Ferenc pápa halálhírének hétfő délelőtti bejelentése megrázta az egész világot – különösen azonban Rómát, ahol egy emberként mozdult meg a város. A hívek és turisták ezrei indultak el gyalogosan a Vatikán szívébe, a Szent Péter térre, hogy leróják kegyeletüket az elhunyt egyházfő előtt.
A Szent Péter-bazilika harangjai déltől csaknem egy órán át zúgtak, hirdetve a szomorú hírt. A harangszó alatt a tér fokozatosan megtelt: olaszok és külföldiek, turisták és zarándokok csendben gyülekeztek, sokan közülük csoportosan imádkoztak a tér kockakövein térdelve.
Voltak, akik húsvéthétfő alkalmából sétáltak ki a térre, és ott, a szent helyen szembesültek Ferenc pápa halálával. A jubileumi szentévre érkezett zarándokok közül sokan útközben értesültek a gyászhírről – ők is azonnal a Vatikán felé vették az irányt.

A római Cecilia az MTI-nek elmondta: éppen fiával egy kiállításon volt a város másik végében, amikor értesült a hírről. „Azonnal elindultunk a Szent Péter térre. Ferenc pápa argentin volt, de mi római lakosnak tekintettük” – fogalmazott Alfredo, a tér egyik ismert szuvenírárusa.
A tér árkádjai alatt éjszakázó hajléktalanok – akiknek Ferenc pápa rendszeresen nyújtott segítséget – az elsők között hajtottak térdet és imádkoztak a bazilika előtt.
A rendkívüli eseményre tekintettel életbe lépett a biztonsági készültség: rendőrök, csendőrök és a polgári védelem önkéntesei irányítják a gyászoló tömeget.
A Szent Péter-bazilika főpapja, Mauro Gambetti bíboros rózsafüzér-imádságot vezet majd, ennek pontos időpontját későbbre ígérték. Este hét órakor pedig a lateráni Szent János-bazilikában tartanak gyászszertartást az elhunyt egyházfő emlékére.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)


![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)








![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)











