Népviseleti bemutató, operettgála és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket szombaton a szarvaskői Csipkebogyó fesztiválon.
Az Ófaluban a rendezvény 10 órakor kezdődik népviseleti bemutatóval és versennyel, amelyet a Ja-Ja együttes versmegzenésítő koncertje követ. A hivatalos megnyitó után felavatják az 1956-os emlékművet, majd színes programokon kapcsolódhatnak ki a látogatók: a gyerekek mesekertben játszhatnak és hagyományos játékokkal fejleszthetik ügyességüket. Az érdeklődők kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, előadásokat hallgathatnak meg, valamint találkozhatnak Szarvaskőről elszármazott írókkal is. A rendezvényen Bottyán Judit, Kárpáti János, Mester Györgyi és Baka Dominika is dedikálja majd köteteit.
A fesztiválon fellép Kovács Nóra és Tarnai Kiss László énekművész, koncertet ad a Zinfield zenekar és a The Hangover band, az operettgálán Kalina Enikő, Dobó Katica és Pankotay Péter szórakoztatja a közönséget – közölték a szervezők az MTI-vel.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












