Site icon Napimagazin

Vígjáték és animációs film volt a legnépszerűbb az észak-amerikai mozikban

Vígjáték és animációs film volt a legnépszerűbb a hétvégén Észak-Amerikában – írta a Variety.com iparági becslésekre hivatkozva.

A Universal stúdió Esti iskola című komédiájára 28 millió dollárért (7.8 milliárd forint) váltottak jegyet, a Warner Bros. Apróláb című családi animációs filmje 23 millió dollárt hozott.

A két frissen bemutatott film együttes bevételének köszönhető minden idők második legjobb szeptembere. A rekorder szeptember a tavalyi volt, az a Warner Az című thrillere számlájára volt írható.

A Kevin Hart és Tiffany Haddish főszereplésével, 29 millió dollárból készült Esti iskola nyitott a legerősebben a vígjátékok közül az idén.

Jack Black és Cate Blanchet családi fantasyje, A végzet órája a harmadik helyet szerezte meg a jegyárbevételi sikerlistán, miután a második hétvégén 12,4 millió dollárt hozott, amivel már 44,7 milliós az észak-amerikai bevétele.

Az Egy kis szívesség, a Lionsgate misztikus thrillere a negyedik helyet szerezte meg 6,5 millió dollárral, ezzel együtt már 42,9 millió dollár értékben váltottak rá jegyet az észak-amerikai mozinézők.

Ötödik a sikerlistán Az apáca című horror 5,4 millió dollárral, mellyel együtt 109 milliósra rúg az észak-amerikai bevétele.

Exit mobile version