Szeptember 2-án befejezte második nagyjátékfilmje forgatását az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László – közölte a stáb az MTI-vel hétfőn.
A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő Sunset forgatása június 12-én kezdődött és 53 napig tartott budapesti és vidéki helyszíneken. A film 2018 nyarán kerül a magyar mozikba – olvasható a közleményben.
Az 1913 nyarán játszódó történet szerint az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz Budapestre érkezik azt remélve, hogy kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában. Ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül arról, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezéséről. A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zűrzavara.
A Sunset főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár), aki többek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című cannes-i Arany Pálma-díjas filmből ismert. Operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője – a stábhoz újonnan csatlakozó – Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.
A Sunset is a Laokoon Filmgroup gyártásában készül, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével, magyar-francia koprodukcióban.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












