Gondozói nevelik a debreceni állatkert legifjabb lakóját, a két héttel ezelőtt, 184 grammal született kapucinusmajmot – közölte az állatkert igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.
Nagy Gergely Sándor elmondta: a fiatal nőstény, Csofika első kölykének nevelését az anya tapasztalatlansága miatt kellett átvállalnia a gondozóknak.
A maroknyi kismajom ellátása szinte ugyanolyan gondoskodást igényel, mint az újszülött csecsemőké – mondta az igazgató.
Az MTI érdeklődésére kiemelte: eddig nyolc kapucinusmajom élt a debreceni állatkertben, a kis jövevény a kilencedik. 2016-ban két hím kismajom született, őket a szüleik nevelték fel.
Hozzátette: mintegy fél évig tart majd a kis kapucinusmajom gondozói nevelése, utána kezdik majd fokozatosan elfogadtatni őt a szülői csoporttal.
Az újszülött is hím, a névadásra várják az ötleteket gyereknapon is, amikor testközelből is megismerhetik az újszülöttet a látogatók – jelezte Nagy Gergely Sándor.
Forrás,fotó: MTI








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












