talajának feltöltöttsége gyakorlatilag egy szintben volt/van a küszöbbel, így az ajtó felett falból minimálisan el kellett távolítani. Mindezt azért, hogy a befelé nyíló ajtó ne ütközzön bele a talajba, ne akadjon fenn használat közben. Kiváltképp fontos volt ez amiatt, hogy a padlóburkolat még néhány millimétert elvesz a hézagból, úgy pedig szintén garantált lett volna, hogy nyitásnál megszorulhat az ajtó.

Tiborék ezt az „akadályt” is remekül vették, némi szintezés és állítás után a bejárati ajtó is a helyére került. Beszerelésre került a zárbetét és a kilincs is (az ablakokra is ráment mindegyik nyitókar). Az ajtókeret is gondosan körbe lett fújva purhabbal, majd elkészültek a munkálatokkal, valamivel déli 12 óra előtt.

Hátra van még a nyílászáró keretek körüli részek alapvetően esztétikai korrekciója, itt vakolni kell elsősorban, valamint a nyílászárók felső részeihez kell toldásokat raknunk. Mindezek mellett a szoba-oldali belső párkányokat is pótolni kell, mivel a korábbi merevítő lapok teljesen tönkrementek, és nem lehet újra felhasználni azokat.

Exit mobile version